II. évfolyam 5. szám 2003. december 24.

KISTARCSA

A kereszténység legszebb ünnepe a karácsony. Nem a legnagyobb, de a legszebb. Miért? Mert karácsonykor ajándékozott meg minket Isten Jézus Krisztussal. A karácsonynak ez a lényege: Jézus a második isteni személy emberré lett, mint kisgyermek született. Csodálatos szép tanítását adta az emberiségnek, rendkívüli cselekedeteivel, csodáival segítette az embereket.
Az ajándékozás ünnepe előtt vásárlási láz vesz erőt az embereken. Mindenki ajándékokat vásárol. Miért: mert jön a szeretet ünnepe. A végtelenül szerető Isten egyszülött Fiát adta nekünk. Mivel Isten ajándékozta nekünk Jézust, mi is ajándékozni akarunk másoknak, mert nekünk is vannak szeretteink. A vallását nem gyakorló ember, sőt még a hitetlen ember is megünnepli Jézus születését. Ha nem is imádkozik, ha nem is megy a templomba, de ünnepelni akar; ajándékot akar adni. Nem is gondol arra, hogy karácsonykor Isten neki is ajándékozta Jézust. Igaz sok ember szívéből ki lehet radírozni Krisztust, de a naptárból nem lehet. Mintegy elektromos ütésre megmozdul az egész világ s akarva akaratlanul, hittel vagy hitetlenül megünnepli Jézus születését.

Tartalom:

Karácsony, az ajándékozás ünnepe

Ünneplő család

Szent István első vértanú

Karácsonykor Jézust várjuk

Aprószentek

Epiphania Domini

Ünnepnapok miserendje

Kistarcsai szokások

Az idősebb korosztály boldog emlékezéssel visszaidézi a gyermekkor karácsonyát. Ott állt a bezárt ajtó előtt, egyszer csak megszólalt a csengő, feltárult az ajtó, s ott ragyogott előtte a karácsony. Ez volt akkor a karácsony, csodálatos szépen feldíszített fenyőfával és ajándékokkal. Az akkori gyerekek kitágult szemekkel nézték a „csodát”. Ma már értjük az akkori karácsonynak jelképes beszédét. Olyan ez mintha egy pillanatra megnyílnék a mennyország, s hit, békesség és szeretet árad világra. Karácsony arról beszél, hogy az ember, - minden ember - vágyódik egy jobb világ után, ahol megbízhatók az emberek, ahol becsülete van a kimondott szónak, ahol nincs gonoszság. Szebbé tudjuk tenni mi is a világot, de jobbá alig. Isten szándékosan és gondosan rendezi be Betlehemet. Azt akarja mondani vele: ti szép palotát építetek, én barlangot választok. Ti süppedő szőnyegen jártok, itt durva szalma zizeg. Ruganyos ágyban pihentek, én jászolban nyugszom. A rádióból hangos zene árad, itt birkák bégetnek. Nálatok csillárok fénye ontja a világosságot, itt istállólámpa fénye imbolyog. Ennek ellenére itt van a boldogság, mert béke lakik a lelkekben és szeretet a szívekben.
Az emberiség nem ment el érzéketlenül, észrevétlenül a karácsony mellett. Ha már Jézust mint ajándékot megkaptuk, ő végérvényesen beleszólt a világ életébe. Talán azt is mondhatjuk: Jézus az ő születésével adta nekünk az új világot, az új időszámítást. Valamikor mi még úgy tanultuk a Jézus előtti időt:
Krisztus születése előtt. Jézus utáni időkre pedig azt mondtuk: Krisztus születése után. Majd változtak az idők. Ezt az általánosságban elterjedt gyakorlatot átírták, más elnevezést, szöveget kapott: időszámítás előtt és időszámítás után. Akik ártani akartak Jézusnak, minden erőlködésük hiábavalónak bizonyult. Jézus valóban idő lett. Az ő születése valóban egy időpont lett az emberiség történelmében. Ő választotta szét az emberiség életét egy távolabbi és egy újabb időre. Ami Krisztus születése előtt volt az egy régmúlt, valóban idő előtti volt. Ami pedig Krisztus születése után a közel múltat és a jelent képezi, már olyan idő, ami közel áll hozzánk, valóban idő után van. Bármilyen kifejezéseket is használunk, nem maradhatunk közömbösek Jézus születésével szemben. Akár szeretjük, akár nem, akár hozzákötjük életünket, akár nem, tudomásul kell vennünk, ő az az időpont, amelyet időnek választottak az emberek.
Ha még a karácsony ajándék jellegét tovább akarjuk, gondolni, azt is megállapíthatjuk, hogy Jézus csodálatos szép tanításával ajándékozta meg az emberiség életét. Ez a tanítás érthető tanult és kevésbé tanult embernek, szegénynek-gazdagnak, gyermeknek-felnőttnek. E tanításnak a magvai nem a gyűlöletet szórják a családokba, a munkahelyekre, a társadalom bármely szintjére. Nem akar szembeállítani családtagokat, barátokat, különböző érdek-csoportok képviselőit. Jézus tanítása az örömet, a megelégedettséget jelenti, sőt szeretetet és megbocsátást ad. Sokan szóltak az emberekhez csalhatatlan tanítással, állították magukról: ők az igazság hirdetői. Es mi történt? Csalódtak bennük az emberek. A kiábrándultak keserű csoportja nem találta meg amit keresett, ami után vágyakozott. Keserű gondolatokkal, fájó szívvel tértek vissza az elhagyott igaz tanításhoz, melyet Jézus ajándékozott minden kor, minden emberének. Prohászka Ottokár a szent életű székesfehérvári Püspök Atya az új és az újabb tanítást kereső huszadik századbeli emberének mondta: menj, keress, szebbet, jobbat, mint amit Jézus adott, tudom visszatérsz hozzá. Jézus minden idők legszebb ajándékaként adta nekünk tanítását.
Jézus a nagy ajándékozó, békességet adott nekünk. Saját magáról mondta: békességet hagyok rátok, az én békémet adom nektek. Saját magáról mondta: békességet hagyok rátok, az én békémet adom nektek. A karácsonyi éjszakának csodálatos békés hangulata van. A kemény békétlen szívek, legalább egy rövid kis időre megváltoznak. Akik elvesztették reményüket bizakodóvá váltak. A fel-nőtt ismét megértésben, békességben él. A fagyos karácsonyi éjben leolvadnak az emberi szívek kemény jégpáncéljai. Valakit vártunk, valaki jött, aki a legfontosabbat hozza az emberi szívnek, a békét. Ez a valaki a történelem legnagyobb személye, aki születésével páratlan ajándékát adta nékünk. Milyen jó, hogy az emberiség ki tudott békülni Istennel. Évezredeken a bűn volt az úr. Jézus eljövetelével a békesség szelleme élt az emberek között. Ezt a békesség ajándékát énekelték a karácsonyi estén az angyalok. A békesség eszményeit Jézus hozta, megmutatta. Valósággá akkor válik, ha akarjuk, ha éljük, ha gyakoroljuk. A Karácsony minden évben való megünneplése felveti azt a jogos kérdést, hogyan lehetséges az, hogy a Béke Fejedelmének két-ezer éve születése után nincs béke az emberek között. Nincs, mert az első karácsony nem valósította meg a békét, hanem csak lefektette annak alapját, nekünk kell megvalósítanunk. Tehát Jézus nagy ajándéka nem egy elképzelt álomkép, mely majd az ölünkbe hull, hanem egy szent keresztény feladat, sőt nevezhetném a világ emberiség feladatának, melyet ki kell munkálnunk, meg kell valósítanuk. Hiszen minden embernek örömre és békére van szüksége. Szomorúan vesszük tudomásul, hogy nem élünk békében Istennel, mert megbántjuk, megtagadjuk Őt, szembeszállunk vele. Minden bűn békétlenség Istennel szemben. Azt is tapaszaljuk, nincs béke az emberek között. Az ember nem élhet Robinzon életet. Az ember társas lény, 'csak közösségben, kéz kezet fogva tud dolgozni, boldogságot, békét teremteni. Békét teremteni a fölénk rendeltekkel: szülők, elöljárók, feletteseink. Békét a mellénk rendeltekkel: testvérek, rokonok, munkatársak. Békét az alárendeltekkel: gyermekek, munka-vállalók, beosztottak. Nehéz a határozottságot és a kereszténységet összeegyezetni a vezetéssel. Ha nem sikerül közös bántódások lesznek. Törekedjünk, hogy Jézus által ajándékozott békéből egy kis szikrát tudjunk mi is adni azoknak, akik igényt tartanak rá.
Szomorúan hallani arról, hogy nem mindenki örül a karácsonynak, az adakozás ünnepének. Az igazi értéket, - Jézus nekünk adta magát - el akarják felejteni. Egy túlfejlődő nyugat európai államban 4 % szavazott a karácsony eltörlése mellett. Ha kevés is ez az arányszám, de mégis elgondolkodtató. Miért szavaztak így? Talán azért, mert félnek az ajándékosztástól, pedig pénzük van bőven. Talán kihűlt a szívük és nincs benne szeretet, így nem tudnak szeretetet ajándékozni. Talán gyűlöletes pillantásokat küldenek a Kisded felé, és félnek tőle. A karácsonyi angyal hiába hangoztatja, ne féljetek. Sajnos az emberek sokszor, sokaktól fél-nek. Jézustól nem szabad félni. Ő belépett a történelembe, de nem úgy, mint a hadvezérek. senkit sem akar eltaposni. A holdra szállt űrhajós, Amstrong mondta: „A felszín finom és poros, könnyen fel tudom emelni a cipőm orrával. Finom rétegekkel tapad a cipőm talpához és oldalához, mint a faszénpor. Alig egy ujjnyit süllyedek bele. Jól látható lábnyomokat hagyok a finom homokszemek közé. Ezek a lábnyomok, - mivel a holdon nincs szél és víz, - egymillió évig is megmaradhatnak.” A földön nem létezik ilyen kozmikus csend. Életünk lábnyomait hamar befedi az elmúlás, a feledés pora. Jézus lábnyoma azonban olyan mélyen belenyomódott földünk testébe, hogy nem lehet eltüntetni. Sem a természetes vihar, sem az emberek által létrehozott, felkavart vihar nem tudta Jézus lábnyomait elsimítani. Vajon miért? Mert Ő az isteni szeretet súlyával járta földet.
Karácsony ünnepén erősödjön bennünk az a szent elhatározás, hogy Jézus nyomdokain járunk, az ő tanítását követjük.

Somlai József kistarcsai plébános

Vissza a tartalomhoz

Ünneplő család ünneplő közösség
(Gondolatok az ünnepről és az ünneplésről)

Karácsony közeledtével eszem-be jut egy pár évvel ezelőtt hallott előadás, melynek gondolatai ünnepek tájékán vissza-vissza-térnek, és alkalmat adnak arra, hogy az életemben lévő sokrnindenféle dolog egymáshoz való viszonyát átgondoljam, fontos-sági sorrendjüket újrarendezzem. Akkor is a karácsonyt vártuk.... ... a szokásos ünnep előtti sietséggel, rohanással, zaklatottsággal.
Nagyobbik fiunk akkori iskolájában, a Nériben, karácsony előkészülete jegyében meghívták Dr. Stella Leontin atyát, hogy adventi rohanásunkban előadásával próbálja alkalmassá tenni szívünket karácsony lényegének befogadására. Itt, Kistarcsán különösebben nem kell Ot bemutatni, hiszen káplánként jó néhány évet eltöltött Plébániánkon.
Mivel most is adventet élünk, úgy érzem, hogy az előadás témája ma is aktuális, hiszen a problémáival együtt a világ mit sem változott. Egyébként, pedig ahogy a keresztény élet alapja, úgy minden keresztény ünnep gyökere, lényege is ugyanaz: „Mert úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta oda, hogy aki hisz benne, el ne vesszen, hanem örökké éljen." (Jn 3,16) Az egyházban így válik minden ünnep erőt adó „szent emlékezéssé” mely „kibontakoztatja Krisztus egész misztériumát.”
Ennek az emelkedett lelkületű és hangulatú előadásnak az üzenetét, esszenciáját a továbbiakban feleségem és saját jegyzeteimre támaszkodva szeretném átadni a kedves testvéreknek, az újság valamennyi olvasójának:
I. 1) Embernek kell lennünk, utána kereszténynek. Ha nem tudok igazán Ember lenni, akkor nem válik belőlem jó keresztény, jó magyar, jó szakember, stb. Isten is a Fiú személyében elsősorban ember volt.
2) Keresztény akarjak lenni. Nem az a lényeg, hogy honnan jöttünk, hanem, hogy hová megyünk!?
3) Magyarok akarjunk lenni.
Ezek megvalósításához erőgyűjtésre szolgáló alkalmak kellenek. Ilyenek az ünnepek, melyek az egész emberi életet képesek keretbe foglalni.
Sajnos nem tudunk ünnepelni: állandóan panaszkodunk, és boldogtalanok vagyunk. A magyar mentalitás a többi nemzethez képest visszahúzódó, kishitű és jellemző rá az önbizalomhiány, a jövőkép-nélküliség. Ebből a boldogtalanságból nem valami, hanem Valaki tud boldoggá tenni bennünket. Ot fontos meg-találnunk, mert a boldogtalan ember boldogtalan embert nevel. A boldogtalanság ellen nem lázadni kell, hanem céltudatosan dolgozni, munkálkodni. Ezért mi nem lehetünk 'munkanélküliek'. Örüljünk a feladatoknak, amiket Isten ad, nem szabad tétlenkednünk. Hálát kell adnunk Istennek, hogy most élhetünk, hogy megakadt a szeme rajtunk. Nem szabad menekülnünk, hanem el kell vállalnunk a feladatokat, hogy az életminőségünk jobb legyen. Amit ..nekünk kell elvégezni, azt Isten nem bízza másra.
II. Az ünnep: Az ünnepnél fontosabb az előkészület. Az ünnep az egy perc, az szent, megállás, időfölöttiség, lélegzetvétel; Találkozás ég és föld, ember és Isten, ember és ember között. Az ünnep fölfelé tekintés; eszköz arra, hogy, kiragadjon minket a boldogtalanságból, hogy boldogabbak legyünk. Minden. ünnepben a szeretet és Isten a fontos; az, hogy töltődjünk, és a szeret Istent szolgálja bennünk. A munka és az ünnep is csak eszköz arra, hogy boldogabbak legyünk. Fontos, hogy megérezzük: jó embernek lenni! Ebben segítenek az eszközök. Ezek fel tudják emelni az embert.
III. Ünnep – Idő – Találkozások: Az ember alapvető igénye egy másik emberrel való 'együtt-lét'. Emberi létezésünk az idő múlásában válik valóságossá. Az idő elszalad, ami után nincs több lehetőségünk. Ez azért fontos, mert a szeretet- és barátság ápolása időigényes. A kapcsolatokat építeni kell, külön-ben elsorvadnak. (Amit nem építek, az sorvadni kezd.)
Az idő forgatagában az ünnep annyi, mint megfogni a jelent. Ha ember tudok lenni, az már ünnep. Találkozni a másikkal, megállni a másik ember mellett a jelenben, most. Mert lehet, hogy neki éppen most van rám szüksége. A tegnap elmúlt, csak a jelen van a birtokunkban. A jövő pedig még nincs itt. (Kis Szent Teréz: „Csak ma legyek szent”)
IV. Ünneplés: Az ünnep titka a lényeg – az ünnep lényege titok. Az ünnepléshez kellenek díszletek: terített asztal, ajándék, stb., de ezek csak díszletek, kellékek. Ami ezek mögött van, az a fontos. Ezért ne a kellékekkel akarjuk helyettesíteni az igazi értéket: a szeretetet.
„Mutasd meg hogyan ünnepelsz, megmondom ki vagy.” Az ünnepek széppé
teszik az életünket, az ünnepekből élünk. Az ünnep művészet; törékeny, vigyázzunk rá. Az ünnep belülről fakad, belülről kezdődik. Az ünnepben, ajándékozásban Isten jelenléte a legfontosabb. Ha ez nem így van, akkor az ünnep üressé válik. Nem légypapírra ragadt legyek vagyunk, hanem szárnyaló sasok. Ez azonban csak Isten jelenlétében igaz ránk.
Ajándékozás: valami apróságot adni, de nem a magunk vágyának örömének, hanem a másik-nak megfelelőt. Minden ajándékban benne vagyunk, jellemez minket.
V. Öröm: A Bibliában 365 buzdító, bátorító ígéret van. A hívő ember ezért tud fölfelé is kapaszkodni. Így kaphatok erőt ahhoz, hogy olyan ember legyek, aki örömöt és szeretetet sugároz magából. Ahol Isten megjelenik, ott öröm van. A szeretet meghódítja az embereket. Isten pedig nem féltékeny a mi örömünkre; nem egy irigy, leselkedő, kukkoló isten.
Az öröm megtartó erő. Az öröm kötelességünk, mert aki örül, az az Isten egy csöpp világosságát viszi be az életébe. Az ünnep, adás. Aki csak magát gazdagítja, az a legszegényebb. Aki örömöt ad, az mást boldoggá tehet. A megosztott bánat fele bánat, a megosztott öröm dupla öröm. Mindenki tud adni.
Az is ünnep, így öröm is, ha ki tudok lépni a mindennapok szorításában lévő magamból. Az ünnep összefonódik az örömmel. Az életben mindenki padlóra kerülhet néha. A hívő újra tud kezdeni. A nehézségeken át kell menni, csak akarni kell, azután majd lesz valahogy. Tenni kell, akkor áld meg az Isten. „Nem azt kérem tőled, hogy vedd ki őket a világból, hanem, hogy óvd meg őket a gonosztól.” (Jn 17,15)
Mi az örökéletnek dolgozunk. Az életünk olyan, amilyenné tesszük. Az ünnep szintén. A nagy emberek mindig tudtak ünnepelni. De ki a nagy ember? Az igazi nagy ember az, aki mellett nem érezzük kicsinek magunkat. Ők visznek előre. A szeretetet és az ünnepet mi teremtjük. A felfogásunk, az életszemléletünk rajtunk múlik, amivel könnyebbé, színesebbé tehetjük az életünket.
XXIII. János pápa egy sétája során a kísérőjével észrevette, hogy a rezidencia díszes kerítése mellett egy fiatal pár csókolózik — kívülről. A kísérő méltatlankodott, de a Szentatya leintette, hogy ne botránkozzon meg, mert ha ilyen nem történne, már kihalt volna az emberiség. Majd a rácson keresztül megáldotta őket. Egy másik alkalommal ugyancsak XXIII. János pápa a hívek sorfala között haladt végig, amikor hallotta, hogy egy kisfiú mondja az anyukájának, hogy „de csúnya ez a bácsi.” Erre odahajolt, és azt válaszolta, hogy nem szépségversenyre választottak meg, hanem pápának.
Végül egy történet a tengerész kisinasról:
Egy hajóra szegődött tengerész fiút a matrózok úgy akartak 'beavatni' a tengerész életbe, hogy viharos szélben felküldték őt a legmagasabb árbócra. Durván csúfolódtak vele, szitkokat szórtak rá, gúnyolódtak rajta és kiröhögték ügyetlenségét. A nagy magasságban majdnem leszédült, amikor egy öreg matróz megsajnálta, és felkiáltott neki: „csak fölfelé nézz, akkor nem fogsz leesni!”
Nekünk is csak fölfelé szabad tekintenünk, akkor egykönnyen nem zuhanhatunk alá a mélységekbe.
Áldott Karácsonyt, igazi ünneplést kívánva, Szeretettel Farkas István

Vissza a tartalomhoz

Szent István első vértanú December 26.

István az első keresztény vértanú. Az apostolok választottak hét segítőtársat, diakónust, (szerpapot) ezek közül a legnevezetesebb István volt, „akit eltöltött a Szentlélek, tele volt Isten kegyelmével s erővel, csodákat és nagy jeleket művelt a nép között.” Sikerei irigységre vezették a választott nép fiait. Az igaz beszédben nem tudták legyőzni őt. A felizgatott tömeg a főtanács elé hurcolta őt: A hamis tanúk arról vádolták, hogy „káromló szavakat mondott Mózesre és Istenre.” István hosszú ,beszédben védekezett. Hallga-tói „megdühödtek, befogták fülüket egy emberként rárontottak s a városon kívül vonszolva megkövezték.” István nyitva látta az eget, ellenségiért imádkozott, és elaludt az Úrban. Akik megkövezték Istvánt, ruhájukat egy Saul nevű ifjú lába elé tették, aki egyetértett megkövezésével. (Ez a Saul később Szent Pál apostol.) István diakónus ünnepét december 26-án keleten már a 4. században megünnepelték. Nyugaton csak az 5. századtól kezdődően. Megkövezésének helyén egy gyönyörű bazilika áll és a dominikánusok világhírű biblikus főiskolája. Ereklyéit a 4. században találták meg, és Rómába vitték. A keresztény művészet Istvánt ifjú szer-papként ábrázolja, miseingben és szerpap ruhában. Egyik kezében pálmaág, a vértanúság jele, a másik kezében követ tart. A kövek néha mellette hevernek. Ünnepe nem előre elgondolt terv szerint, ha nem történelmi fejlődés szerint került Karácsony második napjára. Mintha csak arra készítene elő, hogy Krisztus követésének útja, a vértanúság.

Vissza a tartalomhoz

Plébánia szentelő
2002 májusában az első kapavágásoknál nem gondoltuk, hogy a következő év októberében, ha nem is teljesen elkészülve, de fel lesz szentelve az új plébánia. Ez év augusztusában döntött úgy a képviselő testület, hogy próbáljuk meg a lehetetlent és amennyire anyagi lehetőségeink engedik fejezzük be az építkezést. Nagyon sok anyagi támogatást kaptunk híveinktől ami nagyban elősegítette a befejezést. Ezúton is köszönjük. Vészesen közeledett a szentelés dátuma és a munkálatok nem mindig a megfelelő ütemben haladtak, de bizakodtunk és reménykedtünk. A szentelés előtti nap megtréfált minket az időjárás egy kis havazással, de vállaltuk a kockázatot és felkerült a szín a szigetelésre. Az egyházközség nyugdíjas "munkacsoportja" nagyon sokat segített a tereprendezésben és a rendrakásban, amit a szentelés után ugyanolyan lelkesen folytattak, köszönet érte nekik, és mindenkinek aki a társadalmi munkában részt vett. Elérkezett a nagy nap. Az előző napi havazás után verőfényes napsütésben kezdődhettek a szertartások. Nagy örömmel és kíváncsisággal vártunk új Püspökünket ezen az emlékezetes napon. A templomi szertartások Püspök Atya köszöntésével kezdődtek, a szentlecke és az evangélium felolvasása után minden jelenlevőt magával ragadott a szentbeszéd ami nagyban emelte az ünnepünk fényét. A szentelés szertartása az új plébánia épületében folytatódott a ministránsok, képviselők és a kerületi papság jelen-létében. Az énekkar és a hívek az udvarról kisérték figyelemmel és segítették az énekük-kel a szertartást. Az ünnep hivatalos részének befejezése után minden kedves résztvevő aki megtisztelt minket, kapott egy emlékplakettet, amit egy nagyobb összegű felajánlás segítségével sikerült elkészíttetni. Egy pohár itallal és süteménnyel kínáltuk a vendégeinket, amit szintén felajánlásként kaptunk. Kötetlen beszélgetés, fényképezés és közös éneklés zárta ezt az emlékezetes napot, amit nagyon sokan tettek széppé áldozatos munkájukkal és nagylelkű adományaikkal. Jó lenne, ha ez az összefogás a jövőben is jellemző lenne egy-házközségünkre.
Méhes Pál
...Szilveszter estéjén elfogódott a szívünk, mintha egy. 'édes valamitől kellene búcsúznunk, mintha egy jótékony kezet kellene utoljára megcsókolnunk s könnyeinket ráhullatnunk! Visszanézünk a múltba és az Úr szeretetével szembe találjuk magunkat, aki kegyelmeivel árasztott el, mint eső szitált ránk, mint napsugár szóródott lelkünkre: izzó parazsat hullatott ránk.
Prohászka Ottokár

Olyan az újév, mint egy üres papírlap. Hamarosan megtelik tragikus hírekkel, mert az ember nem tanul a múltból. Tovább háborúzik, szórja a bombákat, gyilkol és ezreket űz el szülőföldjükről. Csak Jézus írhat az újév fehér papírjaira bíztató híreket. Ő hirdet ma is megbocsátást, szeretetet, békességet, amit a világ nem adhat. A keresztények feladata, hogy a gyűlölködő sorok alá odaírják a szeretet lábjegyzeteit. A szentírás tanítása szerint a sátán hazug és gyilkos kezdet óta. Hitünk erejével kell megtörnünk bukásra ítélt erejét.

Vissza a tartalomhoz

A család, mint "kis egyház"

A karácsonyi ünnepkörhöz tartozik a Szent Család ünnepe

A Szent Család, - melynek összetartó kovásza a boldogságos Szűz Mária - kell, hogy példaképe legyen a mi keresztény családjainknak. A Szent Családról, Máriáról, Józsefről és a Kis Jézusról kevés maradt fenn a Szentírásban. Ábrázolások, festmények vannak előttünk, melyek nem az Evangéliumból származnak, hanem művészek alkotásai. Így például Rogier van der Weyden gyönyörű Angyali üdvözlet című oltárképe, Michelangelo Pieta márványszobra, vagy a XII. századi, Jézus születését ábrázoló mozaikkép, mely Palermóban látható.
Az Assisi Szent Ferenc templom altemplomában van egy gyönyörű freskó, mely a „Jézus bemutatása a templomban” címet viseli. A freskón láthatjuk Jézus Krisztus nevelőapját, elképzelhetjük őt gyaluval a kezében a gyalupadnál a maga csendes boldogságában, Máriát, Jézus szeplőtelen édesanyját anyai boldogságában, a körülötte játszadozó Kis Jézussal.
Szent József Dávid családjából származott, Mária Jegyese volt, amikor egybeköltözésük előtt, Mária méhében a Szentlélektől gyermeke fogant. József igaz ember volt, sok töprengés után az angyali jelenés nyomán feleségül vette Máriát.
Szent József a családi gondoskodás és a szerény alázatosság példaképe. Ez a lelkület tette alkalmassá arra, hogy a Szent Szűz jegyese, a Megtestesült Ige nevelőapja és a Szent Család őre legyen.

Üdvözítő édesanyjának egészen különös szerepe van üdvtörténelemben. Az égi hírnök a „kegyelemmel teljes” megszólítást használja. Ez különleges ajándék, hiszen Mária Isten fiának anyjává lett kiválasztva. Mária elfogadja Isten akaratát, hogy a Szentlélek által Isten fiának anyjává váljon. „Az Úr szolgálója vagyok” – ezek a szavak utalnak Mária lelki nyitottságára, amely egybekapcsolja azt a szeretetet, mely a szüzességgel és az anyasággal összefonódik Máriában.
Jézus emberi szinten szülei gyermeke, de ő Isten fia, akinek nagy küldetése van. Ez a titok szövi át a mi családjaink Szentségét is a tettek szintjén, engedelmeskedünk egymásnak, de oda kell figyelnünk, hogy a családban mindenki Isten embere. Keservesen tapasztaljuk, hogy a mai kor erős befolyással van a családok-ra. Mi keresztények Jézus tanítása nyomán hittel valljuk, hogy van valami öröm, valami eszményi kötelék a családban, mely divattól függetlenül maradandó alapja ennek az összetartozásnak. Az ember igényli a szeretetet, a családban a legistenibb közösségben működik és kibontakozik otthon. Ez a szeretet viszont sebezhető, ugyanis ez többet kíván az embertől, férfi, nő, szülő, gyermek között. Felismerni a másikban a TE lényegét az ÉN-nel szemben. Ennek mércéje a nagylelkű megbocsátás és a másikért való áldozathozatal.
A keresztény szeretet útja a gyermekekért vállalt felelősség és az egymásért hozott áldozatok. Ez az áldozat nagyon sok boldog élethelyzettel is jár. Ezért példaképünk a Szent Család. A mai keresztény családokat át-járja a szerény alázatosság, a meghitt boldogság és a remény. A család, mint „Kis Egyház” építőköve .a Jézus Krisztus által alapított egyháznak.
A gyermek Jézus a család nevelő közösségében növekedett mesterré, a családban tanulta meg az élet bölcsességének alapjait. A keresztény család a krisztusi szeretetre épül, melyet Isten ereje tart össze.
A házasság házastársi szövetség egymással, egymásért, betöltve azt a hivatást is, mely a gyermekvállalással koronázza meg ezt a szentséget, majd mint „Kis Egy-ház” tölti be küldetését, embertársainkat szolgálva. Ez a „Kis Egyház” a társadalom és az egyház ereje. Korbély Gézáné

Vissza a tartalomhoz

Rapai István

Gyertyamotívum az Egyház liturgiájában

Urunk bemutatásának ünnepét a népi hagyomány Gyertyaszentelő Boldogasszonynak nevezte el. Ez az ünnep viszont nem Mária-ünnep, hanem az Úr Jézus Krisztus bemutatásának ünnepe. Jézust születése után negyven nappal bemutatják a jeruzsálemi Templomban, a mózesi törvény előírásainak eleget téve.
Ennek a napnak liturgiájának jellegzetessége a gyertyák megáldása. A gyertyaszentelés szokása onnan ered, hogy a nyugati egyházban ezt az ünnepet 'a fény ünnepének is nevezték (febr. 2.).

Az égő gyertya a Katolikus Egyház életében többször megjelenik. Elsőként kellene megemlítenünk a szentmisét, mikor az égő gyertyák tanúskodnak Jézus jelenlétéről. Keresztség szentségének felvételekor a megkeresztelt égő gyertyát kap kezébe, mely hitének törékeny voltát jelképezi. Házasság szentségének alkalmával az ifjú pár égő gyertyát tartva kezében fogadja a nászáldást, mely közös életük útját világítja meg. Egy régi szokás szerint a haldokló kezébe is égő gyertyát helyeztek, mintegy megvalósítva ezzel Jézusnak a feltámadásra való hívását. Halottak napján égő gyertyákat helyezünk az elhunyt szeretteink sírjára.
Az égő gyertya tehát végigkíséri az embert a bölcsőtől a sírig. Fénye megvilágítja az ember egész életét, születésétől a haláláig. Ebben az értelemben az égő gyertya jelképezi az életet és annak értelmét. A kezdetek kezdetén a világ teremtésekor az első, amit Isten megteremtett a világosság volt: „Legyen világosság! És világosság lett” (Ter 1, 3); és földi életünk végén is ott vár bennünket a világosság: „Krisztus világossága fényeskedjék nekik mindörökké ".

Az égő gyertya másoknak világít és miközben világít, önmaga lassan elfogy. Jelképezi tehát az önzetlen szeretetet. Ahogyan a gyertyák között a legnagyobb a húsvéti gyertya, amely magát Krisztust jelképezi; úgy ez mutatja, hogy senkinek nincs nagyobb szeretete, mint Krisztusnak, aki életét adta értünk. „Ez az én parancsom: Szeressétek egymást, mint ahogy én szerettelek titeket. Nagyobb szeretete senkinek sincs annál, mint aki életét adja barátaiért.” (Jn 15, 12-13) Az Ő szeretete világít a bűn sötét éj szakájában.
Az égő gyertya a virrasztás jele is. Húsvét éjszakáján az ókeresztények égő gyertyával a kezükben várták az Örömhírt; a Feltámadt Krisztust.
Egy kedves ünnepünk is fűződik a gyertyához; ez pedig Szent Balázs püspök és gyógyító szándékának ünnepe. A 300-as évek elején élt, előkelő szülők gyermekeként, majd tudományokban való jártassága és hitben való meggyőződése miatt püspöknek választották meg. 316-ban vértanúhalált halt.

A középkorban rendszerint püspöki öltözetben ábrázolták, pásztorbottal és keresztbe illesztett gyertyákkal. Hiszen ő is több embert meggyógyított betegségéből. A középkortól terjedt el a Balázs-áldás, amelyet mint szentelményt ma is kiszolgáltatnak. Ünnepének napján (febr. 3.) az Egyház két egymásba görbített gyertyát szentel meg és azokat a templomban megjelenő

hívek álla alá tartva imádkozik a torokbaj és minden főfájás ellen. „Szent Balázs püspök és vértanú által mentsen meg téged minden torokbajtól és minden más bajtól az Atya, a Fiú és Szentlélek nevében. Ámen”

Íme mennyi mindent jelképez az égő gyertya életünkben. Mindez csak akkor jelent vala-mit, ha valóban aszerint élünk, amit a gyertya jelképez. Ha életünk áldozatos szeretettel valóban másoknak világít, amint Krisztus élete; s az Őt jelképező húsvéti gyertya. Azt kérjük a Mindenható Istentől, hogy azzá lehessünk életünkben, amit az égő gyertya jelképez, vagyis Krisztusban és Istenben bízó igaz keresztényekké.

Könyves Beáta

Vissza a tartalomhoz

Karácsonyi himnusz
Égi kertek permeteltek Mámorító harmatot. Mind a mennyek daltól zengnek, Ujjonganak az angyalok.
Köszöntsétek, szántók, rétek, Kik most kizöldelltetek, Fürge csorgó s ti mosolygó Nagy hegyek, a Kisdedet.
Sírva nézi, úgy becézi Egyszülöttét Mária, Néz ragyogva, mosolyogva Szűz Anyjára szent Fia.
Jön a pásztor barikástól: Jézus szentebb aklot ád. A Fiúnak sípot fúnak S énekelnek eklogát.
Még a néma ócska széna, Még a jászol is nevet, Úgy karolja, úgy ápolja A megváltó Kisdedet.
Ottan állván, édes álmán Jó barmok virrasztanak, Ráhajolnak, udvarolnak És fel-felsóhajtanak.
A kis házra havat rázva Rárohannak a szelek. Jaj puhácska kis babácska Testecskéje didereg!
Édesanyja rácsavarja Durva pólyarongyait, Avval ójja Alkotója Ázó-fázó tagjait.
Lelkem vágya: Krisztus ágya Szívem immár hadd legyen, Testem szalma, jászol alma S istállója kebelem.

Magyarországi ismeretlen szerző

Ady Endre: Kis, karácsonyi ének

Tegnap harangoztak, Holnap harangoznak, Holnapután az angyalok Gyémánt-havat hoznak.
Szeretném az Istent Nagyosan dicsérni, De én még kisfiú vagyok, Csak most kezdek élni.
Isten-dicséretére Mégis csak kiállok, De boldogok a pásztorok S a három királyok.
Én is mennék, mennék, Énekelni mennék, Nagyok között kis Jézusért Minden szépet tennék.
Új csizmám a sárban Százszor bepiszkolnám, Csak az Úrnak szerelmemet Szépen igazolnám.

Vissza a tartalomhoz

A szent éjszaka ( legenda )
Karácsony napja volt. Valamennyien templomba mentek, csak nagy-anyó és én maradtunk odahaza. ' Egyikünk nagyon fiatal volt, a másikunk pedig már nagyon öreg. Mindketten szomorúak voltunk, hogy nem mehettünk el a misére, és nem gyönyörködhettünk a sok-sok égő gyertyában.
Amint így egyedül üldögéltünk, elkezdett nagyanyó mesélni.
Volt egyszer egy ember, - mondta - aki kiment a sötét éjszakába, hogy tüzet kölcsönözzön. Házról, házra járt 'és mindenhova bekopogtatott. Jó emberek segítsetek rajtam, - mondta - feleségemnek gyermeke született, és tüzet akarok gyújtani, hogy felmelegítsem őt meg a kisdedet. De késő éjszaka volt és mindenki mélyen aludt. Senki sem válaszolt. Az ember tehát csak ment, mendegélt. Végre észre-vette, hogy messze valami tűz világol. Abba az irányba vándorolt, és meglátta, hogy a tűz kint a szabadba lobog. Fehér juhnyáj pihent és aludt a tűz körül, és egy öreg pásztor üldögélt és őrizte a nyájat.
Mikor az ember, aki a tüzet kereste, odaért a juhokhoz, meglátta, hogy három hatalmas komondor fekszik a pásztor lábánál. Mind a három felébredt, mikor arrafelé tartott, kitátották széles szájukat, mintha ugatni akarnának, de egy hang sem hallatszott. Az ember látta, hogy a szőrük felborzolódik a hátukon, látta, hogy éles fehér foguk fehéren villogott a tűz fényé-ben, és hogy neki rontanak. Erezte, hogy az egyik a lába felé harap, a másik pedig a keze felé, a harmadik pedig a torka felé. De mintha a foguk, amikkel harapni szerettek volna, nem engedelmeskedett volna, és így az embert semmi baj nem érte.
Most az ember tovább akart menni, hogy megkapja amire szüksége van, de a juhok olyan sűrűen feküdtek egymás hegyén-hátán, hogy nem tudott előre jutni. Ekkor egyszerűen fellépett az állatok hátára, és úgy ment a tűz felé. Es egy állat sem ébredt fel, de még csak meg sem mozdult.
Idáig jutott a nagyanyám a mesélésben, anélkül, hogy megzavartam volna, most azonban igazán félbe kellett szakítanom: miért nem mozdultak meg a juhok, nagy-anyám? - kérdeztem. - Azt majd meghallod nem sokára, - mondta nagyanyám, - és tovább folytatta a történetet.
Mikor a férfi már közel ért a tűzhöz, a pásztor feltekintett. Öreg haragos ember volt, barátságtalan és kemény mindenkivel szemben. Mi-kor meglátta, hogy az idegen feléje közeledik, felkapta hosszú, hegyes botját, mely mindig a kezében volt, amikor a nyájat őrizte, és az idegen felé hajította. A bot sivítva röpült a vándor felé, de mielőtt eltalálta volna, elkanyarodott tőle, és búgva süvített el mellette, ki a mezőre. Most odalépett az ember a pásztor-hoz, és így szólt hozzá. Jó ember, segíts rajtam, és adj kölcsön egy kis parazsat! Feleségemnek gyermeke született, és tüzet kell raknom, hogy felmelegítsem őt meg a kisdedet. A pásztor nemet akart mondani, de aztán így szólt: vegyél csak amennyi kell!

A tűz már éppen kialvóban volt. Az idegennek pedig nem volt sem tűzlapátja, semmije, amiben a parazsat elvihette volna. Az ember lehajolt, és puszta kezével néhány parazsat kapart elő a hamuból, és a köpenyébe takargatta. Es a parázs sem a kezét nem égette meg, sem a köpenyét.
Nagyanyó, miért nem akarta a parázs megégetni annak az embernek a kezét? Mindjárt meg-hallod, mondta nagyanyó, és tovább folytatta a történetet.
A pásztor nagyon elcsodálkozott. Micsoda éjszaka ez, hogy a kutyák nem harapnak, a juhok nem félnek, a botom nem talál és a tűz nem éget? A pásztor úgy gondolta, hogy nem téveszti szem elől ezt az embert. Utána ment, míg el nem jutott oda, ahol az lakott. Ekkor látta, hogy még csak kunyhójuk sincs, hanem egy sziklabarlangban feküdt az asszony, és a gyermeke. S bár keményszívű ember volt, leoldozta válláról a hátizsákját, és elő-vett egy puha, fehér báránybőrt, hogy takarják be vele a kisdedet. Ekkor szemei felnyíltak, és látta, hogy angyalkák állnak körülötte, és azt éneklik: Ma született a Megváltó, aki a világot feloldja bűneitől. A pásztor térdre borult és hálát adott az Istennek.
Midőn idáig jutott el nagyanyám, felsóhajtott és így szólt: amit ez a pásztor látott, azt mi is megláthatjuk, mert az angyalok minden karácsony éjjelén itt lebeg-nek, csak észre kell venni őket. majd kezét a fejemre téve, így szólt nagyanyám: emlékezz erre vissza, mert ez igaz, amit ahogy én látlak téged és te látsz engem. Es nem a gyertyáktól, nem a lámpáktól függ, nem a holdvilágtól, avagy a nap-fénytől függ, hanem az a legfontosabb, hogy olyan szemünk legyen, amely meglátja az Úr dicsőségét.

Selma Lágerlff novellája (kissé lerövidítve) Ford. Lefjler Béla

Vissza a tartalomhoz

Karácsonykor Jézust várjuk, a kis gyermeket

Már megint itta Karácsony! Tényleg? I g e n! Akkor valamit tenni kéne, de mit?
Készülni kéne az ünnepre! — de hogyan, de miért? Biztos vagyok abban, hogy körülbelül ezek a szavak sok-sok ember szájából elhangzottak, lehet, hogy nem is kimondva, csupán csak kimondatlanul. Hogy miért? Mert jön a Karácsony-ünnepe — úgy mondják, hogy a szeretet ünnepe. Ez igaz, hiszen erre a napra így vagy, úgy mindenki vár, mert ennek az ünnepnek mindenki számára üzenete van.
„Az angyal pedig azt mondta nekik: " „Ne féljetek, mert íme hirdetek nektek nagy örömet, amely az egész nép öröme lesz!” — hangzik a karácsonyi angyal szava évszázadok óta.
Az embernek, hogy létezik a szeretet, hívő ember-nek, hogy az Isten az emberért — gyarlóságai ellenére — szereti. Az igaz szeretet: mindig adni akkor a másiknak, hogy a másik örüljön neki, boldog legyen. Igy tesz az ember, de még maga az Isten is.
Az ember a másik embernek ad egy szál virágot, vagy egy-egy jó szót, a szülő a gyermekének adja törődő szeretetét. Az Isten adja a létet, a világot, és ami a legtöbb, az örök boldogságot. Ajándék, de mint a kisgyermeknek nekünk is ki kell érdemelnünk.
Tenni kell érte valamit! Észrevenni a másikat, nem csak ünnepen, hanem minden nap. Ne csak egy nap legyen a szeretetre, hanem minden nap legyen a türelem, a megértés, a segítés, a sok-sok jótett az életünk mozgatója. Valami ilyen az igazi jóság, az igazi karácsony az emberi oldalról.

De itt a másik oldal — az Istentől jövő ajándékozó jóság. Ő hogyan ajándékoz nekünk? Önmagát adja, hogy belőle éljünk. Ő legyen az igazi példa számunkra, akit lehet, sőt igazán kell követnünk. Ő a példa. Kisgyermekként jött a földre, hogy őszintén igazán tudjuk szeretni őt. Csöppnyi mosolygó ember üzen; - szeretetet — nem véletlen, hanem igazi, őszinte szeretetet.
Mosoly — csak megbékélten, igaz lélekkel lehet! Mit tettem? Kérdezem magamtól, hogy mosoly legyen körülöttem. Milyen az életem? O mit tett? Az Isten békéjét hozta el nekünk? Megbecsüljük? Élünk vele? Élünk belőle? Kérdések özöne jön elő, mely választ vár? Próbáljak választ adni nem mások, hanem önmagam számára és akkor .rá fogok jönni, jó úton járok-e vagy sem. Ha kell javítani az életemen, hogy a karácsonyi gyermek rám tudjon mosolyogni.
A gyermeki mosoly nem varázslat, az igazi varázs-ló: nincs benne mesterkéltség csak őszinteség. Tanuljunk tőle őszintének lenni. — Igaz beszéddel, igaz szándékkal — boldogságot adni.
Egyik karácsonyi ének úgy szól mindnyájukhoz:

„Boldogságot adni másnak, nincs hatalma itt, csak
Tenéked Istenem!”

Őszinte igaz szeretetben gazdag Istentől megáldott szép karácsonyt és boldog 2004-es esztendőt kíván:

Táborhegyi István

Aprószentek - december 28.

Azokat a két éven aluli fiúgyermekeket nevezettük aprószenteknek, akiket Nagy Heródes öletett meg Betlehemben a nap-keleti bölcsek látogatása után.
Máté evangéliumában olvas-hatjuk a történetet 2. fejezet. 1-18. vers.
A Szentírásnak ez a része teljesen összhangban áll Heródes egyéb véres tetteivel. Hatalmi féltékenységből feleségének és fiainak sem kegyelmezett, s ezért akarta mindenképpen megöletni az újszülött zsidó királyt is.

Az aprószentek számának kérdésében eltérőek a vélemények. Voltak, akik egy tucatnyi gyermekről, mások a Jelenések könyvére hivatkozva 144.000-ről beszélnek (7, 4). A lakosság arányait figyelembe véve, mely szerint hétezer lakosból 262 két éven aluli fiúgyermek él Betlehemben (1940-es adat), ha a Jézus-korabeli betlehem népességét kb. 1000-re tesszük, akkor a meggyilkolt kisfiúk száma 30-40 lehet.

Az Egyház kezdettől fogva vértanúként tisztelte az apró-szenteket, akik nem szóval, ha-nem halálukkal vallották meg Krisztust. A betlehemi születés templom alatt megtalálták a hagyomány által őrzött barlangot, ahová eltemették a kicsinyeket.

Somlai József

Vissza a tartalomhoz

Epiphania Domini
Az Epiphania Domini latin kifejezés, aminek jelentése: az Úr megjelenése, közismertebb nevén Vízkereszt. Eredetét a Keleti Egy-ház ősi hagyományaiban kell keresni, de nyugaton is meg-találjuk már 360 körül. Kezdetben három ünnepet foglalt magában ez a jeles nap: Krisztus születését (amit később a nyugati Karácsony teljesen kiszorított), Jézus keresztségét és a kánai menyegzőt, majd később kapcsolódott hozzá még a napkeleti bölcsek látogatása. Ez utóbbi ünnep végül kizárólagosságot kapott a liturgiában és a többi ünnep át-került más napokra, az el-nevezés azonban megmaradt. Nálunk január 2-9 közötti vasárnap tartják, míg, főleg a Keleti Egyházban, mindig január 6-án ünnepelik. Régi szokás szerint ilyenkor vizet szenteltek és ezzel áldották meg a közösség otthonait. Manapság ki-halóban van ez a szokás, bár sok helyen még elevenen él. A megáldás során az ajtóra vagy a szemöldökfára felírják az évszámot és a G, M, B betűket. Lássuk példaként, hogy fog ez kinézni jövőre: 20+G+M+B+04.
Eredetileg ez kicsit más-ként nézett ki, ugyanis a Christus Mansionem Benedicat (Krisztus áldja meg e hajlékot) kezdőbetűit írták fel, nálunk azonban a három bölcsre utalva Gáspár, Menyhért, Boldizsár kezdőbetűit használják. A Szentírás nem tudatja velünk a bölcsek neveit, azonban az európai hagyomány tudni véli azokat. A Keleti Egyház liturgiájában ezen a napon áldották meg a keresztvizet és szolgáltatták ki a keresztség szentségét.
Látjuk, milyen fontosnak tartja Egyházunk a három bölcs hódolatát, hogy még külön ünnepet is szentelt neki. Vajon miért ilyen különleges a szerepe e személyeknek és feltűnésüknek az üdvösségtörténetben? Epiphania Domini: Krisztus megjelenése. Krisztus megjelenik a földön úgy a kiválasztott nép, mint a pogányság előtt, ezzel egyesíti az emberiséget, mintegy jelezve, hogy az Evangélium mindenkinek szól és a meg-váltás egyetemes. A három napkeleti bölcs az, aki a megtestesülésnél a pogányságot jelképezi. A evangélista fontosnak tartja lejegyezni, hogy ajándékot is hoztak: aranyat, tömjént, mirhát. Az ajándékok kifejezik a bölcsek hitét Krisztus személyét illetően. Az arany az adó jelképe, a Királynak szóló ajándék. A tömjén a zsidóság számára előírt illatáldozat kelléke, így csak Istent illeti meg. A mirha temetkezésnél is használt anyag, elő-re vetíti Krisztus kereszthalálát és bizonyítja emberi mivoltát.
Mit. jelent tehát számunkra ez az ünnep? Epiphania-t! Krisztus meg-jelenését a földön az embereknek (Karácsony), Isteni hatalmának első „megjelenését” (kánai menyegző) és az Ige megjelenését, az Evangélium hirdetésének kezdetét (Krisztus megkeresztelkedése).

Gróf Gábor

Vissza a tartalomhoz

Ünnepnapok miserendje a kistarcsai és a nagytarcsai templomokban:

December 25-én, csütörtökön: Éjfélkor, reggel fél 8, délelőtt 9, fél 11 és este 6.

December 28-án, Szentcsalád vasárnapján: Reggel fél 8, délelőtt 9, fél 11 és este 6. Nagytarcsán fél 12.

December 26-án, pénteken:

December 31-én, szerdán, reggel fél 8, délelőtt 9, fél 11 és este 6.

Szilveszter napján: Nagytarcsán fél 12. Este 6 órakor évvégi hálaadás.

2004. január 1-én, csütörtökön, Újév napján: Reggel fél 8, délelőtt 9, fél 11 és este 6. Nagytarcsán fél 12.

Vissza a tartalomhoz

Kistarcsai szokások :

Advent és Karácsony
Régen a karácsony elképzelhetetlen lett volna azok nélkül a kedves szokások nélkül, amelyek még jobban fokozták az ünnep várásának izgalmait. Az elmúlt évtizedekben kissé elhalványult ezen szokások jelentősége.

Advent

Advent a várakozás és reménykedés ideje, a Jézus születésére való előkészület időszaka. A karácsony előtti negyedik vasárnapon kezdődik és december 24-ig tart. Az adventi koszorún minden vasárnap egy gyertyával többet gyújtunk meg.

Luca napja (december 13.) A naptárreform előtt - a Gergely-naptár életbelépése, azaz 1582 előtt - Luca napjára esett a napforduló. Ilyenkor volt a leghosszabb az éjszaka, a legrövidebb a nappal. Ezen a napon elsősorban a tyúkok termékenység varázslása volt a cél. Ehhez kapcsolódott a nők munkatilalma. Úgy tartották, hogy ha Luca napján fonnának vagy varrnának, nem tojnának a tyúkok. Azaz, e mágikus eljárások, tevékenységek a tyúkok tojáshozamának növekedését igyekeztek elősegíteni.

Luca napján a fiúk elindultak meglátogatni az ismerős házakat és jókívánságaikért cserébe adományokat vártak. Ha ez elmaradt, akkor viszont átkokat szórtak a házra. E nap estéjén kezdték készíteni a Luca Székét, amit december 24-ig be kellett fejezni.

Pásztorok karácsonyi vessző-hordása

Karácsony előestéjén a pásztorok vesszőkkel jártak, amelyekből a gazdasszony a kötényével húzott ki néhány szálat azért, hogy az állatai a következő évben egészségesek legyenek. A vesszőért a pásztornak bort, kenyeret, esetleg pénzt is adtak. A gazdasszony a vesszővel megveregette a jószágokat, hogy egészségesek legyenek.

Betlehemezés

Jézus születésének történetét be-mutató, ma is élő, egyházi eredetű népi játék. Szereplői általában a ministráns gyerekek voltak, pász-toroknak öltözve, házilag készített jászollal vagy betlehemi kistemplommal jártak házról házra. Szent énekekkel, tréfás párbeszédekkel elevenítették fel Jézus születésének eseményeit. A falu nagyságára való tekintettel már a Karácsonyt meg-előző héten járták a katolikus családokat.

Ostyahordás

Karácsony böjtjén, vagy néhány nappal előtte, a sekrestyés, a gyerekekkel minden családnak megfelelő számú ostyát küldött haza. Az ostya a karácsonyi vacsora fontos része volt, amelyet Kistarcsán főleg mézzel ettek.

Karácsony

A karácsony Jézus születésének és a szeretetnek az ünnepe. A karácsonyt megelőző hétköz-napokon, a hosszú téli estéken együtt volt a család. Beszélgették, adventi, karácsonyi dalokat éne-keltek, ezzel is készülve Jézus születésének ünnepére. Amikor az Esthajnal csillag már feljött, akkor került sor a karácsonyi vacsora elfogyasztására. A gazdasszony mindent előre kikészített az asztalra, mert a vacsorát végig felállás nélkül kellett elfogyasztani. Imádkoztak, majd első fogásként mézbe mártott ostyát, fokhagymát, dióbelet ettek. Ennek gonoszűző célzata volt. Az asztal alá szalmával töltött szakajtót tettek jelképezve jászolt és minden étel első falatját a szalmában fekvő Betlehemi Kisded kapta. A karácsonyi asztal elképzelhetetlen hal, bejgli, valamint alma és dió nélkül. A kerek alma a család összetartásának szimbóluma. Vacsora után a gazdasszony kezébe vett egy szép, piros almát, és annyi szeletre vágta, ahányan ültek az asztalnál, mondván: amilyen kerek az alma, olyan kerek, összetartó legyen a család a következő esztendőben.
Kántálás

Az elnevezés a köszöntő énekes jellegére utal, mivel énekkel köszöntötték a ház lakóit. Elsősorban a felnőttek jártak kántálni Szenteste az éjféli miséig.

Szerencsére napjainkban ismét újjáéled néhány szokás meghittebbé varázsolva a Szent Karácsony, Jézus Krisztus születésének ünnepét.

Csaja János

Weöres Sándor: Szép a fenyő

Szép a fenyő télen-nyáron, Sosem lepi dermedt álom: Míg az ágán jég szikrázik, Üde zöldje csak pompázik.
Nagykarácsony immár eljő, Érkezik az újesztendő. Míg a mező dermed, fázik, A zöld fenyves csak pompázik.

Kiadja Római Katolikus Egyházközség Kistarcsa
Felelős szerkesztő: Somlai József plébános
Készült: Czövek-Wíndberger nyomda

Vissza a tartalomhoz