III. évfolyam 3. szám 2004. október 2.
KISTARCSA
Kistarcsai Rózsafüzér Társulatok
Megtelik élettel a csend birodalma
„Az ördög fél a vidám embertől” .
A bérmálás Krisztus Urunk alapította hét szentség egyike, melyet a keresztségben
újjászületett személy vehet fel. A tanító Egyház így ír a bérmálás szentségéről:
szentség melyben a megkeresztelt megkapja a Szentlélek ajándékát, erőt és
küldetést. Szentlélek erőt ad a hitünk állhatatos meg-vallására és feladatot,
vagyis küldetést a vallásos életre.
A bérmálás történeti áttekintésénél látnunk kell, hogy az ősegyházban a második
szentségként szerepelt, melyet a megkeresztelt felvehetett. Megfelelő oktatás
után felnőtteket
is kereszteltek, és a bérmálás szentségét is felvehette, sőt meg is áldozhatott.
Ezért szerepel a hittankönyvekben és az imakönyvekben a szentségeknél ez a
felsorolásnál: Keresztség, Bérmálás, Oltáriszentség. A mai élet gyakorlata
viszont így adja a szentségeket: Keresztség, gyónás, áldozás, bérmálás,- stb.
A keleti Egyházban ma is a keresztség után bérmálnak, sőt a görög katolikus
Egyházban is. Lelkipásztori szentpontból ez a gyakorlat nem helyes; hiszen a
megkeresztelt tanul vallásáról és lesz elsőáldozó, ha bérmálkozni akar, akkor
tanul másodszor is. Ha viszont a keresztség után megbérmálják, másodszor már nem
tanul. Persze ez a vallásos társdalomban nem volt probléma, mert az iskola
biztosította a vallásos nevelés lehetőségét.
Az örökkévalóságba való jutáshoz szükséges a bérmálás szentsége? Nem szükséges,
de ajánlatos, melyet az Egyház mindig sürgetett és hirdetett. Az Egyház
tudósainak az a közös véleménye, hogy súlyosan vétkezik az, aki felvehetné, de
hanyagságból nem veszi fel a bérmálás szentségét. Valamikor a bérmálás
szentségét felvehette az, aki volt elsőáldozó, tehát akár 8 - 10 éves korában.
Ma viszont van olyan szigorú irányzat, mely azt hangoztatja, hogy 18 év körüliek
bérmálkozzanak. Ezek a végletek. Talán szerencsésnek mondható az a gyakorlat,
hogy nyolcadik osztály előtt ne bérmálkozzanak.
Valamikor vidéken megállt az élet, amikor bérmálás volt. Hét közepén is lehettek
bérmálások. Ha jött a Püspök, ez társadalmi megmozdulást is jelentett. Világi
elöljárók is ott voltak az egyházi ünnepen, sőt köszöntöttek is. Ma a bérmálás
szentségének felvétele ünnep a családnak. Szép, amikor három korosztály is jelen
van templomban, és otthon a fehér asztalnál. A lelket emelő templomi ünnep után,
vendégséget is tartanak.
Milyen hatása lesz a bérmálásnak? Olyan hatása lesz, amilyen a felvevő
hozzáállása. A jól megművelt földbe kerülő mag jó termést hozhat. Ha nem jól
művelik a földet, nehezen fog termést hozni. Ahol a család magán hordja a
vallásos élet gyakorlatát, ott lehet reménykedni, lesz hatás, eredmény.
Amint a keresztelésnél, van keresztszülő, úgy a bérmálásnál is van bérmaszülő.
De természetes, hogy e személyek nélkül is érvényes a keresztelés és a bérmálás.
A bérmaszülő a megbérmálttal lelki rokonságba kerül. A bérmaszülő köteles a
megbérmáltat lelkileg pártfogolni. A szülők hanyagsága esetén nekik kell a
keresztény nevelésről gondoskodni.
A bérmálásra az előkészület lehet egy távolabbi előkészület. Ezt jelentik a
hittan tanulás évei. A közelebbi előkészület a bérmálási oktatás és a lelki
megtisztulás a szentgyónás. Három szentség felvétele, - gyónás, áldozás, és a
bérmálás, - ritkán fordul elő. Most igen. Ezért is fontos, hogy Szentlélek
várásra készülni tudjunk, az oktatások alatt és a szentségek vétele által.
A bérmálás által a bérmálkozó a Szentlélektől jelet kap. A keresztség is jelet
ad a felvevőnek. Ezek a jelek láthatóak lesznek az örökéletben, vagy az örök
kárhozatban. Bízzunk abba, hogy az előbbiek teljesülnek
Somlai József plébános
Kistarcsai Rózsafüzér Társulatok
Kistarcsán az 1886-os évben szentelték fel a katolikus templomot, a templom
védőszentje, Rózsafüzér Király-né tiszteletére lett felszentelve. A templom
búcsúja ezért október első vasárnapjára esik. Úgy tudom, hogy már a
templomépítése előtt, amikor a kistarcsai katolikus hívek még a kerepesi öreg
templomba jártak át szentmisére, már akkor is imádkozták a rózsafüzért. Jelenleg
is több csoport van, a csoportot rózsának a vezetőt rózsaanyának hívják. Egy
rózsába 15 fő tartozik és felváltva imádkozzák az örvendetes, fájdalmas és
dicsőséges rózsafüzért. Havonta cserélik egymás között a szentképeket és mindig
más imádságot mondanak esténként. Vannak köztünk sokan akik napközben várakozás,
utazás alatt is imádkozzák a rózsafüzért. A Rózsafüzér társulatok mindig új
tagokat vesznek fel soraik közé, hiszünk az ima erejében. Kérek ezért minden
hívő katolikust, aki szeretne tagjaik közé belépni, keressen fel és kérje
felvételét a legközelebbi rózsába. Mindig vannak halottaink és hogy az ima ne
szakadjon meg, átveszi a következő hívő ember és imádkozza a szentolvasót.
Minden vasárnap a 10:30-kor kezdődő nagymise előtt a hívek közösen imádkozzák a
rózsafüzért.
Október Szűz Mária hónapja, a katolikus templomban minden este litánia keretében
imádkozzák a hívek a rózsafüzért.
Pár hónapja a középhullámon a 120-130 KHz –es frekvenciák között katolikus
rádióműsort lehet hallgatni.
Akinek kábel TV vételi lehetősége van az a Katolikus Pax televíziót tudja nézni.
Hallgassuk a katolikus rádiót és nézzük a Pax televízió adását és hívjuk fel
barátaink, ismerőseink figyelmét ezekre az adásokra.
Rapai Ferencné
Rózsafüzér Királynője Templom
Rózsafüzér éve volt 2002 és 2003 októbere között aztán a Szentlélektől vezetve
Szentatyánk Mária évet hirdetett. Hatalmas kaput nyitott ezzel a kegyelmek
áradásának, óriási lehetőséget a rózsafüzér újra-felfedezésére nemcsak azoknak,
akik sohase pergették a szemeit, vagy akik rég szögre akasztották, ha-nem
azoknak is, akik naponta imádkozzák.
A Rózsafüzér hatása mindig a megújulás. Ha vissza-pillantunk a Rózsafüzér
történelmére, akkor ez derül ki róla, már a keletkezése idejében is, amikor
Szent Domonkos hiába küszködött a tévtanítások elburjánzása között az evangélium
hirdetésével és egyetlen megtérő sem akadt. Kétségbeesetten fordult a
Szűzanyához,, aki a Rózsafüzért nyújtotta neki válaszul. Később is a pápák egész
sora hívta fel a figyelmet a Rózsafüzér jelentőségére. A XVI. században az
elvilágiasodott Egyház meggyöngült, Luther megújítási szándéka kudarcba fulladt,
ebben a válságos helyzetben akarták a mohamedán törökök a föld színéről
eltörölni az Egyházat. V.Szent Piusz pápa Rózsafüzér imahadjáratot hirdetett és
maga is elmerült az imában. A lepantói győzelem napja, október 7. lett a
Rózsafüzér Királynője ünnepe, azaz templomunk Búcsújának napja.
Ma is van miért kézbe venni a Rózsafüzért. Maga a Szentatya is kiemel két olyan
szándékot, ami valamennyiünk szívéből is szólhat, a világbékéért és a
családokért. Ezért hát nem mindegy az imádkozás módja. A szemlélődés jelleg
azonban a kötött forma mellett végtelenül változatos. Az Üdvözlégyek szavai
közben lepereghetnek szemünk előtt a titok eseményei, de kiragadhatunk abból
egy-egy mozzanatot, sőt mindig más fog belőle színesebben kiemelkedni.
Megelőzheti az Üdvözlégyeket egy evangéliumi szakasz vagy néhány szó arról,
felemelheti a lelket egy odaillő ének vagy kifejező zene. Segítheti a testi
szemünket egy esztétikus kép vagy valamilyen képi megjelenítés.
A Szentatya szinte kézenfekvőnek tűnően és mégis végtelenül bátran nyúlt hozzá a
titkok évszázados hagyományához. A Világosság titkai valóban hiányoztak eddig,
hogy nem voltak ott az örvendetes és a fájdalmas olvasó titkai között. Mégis
bátorság kel-lett ehhez az újításhoz. Az új titkok imádkozása még látványosabban
fedezteti föl velünk a rózsafüzér Igét elmélyítő jellegét. Az új titkok az
újdonság varázsával is meglepnek azokkal a kis részletekkel, amelyeket csak
tízszeri elmondásra árulnak el. A régi titkokkal persze ugyanez a helyzet, de az
újdonság íze most mégis átterjed a megszokott titkokra is. A világosságos
rózsafüzér titkai:
1. aki a Jordánban megkeresztelkedett
2. aki Kánában megmutatta isteni erejét,
3. aki meghirdette Isten országát,
4. aki a Tábor hegyén megmutatta isteni dicsőségét,
5. aki az Eucharisztiában nekünk adta magát
Ha körülnézünk a világban van jó okunk kézbevenni a rózsafüzért. A Szentatya
tudta miért kéri, ajánlja, kínálja, dícséri és ismerteti ezt az imamódot.
Csaja János
A kistarcsai római katolikus hívek körében szinte hagyománnyá válik a
czestochowai Nagyboldogasszony ünnepi zarándoklat. Ennek szervezése az ünnepet
megelőző
hetekben kezdődik, amelyet az utóbbi években Kapitány-né – Terike - végzi nagy
lelkesedéssel. Fáradságot és időt nem kímélve tevékenysége minden esetben
eredményes, melyet a zarándokok nevében ezúton is megköszönöm. Az ez évi
zarándoklaton 40 fő vett részt, amelyből közel felét a kerepesi és mátyásföldi
hívek tették ki. A zarándokokat szállító busz szeptember 1.-én reggel 5 órakor
indult a kistarcsai 'római katolikus templomtól, a más településről résztvevők a
30-as úton szálltak fel.
A buszban egymást köszöntve és elhelyezkedés után a közösség a rózsafűzért
imádkozva haladt Gödöllőn át Vác irányába. A reggeli órákban léptük át a Szlovák
határellenőrző pontot és a délelőtti órában már a cél országban voltunk.
Lengyelországban nagyrészt autópályán haladtunk Auschwitz felé, ahol az egykori
haláltábort tekintettük
Az egykori huszárlaktanyából átalakított táborban a Múzeumot, gázkamrát
tekintettük meg idegenvezető kíséretében és az épületek funkciójának ismertetése
közben rövid sétát tettünk. A látvány megdöbbentő, borzalmas. Elgondolkoztató és
egyúttal az emberiség számára figyelmeztető is volt. A tábor látogatása után
indultunk a mintegy 150 km-re lévő Czestochowába. Még naplemente előtt érkeztünk
a Barbara utcai Apácakolostorba, ahol az öt éjszakás szálláshelyünk volt. A
kolostor, oktatási és nevelési feladatot is ellát, mivel bentlakásos gimnáziumot
és mintegy 50-60 fogyatékos gyermekkel való foglalkozást működtet. A rendház
nővérek és segítőik nagyon kedvesek és előzékenyek voltak a zarándokokat
szolgáló vendég-szárnyban készségesen segítették kényelmüket. Szálláshelyünk az
említett utcánkkal szemben álló Jasna Góra dombon lévő kegytemplomtól mintegy .5
percnyi járásra volt. A közelség is biztosította a napjában többszöri templomban
történő szertartásokon való részvétett.
Az eleinte faháznak épült kápolnát az 1382 évben Nagy Lajos magyar király
engedélyével és Gpobei Ulászló lengyel herceg helytartó segítségével Magyar
Pálosrendből odatelepült papnak kezdték fejleszteni. Az első tégla, kőépítmény a
Szűz Mária kegytemplom volt. E mellé épült az igényeknek megfelelő Bazilika
. Mintegy 600 éven át tartó fejlesztések során alakult ki a mai épületrendszert
is magába foglaló hatalmas védőfallal ellátott erődtemplom. E hatalmas falak
mögötti épület közé bekényszerült keresztényeket a Kegytemplomban Szűzanya képe
előtti imádságuk többször megvédte a pusztulástól, a svéd, porosz, német és
orosz seregektől az évszázadok nyomán.
A védőfalakon kívül mintegy 8 hektáros területen a stáció állomások, a
szabadtéri misék helye, a Rózsafüzér állomásai, a szállóépület és szolgáltató
egységek valamint a hatalmas zártrendszerű kocsiparkolók vannak kialakítva.
Mint azt már említettem a kegytemplom közelsége lehetővé tette a napi többszöri
látogatást. Programunkba tartozott a reggel 6 órakor kezdődő és este 9 órakor
történő Szűzanya képhez kötődő mindennapos szertartás látogatása. Mindennap
magyarnyelvű szentmisén vettünk részt. A kegy-helyen egyébként 100 pap teljesít
szolgálatot. Ok a két templommal összeépített ún. Papok házában vannak
elhelyezve. Ezek közül Romanó és Marinó Atya Magyarországon is szolgált s így
nyelvünket is megtanulták. E két atyával mindennap találkoztunk és lehetőségünk
nyílott a következő napi programok egyeztetésére. Marínó atya nagy elfoglaltsága
mellett arra is szakított időt, hogy idegen-vezetői feladatot vállalt, amelynek
során ismertette a Kegytemplomhoz fűződő legendákat, és személyesen vezetette a
Múzeum, valamint Kincstár megtekintését.
A csoportunk a más nemzetiségű csoportokhoz hasonlóan végig imádkozta a
stációkat, amelyre 4.-én szombaton délután kerül sor. Ugyanis aznap már
megérkeztek a mintegy 25-30 országból érkező zarándok csoportok. A városban
országos mezőgazdasági termékbemutató is volt, amely már pénteken elkezdődött.
Ennek befejezéseként a Nagy Boldogasszonyi szabadtéri szentmise keretében
termésáldásra került sor. A kb. 200-250 községből idezarándokolt csoportok
tevékenységüket, szimbolizáló tárgyakat hoztak magukkal, amelyeket természetes
növényi anyagokból készítettek. A Jasua Garat övező mintegy 10-15 m magas falon
és szabadtéri oltár előtt sorban elhelyezett kollekciók szép látványt
nyújtottak. a szabad-téri szentmisén kb. 100-120 ezer ember lehetett. Sajnáltuk,
hogy a lengyel nyelven mondott misét nem értettük.
A városban sétálva több templomot meglátogattunk. Hány temploma van a városnak,
nem tudjuk, mert az nagykiterjedésű és ezekből mozgáskörzetünkben csak 6, mások
8 templomot értek el, de 2-3-nak harangozását, vagy tornyát a külvárosi részeken
is felfedeztük. Kisebb csoportok a szállás-helyünk közelében nemrég felépült
szemináriumot is megtekintettük, amelynek kertjében továbbfejlesztés nyomai
láthatók. Az épület mai kornak megfelelő korszerű, külön funkciókat ellátó
épület-együttes, amelyben templom is van.
Hétfőn reggel már 6 óra előtt a kegytemplomban gyülekeztünk, rész vettünk a Szűz
Mária képet harsona szóló kíséretében köszöntő szertartáson. Ezt követően
szálláshelyünket képviselő apácától elbúcsúzva indultunk Krakkó felé. Itt
megtekintettük az újonnan épült Irgalmasság templomát és benne kialakított
magyar kápolnát. Itt kérdésünkre az egyik Atya elmondta, hogy a hatalmas terű
templom nemzetek zarándok helyét fogja szolgálni és az alagsorban kialakított
magyar kápolna a közeli hetekben felszentelésre kerül.
Krakkót elhagyva indultunk Zakopane felé, közben megtekintettük a műemlék
fatemplomot és a város Jézus szíve templomát. Megjártuk az állandó hídi-piacát,
ahol sikerült elköltenünk maradék pénzünket. Kedvező időjárásban haladtunk át a
Magas Tátrán. Csodálatos volt a magas hegyek völgyeibe szorult napfényben úszó
felhőcsoport, hát még a községeket takaró felhők gyors szárnyalfása.
A tátrai látnivalókat követően a csoport vidám éneklésbe kezdett, s így észre se
vettük, hogy már újra magyar földön haladunk. A nótadélutánt követően a csoport
közösen rózsafűzért imádkozva és ennek befejezése után megkezdődött a felszállás
sorrendjével ellentétes leszállás.
Összegezve a zarándoklatról készült rövid beszámolóban részletekre kitérni —
annak terjedelme miatt - nem lehetett, de aki teheti, az látogasson el a Jasna
Górai Szűz Mária kegytemplomba és szerezzen személyes tapasztalatokat.
A hat napon át a Jó Isten kegyes volt hozzánk, mert kellemes időt biztosított
számunkra, amelyet a csoport tagjainak vallási buzgalommal igyekezett
meghálálni.
Hazafelé a csoport tagjainak vélemény-nyilvánításaiból kitűnt, hogy a részvétel
megérte, mert élményekben gazdagodtak, hitükben megerősödve, megújulva és
feltöltődve érkeznek meg-szokott környezetükbe.
Táborhegyi István Kistarcsa, 2004. szeptember 25.
Szent P. Pio élete
Francesco
Forgione 1887. május 25-én született Dél-Itália egy kis falujában,
Pietrelcinában, a beneventói főegyházmegye te-rületén. Édesapját Graziano
Forgionénak, édes-anyját Maria Guiseppa de Nunzio-nak hívták. Gyermekkorát
Pietrelcinában tölti, egyszerű, bé-kés környezetben. Hamar dolgozni kezd, 6 éves
korában már bárányokat legeltet. Édesapja, hogy biztosítani tudja a megélhetést
családjának, ki-vándorol Amerikába. Mindez nem okoz törést Francesco életében,
hiszen Olaszországnak ezen az elmaradott, szegény részén, ahol a föld nem terem
semmit, mert tele van kövekkel, minden-napos dolog volt a kivándorlás. Francesco
12 éves korában lesz elsőáldozó, és ugyanekkor megkapja a bérmálás szentségét
is. Az elmélke-dő, imádkozó kisgyermekre rendkívül nagy ha-tást tesz egy
falujában olykor-olykor megforduló kéregető kapucinus barát, így elhatározza,
hogy ő is Szent Ferenc nyomába lép.
1903. január 6-án, 16 éves korában felvé-telét kéri a környék egyik kapucinus
kolostorába, Marconeba. Még abban a hónapban, 22-én ma-gára ölti a kapucinusok
barna habitusát és felve-szi a Fra Pio, Pio testvér nevet. Az egyéves sikeres
noviciátust követően ideiglenes fogadalmat, 4 évvel később pedig ünnepélyes,
örök fogadalmat tesz a rendben. 1910. augusztus 10-én szentelik pappá
Beneventóban. Nehéz, fájdalmas időszak következik életében. Mivel betegségek
kínozzák, kénytelen visszatérni a szülői házba. Hat évet tölt így
szülőfalujában, míg végre 1916-ban elöljárói a San Giovanni Rotondo-i kapucinus
kolostorba küldik. A Gargano vidéknek ebben az Isten háta mögötti és tegyük
hozzá nem szép falujában, pontosabban ennek kolostorában tölti életet hátralévő
50 esztendejét. Az Úr szenvedéssel teli, fáradságos szolgálat után 1968.
szeptember 23-án hívja őt magához. A 81 éves, testében megtört P. Pio
felkészülten és derűs lélekkel várja a halál nővért.
A San Giovanni Rotondo-i kapucinus ko-lostorban az évek, a hónapok és napok
mindig egyformán zajlanak: kora reggel szentmise, reg-geltől estig szüntelenül
gyóntatás, imádság. Még a papszentelést követő, pietrelcinai évek során,
1915-ben megkapja Krisztus sebeit, előbb látha-tatlan formában, 3 évvel később,
1918-ban pedig látható módon is. A vérző stigmák mérhetetlen szenvedését panasz
nélkül tűri, soha nem beszél sebeiről, sőt röstelli azokat.
P. Pio szentségének híre már életében el-terjedt. Hajnali, órákig tartó
szentmiséire özön-löttek a hívek, amint gyóntatószéke előtt is min-dig hosszú
sorok kígyóztak. Szociális téren rendkívül sokat tett a fájdalom enyhítésére.
Leg-nagyobb alapítása a Szenvedés Enyhítésének Háza, Dél-Olaszország
legmodernebb és legje-lentősebb kórháza és kutatóközpontja. 1956. má-jus 5-én
maga P. Pio avatta fel ünnepélyesen ezt a hatalmas intézményt, amelyet hála az
adakozók beláthatatlan sorának, állandóan bővítenek és modernizálnak. A halálát
követő években bámulatos módon elterjedt P. Pio élet-szentségének és csodatévő
hatalmának híre, nemcsak Olaszországban, hanem az ország hatá-rain túl is. San
Giovanni Rotondo ma a világ egyik legnagyobb zarándokhelye, felülmúlja a nagy
búcsújáróhelyek látogatottságát. Egy másik nagy csoda, amely Pio atya nevéhez
fűződik, hogy a hívek spontán módon "imacsoportokat" létesítenek, amelyeknek
száma ma már a világon meghaladja a 2000-et. VR/MK
Megtelik élettel a csend birodalma
Mélységesen emberi ez a nap, a holtak napja. Mérhetetlenül sok harang szaggat, a
temetőben kigyúlnak a kegyelet fáklyái. Kis gyertyák milliói lobognak bele a
hideg éjszakába, és az örök emlékezet szimbólumaként üzennek: a hit imbolygó
fényű gyertyalángjai, melyek elégnek, hogy világíthassanak.
Mindenszentek ünnepe után, november 2-án mindenki a temetőbe siet, azt is
mondhatnám, hogy az élő falu kivonul a holtak falujába a holtak tiszteletére.
Nem volt soha előírt ünnep, nem parancsszóra termett, nem királyok, püspökök
hozták létre; magától lett. A holtak iránti tisztelet és hála szüksége hozta
létre.
Az emberek megtisztítják a sírokat, majd virágokkal és gyertyákkal díszítik. Az
égő gyertya Krisztus jelképe, aki meghalt az emberekért, hogy elhozza a
meg-váltás fényét, mi is ezzel a céllal gyújtunk gyertyát szeretteink sírján. A
tisztítótűzben szenvedő lelkek ünnepe, amikor is a még meg nem tisztult lelkekre
emlékezünk, és imádkozunk.
Mindenszentek- és halottak napját a néphagyományban számos hiedelem övezi. A
néphit szerint ilyen-kor hazalátogatnak a halottak. Sokfelé úgy tartották, hogy
mindenszentek- és halottak napja közti éjszakán a halottak miséznek a
templomban, és amíg a harang szól hazalátogatnak szétnézni. Gyertyát gyújtottak
a lakás más- más részén, hogy meghalt rokonaik eligazodjanak a házban. Ezek a
hiedelmek azonban ma már kiveszőben vannak.
Végül pedig Pilinszky gondolataival fejezném be, aki a háború borzalmait idézi
fel műveiben. Pilinszky a földi életet egy körforgással azonosítja. Minden ember
egy bizonyos „halálmenetben„ vesz részt, a történelem folyamán. Mindig újak
csatlakoznak hozzá, és mindig mások tűnnek el belőle. Egyikünk sem maradhat ki a
sorból, nem térhet más útra, legyen akár kisgyerek, fiatal, akár aggastyán.
Mélyen érinti az embert, amikor egyszer csak eltűnik mellőle valaki, aki hosszú
ideje, talán születése óta élete része volt. A világot úgy érzékeljük, mintha
összeomlott volna, és értelmét veszíti nélküle. Az igazi szeretet ilyenkor
nyilvánul meg, amikor ő volt az egyetlen és egyben pótolhatatlan. Szeretteink
halálával szívünk egy- egy darabja' is elhal- vagy inkább átkerül a ,holtak
világába.
Életünk során egyre inkább együtt élünk a halottainkkal. A halottak napja ennek
a halálon átívelő szeretetnek az ünnepe. A mindenszentek ünnepe ezt alapozza meg
a feltámadásba vetett hitben. Hisszük, hogy halottaink is élnek, de másképp:
istenibben és teljesebben, mint mi, halandók. A történelem nagy halálmenete nem
a pusztulás, hanem a beteljesülés felé halad. Reméljük, hogy a szentek
közösségébe jutottak az elhunytak, és hogy közösségben lehetünk velük már most,
múló életünk folyamán.
Könyves Beáta
Püspök az esőben (zarándoklat Nyírcsászáriban)
2004. szeptember 23-án ötéves jubileumi búcsúra gyűltek a zarándokok a
Nyírcsászári Szent Pio templomban. A vilá-gon először itt, Magyarországon
szenteltek templomot Pio atya tiszteletére. 1999. májusában tették le az
alapkövét, amikor boldoggá avatták Pio atyát.
A Makrovilág utazási iroda – melynek egyébként a védőszentje – szervezte a
zarándoklatot, melyre imádsággal, ún. kilenceddel készültek a jelentkező
zarándokok. Ezt 9 nappal előtte elkezdtük és minden nap, egyénileg elimádkoztuk
a rózsa-fűzért, úgy ahogyan Pio atya szokta: minden szemre egy Miatyánkot,
Üdvözlégyet, Dicsőséget, és egy fohászt – Ó Mária, szeplő nélkül fogantatott
Szent Szűz, könyörögj érettünk, kik hozzád menekszünk! – Közbe más szép
imádságokat is fűztünk: Szeressük, dicsérjük, áldjuk, imádjuk, dicsőítsük a
Legszentebb Szentháromságot és Jézus eucharisztikus Szívét, a könnyező Szent
Szűz Szeplőtelen és fájdalmas Szíve által most és mindörökké.
A zarándoklatra Buda-pestről indultunk hajnali 6 óra-kor szemerkélő esőben.
Bizony nagyon hosszú volt az út, de az imádság és a vezetőnk által igen hamar
elröppent az 5 óra, mire 11 re megérkeztünk az ünnepi szentmisére, melyet Majnek
Antal munkácsi püspök atya mutatott be. Ez a pici kápolna – 100-nál többen nem
férnek be – akkora, mint a nagytarcsai templomunk. Mi már kint rekedtünk az
esőben és a hűvös szélben. A püspök atya szavai azonban átmelengettek, minket,
ahogyan méltatta Pio atyát, és beszélt a szenvedésről, ahogyan azt meg lehet
élni. Így mi is inkább felajánlottuk didergésünket, egye-sülve Krisztus
keresztáldozatával, és részesei lehettünk a meg-váltás művének, mint ahogy Pio
atya is tette 50 éven keresztül „feldíszítve” Krisztus sebeivel. Az
áldoztatáskor egy atya is ki-jött a szabadba, az esőbe. Bizony meglepődtünk,
amikor megtudtuk, hogy nem más, mint a munkácsi püspök, aki nem csak
beszédével buzdít a szenvedés vállalására, hanem példát is mutatva elöl jár a
kereszt hordozásában és ő jött ki az esőbe áldoztatni, dacolva a viharos, hideg
széllel.
Utána nagyon jólesett a forró tea, és a finom sütemények, mellyel a helyiek
kedveskedtek az idelátogató zarándokoknak. Sokáig csengtek a fülünkben Majnek
püspök szavai, mialatt Máriapócs felé vettük utunkat. Pócson imádkoztunk a
könnyező szűzanya lábainál, majd hazafelé indultunk. Kissé elfáradva, de
lelkiekben gazdagon tértünk ha-za a búcsúból. A világ minden Pio atya
templomában egyszerre szeptember 23-án 11 órakor mu-tatják be ezt a búcsú
szentmisét, mely nap Pio atya mennyei szü-letésének napja. Imádkozzunk mi is
buzgón és kérjük e szent kapucinus közbenjárását, segít-ségét. 2005. szeptember
23-ára is szeretettel hívnak minden Pio atya tisztelőt a nyírcsászári hí-vek.
Lauer Tamás
Idén
már harmadik alkalommal került megrendezésre, a Kistarcsai Kulturális Egyesület
szervezésében, a Simándy József tiszteletére tartott emlékhangverseny és
koszorúzás. Simándy József Kistarcsán látta meg a napvilágot 1916. szeptember
18-án és október 1-én keresztelték meg e templom falai között. Az ünnepi
eseményen köszöntőt mondott fia Simándi Péter és énekelt is a műsorban.
2002-től kezdődően a KIKE egy őszi kulturális hetet indított el, melyben a
templomi hangverseny, is mint nyitó esemény helyet kapott, immár harmadik
esztendeje. Ezt tette lehetővé, hogy az orgona 2000-ben új játszóasztalt kapott,
és a sípsorokat is szépen felújították. Nem egy hatalmas orgona, de ekkora
templomba pontosan megfelelő. Ezt jól tudták őseink, amikor megépítették a
hangszerek királynőjét templomunkban.
Az első alkalomra 2002-ben, még igen kevesen jöttek el. Szokatlan eseménynek
számított ez ná-lunk Kistarcsán. De mint minden jót ezt is meg lehet szokni, sőt
szeretni. Tavaly már minden ülőhely megtelt és 2004-ben immár hagyományként a
szokásos előadók zsúfolt templomban örvendeztették meg a kultúrára éhes
közönséget.
Az idei év előadói voltak: Dolhai Béla, aki a kistarcsai templomi kórust is
vezeti Bach: G-dúr prelúdiumát szólaltatta meg. A templomi Egyházi Katolikus
kórus Bach: Hagyd az Úristenre minden utadat kezdetű koráljával, M. Charpentier:
Te Deum-ával és a De Angelis mise: Kyrie tételével (a gregorián művekből)
örvendeztette meg a hallgatóságát. Örvendetes, hogy a fiúszólamok is milyen
magabiztosan tömör, szép hangzással szólaltak meg. Id. Ladjánszki László Mozart:
Sarastro
E-dúr
és F-dúr áriáját adta elő a Varázsfuvolából, telten zengő basszus hangján,
melyet sokáig elhallgattunk volna. Lauer Tamás Cesar Frank: D-dúr sortie ünnepi
darabját hozta ma estére, mely esküvőkre való ünnepélyes hangvételű mű. A régi
olasz versettokból Zipoli 2 C-dúr és 2 e-moll versettojával a regisztereket
külön-külön is bemutatta. Major Zsófia Balassi Bálint istenes énekeiből adott
ízelítőt, kísérte: Anonymus együttes, Major László (gitár), Váray Péter
(gordonka). A harangszó alatt Péter elkáp-ráztatott minket egy Bach gordonka
szólószonátával. Manninger Dániel gazdag műsorral készült, üde színfoltja volt
az estének változatos repertoárja, mellyel teljes mértékben kiaknázta a kis
orgona minden tudását (meg a regisztrálóét is). Felcsendült Buxtehude: F-dúr
toccata, Lübeck: F-dúr preludium és fúga, Bach: Christ Lag in Todesbanden,
Schnitzer: B-dúr szonáta I. tétel darabja. Réthy Vilma Wolf Péter: Ave Maria
darabját „imádkozta”, melyet még otthon, mosogatás közben is dúdolt a feleségem.
Simándi Péter – Simándy József fia – Cesar Frank: Panis Angelicus (2 szólamú
feldolgozás) művével emelt közelebb minket Istenhez. Szilágyi Imre (ének) méltó
partnere volt ebben.
Köszönetet kell mondanunk Somlai József plébános atyánknak, amiért ezt a műsoros
estet lehetővé teszi számunkra Isten házában, és hogy az ünneplés most egy
kicsit az előadókat is illethesse az Oltári-szentséget a műsor alatt, elvitte a
templomból. Így nyugodtan lehetett tapsolni. Bizony jólesett ez az elismerés azt
hiszem minden előadónak, akik szívből, a hallgatóság megörvendeztetésére
muzsikáltak. A műsor vezetője Major László tanár úr bemutatta az előadókat,
szerzőket és a művekről is szólt néhány szót jól kötve össze a kórus és
orgonista, ill. kotta cseréket. Jövőre, 2005. szeptember 19-én, reméljük, újra
felcsendülnek a szép zeneművek.
Lauer Tamás kántor
A szokásos váci lelkigyakorlat elmaradása miatt július elejére tábort
szerveztünk hittanos gyerekek számára. Szálláshelyet egy szép hegyvidéki faluban
sikerült találnunk, a Mátra keleti szélén található Sirokon.
A szállás egy valaha kántorlakásként funkcionáló ház volt, melyhez egy elég nagy
füves udvar is tartozott. A házban két nagy hálóhelység van kialakítva 10-10
emeletes ággyal, így a lányok és a fiúk külön szobában alhattak, természetesen a
felnőttekkel együtt.
A gyerekeket mindjárt első nap négy csapatba osztottuk 1-1 felnőtt vezetésével.
A csapatokat színekkel különböztettük meg. Mindenki kapott egy a saját színének
megfelelő kendőcskét, amelyet állandóan viselni kellett fejen, kézen vagy akár
lábra kötve is. A csapatok felváltva végezték a házkörüli munkákat, úgymint a
reggeli készítést, mosogatást, zuhanyozók takarítását. Ezenkívül pontversenyt is
hirdettünk köztük, amelybe beleszámítottak például az ágyak állapotáért
reggelente kapott pontok is.
A fegyelmezés kézzelfoghatóbbá tétele érdekében mindenki kapott 5 db kis
papírkoronát, amelyből nagyobb szabályszegés esetén vissza kellett adni egyet. A
tét az volt, hogy akinek netán elfogy mind az öt koronája, az azonnal hazamegy.
Az így elvesztett koronát jó magaviselettel és 1-1 plusz jócselekedettel vissza
lehetett érdemelni. Korona elvételére csak néhány esetben került sor, és a tábor
végére mindenkinek sikerült is visszaszereznie az összes koronáját.
Reggelente zenés „keltegetőre” ébredtünk, majd 10 perc múlva hangosabb zenére
volt az ébresztő. Erre már mindenkinek ki kellett kászálódnia az ágyából, mert
közös reggeli tornával, majd imádsággal köszöntöttük az új napot. Étkezések
előtt is közösen hívtuk Jézust asztalunkhoz, majd együtt adtunk hálát a finom
falatokért. Ha a napi program engedte, akkor délben az Úrangyalát is
elimádkoztuk, sokat énekeltünk, úton-útfélen. Sajnos helyben csak szerdán
délután tudtunk szentmisére menni, de a helyi plébános atyától megkaptuk a
templom kulcsát, hogy bármikor átmehessünk, így az esti imát általában ott
végeztük.
Első nap délután „meghódítottuk” a falu nevezetességét, a közeli hegy tetején
helyet foglaló várromot. Bejártuk a várromot keresztül-kasul behálózó izgalmas
barlangjáratokat, és megcsodáltuk a minden irányban gyönyörű kilátást is.
Másnap bebuszoztunk Egerbe, ahol először részt vettünk az egyik reggeli
szentmisén a Bazilikában, majd meglátogattuk a ferences templomot, aztán
bejártuk a várat. Az angolkisasszonyok iskolájában elfogyasztott ízletes ebéd
után pedig a csapatok felfedező útra indultak, melyhez 1-1 kérdéssort is kaptak.
Olyan „nehéz” kérdésekre kellett megtalálni a választ, mint például „Hány
mellékoltár található a minorita templomban?” vagy „Milyen magas a minaret?”
Amelyik csapat először ért a végállomásnak megjelölt gyönyörű Érsek-kertbe,
pluszpontot is kapott.
A következő nap valódi versenyzéssel telt. Délelőtt állomásról állomásra
vándorolva kellett különböző feladatokat megoldani, például bekötött szemmel
ízeket felismerni, kislabdával célbadobni, puzzle-t kirakni, vagy adott időn
belül minél többet kitalálni a kiválasztott csapattárs által activity-szerűen
elmutogatott feladványokból. Ebéd után sorversenyekkel folytatódott a
vetélkedés. Ennek során a csapatok tagjainak különböző csalafinta nehezítésekkel
megküzdve kellett megtenni a megadott távot oda-vissza. Ilyen nehezítés volt
például, hogy tollasütővel labdát terelgetve kellett székeket kerülgetni, vagy a
pálya túlsó végén egy vízzel teli tálból szájjal almát kihalászni. Ezen a napon
József atya is meglátogatott minket, így ő is láthatta, hogy a gyerekek milyen
ügyesen és lelkesen igyekeztek teljesíteni a különböző feladatokat.
Egyik délután megkeresett minket a helyi sportkör vezetője és kihívott minket
egy focimeccsre csütörtök estére. Szerdán vacsora után megtartottuk első
edzésünket, és eldöntöttük, ki is fog szerepelni a csapatban. A meccsen mindenki
nagyon lelkesen játszott, és a szurkolótáborunk sem lankadt végig. Külön
dicséret illeti a hátvédeket, akik nem egyszer önfeláldozóan álltak a keményen
meglőtt labda útjába. A helyi csapaton sajnos meglátszott, hogy szinte minden
estéjüket focizással töltik, így még a vártnál is nagyobb arányú vereséget
szenvedtünk. De a mérkőzést az utolsó pillanatig sem adtuk fel, és csatáraink
hősies küzdelmének végül meglett a gyümölcse, a 13 kapott gól ellenében 2
becsületgólt is sikerült szereznünk.
Egyik napunkat a falutól néhány kilométerre lévő szépen karbantartott
szabadidőparkban töltöttük, ahol egy csomót hintáztunk, fociztunk, kincskereső
játékot és számháborút játszottunk. Egy másik nap pedig elmentünk fürödni a
szomszédos Bükkszéki strandra. Egy maroknyi kiránduláskedvelő csapat gyalog
vágott neki az útnak, és a körülbelül 15 kilométeres túra során gyönyörű tájakat
láthattunk. A többiek busszal tették meg a távot. A kiadós fürdőzés után
visszafelé már természetesen mindnyájan buszra szálltunk.
Szerda este, mikor a gyerekek már kezdtek lefekvéshez készülődni, egy meglepetés
várt még rájuk. Bátorságtúrára riadóztattuk őket. Csapatonként, elemlámpákkal
felszerelkezve kellet elindulniuk egy meg nem nevezett cél felé. A felnőttek
előre elrejtőztek a kijelölt útvonal mentén, egyrészt hogy szemmel tartsuk a
menetelőket, másrészt elérve minket, a csapatnak 1-1 kérdésre kellett
megfelelnie, hogy megtudják a további útirányt. Az utolsó szakaszon már utcai
lámpák sem voltak, így teljesen sötétben kellett haladniuk, de mindenki nagyon
bátran és ügyesen kiállta a próbát.
Utolsó este nagy tábortüzet gyújtottunk, és a csapatok 1-1 saját maguk által
összeállított műsorszámot adtak elő. Sőt a gyerek csapatvezetők és a felnőttek
is külön műsorral készültek. Kivétel nélkül minden előadás nagyon ötletes és
ügyes volt! Mindnyájan sokat nevettünk és jól szórakoztunk.
Nekünk felnőtteknek is nagyon sok jó élménnyel telve ért véget a tábor. Ha a
Jóisten is úgy akarja, jövőre ismét belevágunk!
Köszönetet mondunk, József atyának a sok-sok támogatásért, finomságokért és hogy
idejét, fáradságát sem kímélve meglátogatott bennünket. Szeretnénk megköszönni a
szülők segítségét is, a felajánlott elemózsiákat, valamint a csomagok
szállításában nyújtott segítséget. A Jóisten százszorosan fizesse meg jóságukat.
Külön köszönet illeti feleségemet, „Kriszta nénit” aki a tábor szíve-lelke volt,
Borit a sok-sok vidámságért, Sziszit aki reggelente megtornáztatta a tábor
népét, valamint Tamás bá’t és Mónika nénit, akik a háttér munkában
segítkeztek.
Legnagyobb köszönettel és hálával a Jóistennek tartozunk, aki végig velünk volt
és vigyázott ránk.
Végezetül pedig néhány vélemény, a résztvevő gyerekektől:
„Nagyon jól éreztem magam a táborban. Különösen az tetszett, hogy minden nap
volt valami érdekes program. Vetélkedők, kirándulások, számháború és az utolsó
előtti napon strandra mentünk és este pedig "ki mit tud?" volt.” Krisztina, 12
éves.
„Szuper volt a tábor, jó volt, hogy sok mindenben közösen dönthettünk a
felnőttekkel. Szépek voltak a közös imádságok, főleg az esti hálaadások. Nagyon
tetszett az egri akadályverseny, ahol sok-sok kérdésre kellett megtalálni a
választ. Sokat csámborogtunk a városban, nézelődtünk és kérdezősködtünk. Sok
templomot megnéztünk a játék során, de így nem volt olyan unalmas, mint más
kirándulásokon.” Dani, 12 éves
„A legjobb a bátorságpróba volt, és hogy szép helyeken kirándultunk. Az nem
tetszett, hogy Tamás bácsi szerintem igazságtalanul vette el az egyik koronám.
Én mennék jövőre is.” Peti, 10 éves.
„Szerintem nagyon jó volt, tetszettek a programok és jó helyeken kirándultunk.
Nekem csak a szerda este nem tetszett, még mindig sokat emlegetjük. Szerintem
jövőre is lehetne tábor.” Tamás, 13 éves
„Nekem legjobban a szerda esti bátorságtúra tetszett. Nagyon izgi volt, ahogy a
sötétben a csapatommal fel kellett menni a várrom aljáig. Rengeteget izgultunk,
nagyokat sikítottunk, sokszor meg is ijedtünk, mert a fiúk ijesztgettek. Remélem
jövőre is mehetünk ilyen táborba.” Dorka, 9éves
„Nagyon tetszett a tábor, a strand és az utazás is. De amikor fagyiztunk az még
jobban tetszett. De a templomok is szépek voltak. Szeretnék menni jövőre is.”
Bence, 10 éves.
„A tábortűz, városnézés, éjszakai kirándulás, az őrangyalozás, minden nagyon
tetszett. Sokat gondolok a táborra és jövőre is el szeretnék menni.” Liza, 10
éves.
Csicsiri Ferenc /2004. szeptember/
„Az ördög fél
a vidám embertől” .
Gyakran használok egy szót, amit sokan nem értenek, mit is jelent, vagy azt
mondják, ilyen szó nincs is. Pedig mi csak ennyit mondunk: „Megyünk vidámkodni!”
hiszen akár öten vagyunk, akár huszonöten vagy még többen, mindig ugyanolyan
jókedvvel töltjük együtt szombat délelőttjeinket az Oratóriumban.
A hosszúnak tűnő nyári szünet után – melyet bearanyozott a helyi szervezésű
hittanos tábor – alig vártuk, hogy ismét találkozzunk a gyerekekkel. S igen, már
negyedik éve, hogy elkezdődik az „Oratóriumi év”, ismét vidámsággal telnek meg a
kis egyházközségi otthon falai.
Bizsergető hatása van, ahogy már messziről halljuk, hogy közelednek a gyerekek,
s minden alkalommal ugyan-olyan lelkesen ugranak a nyakunkba. Őszintén és
tisztán, minden tettetés és érdek nélkül... Az ember elfelejti a hét
fáradalmait, a gondokat, s vágyat érez, hogy ismét gyermek legyen... Nem az
számít, hogy hányan vagyunk – persze annak örülünk, ha minél többen jövünk össze
- nem törekszünk iskolapados szabályok betartására, s büntetéseket sem
alkalmazunk. A Don Bosco által létrehozott Oratórium lényege, hogy ját-szótér
legyen, mely az életre készít fel, s ahol barátság fűz össze mindenkit. Eszköze
a dicséret és az elismerés, hisz ez ad a fiataloknak öntudatot és lelkesedést.
Bírálat, feddés és büntetés nem lehet egy párbeszéd kezdete. Példája szerint a
gyerekeknek érezniük kell, hogy szeretjük őket, nem csak kedvesek vagyunk
hozzájuk. Különösen fontos ez a konfliktushelyzetek idején,
Don Bosco Nevelési Módszerének alappillére a vallásosság, ám a hittől való
eltávolodás egyre nő napjainkban. Ezért tartjuk fontosnak, hogy - a családok és
hitoktatók munkáját segítve – egy olyan vallásos közösséget teremtsünk a
gyerekeknek, mely alapot, támpontot adhat nekik. Hiszen nem közhely, ha arról
beszélek, hogy a gyerekek, fiatalok nem találják a helyüket, lé
zengnek, nem látnak célokat az életükben, nincsenek szilárd gyökereik, elveik, s
könnyen csapódnak rossz társaságokhoz hamis vágyakat kergetve.
Az éneklések, kézműves foglalkozások, játékok során partnerként, barátként
kívánjuk irányítani őket, nem pedig ellenőrként.
Fontosnak érezzük, hogy a szülőkkel is tartsuk a kapcsolatot, s ahogy az előző
években, idén is szeretnénk együtt ünnepelni velük a Karácsonyt. Ezen alkalmak,
megtapasztalva a szülők, s főként a gyerekek hozzáállását, lelkesedését mindig
nagy lökést adnak munkánkhoz.
Ám nem is kellenek ünnepi alkalmak, hiszen minden szombaton, mikor összejövünk a
gyerekekkel, örömmel jutnak eszembe Don Bosco szavai: „Amikor látom, hogy a
gyerekek jól benne vannak a játékban, nyugodt vagyok, mert az ördög nem ér el
semmit.”
Rapai Szilvia
Októberben
tartjuk Teréz napját, s ha szentjeinkre gondolunk mindjárt a hónap első napján
Lisieux-i Kis Szent Terézt, 15-én pedig, Avillai Szent Terézt ünnepelhetjük
Mindketten kármeliták és egyháztanítók voltak Ha már Terézekről beszélünk,
természetesen nem feledkezhetünk el a Szeretet Misszionáriusáról, Teréz anyáról
sem, akit tavaly óta boldogként tisztelhetünk
LISIEUX-I (KIS)
SZENT TERÉZ
Lisieux-i (olv.: liziői) Terézt a Nagynak nevezett Avilai Teréztől
megkülönböztetésül nálunk mindenki Kis Teréznek hívja. De erről a kicsiségről
mondta az Úr Jézus, hogy a mennyek országában a nagyság mércéje. Ez a kicsi
Teréz úgy akarta szeretni Jézust, ,ahogy még soha nem szerették", s úgy
bízta rá magát Isten kezére, mint egy labda. Kis Szent Teréz a kis út szentje. A
napi apró jótettek, imádságok, önfeláldozás útját járva jutott egészen közel
Istenhez.
1873. január 2-án született Franciaországban, Alencon-ban. Csipkegyáros szülők
utolsó, kilencedik gyermeke volt. A keresztségben a Mária, Franciska, Teréz
neveket kapta.
Öt éves korában elvesztette édesanyját és ekkor, 1877. november 16-án Lisieux-be
költöztek, ahol Paulina nénje lett a pótmamája. Sokat tanult nővérétől, aki
karmelita apáca lett. Nővére, Paulina beöltözése után olyan mély lelki
megrendülés vett erőt rajta, hogy napokon át szinte teljes bénaságban feküdt.
Néha még a legközelebbi hozzátartozóit sem ismerte föl, és úgy látszott, semmi
módon nem lehet rajta segíteni. Akkor az édesapja és a nővérei letérdeltek az
ágyánál lévő Mária-kép elé és imádkoztak. Egyik nővére, Mária egyszer
csak észrevette, hogy a beteg egészen elragadtatva figyeli a képet, majd felül
az ágyban és gyógyultan leszáll róla, mintha semmi baja nem lett volna. Teréz
aztán némi vonakodás után elmondta: „Kértem az én mennyei Anyámat, legyen
irgalmas hozzám... Hirtelen megelevenedett a kép. Isten Anyja olyan szép volt!
Közel jött hozzám, és rám mosolygott.” Ezután minden igyekezetével a hivatásáért
küzdött. Már kilencévesen kérte felvételét a karmelita nővérekhez — mindhiába,
tizenöt évesen ismét próbálkozott: A Kármell elöljárói azonban a nagykorúság
előtt nem akarták felvenni, hiába volt a püspökhöz küldött fellebbezés is. Egy
pápai fogadáson, kijátszva az őrök éberségét, XIII. Leó pápa trónusa elé térdelt
Teréz, de a kérésre a pápa is csak kitérő választ adott. Ekkor felajánlotta
magát: legyen a kis Jézus játékszere, labdája, amivel Jézus bármit tehet, csak
öröme teljék benne.
Végül is 1890. szeptember 8-án (17 évesen) fogadalmat tehetett. Sok-sok testi és
lelki szenvedés kínozta: A bántásokat szótlanul tűrt; soha nem panaszkodott;
magányosság gyötörte; kételyei voltak. Szentnek készült, de alázatosan tudta,
hogy á szentek nagyon nagyot tettek már a szentségük érdekében. Ő még nagyon
kicsiny hozzájuk képest, de ezt a "kis utat" tökéletesen akarta végigjárni. Meg
akarta az embereket tanítani erre a "kis útra": szórják az apró áldozatok
virágait Jézus felé. Tüdőbajban halt meg, 1897. szeptember 30-án, 25 évesen,
ragyogó arccal. Utolsó szavai voltak: "Istenem szeretlek". Már 1923-ban
boldoggá, 1925. május 17-én szentté avatták.
1925. december 14 óta a missziók főpártfogója, 1944 óta pedig Franciaország
második pártfogója.
Példája buzdítson arra, hogy:
Kis dolgainkat mind ajánljuk fel Istennek!
Október (melyet Szent Teréz napjával kezdünk) a Szűzanya hónapja. A napi
rózsafüzér lehet ebben a hónapban az apró jó, amit csak Isten lát, és amivel
naponta szolgálatára lehetünk embertársainknak
A
VILLAI SZENT TERÉZ
Avilában, Spanyolországban született 1515. március 28-án, tizenegyedik
gyermekként. Édesapja Cepeda Sanchez Alfonz jómódú, vallásos kereskedő ember, édesanyja Ahumada Beatrix igen jámbor asszony volt. Teréz korán
megtanult imádkozni, hitéért lelkesedni és nagyon korán
elkezdett olvasni. Tudásvágyát nehezen lehetett kielégíteni. Kedvenc olvasmányai
a szentek élete volt. Gyermekes lelkesedéssel előbb vértanú, majd remete
szeretett volna lenni. Ezután lovagregényeket próbált írni, majd szépségével
kezdett túl sokat foglalkozni.
Tizenhat éves korában már a hivatását is elvesztette, már nem gondolt
apácaságra. Vidám társasági életet élt. Ekkor édesapja ágostonos apácákra bízta
nevelését. Itt újra magára talált, de hamarosan betegen hazakerült. Felgyógyulva
titokban elhagyta otthonát és 1533. november 2-án apja beleegyezését is
megszerezve karmelita apáca lett. Rendi neve: "A Jézusról nevezett Teréz".
Sokat betegeskedett, egy alkalommal napokig tetszhalott is volt már, majdnem
élve eltemették, de magához térve és feljavulva egyre nagyobb lett
életszentsége. Egyre többször jelentkezett életében a szemlélődő imádság
kegyelme. Sokat szenvedett a gyanúsítások, megnemértések, értetlenségek miatt.
Magával szemben is bizalmatlan volt, hátha nem Istentől vannak adományai. Tudós
és szent emberek megnyugtatták, de figyelmeztették is a kegyelmekkel járó szent
elkötelezettségre is. Gyóntatója parancsára kezdte leírni lelki élményeit.
Már életében szentként kezdték tisztelni, de a féltékenység sokakat ellene
fordított. Látomásban az Úr parancsot adott neki, hogy elvonultabb élettel
folytassa lelki útját. 1562. augusztus 24-én Avilában 12 társával megalapították
a Szent József-kolostort. Itt az eredeti karmelita szabály szerint éltek,
"sarutlanok" lettek. Keresztes Szent Jánossal sikeresen reformálta meg
rendjüket, az eredeti szigorú szabályok szellemében. Sok rendházat alapított,
kiterjedt levelezést folytatott.
Sokan kívánták látni, vele találkozni. Amikor Alba hercegi családja hívta, hogy
jelenlétével segítséget adjon, Teréz sietett Albába, de már csak nagybetegen ért
oda. Megmondta halála pontos idejét, de alázatosan vállalta az orvosi
vizsgálatok és kezelések gyötrelmeit. 1582. október 4-én halt meg, azon a napon,
amelyen XIII. Gergely pápa naptárreformja megkezdődött, ezért ünnepeljük október
15-én (mert 4-én a naptárreform miatt 15-ét írtak!). Holtteste épségben maradt,
Albában őrzik, a tiszteletére emelt gyönyörű bazilikában. 1614-ben boldoggá
avatták, 1622-ben pedig XV. Gergely pápa szentté avatta. VI. Pál pápa 1970-ben
egyháztanítói címet adott neki. Spanyolország második védőszentje. Jelmondata
volt: "Szenvedni vagy meghalni!"
Példája segítsen abban, hogy: "Gyengén, betegen is erős az erős!"
BOLDOG KALKUTTAI TERÉZ ANYA
Teréz
anya 1910. augusztus 27-én Ágnes Gonxha Bojaxhiu néven született kisbirtokos
albán paraszt lányaként Szkopjéban. 12 éves korában a katolikus elemi iskola
tanulója volt, amikor - mint vallotta - egy belső hang a szegények megsegítésére
szólította fel. Ettől kezdve céltudatosan készült a misszionáriusi
tevékenységre: 18 évesen Írországban .belépett a Loreto Nővérek Rendjébe, amely
akkoriban együtt dolgozott a kalkuttai érsekséggel, s felvette a Teréz nővér
nevet (Lisieux-i Szent Teréz után). Néhány hónapos dublini képzés után, 1929
januárjában érkezett Kalkuttába, ahol 1948-ig tanított a St. Mary Főiskolán.
1937. május 24-én tette le utolsó rendi fogadalmát, megfogalmazása szerint
"Jézus jegyese" lett "az örökkévalóságig", és ekkor kapta a Teréz anya nevet.
1946-ban, miközben Dardzsilingba utazott a vonaton, hogy tüdőbetegségét
kezeltesse, meghallotta a jézusi hívást, hogy a legszegényebbek között szolgálja
őt. Az Indiában mindennapos nyomor és nélkülözés olyan nagy hatással volt rá,
hogy végül engedélyt kapott tanári tevékenysége feladására, és életét a
kalkuttai nyomornegyedeknek szentelhette. 1948-ban bocsátották el rendjéből,
1949-ben felvette az indiai állampolgárságot. Egy patnai amerikai iskolában
kitanulta az ápolónői munkát, s elkezdte összeszedni, ápolni, tanítani a
kalkuttai utcák gyerekeit, hajléktalanjait.
kezdve viselte a később egyenruhává lett jellegzetes öltözékét, a fehér szárit
kék szegélycsíkokkal.
1950-ben, Indiában megalapította a Szeretet Misszionáriusai katolikus
irgalmas-rendet és Kalkutta nyomornegyedében telepedett le, hogy Istent szolgálja
a szegények legszegényebbjei között. Esküje azt jelenti, hogy a misszionáriusok
nem dolgozhatnak a gazdagokért, és nem fogadhatnak el fizetséget munkájukért. A
szabad szolgálat a szegényeket segíti, a közösség minden anyagi bevétele
adományból származik. 1952-ben megalapította a Nirmal Hriday (Tiszta Szív)
menedékhelyet a haldokló nyomorgóknak és nélkülözőknek. Hamarosan önkéntes
támogatók segítették, a kalkuttai egyházi szervezetek, városi hivatalok pedig
anyagilag támogatták. Létrehozott egy kórházat a súlyos betegek számára, otthont
alapított az elhagyott, rosszul táplált, fizikailag vagy lelkileg sérült
gyermekeknek.
Teréz anya azt a célt tűzte ki, hogy szeretetet és gondoskodást nyújtson
mindazoknak, akikről különben senki nem gondoskodik. Világszerte elismert
tekintély lett: gyógyította a betegeket, istápolta a leprásokat, közben
fáradhatatlanul körbeutazta a Föld országait, rendje alapítványokkal,
kórházakkal, szociális otthonokkal gyarapodott világszerte. (Magyarországon
1986-ban és 1989-ben járt, a rend magyarországi megalakítására 1989-ben nyílt
lehetőség, a négy nővér Érden telepedett le.) A jelképpé, legendává vált apáca
mozgalma nemzetközi lett, keresztény hitben fogant életfilozófiája az egész
világon a legkülönbözőbb vallási felekezetek körében talált követőkre. A
"szegények angyala" által alapított irgalmas-rendnek jelenleg mintegy 4000 tagja
van a világ 123 országában.
Teréz anya törékeny, ám határozott asszony volt, szegényei érdekében például a
Vatikánban felkérte a pápát, hogy ossza fel a Szentszék javainak egy részét
közöttük. A pápa által adományozott gépkocsit elárverezte, és a pénzt jótékony
célra fordította. 1990. április 11-én megromlott egészségi állapota miatt
lemondott a katolikus irgalmas-rend vezetéséről, elhatározását azonban
szeptemberben megmásította és bejelentette, hogy továbbra is vezeti kalkuttai
központú alapítványát. A 80 éves apáca azután döntött így, hogy a misszió
tanácsa bejelentett visszavonulási szándéka ellenére - ötödször is - a rend
főnökévé választotta. Tevékenységét számos kitüntetéssel ismerték el, ezek közül
a legnagyobb volt az 1979-ben neki ítélt Nobel-békedíj a szegények és a
nélkülözők, a betegek és árvák közötti emberbaráti tevékenységéért. (A díj
történetében ő volt a hatodik női kitüntetett.) 1971-ben VI. Pál pápától
megkapta a XXIII. János-békedíjat, 1972-ben a Nehru-díjat, majd 1980-ban India
legnagyobb polgári kitüntetését, a Bharat Ratna (India csillaga) díjat.
Díszdoktora volt a római Szent Szív Katolikus Egyetemnek és a louvaini Katolikus
Egyetemnek, továbbá Assisi város díszpolgára, 1989-ben az Év asszonya lett.
1992-ben albán állampolgárságot és diplomáciai útlevelet kapott, s az UNESCO
díjával tüntették ki, 1996-ban pedig az Egyesült Államok díszpolgárává fogadta.
Teréz anya 1997. szeptember 5-én Kalkuttában halt meg. Bár ő maga túlzásnak
tartotta a tervet, már halála után két héttel felállították életnagyságú szobrát
az általa vezetett rendház előtt. Népszerűségét mutatja, hogy szobrot állítanak
neki Rómában, s az albán kormány úgy döntött, róla nevezik el a tiranai
repülőteret. 2003 szeptemberében azt is bejelentették, hogy Albániában nemzeti
ünneppé nyilvánítják Teréz anya boldoggá avatásának napját, valamint "Teréz anya
évévé" nyilvánítják a 2003. október 19-től 2004. október 19-ig tartó időszakot.
A már életében szentként tisztelt Teréz anya boldoggá avatási folyamata halála
után két évvel, 1999. július 26-án megkezdődött, miután II. János Pál pápa
eltekintett az egyébként szokásos ötéves várakozási időtől, 2002. december 20-án
aláírta a rendeleteket, amelyek hősies erényeket és egy csodatettet
tulajdonítanak a katolikus apácának, lezárva a boldoggá avatási eljárást. Az
egyház újabb kori története során még egyetlen hasonló eljárást sem fejeztek be
ilyen gyorsan, mint az övét. (A modern időkben leghamarabb - a halála utáni 26.
évben - Lisieux-i Szent Teréz lett boldoggá, akit két évvel később emeltek a
szentek sorába. Az ő nevét vette fel Teréz anya.) II. János Pál pápa 2003.
október 19-én Rómában a Szent Péter téren boldoggá avatta.
Csicsiriné Fogd Krisztina
Hirdetés
A bérmálás szentségének felvételére 46 ifjú készül. A Püspök Urat elfoglaltsága
miatt Gulyka József Prépost Atya helyettesíti.
A bérmálkozók szentmiséje 2004. október 10-én fél 11-kor lesz.
Ezt a szentmisét engedjük át a bérmálkozóknak és a családhoz tartozóknak.
Én áldott Istenem most köszönök mindent a nappalt, az éjt, a szerető
gondviselést, Köszönöm amivel tűrni tanítottál, a megpróbáltatást, a szenvedést.
Köszönöm az életet, hogy eddig is tartott, köszönöm a békét és a lelki harcot,
Köszönöm a lelket, amely Hozzád vágyik, Ó add, hogy legyen ereje odáig.
Köszönöm a látást, a két szemet, melyet fogjon le egykor a Te szent kezed.
Köszönöm az értelmet, a szót, a hallást, köszönöm az Igét, a Krisztust, a
vallást.
Köszönöm, hogy nagyon szerethetlek Téged, köszönöm, hogy hívő szavamat megérted.
Köszönöm a meghallgatott jaj-kiáltást, köszönöm a sok-sok megbocsátást.
Bár bűnös vagyok és egyre vétkezem, ostorozó haragod mégsem érzem. Ha Te nem
vagy velem, a legkoldusabb vagyok, de Veled gazdagabb, mint a földi gazdagok.
Minden Tetőled van és minden Teáltalad, csak egy az utunk: a hit, az alázat.
Ezen az úton vezessél engemet, könyörgök szeressed tékozló gyermeked.
Bár ezen a földön nincsen erre érdem, Tedd meg ezt jó Atyám Szent Fiad nevében,
Hallgasd meg kérésem áldott, szent Istenem, ÁMEN, ÁMEN, ÁMEN, úgy legyen!
Kiadja Római Katolikus Egyházközség Kistarcsa
Felelős szerkesztő: Somlai József plébános
Készült: Czövek-Wíndberger
nyomda