IV. évfolyam 3. szám 2005. szeptember 18..
KISTARCSA - ÜNNEPI SZÁM
Kistarcsa várossá avatásának ünnepére
Reményik Sándor: Templom és iskola
Sulivonal a katolikus iskolák támogatására
Visszatekintés az egyházi oktatás elmúlt 15 évére
Integráció és szegregáció a magyar (katolikus) oktatásban
Nemzeti Eucharisztikus Kongresszus
A KATOLIKUS EGYHÁZI OKTATÁS TÖRTÉNETE
Hogyan lehetek jó keresztszülő
Kistarcsa várossá avatásának ünnepére
A
VÁROS, csak így végig nagybetűkkel. Csak így szabad most örömmel leírni, erről
beszélni, és ünnepelni. Másodszori nekirugaszkodásra sikerült. Köszönet azoknak,
akik tettek városukért sokat, keveset, vezetőknek, beosztottaknak. Köszönet Dr.
Gémesi György országgyűlési képviselőnknek, aki kilincsel, hajtott és harcolt
értünk.
A Magyar Értelmező Kéziszótár a város cím alatt a következőket írja: A falunál, illetve községnél általában nagyobb (lélekszámú), forgalmasabb, rendezett, zárt, (emeletes) építkezésű, közművesített, különleges jogállású, főként ipari és kereskedelmi jellegű település, valamely vidéki, gazdasági és művelődési központja.
Város lettünk, örüljünk. Tegyük fel a kérdést: mit jelent ez, mi lesz másként? Gazdaságilag? Nem tudom, nem értek hozzá. Pénzügyileg? Úgy hallottam tízmillió forint több központi támogatást. Részleteket nem tudom. Szellemileg? Az erre hivatott intézmények többet adnak az ott tanulóknak. Nem tudom. Lelkületünkben? Hogyan állunk oda feladatunkhoz. Akár látják, akár nem. A benső hang megdicsér, értékeli cselekedetünket, vagy vádol, elmarasztal bennünket.
Városi Önkormányzat lett, városi Óvodák, Iskolák, Sportegyesületek lettek, városi Lakók lettünk. Megváltoztak az előbb felsorolt intézmények, és a lakók? Falun, községben másként működnek a közösségek, mint nálunk, a városban? Nem tudom. Én úgy gondolom, minden település közössége, és lakója úgy működjék, ahogy az ottani igények megkövetelik, ahogy az úgynevezett nagykönyvben megírták, ahogy az írott és íratlan emberi szabályok ezt megkövetelik. Talán azt is írhatnám: mindenki egyért, egy mindenkiért.
Akár falu, község, város lakói érezzék az Önkormányzat, értük van. A Polgármesteri Hivatal minden osztályán értük dolgoznak. A Képviselők érezzék át feladatuk fontosságát, értékeljék azokat, akik odajuttatták őket. Nem szabad nekik hatalmukkal visszaélni, és megbénítani a közösség életét. A lakók pedig tudjanak jó munkatársak lenni. Nem „betartani”, hanem tenni, amit tehetnek a város Önkormányzatáért.
A nevelőintézmények diplomásai legyenek pedagógusok, a szó igazi értelmében. Tudjanak nevelni és tanítani is. Ennek két követelménye van: szakmai tudás és egyéni élet. Hinnem kell, hogy az előbbit az egyetem megadta, és a pedagógus továbbra is képezi magát. Az egyéni életben vannak különbségek. Embere válogatja. A nevelő úgy álljon a növendékei elé, hogy felnézhessenek rá, és se jogosan, se jogtalanul ne suttoghassanak róla. A szülő ne lázítson a pedagógus ellen, ne mutogasson egymásra az
iskola és a család. A családnak is kell tanítani és nevelni is. A gyerek pedig álljon oda a „munkapad” elé és tanulással készüljön az életre.
A sportközösségek neveljenek egészséges életre. Ezenkívül próbálják száműzni a felelőtlen, könnyelmű beszédet, mely méltatlan az értelemmel és szabad akarattal rendelkező ember számára. Azt szokták mondani, hogy a sportolótól elvárják, hogy fegyelmezett legyen. Legyen beszédében is fegyelmezett.
A község lakói városi lakók lettek. Mi változott meg életükben? Látszólag semmi. Ugyanúgy korán kelnek, mennek dolgozni, napok, hetek, hónapok, éveken keresztül. Este odaülnek a szórakoztató ipar kínálata elé, majd elpihennek, és holnap kezdődik előlről.
Nem, ez így nem jó. Éljen bennünk az a gondolat, hogy első osztályosok lettünk. Labdarugó nyelven NB.I. osztályba léptünk. Az újoncban van bizonyítási vágy, lelkesedés. Bizonyítani akarja, hogy méltó volt az előrelépésre. Évzárón az iskolás kezébe veszi az értesítőt. Ha jól állt ott a munkapad mellett örömmel
olvashatja a beírást: a következő osztályba léphet. Mi kistarcsaiak jól álltunk a munkapad mellet, ezért örömmel olvastuk: „a felsőbb osztályba” léphet. Köszönet azoknak, akik ehhez az eredményhez hozzájárultak. Erezzenek további felelősséget a helytálláshoz.
Úgy éreztem, hogy az egyházközségünk vallásos újságába is illő, hogy a VÁROS-t megemlítsem, megünnepeljük. Városi Egyházközség lettünk, városi templomunk van. Szóban, kifejezésben több a város, de legyen több lelkiekben is. Első osztályúak lettünk, papíron. Gondoltak-e erre a templomépítők, az Egyházközség első hívei? Biztos, hogy nem. Áldozatos lelkülettel tették a jót a polgári életben az Egyház életében. Hű építőkövei voltak az államnak és az Egyháznak. Nekünk is ez legyen a feladatunk, amikor várossá lettünk. Mint az Egyházközség vezetője szívből kívánom a város minden lakójának, kicsinek és nagynak, vezetőnek és beosztottnak, hogy lelkiismeretük érzékenységével tudjanak dolgozni, hajtani a VÁROS-ért.
Somlai József plébános
Az Egyház
életében vannak évenként rendszeresen visszatérő ünnepek. Az Egyházközség
életében is vannak rendszeresen visszatérő ünnepek, mint az elsőáldozás,
bérmálkozás és a templom búcsú ünnepe. A Magyar Értelmező Kéziszótár a búcsú
címszó alatt többek között a következőket írja: Templom vagy Egyházközség
védőszentjének vagy a templom fölszentelésének emlékünnepe. (Az ezzel
kapcsolatos szórakozás, mulatság.)
Őseink nemcsak maguknak építettek házakat, hanem jó Istennek is. Úgy érezték, ezzel tartoznak Istennek, tartoznak maguknak és a késői utódoknak. Jól gondolkodtak. Számukra a templom annyit jelentett, hogy legalább vasárnap ott voltak, és lelki erőt gyűjtöttek. Levették a hétköznapi földműves ruhát, és ünneplőbe öltöztek. Isten házában énekeltek, imádkoztak. Ha a nagymisén a plébános hosszan prédikált, - a nagy meleg és a heti fárasztó munka után, - elaludtak, de ott voltak. A templom számukra a vallásos életük középpontja volt. Sőt ott a templom előtt a szentmisék után találkoztak, beszélgettek. Egy kicsit megpihentek, majd indultak haza, mert a jóságnak vasárnap is igényeik voltak.
A templomnak van felszentelési napja, amit vidéken mondták: a búcsú napja. Megemlékeznek a templom névadójáról. Nálunk Rózsafüzér Királynője. A templom búcsú napját nem szabad elfelejteni. Tudatosan küzdeni, harcolni azért, hogy a templom búcsú ünnepe ne homályosodjon el, hanem régi fényéhez hasonlóan szerepeljen. A búcsú napja legyen egy várva-várt vasárnap. Ünnep a templomban, ünnep a családban, illetve a rokonság körében. Búcsú napján ünneplünk. Ünneplő ruhát veszünk, ünnepi lelkülettel templomba megyünk, a körmeneten pedig nyíltan is megvalljuk hitünket. Kivisszük a templomból Jézust a Szent Ostya színében. Körülvesszük őt, menetelünk együtt, zarándok utunkon Jézussal megyünk. A körmenet végén fogadjuk Jézus áldását, ezt az áldást visszük otthonukba és élünk Jézussal együtt
Az otthon búcsú napján vendégeket fogad. Jönnek azok, akik messze költöztek el innen, a gyerekkorunk színhelyéről. Jönnek azok, akik csak ideiglenesen költöztek el innen, és örülnek, hogy rendszeresen visszajárhatnak. Valószínű jönnek azok, akik helyben maradtak, de új otthont alapítottak. Milyen jó, ha együtt van a család. Milyen jó, ha a család összetartó kapcsa, a család lelke él, az édesanya. Ebben az esetben tudnak „hazamenni”, akik máshol élnek. A búcsú napjának ez is egy fontos eseménye, hazamenni. legyen együtt a család, a vérszerinti család.
Hazamenni a régi közösségi életbe, mely már nem község,
hanem város. Hazajönni és örülni a városnak, mely mindig szép és jó. Es ha már
együtt van a család, elmondják örömüket, bánatukat, sikerüket, vereségüket.
Elmondják vallásos életük útjait, illetve hiányait. Talán bíztatják az
eltévedteket, találjanak rá
a
helyes útra, talán megerősítik a helyes úton haladókat. Ez az ünnep a
megterített asztalnál folytatódik és fejeződik be.
Ez nem baj. Hiszen az ember testből és lélekből áll. Az étkezésnél és utána is a beszélgetésé a fő hangsúly.
A búcsú ünnep a templomban, ünnep a családban. A két helyről erőt gyűjteni a hétköznapok szürkeségeire. Nem szabad, hogy ez az ünnep régi szép fényéből veszítsen. A templom közössége felelős azért, hogy mivé lesznek templomi ünnepeink. A családban levő felnőttek felelősek azért, tudunk-e legalább nagy egyházi ünnepeken találkozni. A találkozások örömén keresztül tudjuk Isten szeretetünket, és a családunkhoz való hűségünket megőrizni.
Somlai József plébános.
Kevesen tudják, hogy a világon napjainkban is milyen sokféle naptárt használnak. Egyedül Indiában legalább harmincfélét ismernek.
A naptárokat három főbb típusra vezethetjük vissza.
A naphoz igazodó kalendárium Földünk Nap körüli mozgását veszi alapul, a Hold-naptár a Hold havi változásait követi, a Nap- Hold kalendárium hivatkozik hol az egyik, hol a másik égitest mozgására.
Így történt, hogy a nyugati országok nagytöbbségben a Naphoz igazodó kalendáriumot, a mohamedán országok pedig a Hold változásaihoz alkalmazkodó naptárt használják.
A keresztény egyház húsvét ünnepét a Nap- Hold kalendáriumhoz rögzítette.
Az egyiptomiaknak már Kr.e. 5000 évvel Naphoz igazodó naptáruk volt, amely 12 hőnapból állt és minden hónap 30 napból (ez 360 napot tesz ki). Ehhez minden év végén 5 napot hozzá adtak. Évük a nyári napéjegyenlőséggel kezdődött, ami egybe esett a Nílus folyó áradásaival.
Más ősi népeknél, ahol a Hold változásait akarták összeegyeztetni a Nap körforgásával, majdnem 13 hónapot kellett beilleszteni az évbe. Nagy Sándor idejében, Macedóniában minden harmadik évben iktatták be a 13. hónapot. A zsidó naptár
A zsidók számára az időegységet nem a hónap, nem is az év hanem a hét képezte.
A 7 megszentelt szám volt és megegyezett nagyjából a Hold ciklusának egy negyedével. Isteni sugallatra a 6 munkanap után a hetediket Istennek szentelték. Mózes ezt az időegységet vette naptára alapjául. Ez a zsidó naptár szerinti év 52 hetet tartalmazott, tehát 364 napot.
Az ünnepek mindig ugyan arra a napra estek. Ma sem
tudjuk pontosan hogyan hozták be a hiányzó 365. napot. Feltételezik, hogy 7 évenként iktattak be egy egész hetet. A római naptár
A régi rómaiaknak 10 hónapból álló naptáruk volt, váltakozva 30 és 31 nappal.
Földműves nép volt, ezért az évet tavasszal kezdték március elején.
Julius Caesar elhatározta, hogy az év 12 hónapot fog tartalmazni, váltakozva 30 és 31 nappal, de februárnak csak 28 napja lesz. E legrövidebb hónaphoz négyévenként hozzáadatott még egy napot, és az ilyen évet szökőévnek nevezték el.
Ez a naptár körülbelül 45 évvel Krisztus születése előtt lépett életbe, s megszerkesztőjéről „julianus” naptárnak nevezték.
A Római Birodalom nagy kiterjedése következtében gyakorlatilag az egész nyugati világ magáévá tette. Erre a naptárra épült a keresztény kalendárium is.
Gergely-naptár
A julianus naptár 11 perccel többet számolt a valóságnál. A 16. században már 10 nap volt az eltérés, ezért XIII. Gergely pápa elhatározta, hogy megreformálja a naptárt. Hogy beérjék a késést egyszerűen kitöröltek 10 napot az évből. Elrendelte, hogy a századfordulók nem lesznek szökőévek, kivéve azokat, melyeknek az első 2 számjegyük osztható négyel.
A kiigazított naptárt hamarosan elfogadták a katolikus és a protestáns országok.
A keleti egyházak azonban mind a mai napig a julianus naptárhoz igazodnak.
Méhes Pál
Október 2-án, vasárnap lesz a kistarcsai Egyházközség búcsú ünnepe.
A fél 11-kor kezdődő ünnepi szentmisét és szentbeszédet
Pálos Frigyes nyugdíjas hatvani Prépost-kanonok Atya
tartja. Kérem a Kedves Híveimet,
hogy az ünnepi szentmisén, szentbeszéden és a körmeneten minél többen vegyenek
részt.
Reményik Sándor: Templom és iskola
Ti
nem akartok semmi rosszat, Isten a tanútok reá. De nincsen, aki köztetek E szent
harcot ne állaná.
Ehhez Isten mindannyitoknak Vitathatatlan jogot ád: Ne hagyjátok a templomot, A
templomot s az iskolát!
Ti megbecsültök minden rendet, Melyen a béke alapul. De ne
halljátok soha többé Isten igéjét magyarul?!
S gyermeketek az iskolában Ne hallja szülője szavát?! Ne hagyjátok a templomot,
A templomot s az iskolát!
E templom s iskola között Futkostam én is egykoron, S hűtöttem a templom falán kigyulladt gyermek-homlokom. Azóta hányszor éltem át ott Lelkem zsenge tavasz-korát! Ne hagyjátok a templomot, A templomot s az iskolát!
A koldusnak, a páriának, A jöttmentnek is van joga Istenéhez apái módján És nyelvén fohászkodnia.
Csak nektek ajánlgatják templomul Az útszélét s az égbolt sátorát? Ne hagyjátok a templomot, A templomot s az iskolát!
Kicsi fehér templomotokba Most minden erők tömörülnek. Kicsi fehér templom-padokba A holtak is mellétek ülnek. A nagyapáink, nagyanyáink, Szemükben biztatás vagy vád: Ne hagyjátok a templomot, A templomot s az iskolát!
A Katolikus Központi Alapítvány pályázatot hirdet a Szent Imre-ösztöndíj elnyerésére. Pályázhat minden 9-12. osztályos középiskolás, vagy felsőoktatási intézményben nappali tagozaton, első diplomás ,képzésben részt vevő, magyarországi tanintézményben tanuló katolikus fiatal.
Az ösztöndíjra pályázni kizárólag pályázati űrlapon lehet. Nyomtatványt bélyeggel ellátott válaszborítékkal az Alapítványtól lehet igényelni. Felhasználható az Új Emberből kivágott vagy az intemetről letöltött űrlap. (http//:www/katolikus_hu/aktualis/szi2005.rtf
A pályázatokat 2005. szeptember 25-ig kell benyújtani postán a Katolikus Központi Alapítvány címére: 1406 Budapest, Pf. 79. A borítékra kérjük ráírni: „Ösztöndíj pályázat”. Csak a határidőre beérkezett és pontosan kitöltött pályázatokat tudjuk elbírálni. A pályázathoz bélyeggel ellátott, megcímzett válaszborítékot kell csatolni! Döntés és kiértesítés decemberben várható.
Sulivonal a katolikus iskolák támogatására
A közelgő
tanévre való tekintettel és élve a technika adta új lehetőségekkel az MKPK emelt
díjas telefonvonalat indít „Sulivonal a katolikus iskolák támogatására” néven.
Az adományvonal száma: 06/81/31-32-33 – áll az MKPK Titkársága által kiadott
sajtóközleményben. Egy telefonhívás díja 160 Ft+ÁFA, azaz összesen bruttó 200
Ft.
Ebben a hívők segítségét kérik az utóbbi időben önhibájukon kívül nehéz helyzetbe került katolikus oktatási intézmények megmentése érdekében.
(Amennyiben az ön készülékéről nem hívható a 81-es emelt díjas körzet, jelezze a problémát telefon-szolgáltatója felé)
forrás: www.magyarkurir.hu
Simándy József születésének évfordulója alkalmából, a nagy énekes — minden idők legemlékezetesebb Bánk bánja — emlékére orgonaestet tartunk, melyen énekesek is szerepelnek.
Az emléktáblánál történő koszorúzást megelőzően a Kistarcsán született művész fia — Simándi Péter — mond beszédet.
Az emlékest időpontja: 2005. szeptember 19., este 7 óra,
helyszíne: Kistarcsai Római Katolikus Templom
Információ: 28/470-926, kike@kike.hu
...fejlődése
szempontjából. Sajnos a család sem nyújt minden gyermeknek elegendő biztonságot.
Alig találni olyan osztályt, ahol ne lennének olyan gyerekek, akiknek súlyos problémáik vannak a családi háttérben. Több család vagy anyagilag, vagy egzisztenciálisan nehezül el. Az is problémát okozhat a gyermek egészséges fejlődésében, „ha hirtelen rájuk szakad a sok pénz”. Ez a hátrányos helyzet egy speciális formája, pénzzel a törődést, rendszeres odafigyelést nem lehet helyettesíteni. A szülők egyre többet várnak el az iskolától, hogy többet foglalkozzon a gyermekük nevelésével, a problémák megoldását is sok esetben áthárítják az iskolára. Az iskola lehetőségei egyre szűkülnek. Ez nemcsak az anyagi források drasztikus csökkenését jelenti. Egyre fogy a nevelőtestület rendelkezésére álló nevelési eszköz. Felerősödik a tanulói, szülői jog, melyekkel a kötelességek nincsenek szinkronban. A média is a jogokat hangsúlyozza, mintha kötelességek nem lennének. Sok tanuló érvel úgy, „jogom van nem tanulni”. De azt már nem veszi figyelembe, hogy a tanulni akaró társának az ő rendetlenkedésével éppen a tanuláshoz való jogát sérti meg. Nincs világos határ, meddig terjed a jog, és hol kezdődik a kötelesség.
A gyerekeket rengeteg hatás éri, TV, VIDEO, INTERNET, mozi, számítógép, stb. Sok információ áll a rendelkezésükre, sok felszínes ismerethez jutnak. Az olvasás háttérbe szorul. Eközben elmarad a saját megismerés, a felfedezés élménye, az értékelés, elmarad a gondolkodás. Ezért kevésbé tudnak önállóan, felelősséggel véleményt mondani. Gondolatvilágukat sok esetben kitöltik a brutális, borzalmakkal teli képek, melyekkel a játékaikban vagy a MÉDIÁBAN találkoznak.
Jövőnk a gyermekünk? Igen, jövőnk a gyermekünk! Minden felnőttet, szülőt, tanárt, fenntartót, politikust nagy felelősség terhel. Nekünk, felnőtteknek kell az egészséges gyermeki lélek fejlődéséhez a legjobb körülményeket biztosítani. Ebben nem lehet megalkuvás, egymásra mutogatás. Minden felnőtt, ki-ki a maga posztján tegyen meg minden tőle telhetőt, hogy gyermekeinknek egészséges, boldog gyermekkora legyen, ahol felkészülhet a felnőtt életre.
Nekünk, hívő embereknek a leghatalmasabb fegyver van kezünkben, az ima ereje. Imádkozzunk sokat, hogy ebben az értékvesztett világban gyermekeink EMBEREK lehessenek.
Csapó Antalné Igazgató Szent István Általános és Zeneiskola
Visszatekintés az egyházi oktatás elmúlt 15 évére
Kultúránk ápolásában, fenn-tartásában az egyházi iskolák mindig is óriási szerepet játszottak. Bizonyára sokan hallottak a 986-ban alapított pannonhalmi iskoláról, melyet Itáliából származó bencések alapítottak. Az egyházi intézmények korábban nagy hatással voltak a magyar iskolarendszerre is. Példa erre, hogy a jezsuiták dolgozták ki az első komplex tantervet, ill. a piaristák ismerték fel az írás fontosságát és vitték el a szegények közé. Az iskolák zöme hazánkban a felekezetek birtokában volt mindig. Az államosítás előtt hatvan százalékát birtokolták az oktatási intézményeknek az egyházak. 1948 után a kommunista hatalom hozzáfogott az egyházi iskolák durva államosításához, melynek során feloszlatták a szerzetesrendeket is. Az akkori kommunista diktatúra 6505 egyházi iskolát vett el az egyházaktól. (ma 463 oktatási intézményt tartanak fenn az egyházak, ebből 287 oktatási intézmény katolikus). Ezt a szörnyű példátlan lelki rombolást azóta nem sikerült kihevernie a társadalomnak, melynek hatása sajnos a mai napig is érződik. Hosszas tárgyalások és hősies harc után 1950-ben egyházunk vissza-kapott 8 középiskolát, melyek a keresztény értelmiség képzésében és a papi hivatások ápolásában is fontos szerepet játszottak. Ezeket az iskolákat teljes egészében a hívek (elsősorban a szülők) áldozatkészsége tartotta fenn.
Rendszerváltás után az elmúlt 15 évben lehetőség adódott az államosított egyházi iskolák újraindítására. Az egyházi iskolák indítását többnyire nem egyházi vezetők, hanem vallásos pedagógusok és szülők kezdeményezték, valamint a helyi lakosság igénye hívta életre ezeket. Köztudott, hogy az egyházi iskolák jelentős részét nagyon rossz állapotban kapta vissza az egyház, melyek újjáélesztése óriási anyagi megpróbáltatást jelent a mai napig is. A rendszerváltás utáni időszakban új mérföldkőnek számít 1998, amióta az egyházi iskolák azonos elbírálásban részesülnek más állami iskolákkal, azaz a kiegészítő állami támogatást is meg kell kapnia olyan mértékben, amilyen arányban ezek az intézmények állami vagy önkormányzati feladatot vesznek át. Az ide járó gyermekről ugyanis az államnak ugyanúgy kell gondoskodnia, mint a saját intézményeibe járókról.
Szomorú és egyben szégyenletes, hogy a mostani MSZP-SZDSZ kormány a jogbiztonság mellett az esélyegyenlőséget, a hatályos törvényeket és a Vatikánnal kötött nemzetközi szerződést is felrúgja, amikor az egyházi iskolákba járó gyermekeket a törvényben megállapított normatívák bizonyos köréből kizárja és a kiegészítő támogatást sem biztosítja. Az egyházi szakértők a minisztériumtól kapott létszámadatok alapján megállapították, hogy a kormányzat 2 milliárd forint egyházi kiegészítő támogatással, illetve fejkvótával tartozik a katolikus intézményeknek. 2005-ben a törvény erejénél fogva egy rendkívül hátrányos megkülönböztetés érte az egyházi iskolákat, hiszen a bejáró normatíva, a kistelepülési normatíva változatlanul nem jár az egyházi iskolába járó gyermekek után, tehát számunkra a 2005-ben törvényerőre finanszírozási rend elfogadhatatlan, nem valósul meg az egyenlő finanszírozás elve, ezzel az egyházi iskolák diákjait másodrendű állampolgárrá degradálja. A katolikus iskolákba járó gyermekek jelentős része nagycsaládból származik, vagy hátrányos szociális körülmények között él. Az egyházi iskolákban tanulók 44 %-ának van igénye a kedvezményes étkeztetésre és az iskolai tankönyvtámogatásra.
Nagy a veszélye, hogy az egyházi intézmények támogatásának megvonásával a kormány ellehetetleníti az egyházi iskolák és más egyházi intézmények működését, esetleg intézményei bezárására kényszerítve az egyházakat, ezzel az állampolgárok szabad intézményválasztásának lehetőségét és az egyenlő bánásmódhoz való alkotmányos jogát is korlátozza. Az egyházi iskolák és egyéb egyházi intézmények -az önkormányzati intézményekhez hasonlóan-mindenki számára hozzáférhető közszolgálati tevékenységet végeznek, emellett a családi és társadalmi közösséget építő és megőrző értékeket közvetítenek, amire a mai értékvesztett korban rendkívül nagy szükség van.
Megállapítható, hogy az elmúlt 15 év folyamán az egyházi iskolák megtalálták a helyüket mind a társadalomban, mind az iskolarendszerben.
Meggyőződésem, hogy van jövője az egyházi iskoláknak, mert széles társadalmi bázis áll mögötte, igény is van rá. Korábbi diákjai jelentős eredményeket érnek el, ezáltal iskolájuk hírvivőivé válnak. Az egyházi iskola nagyszerű lehetőség az emberformálásra, a közösségalakításra, a hagyományápolásra, az értékmegőrzésre. Ha egy népnek elveszik a hitét és hagyományait, bármit megtehetnek velük, az egyházi iskolák elsődleges szerepe a keresztény és a nemzeti kultúra megőrzése, ezeknek az intézményeknek hatalmas szerepük van az értékválságban szenvedő társadalom formálásában. Az állam kötelessége lenne, hogy megteremtse a legjobb oktatás feltételeit, de a sorozatos botrányokból (pl. érettségi, felvételi rendszer) és iskolabezárásokból úgy tűnik, hogy az állam egyre inkább nem képes ellátni feladatát, ennek pedig elsődleges szenvedő alanya a társadalom.
Molnár Szabolcs
Forrás: Magyar Rádió Új Ember Gondola
Szállnak
a darvak vége a nyárnak. Az éneknek igaza van. Ha pedig vége a nyárnak, akkor
következik az ősz és a növekvő nemzedék megint elkezd tanulni. Vannak, akik
kezdők, haladók. Vannak, akik búcsút intenek a tanulás fellegvárának és dolgozni
akarnak, tudásukat a nemzet javára akarják fordítani. Amíg a fiatal korosztály
eljut odáig, hogy társadalmát munkájával előre vigye, sok mindenen keresztül
kellett mennie. Elsősorban nevelni kellett őket. Ezt teszi a tanító, a
pedagógus. A pedagógus szó, görög-latin eredetű szó. Jelentése: neveléssel,
oktatással hivatásszerűen foglalkozó személy.
A pedagógusok a második világháborút megelőző időben, köztiszteletben élő személyek voltak. A község tanítója, aki sok esetben kántor is volt, osztatlan osztályt tanított, elsőtől negyedikig, de néhol még az úgynevezett ismétlősök is voltak, a 11 és 12 évesek. Ők nem minden nap tanultak, mert már a földműves munkában dolgoztak. A kántor-tanító 60-70 gyereket is tanított. Tudott velük bánni, feladatot, leckét készítettek, egy csoport pedig hallgatta a magyarázatot. Fegyelem volt és engedelmesség. Akár a tanyasi, falusi, községi iskolában, de nyugodtan írhatom városi iskolában is a gyerek tudomásul vette: kötelességem tanulni, vagyis dolgozni, engedelmeskedni, és a felnőttet megbecsülni. Aki ezt a három feltételt nem tanulta meg, - munka, engedelmesség, felnőtt megbecsülése - az előbb-utóbb összeütközésbe került a közösségi élettel, a társadalmi élettel. Mert akkor a munka becsületes élet egyik eleme volt, az engedelmesség a családi élet a közösségi élet alapköve volt, a felnőtt megbecsülése pedig a generációk egymás melletti életének első szabálya volt. Az akkori pedagógus ezt tudta, őt is így nevelték, és ő is így nevelt. A szellemi élet stafétabotját, fáklyáját át akarta adni, és át is tudta adni a jövő nemzedékének.
A háború utáni idő, 1945-től még hozta a régi márkájú pedagógusokat, de sajnos a szellemi értékek háttérbe szorultak. Az volt a fontos, amit méterben, mázsában, köbméterben mértek. A traktoros, az olvasztár, az esztergályos fontosabb volt, mint a szellemi értékeket adók. Nem szeretném, ha félreértenének. Fontos a kétkezi munka és a szellemi munka is. A kettő egymásra van utalva. A pedagógus háttérbe szorult, mert nem a tudás számított, hanem az irány. Sőt a tanító, a tanár csak egy-két órával volt előbb a tudásával, mint a növendéke. Például az orosz nyelv tanítása. Sok esetben a tanítói állás egy ugródeszka volt a főiskola és az egyetemi felvétel előtt. A nevelő sok esetben nem állt feladata magaslatán, mert már őt sem nevelték meg, így ő sem tudott nevelni. A szabadelvűség sok gyereket vak vágányra vitt, pláne akkor, ha a szülők is erre hajlamosak voltak. Elkezdődött az egymásra mutogatás. Tanítson, neveljen az iskola! Nem! Tanítson, neveljen a család! Így lett felnőtté sok korosztály.
Minden polgári év, egyházi év, iskolaév új reményeket csillogtat előttünk. Bizakodunk, reménykedünk. Talán elindul, folytatódik az elkezdett jó. Az eredményes tanításhoz, neveléshez kell az iskola magas szinten képzett tanítói testülete. Kell a család, ahol megfelelő módon gondolkodnak és cselekszenek a szülők. Kell a gyerek, aki hajlandó belátni: neki tanulni, vagyis dolgozni kell, engedelmeskedni kell, és a felnőtteket meg kell becsülni. Hármas összefogás. Csak így remélhetjük, hogy a most ránk köszöntött iskolaév eredményes lesz.
Somlai József kistarcsai plébános
Több
mint tíz évvel ezelőtt II. János Pál Pápa Kassán szentté avatta Kőrösy Márk
kanonokot, Grodecz Menyhért és Pongrácz István jezsuita szerzeteseket, akiket
Báthory Gábor erdélyi fejedelem katonái megkínoztak, majd kivégeztek.
XVI. század második felében a török hódoltság alá került Magyarországon gyorsan terjedt Luther és Kálvin hitújító mozgalma a reformáció. Igen nagy szerepe volt ebben annak az elvnek, hogy akié a birtok annak a vallását kell követniük az alattvalóknak!
A hitújítók nem erőszakos hittérítést hirdettek ennek ellenére előfordult, mégis, hogy a nagybirtokkal és sereggel rendelkező főurak nem válogattak az eszközökben, amivel az új hitre való áttérést kierőszakolták. Ezek közé tartozott Báthory Gábor erdélyi fejedelem is aki 1618-ban csatlakozott a protestáns unióhoz.
1619–ben elkezdte fejedelemsége határainak kiterjesztését a felvidéki városok elfoglalásával. Ennek során érkezett el megszálló csapata Kassa falai alá 1619. szeptember 5-én és el is foglalta azt. Annak ellenére, hogy ígéretet tettek arra, hogy a katolikus híveknek és papjaiknak bántódása nem esik, első dolgok volt, hogy a három papot börtönbe vetették majd szörnyű kínzásokkal ki is végezték.
Szent Kőrösy Márk
Kőrösy Márk 1585-ben született Kőrösön (ma Krizsevác) Családjának szinte mindennapi életét a Mária – tisztelet hatotta át. A bécsi Jezsuita nevelőintézetbe került, ahol példás magaviselete és szorgalma érdemeiért felvették a Mária Társulat tagjai közé.
Főiskolai tanulmányait Grazban végezte ahonnan Rómába a jezsuiták vezetése alatt működő Collegim Germanico Hungaricumba irányították.
1615 – ben szentelték pappá. Szülővárosában kezdi a munkásságát, ahonnan ugyanebben az évben Oláh Miklós érsek a nagyszombati szeminárium élére helyezi.
Munkássága arra érdemesíti, hogy rövidesen esztergomi kanonokká és komáromi főesperessé nevezik ki.
Pázmány Péter felismeri, hogy a rohamosan terjedő reformáció megfékezésére Kőrösy Márk kanonokot kell a veszélyeztetett területre küldeni.
Nemcsak Kassa környékén, hanem szélesebb körben is hamarosan érezni lehetett elkötelezett apostoli munkáját.
Hamarosan a környék prédikátorai is, és Bethlen Gábor fejedelem itteni szövetségesei felfigyeltek tevékenykedésire.
Szent Grodecz Menyhért
Grodecz Menyhért (Grodziecki) a sziléziai Tesin (Teschen) lengyel városkában született 1584 – ben. .Középiskoláit Ő is a bécsi jezsuita kollégiumban végezte, majd 1603-ban belépett a jezsuita rendbe.
Újonc éveit Brno (Brünn) rendházában tölti.
Innen teológiai tanulmányainak elvégzésére Prágába küldik, ahol már 1614-ben a Vencel-kollégium
Minden valószínűség szerint Ő is Pázmány Péter bíztatására kerül Kassára.
Szent Pongrácz István jezsuita
Pongrácz István 1582-ben született az erdélyi Alvinczen.
A jezsuita kollégium elvégzése után ő is a morvaországi Brno jezsuita noviciátusába. kerül és itt köt barátságot Grodecz Menyhérttel.
Később Klagenfurtba majd Grazba kerül tanulmányait folytatni. 1618-ban kerül Kassára. Homonára hívja Grodecz Menyhértet és Kőrösy Márkot lelkigyakorlatra, hogy felkészüljenek a várható küzdelmeikre. Ezt Rákóczi György és Báthory Gábor elleni összeesküvésnek minősítette a Kassát megszálló hadvezetés.
Rákóczi György hajdúi először az árulás bevallására akarják rábírni a három papot majd a katolikus hit megtagadására.
A szörnyű kínzásokba mindhárom Szent belehalt. Vértanúságuk híre megrendítette az egész tartományt. Pázmány Péter bíboros már 1628-ban megindította boldoggá avatásuk eljárását, de az csak 1905-ben történhetett meg X. Szent Pius pápasága idején.
1995 július 2-án II. János Pál pápa szlovákiai apostoli látogatásán avatta Szentté a három Kassai Vértanút. Emléknapjukat haláluk évfordulóján szeptember 7-én ünnepeljük.
Kistarcsa 2005 szeptember
Csaja János
Egy egyetemi tanárnak nagy öröme telt abban, hogy a papokat szidhatta. „A papok az emberiség művelődésének várpírjai (mesebeli éjjeli kísértet, amely a sírokból jő elő és az emberek vérét szívja), a tudományok és művészetek kerékkötői, a haladás útonállói, a maradiság (régihez ragaszkodó) és a sötétség lovagjai” – ezek voltak előadásainak kedvenc refrénjei.
Volt azonban egy derék nagytehetségű hallgatója, aki végre is megunta a tanár kifakadásait, és egy szép napon ellátogatott hozzá.
Tanár úr, néhány tudományos kételyem elosztására szeretném felkérni.
Legnagyobb örömmel, ifjú barátom. Foglaljon helyet.
Azt szeretném tudni mindenekelőtt, kik tartották fönn számunkra a régi klasszikusokat? (hagyományokon alapuló műveltség) Hogy nem vesztek el ama vészes időben, amikor a barbárság a középkor elején az egész kulturális világot elözönlötte?
Ismeretes dolog, a szerzetesek írták le kolostorokban a klasszikusokat és így mentették meg a pusztulástól.
Micsoda?....a szerzetesek?
Igen, igen, elsősorban a bencések.
Tehát mégis a szerzetesek? A papok? Ezek mentették meg számunkra a régi kódexeket? Hiszen ez rettentően fáradalmas munka lehetett? Hányan kaptak tüdőbajt a sok könyvtári portól. Mily különös idő és még különösebb barátok, kiknek kedvük támadt betűről-betűre lemásolni Liviust (római történetíró, élt Krisztus előtt 59) Július Caesart (római politikus, hadvezér, a birodalom császárai az ő nevét viselték, innen ered a császár szó. Kr.e. 100) Cicerót (római író, politikus, kiváló szónok, Kr.e. 100) Vergiliust (római költő, Kr.e. 70) Ovidiust (római költő, Kr.e. 43). Igazán a szerzetesek munkája volna az a sok gondos írású kódex? Hiszen a betűk mintha festve volnának, az iniciálék (díszes kezdőbetűk) pedig valóságos remekművek! 0, azok a papok!
Engedjen meg még professzor úr, tényleg igaz, hogy a papok nélkül Kolumbusunk (Kolumbus Kristóf, Amerika felfedezője, 1446-1506) sem volna? Azt mondják, hogy egy ferences barát, Fra Mami rajzozta volna 1450 körül azt a híres térképet, mely Kolumbusban a nagy világkörüli út gondolatát fölébresztette.
Való igaz, fiatal úr, - felelte mozgolódva a tanár, - bár nem szabad felednünk, hogy azt a térképet más is megrajzolhatta volna.
Ó hogyne, hogyne. Miért is támadt volna épen papi főben az a zseniális gondolat? Igaz még egyet. Azt olvastam, hogy egy pápa hozta be az arithmetikába (a matematika ága) az arab számokat az alkalmatlan római számok helyett.
Úgy van, II. Szilveszter pápa. No de ezt más is megtehette volna. Hanem a papok tolakodó hatalmaskodása.
Olyasmit is hallottam, mintha az első távcsövet és mikroszkópot pap találta volna föl. Már ez csak mégsem lehet igaz? Minden jó a papoktól eredjen?
A tény igaz. Az említett műszereket a Ferences rendhez tartozó Roger Bacon találta fel. Megjegyzem azonban, hogy Roger Bacon modern szerzetes barát volt.
Mikor is élt Roger bacon? Úgy-e 1292-ben halt meg. Hm, hm, tehát már akkoriban is voltak modern papok? Még valamit. Ugye kérem, aki elsőnek tanította, hogy a nap áll, a föld pedig forog, nem Galilei (olasz csillagász, fizikus, 1564-1642) volt, ugye tanár úr?
Nem bizony, hanem Kopernikus, (lengyel kanonok, csillagász, 1473-1543).
Megint csak pap? Sőt azt mondják, még ez a kanonok sem volt a legelső, mert már vagy száz évvel ezelőtt tanította ugyanazt a regensburgi püspök, Regiomontanus.
Lehet.
Még egy kis türelmet kérek, tanár Úr! Vajon miért nevezik azt a korszakot, melyben a tudományok, a művészet és az irodalom oly nagy mértékben virágzik, X. Leó aranykorának? (16. század) Miért? Mert X. Leó különös pártfogója volt a tudósoknak, művészeknek, íróknak.
De hogyan lehet ez? Hiszen X. Leó tudtommal pápa volt.
Uram én úgy veszem észre, hogy ön csak azért jött...
Hogy kétségeimet eloszlassam, tanár úr. Nem tudom rásütni a papokra a maradiság, a szellemi sötétség bélyegét, míg ezek a szörnyű kételyek kínoznak. Folytathatom a kérdéseket, tanár úr! Igaz-e kérem, hogy az első népiskolát de la Salle János alapított?
Igen a francia de le Salle.
A pap de le Salle? A szent?
Igen, a pap!
Meg, hogy a siketnémák ügyét először a spanyol Pedro de Ponce karolta föl, utána pedig de 1' Epee? Tényleg a spanyol de Ponce, után de 1' Epee.
A barát de Ponce és 1' Epee, a pap. Különös. nem volt elég, hogy a szerzetes Schwarz Berthold találta föl a puskaport, a szerzetes Guido d' Arezzo a hangskálát, egy bajor barát az üvegfestészetet? Az ön nyelve úgy látszik, soká nem fárad el.
A nyelv legnagyobb mester Mezzofanti bíboros volt, aki hetvenkét nyelven beszélt, nem számítva a tájszólásokat.
Ez nem akadályozta meg abban, hogy maradi legyen.
A legmaradibb ember pedig bizonyosan Mai bíboros volt, a XIX. század legnagyobb paleográfusa (régi írásmódokkal és írásos emlékek megfejtésével foglalkozó tudományág), aki a tudós világ előtt a palimpszesztek (papirusz vagy pergamen, amelyről az eredeti írást lemosták vagy lekaparták, hogy ismét használhassák. Minthogy történeti szempontból a korábbi feljegyzés igen értékes lehet, fényképészeti eljárásokkal igyekeznek újraolvashatóvá tenni) titkait felderítette.
Jó, jó fiatalúr. Innen hova szándékozik távozni?
Hogy hova? Milyen irányban? Ezt Flavio Giojatól kell megkérdezni, aki 1300 körül az iránytűt használhatóvá tette. De ez is pap!
Ej, ej ön igazán tűzbe jött.
Tűzbe? Nos az ellen a vízfecskendő segít legjobban. Csakhogy az első tűzfecskendőt szintén papok, ciszterciták szerkesztették meg. A párizsi kapucinusok pedig egészen a XVII. századig Párizs tűzoltói voltak.
Ha nem fecsegne ilyen érdekesen, kiröpíteném.
Ugyan hova tanár úr? Talán a szellős magasba? Erről meg a léghajó jut eszembe. Az első léghajót, - úgy tudom,- már 60 esztendővel Mongolfieri előtt Gusmae Berthold találta föl, aki 1720-ban az egész portugál udvar jelenlétében léghajójával föl is szállt.
Tanár úr a pápaszemét törli. Az is a papok találmánya! A szemüveget a dominikánus Spina Sándor találta fel.
Tanár úr az óráját nézi? Olyan sürgős a dolga? Az óra is papi találmány. Az első órát Cassiororius szerkesztette. Gerbert, a későbbi II. Szilveszter pápa tökéletesítette.
Terhére vagyok, tanár úr? Megyek már. Künn égnek a gázlámpák. Ön előtt nem lehet ismeretlen, hogy a gázlángot a jezsuiták fedezték fel, ezek a sötétséget terjesztő emberek. 1794-ben, Angliában alkalmazták először a gázvilágot. A Jezsuita szerzetes Duan alapította meg 1815-ben Prestonban az első gázgyár társaságot.
Ajánlom magamat, professzor úr! Bocsánat!
Ni önnek kerékpárja is van? Ezt a gépezetet a pap Pianton találta föl, aki 1845-ben már biciklin járt. Tanár úr, jó éjszakát!
Az éjszaka odaát van, nem a papoknál! Nem mi vagyunk a sötétség lovagjai, mert mi nem szoktunk szellemi homályban lovagolni. Mi szeretünk gyertyát gyújtani! A tudomány és a tudás fáklyája a mi kocsinkon lobog! Régen a pap volt egyedüli tanult ember. A képzettsége révén kapta a papság a klerikus szót. Klerikus = tudós. Laikus = tanulatlan. A tudomány a papságnak hűséges eljegyzett társa, akivel ha kitartott az első évezredben, nem fogja cserbenhagyni a következőkben sem. Minket ne vádoljon senki az éjszaka bizonytalanságaival. Az Egyház homlokán ugyan az ragyog, mint az upsali egyetem bejáratát ékesíti: „Szabadon vélekedni szép, de helyesen vélekedni még szebb”. Az Egyház vagyona nem az arany, hanem az igazság szeretete. Csak erről végrendelkezhetett VII. Gergely pápa szép megható szavakkal: „Szerettem az igazságot, ezért halok meg számkivetésben.”
Es hogy lehet, hogy mégis támadják a papságot, a klerikális közösséget? A felelet egyszerű: nem a legrosszabb gyümölcs az, amelyiken a darazsak rágódnak!
Integráció és szegregáció a magyar (katolikus) oktatásban
Először is érdemes tisztázni e két szó jelentését, mert sokszor dobálózunk olyan szavakkal, melyeket hallunk ugyan nap, mint nap, de nem vagyunk egészen tisztában a jelentésükkel:
• integráció: - egységesítés, egybefoglalás, összevonás, külön részek szerves egyesítése, összehangolása, egyeztetése.
• szegregáció: - elkülönülés, szétválás, leválás, az egész részekre bontása.
Ellentmondás fedezhető föl a jelenlegi oktatási miniszter mostani és 1997-es szakmai törekvése között, már ami cigány tanulók felzárkóztatását illeti. 2005-ben kétmilliárd forintos pályázati támogatással ösztönzik az úgynevezett iskolai szegregáció (elkülönülés) felszámolását, ám 1997-ben még olyan miniszteri rendeletet adtak ki, amely szegregált, kis létszámú cigány felzárkóztató osztályok létesítését szorgalmazta a kisebbségileg érintett településeken.
A szaktárca ugyanis több jogszabályi módosítást kíván meghozni a hátrányos helyzetű gyermekek képességkibontakoztatásáról és a pedagógusok felkészítéséről. A változtatások lényege, hogy a hátrányos helyzetű gyerekek nagy része a jövőben, hagyományos iskolákban tanulhatna. Az egyházi szakvélemény szerzői azonban óvatosságra intik a minisztériumot.
Az egyház püspökeinek véleménye nem integrációellenes, csak az erőltetett integrációtól óv. A hátrányos helyzet igen tág kategória, egészségügyi, szociális, családszerkezetbeli, etnikai, kulturális és pszichés vonatkozása egyaránt lehet. Az ide tartozó gyermekek megfelelő fejlesztése egyéni bánásmódot és elbírálást érdemel. Időről időre szakembernek kell mérlegelnie, külön nevelésre, speciális eljárásra vagy éppen a hagyományos iskolába való integrációra van-e szüksége az adott gyermeknek.
Az államtitkár úr megalapozatlannak tartja az Egyház követelését, amely a másfél milliárd forintnyi egyházi kiegészítő támogatás elmaradását teszi szóvá. Ez az összeg a 2000-től 2003 végéig tartó időszakban halmozódott fel. 2004-ről még nincsen adat, mert az majd az idei zárszámadási törvényben válik nyilvánvalóvá. A 2005-ös évet pedig egészen külön kell kezelni, hiszen új törvény lépett életbe, amely az Egyház számára elfogadhatatlan. Ezért az Alkotmánybírósághoz fordult, döntés azonban még nem született.
Az állam nem csak ezt a másfél milliárdos összeget tartja vissza. 2000-től minden évben külön költségvetési tételként szerepel az iskoláknak járó felújítási és beruházási keret, ám az egyházi iskolák eddig ebből nem részesültek. Számítások szerint ezen a címen további három milliárd forint illetné a Katolikus Egyházat.
A hátrányos helyzetű gyermekek iskolai integrációjáról kialakult polémia sajnos nem szakmai jellegű, hanem csupán alkalom egyesek számára a politikai hangulatkeltésre. Június 20-án eljuttatta a Püspöki Konferencia a véleményét az Oktatási Minisztériumhoz, az ő részükről mindez ideig senki nem kereste az alkalmat a szakmai egyeztetésre.
Ezzel szemben a sajtó nyilvánossága előtt, bár a szakmai egyeztetés látszatát igyekeznek fenntartani, politikai kirohanásokat tesznek. A megszólalások némelyike nem is titkolja ezt a szándékát. Különféle minősítésekkel illették a Püspöki Konferenciát az érdemi szakmai vita helyett. Maradisággal, elitizmussal, antihumanizmussal és szegregációs törekvésekkel vádolják a püspököket.
Ezzel szemben a valóság az, hogy a Katolikus Egyház sok iskolát tart fenn szociálisan hátrányos helyzetű és a sajátos nevelési igényű gyermekek számára. A teljesség igénye nélkül csak néhány: Kazincbarcika, Zsámbék, Esztergom, Gyöngyös, Alsószentmárton, Gyula, vagy Budán a Batthyány Strattmann László Intézet.
A szociálisan hátrányos helyzetű diákok arányáról a múlt év októberében a sajtó is tájékozódhatott. Míg az állami iskolák tanulóinak mindössze 18,5 százaléka, az egyházi iskolák diákjainak 44 százaléka szociálisan hátrányos helyzetű.
A jelenleg kisegítő iskolákban tanuló diákok integrálásával kapcsolatban a Püspöki Konferencia megítélése szerint a minisztériumi tervezet nem biztosítja sem az anyagi, sem a tárgyi, sem a személyi feltételeket. Ezért azt a szakmai véleményt képviseljük, hogy továbbra is szükség van olyan intézményekre, amelyek a lemaradt gyermekek felzárkóztatására szakosodtak, hogy e diákokat fejlettségi szintjüknek megfelelően integrálni lehessen. A fogyatékos gyermekek esetében személyiségrombolónak tartjuk, ha a megfelelő felkészítés és támasz nélkül kerülnének be az egészséges gyermekek közé, mert így örökös kudarcélményeknek lennének kitéve.
Néhány hónappal ezelőtt vált ismertté az Országos Közoktatási Intézet felmérése, miszerint a „hozzáadott érték” szempontjából az egyházi iskolák kimagaslóan jó eredményt tudnak felmutatni.
Ha már szegregációról esik szó, az egyházi iskolákba járó diákok szegregációja zajlik az utóbbi években, a finanszírozás vonatkozásában. A megszőlaló politikusok szóhasználatában pedig az ötvenes és a hatvanas évek egyházellenes szófordulatai köszönnek vissza. Pedig az egyházi iskolák a történelem folyamán számtalanszor bizonyították, hogy szociális, kulturális és vallási értelemben nyitottak minden ember felé.
Burkolt formában a mostani szegregációvita erről is szól, hiszen a fogyatékos gyermekek erőszakos és kétséges eredményű integrálásával akár be lehet zárni az ö felzárkőztatásukat segítő intézményeket.
Lauer Tamás
Nemzeti
Eucharisztikus Kongresszus
A Magyar Katolikus Egyház az Eucharisztia Évében közös ünnepre hívja az egyház tagjait, és a budapesti Szent István-bazilikában megrendezi a Nemzeti Eucharisztikus Kongresszust 2005. szeptember 17-én, szombaton. A rendezvény célja, hogy az Eucharisztia Évében figyelmünket az Eucharisztiában köztünk jelen lévő Krisztusra fordítsuk, aki Egyházunk alapítója és építője. „Ünnepelni, imádni és szemlélni” jövünk össze Őt, ahogyan II. János Pál pápa 2004. októberében közreadott, az Eucharisztia Évét meghirdető „Mane nobiscum Domine” (Maradj velünk, Urunk) kezdetű apostoli levelében olvashatjuk.
Év közben az egyházmegyék és plébániai közösségek az apostoli levél és a hozzá kapcsolódó javaslatok alapján eldönthették, hogyan kívánják megünnepelni az év témáját. A közös budapesti rendezvény záróakkordja lesz az év közben tartott megemlékezéseknek.
A kongresszus egész napos programjában délelőtt az év témájához kapcsolódó elmélkedések, tanúságtételek, előadások hangzanak el. A délutáni program része a közös szentségimádás és ünnepi szentmise, amelyet Erdő Péter bíboros, prímás, esztergom-budapesti érsek tart.
További információ: Országos Lelkipásztori Intézet tel. (1) 479 2040
E-mail: oli@katolikus.hu Honlap: www.katolikus.hu/nek
Idén második alkalommal szerveztünk egyhetes nyári tábort hittanos gyermekeinknek. Helyszínül a Veszprém megyei Kolontárt választottuk, ahol a plébánia épületét alakították át táborozási célra. A fiúk a tetőtérben, a lányok 6-8 ágyas szobákban aludtak.
A mostani nyár minden korábbinál több esőt hozott, ezért kicsit izgultunk, nem mossa-e el a tábort is. Első napunk valóban esővel indult, de mire a busz a táborhelyre ért, éppen kisütött a nap, jelezvén, hogy a Jóisten figyel ránk.
Az előző táborhoz képest majdnem kétszer annyi gyerek jött velünk, akiket most is négy csapatra osztottunk, egy-egy felnőtt kísérő vezetésével. A csapatokat színekkel különböztettük meg. Mindenki kapott egy a saját színének megfelelő kendőcskét, amelyet állandóan viselni kellett fejen, kézen vagy akár lábra kötve is. Mindegyik csoportnak megvolt a maga napi feladata, mosogatás, takarítás, terítés.
A
bevezető beszélgetés, bemutatkozás, házirend felolvasása után mindenki
elfoglalhatta a hálóhelyét, szépen belaktuk a nagy épületet. Délután a falu
focipályájára sétáltunk el, de rövid játék után újra eleredt az eső, így hiába
szaladtunk haza, bőrig áztunk.
Sajnos másnap is az eső volt a főszereplő, de nem hagytuk magunkat, s kora reggel buszra szállva Sümegre indultunk. Reggel szentmisével kezdtük a napot a ferences templomban, utána az egyik atya megmutatta a kegyhely csodálatos kincseit. A gyerekeket folyamatosan dicsérték, a ferences atyák és a templomban levő hívek is, mi pedig nagyon büszkék voltunk rájuk. Sokan járultak szentáldozáshoz, végig érdeklődéssel hallgatták a tárlatvezetést, s a ferences atya kérdéseire mindig tudta valaki a választ. Sokat énekeltünk a templomban várva, hogy a zápor alábbhagyjon, de hiába, így esőben indultunk a vár meghódítására. A gyerekek kiállták a próbát, sőt volt, aki a várjáték szereplőjévé is vált. Táborozóink közül ki táncra perdült, ki óriáskígyót tekert a nyakára és bátorságáért lovaggá ütötték, volt, akit lagymatag tapsolása miatt karddal való nyakon átszúrásra ítélt a királynő, de legjobban a török hastáncosok produkcióját tapsoltuk meg. A rossz időjárás ellenére nagyon jól éreztük magunkat, átázott-fázott testünknek pedig az ebédre feltálalt finom forró leves esett a legjobban, melyhez tangóharmonika hangja társult. Mire az ebéddel végeztünk jókedvünkkel az esőt is elijesztettük. Hazafelé indultunk, hogy útközben még betérjünk a nemeshanyi vízimalomba, ahol meglepetésként József atya is csatlakozott hozzánk. Az uzsonnára feltálalt egyszerű, de annál finomabb kenyérlángos hatalmas sikert aratott, a háziak nem győzték a sütését. Erre az estére még egy meglepetést terveztünk a srácoknak, a vacsora után tortával köszöntöttük a két születésnapját ünneplő gyereket. Nagyon megható, vidám esténk kerekedett.
Szerdán Tapolcára kirándultunk, ahol megnéztük a város közepén levő csodálatos Malom tavat, az Iskolamúzeumban is jártunk, majd a tavas barlangba is bejutottunk, hosszú sorbanállás után. A bőséges fejedelmi ebéd elfogyasztása után újra buszra szálltunk, Halimbára indultunk, hogy meglátogassuk a település üveggyárát. Mint a régi üzemlátogatásokon, minket is végigvezetett a termelésvezető a különböző munkafázisokat végző munkaegységeken, hogy megtapasztaljuk mennyi munka és fáradság van egy darab pohárban, amit otthon a konyhaszekrényből előveszünk.
Csütörtök reggel ébredtünk a legfárasztóbb programra, vonattal indultunk Somlóvásárhelyre, hogy onnan megmásszuk a Somló hegyet. Izgalmasan kezdtük a túrát, a főúton hosszú-hosszú libasorban haladtunk egymás után, mint egy hosszú kígyó, s amint elértük a földutat, a turistajelzést elvesztettük, mert a nagy esőzések miatt nem haladhattunk a dzsungelre változott turistaúton. Nehézségek árán, de feljutottunk a hegy tetejére, majd a kilátásban gyönyörködve megpihentünk. A lefelé jövet is bővelkedett nehézségekben, de végül kimerülten megtaláltuk azt a pincét, ahol ebéddel vártak bennünket. A finom estebéd, no meg a jégkrém hatására újult erővel feltöltődve indultunk el a vonathoz, ami a szállásunkra vitt minket.
A fárasztó hét után a pénteki napot a szálláshelyünkön töltöttük. Délelőtt akadályverseny keretében hódították meg a gyerekek az öt kontinenst, délután pedig a focikupa zajlott. Utolsó este révén, az elmaradhatatlan tábortűz mellett adták elő a csapatok vidám műsorukat, melyen nagyon jókat nevettünk. A tűz körül ülve közösen énekeltünk, amikor a csapatvezetők hirtelen, feltűnés nélkül eltűntek. Ezzel kezdetét vette a bátorságtúra, melyről a rosszidő miatt már majdnem lemondtunk.
A csapatoknak ismeretlen útvonalon kellett elindulniuk, hogy a koboldok által elrabolt csapatvezetőket kiszabadítsák. Minden állomáson feladatot kellett megoldani, helyes válasz esetén megtudhatták, merre kell tovább menniük. Nagyon bátran, ügyesen oldották meg a feladványokat. Ezen az estén nagyon későn feküdtünk le, ezért szombat reggel tovább aludtunk, mint az előző napokon. A délelőtt a pakolás, rendrakás jegyében zajlott, majd ebéd után megtartottuk az eredményhirdetést. Sokan kaptak tábori oklevelet, mindenki egy csapatszínű pólóval és sok apró ajándékkal gazdagodott.
A kirándulásokon kívül napi programjaink közé tartozott a reggeli közös imádság, torna, hol bent, hol kint a pályán, vagy az udvaron, az időjárástól függően. Minden étkezésnél, bárhol is zajlott, közösen imádkoztunk, sokszor énekelve hívtuk magunk közé Jézust. Estéink elmaradhatatlan része volt a közös hálaadás, melyet a szállás ebédlőjében, vagy a mellettünk levő templomban tartottunk. Ilyenkor rövid imával, csenddel, énekkel köszöntük meg a Mennyei Atya szeretetét, gondoskodását, hálát adtunk egymásért, s ezek voltak a kiengesztelődés pillanatai is. Bármennyire fáradtak voltunk az egész napos programok után, ilyenkor újra feltöltődtünk testileg, lelkileg. A hálaadás után a zuhanyzás következett, majd esti mesét vetítettünk a kisebbeknek, de sok nagy is élvezettel nézte végig a diafilmeket. Igyekeztünk sokat beszélgetni a gyerekekkel, a játékokban mi is részt vettünk, ezzel is jelezvén, hogy egy közösség vagyunk, ahol mindenki egyenrangú.
Talán az esőnek is betudható, hogy idén több honvággyal küszködő gyerek sírdogált a tábor első napjaiban. Mindegyiküknek voltak jó, örömteli pillanataik, amikor sikerült felszabadulniuk egy-egy napszakra, ugyanakkor látszott rajtuk, hogy szenvednek a honvágytól. Természetes amit átéltek, hiszen szerető szülőktől kellett elszakadniuk, de /egy kisfiú kivételével/ sikerült túltenniük magukat rajta. Sokat beszélgettünk mi, felnőtt kísérők erről, és úgy gondoljuk, hogy nagyon fontos a személyes kapcsolat megléte köztünk és a gyermek között. Ezért szeretettel hívjuk és várjuk azokat a gyermekeket plébániai csoportjainkba, akik szívesen részt vennének a jövő nyári táborban. Természetesen a táborban készült képekről idén is készül minden családnak egy CD lemez, melyet október 9-én vasárnap du. 16 órakor az első ifjúsági klub keretében szeretnénk közösen is megnézni. Szeretettel várunk erre az alkalomra minden volt és leendő táborlakót, családjukkal együtt.
Hálás szívvel köszönjük József atyának, a szülőknek, és egyházközségünk minden tagjának, akik nagylelkű adományaikkal hozzájárultak táborunk sikeréhez. A szülőknek külön köszönjük a bizalmat, hogy egy hétre ránk bízták gyermekeiket.
A kísérők nevében (Rapai Szilvia, Szentirmai Borbála, Csicsiriné Fogd Krisztina, Hliva Márk) a tábori beszámolót készítette: Csicsiri Ferenc
Egy cikksorozatot indítunk, amely az egyházi oktatás magyarországi történetét mutatja be katolikus iskoláink hazai fejlődésén, sorsán keresztül. Az írásokban bemutatjuk a magyar állam és egyház elmúlt ötven évének kapcsolatát is.
Az első részben a piaristákkal és a premontreiekkel foglalkozunk
A második világháború utolsó évében a kormány elrendelte a 100 holdon felüli egyházi birtokok kisajátítását és kiosztását, kártalanítást ígérve. Ugyanebben az esztendőben a pápai nunciust kiutasították az országból. Mindszentyt esztergomi érsekké nevezte ki a Pápa, majd 1946-ban bíborosi méltóságra emelte.
Az 1945-ös év oktatási szempontból jelentős állomása, hogy Kelemen Krizosztom pannonhalmi főapát megnyitotta a csepeli bencés gimnáziumot.
A következő évben az alkotmányozó nemzetgyűlés Magyarországot köztársasággá nyilvánította, ezzel megszűnt az egyház közjogi szerepe. A Püspöki Kar pásztorlevelet bocsát ki a katolikus iskolák és a hitoktatás védelmére.
Fontos megjegyezni, hogy az 1945-ös statisztikai adatok szerint 52 fiú- és leánygimnázium, 20 gazdasági középiskola, 35 tanító-, tanítónő- és óvónőképző és közel 3000 népiskola működött katolikus iskolaként.
1946-ban Rajk László feloszlatta a Magyar Cserkészszövetséget, és a KALOT-ot. Az érezhető vallás- és egyházellenes propaganda ellenére az 1946-47-es tanévre 28 ezer tanulót írattak be katolikus gimnáziumokba és a velük kapcsolatos általános iskolákba. 1947-ben Budapesten mintegy 100.000 iskolás végzett szentgyónást!
A Piarista Rend történetében fontos tény, hogy Sík Sándor átvette a magyar rendtartomány vezetését. Ugyanebben az évben az országgyűlés megszavazta a felekezetek teljes egyenjogúságát.
1948-ban Mindszenty bíboros kilátásba helyezte az ún. egyházi fenyítést az iskolák államosítását támogatókkal szemben, egyben Mindszenty bíboros kérte, hogy a kormány vegye le a napirendről az iskolák államosításának ügyét.
Az országgyűlés megszavazza az egyházi iskolák államosítását. Mindszenty József esztergomi érseket letartóztatják, majd a Népbíróság életfogytiglani börtönbüntetésre ítéli őt. 1949-ben eltörölték az iskolai kötelező hitoktatást.
1950-ben közel 1500 férfi és női szerzetest visznek el otthonukból ún. egyházi kényszertartózkodási helyre. A Püspöki Kar ebben az évben állította fel a Római Katolikus Központi Hittudományi Akadémiát, miután törvényerejű rendelet a budapesti egyetem hittudományi karát leválasztotta az egyetem szervezetéről. Törvényerejű rendelet vonta meg a szerzetesrendek működésének engedélyét, kivéve a megengedett nyolc katolikus gimnázium ellátásához szükséges négy kijelölt tanítórendet. Rendenként 40-45 szerzetes maradhat meg. A bencések, ferencesek, piaristák és a Miasszonyunkról nevezett Szegény Iskolanővérek tarthattak fenn két-két gimnáziumot. A még le nem foglalt szerzetesházakat el kell hagynia a szerzeteseknek és szerzetesnővéreknek, az épületeket át kellett adniuk a hatóságoknak.
(folytatjuk)
A Piarista Rend Magyarországon
A piaristák rendjét Kalazanci Szent József, egy Rómába került spanyol pap alapította, aki ingyenes és vallásos iskolákat működtetett. A közösséget 1617-ben V. Pál pápa kongregációvá nyilvánította, majd 1621-ben XV. Gergely pápa tette szerzetesrenddé. A szegények iskolázását tűzték ki célul. A rend első Rómán kívüli iskolája Frascatiban nyílt meg, később pedig a piaristák már beköltöztek első Alpokon túli rendházukba is (Nikolsburgban). Még a XVII. században megalapították iskoláikat Spanyolországban, Lengyelországban és a Habsburg Birodalom különböző országaiban, sőt a XVIII. században Bajorországban és Svájban is.
A XX. században, a második világháború után jutott el a rend Latin-Amerikába, az Egyesült Államokba és Szenegálba, a XX. század végén pedig Franciaországba és a Fülöp-szigetekre.
1995-ben világszerte 1418 tagja volt a rendnek.
A rend első magyarországi iskolája 1642-ben a szepességi Podolinban jött létre, de hamarosan magyar területen is megtelepedtek a piaristák: Privigyén (1666), Breznóbányán, majd Szentgyörgyön.
A török és kuruc háborúk lezárultával a piaristák terjeszkedésbe kezdtek, amelyet az is segített, hogy az 1715. évi országgyűlés a rendnek magyarországi honosságot adott. Az új alapítások közül néhány iskola országos jelentőségűvé vált, például a veszprémi, a pesti vagy a szegedi gimnáziumok.
A XVIII. századi fejlődés során a rend magyarországi tevékenységében az alsófokúról egyre inkább a középfokú oktatásra helyeződött a hangsúly. A XVIII. század végén 26 piarista iskola működött Magyarországon.
II. József szerzetesi reformjai következtében csupán egy piarista iskola szűnt meg. Jelentősebb változást okozott a rend életében azonban, hogy 1781-től a magyarországi piaristáknak meg kellett szakítaniuk kapcsolataikat a rend római központjával.
A XIX. században három újabb helyen kezdtek tanítani a piaristák Magyarországon: Léván, a budai egykori jezsuita iskolában és Nagybecskereken.
1848/1849-es szabadságharc vihara a magyar Piarista Rendet alaposan megtépázta. 1848 őszén a rend vezetői elbocsátották az összes növendéket, majd 1850-ben az osztrák kormányzat . megtiltotta novíciusok fölvételét.
A budai iskolát a kormányzat vette el 1851-ben a piaristáktól, a kalocsait 1860-ben az érsek a jezsuitáknak adta át. Trianon előtt 24 piarista iskola működött Magyarországon, amelyekből azonban csupán 10 maradt magyar területen. Kilenc iskola Csehszlovákiához került: ezek legtöbbje be kellett, hogy zárjon, némelyiket pedig a Szlovák Piarista Rendtartomány működtette tovább. A négy Romániához került rendház magyar piaristái alkották viszont az 1925-ben létrehozott Romániai Piarista Rendtartományt. A nagybecskereki gimnáziumot a jugoszláv hatóságok vették el a rendtől.
A világháború és a forradalmak elmúltával a rend új virágzást élt meg Magyarországon, amelynek legnevesebb egyéniségei a teológus Schütz Antal, a történész Balanyi György és a költő Sík Sándor voltak.
A második világháború után kialakuló kommunista diktatúrákban 1949-1950 között megszűntek a romániai és szlovákiai piarista iskolák. 1948-ban a magyarországi iskolákat is államosították. Az 1950. évi, az állam és egyház közti megegyezés lehetővé tette, hogy a Piarista Rend tovább működtessen két iskolát Kecskeméten és Budapesten. Viszont a 237 piaristából csak 90-en maradhattak meg a rendben.
Az 1989 óta négy piarista iskola nyílt meg újra: Nagykanizsán, Mosonmagyaróvárott, Vácott és Szegeden. Ezenkívül a rend Gödön építőipari szakmunkásképző iskolát, Sátoraljaújhelyen diákotthont, Szegeden egyetemi szakkollégiumot működtet és piaristák tanítanak a veszprémi érseki Padányi Bíró Márton Gimnáziumban is.
Korbély Gézáné
Hogyan lehetek jó keresztszülő?
"Csak
feltétel nélküli szeretetben elfogadva, a személyes példa vonzásában, az
abszolút értékek erőterébe helyezve növekedhet az ember." (Bosco Szent János)
Egyszer megkérdezték IX. Szent Lajos francia királyt, melyik hely kedvesebb számára: a kis kápolna, ahol megkeresztelték, vagy a pompás székesegyház, ahol megkoronázták. A szent így válaszolt: „Koronázásomkor csak egy földi ország uralkodója lettem a rövid földi élet idejére. De keresztelésem egy örökkévalóságra a Mindenható Isten gyermekévé tett”. Hasonlóképpen vélekedett VI. Pál pápa egyik legközelebbi munkatársa, a római Hittani Kongregáció prefektusa, Franjo Seper bíboros. Valahányszor hazalátogatott Eszékre, felkereste és megcsókolta keresztelése színhelyét, a plébániatemplom keresztkútját, és elimádkozta a Hiszekegyet. Számára a papi, püspöki, sőt bíborosi méltóság is eltörpült az istengyermekség magasztossága és boldogsága mellett.
Így kellene valamennyiünknek gondolkodnunk az első és legfontosabb szentségről, amelyről Krisztus Urunk így nyilatkozott: „Aki nem születik vízből és Szentlélekből, nem mehet be az Isten országába” (Jn 3,5). A hittel együtt a keresztség az üdvösség feltétele rendes körülmények között. Ezért adta a feltámadt Jézus tanítványainak a parancsot: „Tegyétek tanítványommá mind a népeket. Kereszteljétek meg őket az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében !” (Mt 28,19). Bizony a keresztség rendkívül komoly dolog, Szentség, amelyet maga az Úr Jézus rendelt el Az ő irgalmáról és szeretetéről tanúskodik a keresztség: általa Isten gyermekeivé és egyháza tagjaivá fogad minket.
Amikor a szülők és a keresztszülők megvallják a Szentháromság egy Istenbe vetett hitüket, és kijelentik, hogy akarják a gyermek megkeresztelését és hívő kereszténnyé növekedését, akkor hallatlan felelősséget vállalnak a gyermekért. Ez a kötelezettség egy életen át tart. Régebben sok megható történetet jegyeztek fel arról, hogy a keresztszülők bizonyságtétele, hívő élete, türelmes szeretete és szeretetből fakadó imádságai szíven találták a keresztgyermeket, és így indult el serdülőként vagy fiatal felnőttként a hit útján. Az sem ritka, hogy a keresztszülő lelki támasza, illetve a szülők halála esetén nevelőszülője lesz keresztgyermekének.
Sajnos napjainkban sokan nem úgy választják ki gyermeküknek a megfelelő keresztszülőt, hogy előtte meggyőződnének róla, valóban alkalmas-e erre a speciális, összetett spirituális feladatra. A szokás, a családi elvárások és nem egyszer az anyagi szempontok vezérlik őket döntésük meghozatalakor. A keresztszülő értékes ajándékkal kedveskedik az újszülöttnek keresztelője alkalmából. Az elsőáldozásnál, majd később a keresztgyermek esküvőjénél is jelentős összeggel járul hozzá a nagy eseményhez. A születés-és névnapokon, illetve karácsonykor és húsvétkor a keresztszülőnek illik „kitennie magáért”. Valójában szép és helyeselhető szokás lehet ez, ha a keresztszülő szíve mélyéből indíttatva, örömmel ad, és nem kényszerű kötelességből vagy „kivagyiságból”, hogy anyagi javaival kérkedjen. Én úgy hiszem, hogy a keresztszülő ajándékainak nem anyagi, hanem lelki értelemben kell értékesnek lenniük, és mindig Krisztusra kell mutatniuk, arról már nem is beszélve, hogy minden drága ajándéknál többet ér a szeretetben gazdag, egymásra figyelő, egymás iránt őszintén érdeklődő keresztszülő-keresztgyermek kapcsolat, amely életre szóló nyomokat hagy mindkettőjükben. Ellenben rettenetesen lehangoló, amikor valaki elvállalja a keresztszülőséget, de valójában nem is foglalkozik annak jelentőségével, s a gyermek testi-lelki növekedését nem kíséri figyelemmel. Így az Isten színe előtt tett ígérete csupán üres fogadkozás marad.
De „senkinek se tartozzatok semmivel, csak azzal, hogy egymást szeressétek; mert aki a felebarátját szereti, betöltötte a törvényt” (Rám 13,8). Így a szeretetben kapunk erőt ahhoz, hogy egymás iránt örömmel viseljük kötelességeinket, keresztszülőként mindent megtegyünk azért, hogy az a cseperedő emberpalánta megismerje Jézus tanítását, az evangéliumot, hogy bevezessük a hívők közösségébe, és hogy személyünkben igazi barátra leljen, akinek van ideje arra, hogy meghallgassa őt, felszárítsa a könnyeit, és osztozzon örömeiben.
A Krisztushoz tartozás ugyanakkor, Krisztus tagjaival, a többi hívővel való egységet is jelenti. Ha a megkereszteltek a mennyei Atya gyermekei, akkor egymásnak édes testvérei. Ezért nem lehet kereszténynek lenni az egyház közösségén kívül. A megkereszteltek /és szüleiknek, keresztszüleiknek/ joga és kötelessége, hogy vallásos nevelésben részesüljenek, és a többi szentség által egyre jobban beépüljenek Krisztus testének vérkeringésébe.
Egy kedves ferences szerzetes mondta az alábbiakat, amikor egy szülő megkérdezte tőle, miért jó, ha gyermeke hittanra, illetve plébániai csoportba jár:
„Aki e világ képére és hasonlatosságára akarná, hogy gyermeke alakuljon, s beéri csupán azzal, hogy pusztán csak boldoguljon, az ne szorgalmazza gyermeke hitoktatását, de aki arra vágyik, hogy gyermeke boldog emberként Isten képére és hasonlatosságára növekedjék, az segítse őt abban, hogy megtalálja a neki megfelelő közösségi csoportot.”
A mi plébániánkon is alakultak már csoportok, ahová sok-sok szeretettel várjuk a gyerekeket. Az iskolai és a templomi hittanórákon kívül, az óvodás és alsó tagozatos csemetéket minden szombaton délelőtt 10 órától 12-ig várja az Oratórium, az egyházközségi otthonban. A felsősöknek és középiskolásoknak vasárnap délutánonként ifjúsági klubot tartunk a plébánián. Bízunk abban, hogy egyre több gyermekben éled fel a vágy, hogy közösségbe tartozzon, hiszen ennek megtartó ereje van. Megtartja a fiatalságot a jó úton, az Isten felé vezető úton. Együtt, közösen, vidáman minden könnyebben sikerülhet. Természetesen a szülőket, keresztszülőket is szeretettel várjuk családcsoportunkba, amely minden hónap második szombat estéjén gyűlik össze a plébánia közösségi termében, hogy szülői hivatásunkról beszélgessünk, véleményt cseréljünk, megerősítsük egymást. Ezen kívül filmvetítések, családi kirándulások, jeles napok közös ünneplése történik közösségi csoportjainkban, melyek minden keresztény család számára nyitottak. Szeretettel várunk mindenkit.
Végezetül, Isten áldását kérem mindannyiunk keresztszülői hivatására, mellyel Isten munkatársai lehetünk, egy /vagy több/ bárányka terelgetésében!
Csicsiriné Fogd Krisztina
Kistarcsa Város önkormányzata
tisztelettel meghívja Kistarcsa lakosságát
13
óra: VÁROS AVATÓ ÜNNEPSÉG
Himnusz
Szent István Általános és Zeneiskola fúvós zenekara
2005. szeptember 24-én
13 órára a Művelődési Ház előtti térre.
A települést várossá avatja:
Kiss Péter
A Magyar Köztársaság Miniszterelnöki Hivatalt vezető minisztere
Tóth Szabolcs Nagy Tímea
polgármester jegyző
PROGRAMOK:
12.40 AZ ÚJ EGÉSZSÉGHÁZ AVATÁSA
Szalagot átvágják:
KISS PÉTER Miniszterelnöki Hivatal vezető minisztere
FÁBRY BÉLA Pest Megyei Közgyűlés alelnöke TÓTH SZABOLCS polgármester
Az új épületet megszentelik:
SOMLAI JÓZSEF esperes-plébános
RISKÓ JÁNOS református lelkész
Ének:
Vivace Kórus
TÓTH SZABOLCS polgármester felkéri
KISS PÉTER Miniszterelnöki Hivatal vezető minisztert
Kistarcsa városalapító okirata és a jelképes városkulcs átadására, valamint
városavató beszéde megtartására.
Vers: Szekeres Hajnalka - Az új várost köszöntik:
FÁBRY BÉLA Pest Megyei Közgyűlés alelnöke
DR. GÉMESI GYÖRGY országgyűlési képviselő
VLADIMIR VADRNA Belusa testvértelepülésünk
polgármestere
Ének: Cantilena Kórus
- Az új város nevében köszöntőt mond
TÓTH SZABOLCS polgármester
Ének: Szerekován János
közreműködik: Major Zsófia
Tánc: Pannónia Néptánc Együttes
Szózat