V. évfolyam 5. szám 2006. december 3.

Anatóliában Szt. Miklós /püspök egy a II-III. században élő történelmi személyiség volt. Kis-Ázsiának ezen a részén, ha kimondjuk Szt. Miklós nevét, az emberek arca megváltozik, és ma is mint a legnagyobb szentet tisztelik. Minden imájukban őt hívják segítségül. Már életében szent volt, a nép a „Noel Baba"-nak nevezte, ami annyit jelent, „Ajándékozó Apa”.
Krisztus után 245-ben Kis-Ázsiában, Patara városában született, egy gazdag család gyermekeként. Alig kezdte el az iskolát, mikor a városban nagy járvány tört ki, és mint kisgyermek, árvaságra jutott. Szüleitől örökölt hatalmas vagyonával érsek nagybátyjához költözött, Patara város kolostorába. Megszerette a kolostori életet, majd iskoláinak befejeztével a papi hivatást választotta. Életét az emberek szolgálatának, és a gyermekek tanításának szentelte. Bárki kérte, ő mindig segített! Emberszeretetének és segítőkészségének híre messze földre eljutott. 270-ben Jeruzsálembe tartó zarándokúton vett részt, melyet hajóval tettek meg. A hajók egymáshoz közel, konvojszerűen haladtak. Kitört, egy váratlan vihar, és az egyik hajó meghibásodott (az orrvitorla árbóca kitört) és két tengerész a vízbe sodródott. Miklós pap gondolkodás nélkül a vízben ugrott, és kimentette őket, majd felkapaszkodott a tehetetlenül hánykolódó hajóra, és egymaga helyezte vissza, az orrvitorla árbócát. Majd megköszönve Istennek a segítséget, imádkozni kezdett. Közben a megrémült, és a hajófenékbe menekült emberek csak azt vették észre, hogy a hajó stabilizálódott, és mikor kimerészkedtek a fedélzetre, egy, a hajójuk elejében imádkozó embert láttak. Mindenki arra gondolt, hogy ez az ismeretlen, valami égi Szent lehet. A zarándokúton történtek miatt a tengerészek védőszentjévé vált.
A zarándokútról hazafelé ellátogatott Anatólia fővárosába, Myrába. Itt legendás körülmények között püspökké választották. 52 évig töltötte be ezt a szerepet. A szeretete, a gyermekekkel, az emberekkel való törődése miatt, annyira megszerették, hogy nem csak püspöküknek, hanem vezetőjüknek is tartották. Vagyonát az emberek megsegítésére fordította.
Egyszerű emberként élt a nép között, miközben tanított, és szeretetet hirdetett. Éhínség idején a teljes egyházi vagyonát a nép étkeztetésére fordította. Minden este órákig sétált a városka utcáin, beszélgetett az emberekkel, figyelt a gondjaikra. Így történt a legendáját alkotó eset is: A kolostor szomszédságában élt egy elszegényedett nemes ember, akinek a betevő falatra is alig jutott. Három, férjhez menés előtt álló lánya azon vitatkozott egy este, hogy melyikük adja el magát rabszolgának, hogy tudjon segíteni a családon, és hogy a másik férjhez tudjon menni. Ekkor ért a nyitott ablak alá Miklós püspök és meghallotta az alkut. Visszasietett a templomba, egy marék aranyat keszkenőbe kötött, és bedobta a nyitott ablakon. A lányok azt hitték, hogy csoda történt. Majd egy év múlva ugyanebben az időben még egy keszkenő aranyat dobott be, a második lánynak. Kisiettek, meri lépteket hallottak az ablak alól, s akkor látták, hogy egy piros ruhás öregember siet el a sötétben. A harmadik évben nagyon hideg volt, és az ablakot zárva tartották. Ekkor Miklós püspök felmászott a sziklaoldalba épült ház tetejére, és a nyitott tűzhely kéményén dobta be az aranyat. A legkisebb lány éppen ekkor tette harisnyáját a kandalló szerű tűzhelyre száradni, és az arany pont bele esett. Az ismeretlen jótevőről kezdték azt hinni, hogy a hóborította Taurus hegyről, maga a Tél-Apó jön el ezekkel az ajándékokkal. Az idő folyamán, mégis kitudódott a titok, hogy a jótevő maga Miklós püspök. December 5-én, a névnapja előestéjén, a hideg idő beköszöntével rendszeresen megajándékozta a gyerekeket, mindenféle édességgel.
A keresztényüldözések alatt, őt is elfogták, éheztették, kínozták, de kivégezni nem merték. Fogságából végül kiszabadult, és hosszú, békés öregkort élt meg. 326-ban halt meg. A legenda szerint lelkét az angyalok vitték végső nyughelyére, ahol egy tiszta forrás eredt.
Ebből a tiszta forrásból áradó szeretettel küldi legendája a mai gyermekekhez utódját, a Mikulást!

A lelkigyakorlat egy olyan időszak, amikor a világi élet problémáit megpróbáljuk félretenni, és a hitünk, a vallásunk elmélyítésével foglalkozunk. A lelkigyakorlat időtartama, módszere igen sokféle lehet. Az egyik az úgynevezett prédikált lelkigyakorlat, ahol a vezető saját gondolatait mondja el, a gyakorlatozó elsősorban az előadóval lép kapcsolatba, és rajta keresztül Istennel. A hallott igazságokon utána elmélkedik. Néha lehetőség van a téma megbeszélésére kis csoportokban, esetleg ezt plenáris beszámoló követi.
Egy másik fajtája a lelkigyakorlatoknak az irányított lelkigyakorlat. Itt a vezető egy-egy gondolatot ad, egy szentírási részt jelöl ki, amin a gyakorlatozó saját maga gondolkodik, elmélkedik, szemlélődik. Itt az ő szerepe aktívabb, mint az előző esetben. Itt nem a vezetővel, hanem Istennel, Jézussal kerülhet kapcsolatba a gyakorlatozó. Ez a legfontosabb, kapcsolat Istennel.
Jézus kifejezte azon vágyát, hogy szeretne velünk egészen személyes, bensőséges kapcsolatba lépni. Ő szeretne bennünk lakni (Jn 14,23). Az Úrral való személyes kapcsolatnak van egy olyan mélysége, amit csak úgy fogalmazhatunk meg: eggyé válás Istennel. Ez egyszerű dolognak tűnik, ám annál küzdelmesebb. Mert halálunkig küzdeni kell rossz hajlamaink, bűnös természetünk ellen. Jézus mindennapi kereszt-hordozásról beszél, amit elvár követőitől (Lk 9,23). Kereszt mindaz a szenvedés, lelki és testi fájdalom, az emberek elutasításai, igazságtalanságai, amit átélünk, de kereszt lehet saját önző természetünk, rossz szokásaink, bűneink legyőzése. ezt a keresztet Isten iránti szeretetből „cipeljük”.

Az Istennel való egyesülés annál mélyebb, minél mélyebb lelkünkben a tisztulás. El kell szakadnunk bűneinktől. Sokszor nehéz próbatételeket, csalódásokat él át az ember, és ilyenkor felismeri, hogy ez a világ nem képes igazán betölteni vágyait. Sőt gyakran elveszi nyugalmunkat, meg- terhel, megkötöz. Akkor ismerjük fel a lelki szabadság fontosságát, amikor már nem kötöz meg semmi.

Ez történt például Loyolai Szent Ignáccal is, aki egy fájdalmas betegségen esett át. Ignác katonatiszt volt, Pamplona ostrománál a várost támadó franciák ágyúja eltalálta mindkét lábát. Az egyik térde szétroncsolódott, rosszul forrt össze, újból eltörték, később lefűrészeltek a csontból, nyújtották a lábát, rengeteget szenvedett, mégis sánta maradt. A katonai pályájának befellegzett. Betegsége miatt hosszú hónapokig ágyban feküdt, unalmában olvasni kezdett; egy Jézus-életrajz és a „Szentek Életrajzai” című könyv került a kezébe. Egy teljesen ismeretlen, új világ tárult elé, belátta, hogy Isten katonájaként kell szolgálnia. Később 11 hónapot töltött elvonulva Manréza város határában egy barlangban. Elmélyülten imádkozott, és itt írta meg lelkigyakorlatos könyvét 1522-ben. Közel 500 évvel ezelőtt! Ma is változatlanul használjuk, még mindig ugyanúgy aktuális. Az általa szerkesztett lelkigyakorlatot zárt körülmények között, rendházban tartotta, főként jezsuita rendtársainak, teológus-hallgatóknak, de vezetett világiakat is, egyesével. A lelkigyakorlat naponta öt, körülbelül egy órás imából állt, és a résztvevők naponta egyszer számoltak be az imájukról a vezetőnek. A harminc napot nagyjából négy hétre osztotta, egy-egy hét anyaga eltérő volt, az első a bűn hete volt, második Jézus élete eseményeit tárta a lelkigyakorlatozó elé, a harmadik Jézus szenvedését, a negyedik Jézus föltámadását és mennybemenetelét imádkozta át, és a döntést segítette a gyakorlatozó további élete irányáról, szerzetesi fogadalmáról, egyéb elkötelezettségéről.
Belső figyelmet igényel ez az élet! Sok ember úgy él, mintha nem lenne lelke, és mintha nem lenne örökkévalóság!
Annyira szétszórja magát fölösleges beszéddel, tévézéssel, üres tevékenységekkel, hogy estén-ként fáradtan mondja: "Nincs időm imádkozni!"
Meg kell tanulni megállj-t parancsolni a rohanó gondolatoknak, aggodalmaknak és félelmeknek. A lélek csendjében jön létre a hit szerinti látás, hogy Isten az egyedül fontos és minden más csak mellékes. Mennyi mindent elmondhatna az Úrnak az ember, ha igazán felismerné, hogy mindig együtt lehet vele!
Mivel rohanó életünk nem teszi lehetővé mindannyiunk számára, hogy hosszabb időre kiszakadjunk munkahelyünkről, családunkból egy több napos lelkigyakorlaton való részvétel miatt, keressünk más lehetőséget Istenkapcsolatunk mélyítésére. Templomunkban minden adventben lehetőség van három este lelkigyakorlatos beszédet hallgatni, egy meghívott vendég atya előadásában. Érdemes ezeket a prédikációkat továbbgondolni, elmélkedni rajtuk. Ilyenkor lélekben is felkészülhetünk a nagy ünnepre, szentgyónással tisztíthatjuk meg a lelkünket, hogy találkozásunk méltó és bensőséges legyen a született Megváltóval.

Gallia kormányzójának volt a fia. Édesanyja hívő keresztényként, férje korai halála után három gyermekével Rómába költözött. Gyermek- és ifjúkora arisztokratikus, de fegyelmezett környezetben telt. Irodalmi és jogi tanulmányokat folytatott, hogy a birodalom tisztviselői karában kapjon helyet. Előmenetele gyors és ragyogó volt. 370-től a főváros, Milánó kormányzója lett.
A 374-es püspökválasztáskor a katolikusok és az ariánusok összekülönböztek. A hatósági beavatkozás elkerülhetetlen volt. Ekkor jelent meg a helytartó személyében Ambrus. Amint feltűnt az alakja a templomban, egy gyermek elkiáltotta magát: Ambrust püspöknek! A nép egyhangúlag visszhangozni kezdte. Ő erélyesen tiltakozott, fölhozta, hogy még nem is keresztény. De hiába volt minden tiltakozás, meg kellett hajolnia a nép kívánsága előtt. Ezért megkeresztelkedett, és nyolc nappal később, valószínűleg 374. december 7-én püspökké szentelték. Püspökké választásával és szentelésével új szakasz
kezdődött életében. Komolyan és nagy lelkiismeretességgel kezdte tanulni a püspöki teendőket. Nem elégedett meg azzal, hogy jó gondnoka legyen az Egyháznak, hanem hozzáfogott, hogy életét a hivatalához alakítsa. Vagyonát szétosztotta a szegények között, napjait munkával, imádsággal és tanulással töltötte ki. A szociális igazságosság apostolának bizonyult, tanításában a jogász szigorával pellengérezte ki a pénzhajszát s a vagyon utáni törtetést. Az evangélium szellemét megkövetelte mindenkitől. Szent Ágoston is az ő beszédei hatására tért meg.
Legendája egy gyermekköri történetet elevenít föl számunkra:
Mikor palotájuk átriumában a bölcsőben szendergett, hirtelen megtámadta egy méhraj, ellepték arcát, és szájába, akár a kaptárba, ki-be jártak. Majd felröppenvén oly magasra szálltak, hogy a levegőégben szinte elvesztek a szem elől. A dolog láttán megrémült atyja, és így szólt: „Ha ezt túlélte ez a kisded, majd még sokra viszi!”
Legendájának jellegzetes mozzanatáért Ambrust rajzó méhkaptárral szokták ábrázolni, ami emlékeztet szavának, himnuszainak édességére is.
A méhkaptár ragadta meg a méhes gazdák és mézesbábosok érdeklődését, ezért választották Ambrust védőszentjüknek.
Annak idején, mikor Szent Ambrus püspök megtudta, hogy Teodózius császár egy gyilkosságot több száz ártatlan ember életének kioltásával bosszult meg, értesítette, hogy tartson nyilvános vezeklést, különben nem kaphat feloldozást. A császár ezzel nem törődve lépett a templomba, ám a püspök útját állta. Teodózius ekkor dühösen így kiáltott: "Dávid is vétkezett, mégis szent lett!" "Ha követted Dávidot a bűnben, kövesd a bűnbánatban is!" - felelte Ambrus. A császár sírt dühében, és bosszúsan elment. 390 karácsonyán azonban á hatalmas császár vezeklő ruhában jelent meg a templomban, s kérte a püspöktől a bocsánatot és az Egyházba való visszafogadást.
Öt évvel később Ambrus mondta a császár ravatalánál a gyászbeszédet.
Korának jelentős költője is volt, művészete himnuszok írásában teljesedett ki. Ambrus szerette a liturgiát, és azon fáradozott, hogy a nép, énekléssel vegyen benne részt. Ezért ő maga is írt himnuszokat, és dallamot _is adott hozzájuk a görög dallamkincsből. Nagyon tekintélyes az irodalmi hagyatéka. Ambrus nagyszombaton hajnalban halt meg. Püspöki templomában ravatalozták fől.
Nem a rossz teszi naggyá az embert, hanem az alázat és a bánat. Őszintének lenni mindig, beismerni saját fogyatékosságainkat nem kis bátorságot igénylő feladat. De mégis mennyivel nemesebb, mint egymásra mutogatva kibújni a számonkérés alól.
Hogy életünket következetesen tudjuk az evangélium szelleméhez igazítani, kérjük Szent Ambrus közbenjárását!

Tarcsa neve a magyar "tar", „tarka” melléknévre, vagy inkább a vidék akkori tar voltára (pl. tarcsa, vagy tócsa, patakocska) vezethető vissza, de eredetileg személynév volt. Tarcsa néven az első említés 1352-ben történik. A XV. században már falu, kiválva Csíktarcsából (a- mai Nagytarcsából), Tarcsa néven, Pest megyében a Péczeliek birtokában, majd a váci püspök szerzi meg, neve ekkor „Tharcza”. Eredetileg a tarcsai Csík család birtoka. Néhány év múlva Felső-Tarcsa néven kezd szerepelni - ekkor már csak 10, név szerint említett jobbágya van. A-hosszú háború alatt elpusztult, az 1653. évi Novissinum Urbarium (Földesurak Nyilvántartása) szerint „Tarcsa alias Felső Tarcha Praedium Csík Tarcsaienses possident”. (Tarcsát más néven Felsőtarcsa praediumát /Praedium: építmény nélküli birtok, jószág/ a csíktarcsaiak birtokolják.) 1690-ben a Kis-Tarcsa lakatlan hely, 1720-ban pedig Szada pusztája. Az 1727. évi megyei összeírásban még „paedium” (lásd előbb), de már ebben az évben kezd benépesülni, mégpedig katolikus szlávokkal (1785-ben 297 lakosa van), 1786-ban lakói közül 287 katolikus, nemzetiségükre nézve az 50 jobbágy és zsellércsalád mind szlovák. Neve a XVIII. század második felétől már Kistarcsa. 1979-ben egyesülve Kerepessel, nevét Kerepestarcsára változtatták. Ma is Pest megyében van.

Egykori templomának falai az 1721. évi Canonica Visitátio (Canonica Vizitácio: A kánoni - keresztény egyházakban az egyházi jogszabályok, előírások, illetve azok jegyzéke - látogatások, lehetett püspöki vagy esperesi egyaránt) szerint akkor még állnak, de sekrestyéje romokban hever. A középkori templom romjait említi még az 1754-es és 1777-es Canonica Visitátio is. A romokról 1865-ben megemlékszik Pesty Frigyes is. A romok helyére építette Peitler Antal püspök 1880-ban a mai templomot. A romokat említi a XVIII. századi összeírások is, sőt Vályi is felemlíti azokat, mert 1771-ben még romokban van, s a Helytartótanács javasolja a helyrehozatalát a Vallásalap terhére. Azonban ez nem történt meg, mert 1774-ben „eclesia caret” („nincs temploma"). Gerecze egy 1872. évi jelentése alapján omladozó templomot említ a falun kívül. Ezt az adatot veszi át Genthon is a kis topográfiában. (Topográfia: Letérképezés, helymegjelölés). Ez a templom valójában már teljesen. elenyészett, mivel újabb források nem tudnak róla. 1893-ban Gyurcsánszky József, egykori plébános alapítványt tett egy itt megépítendő kápolnára. Az Acta Casseae Parochorumban (a plébánosok pénztári, kassza,- nyilvántartása) azt olvassuk, hogy csak elhagyott templomromok vannak, ezért a nép az anyaszentegyházba jár.

1403-ban a mogyoródi apát ide is akarja terjeszteni tizedszerzési jogát. Rómer románkorinak mondja az omladékot, amely a falu déli végén van, és az ő idejében (XIX. század közepe) még áll a kerek ívű diadalív, a kerek apszis (keresztény templomokban az épület végéhez csatlakozó, a főhajót, - ahol a hívek vannak, - illetve a szentélyt, - ahol az oltár van, - lezáró félkör alakú, félkupolával fedett tér) pillérekkel, és részben az oldalfalak. Ez a megállapítás azonban nem egyeztethető a falu későbbi alakulásával. Arányi rombadőlt, de még részben fennálló templomnak mondja 1876-ban. 1880-ban ezen régi templom anyagának felhasználásával építik fel a mai templomot - tehát teljesen téves Genthon azon állítása, hogy a mai templomot Grassalkovich Antal építette 1770 körül.

Az új templomot 1903-ban és 1913-ban renoválták. Az 1947. évi teljes restauráláskor lstokovics Kálmán egy freskót (nedves vakolatra festés) készített az oltár fölé. Szentségházát a II. világháború után német haditankból Tóth László iparművész, főiskolai tanár készítette. Fehér márvány szentségházi talapzata dr. Bíró Bertalan plébánostól való. 1959-ben Takács István mennyezeti „al secco” (száraz vakolatra festés) képeket készített. Belül a templomot 1975-ben és 1982-ben átalakították, liturgikus terét 1976-ban ,rendezték át. Eredetileg Kerepes filiája (fiókegyháza) volt, 1913-ban helyi káplánságot szerveztek, 1943-tól kapott plébániai rangot. Historia Domusa (a helyi egyházközség története) 1932-ben kezdődik. 1938-ban az óvoda elé felállították Szent Imre bronzszobrát. 1883-ben a Hétfájdalmú Szűz tiszteletére kápolnát építettek. Az egyházközség elemi iskolát is fenntartott, 1943-ban 3 fő tanerővel. Kistarcsán az 1950-e évek elején internálótábor is volt, melyben több váci, egyházmegyés pap is raboskodott. Az internáló táborban teológia is működött, mivel sok szakterületről voltak jelen különböző egyházmegyék és szerzetesrendek papjai.

Ez a kiadvány megjelent, Kistarcsán, 2006. november 18-án, amikor
Dr. Varga Lajos Püspök Atya a kistarcsai templomban a bérmálás
szentségében a Szentlélek kegyelmét adta a helybeli ifjaknak.

Adventi ének

Terhétől roskadozva egy hajó közeleg,

az örök Igét hozza az Isten-gyermeket

A kis hajó közelget a csendes áron át,

nagy kincset hoz, a mennyek Királyné-asszonyát

A hajó terhe drága: halkan siklik tova.

Szeretet vitorlája, Szentlélek árboca.

Johannst Tauler (1300-1361)

Fordított: Rónay György

JÖJJ EL, JÉZUS
(Ádventi himnusz.)
Jöjj el, Jézus, jöjj, szerelmem téged áhít az én lelkem,

téged vár a földnek vágya, jöjj, ó, napfény, ragyogj ránk!

Jézus, te vagy mennyek éke, jöjj el drága, földnek fénye,

fényes lánggal, lobogással, jöjj sietve, Jézusunk.

Nálad nélkül nincs nyugalmunk, csak szomorú minden napunk,

sóhajtozunk, várva várunk, jöjj el, napfény, ragyogj ránk!

Életünknek te vagy fénye, mindeneknek nagy reménye,

megnyugodni, lelkesedni Véled akar mi lelkünk.

Íme, lelkünk eléd tárjuk, jöjj, isteni boldogságunk;

gyorsan hát, az édes terhet hintsétek ti, csillagok.

Jöjj el, Jézus, régen várunk, világnak adott-világunk!

Jöjj sietve hozzánk, élet, jöjj, siess, ó, futva jöjj.

Kájoni: Cantionale catholicumból fordítás.

ÁDVENTI IMÁDSÁG

Úr Jézus, a családokban mindenütt a karácsonyt várják.

De sokan nem a te születésnapodra készülnek,

hanem a szünetre és az ajándékozásra.

Isten olyan távol van tőlük, mintha nem is élne,

mintha sohasem beszéltél volna a mennyei Atyáról,

s mintha nem bizonyítottad volna,

hogy végtelenül szeret minket

Értük imádkozom, hogy karácsonykor

bennük is megszülessél.

Szeresd őket, rokonaimat, barátaimat is,

ha idegenek, ellenségesek is irántad.

Ajándékozd meg őket, önmagaddal. Ámen.

Csanád Béla

Advent első vasárnapja

Amikor a fák gyümölcsöt termenek,

tudhatjátok, hogy közel van nyár.

Tűzre dobhatsz, Kertész, mert nem terem meg

korcs ágaimon más, mint a halál?

Amikor jelek lepik meg a mennyet,

álmukból kelni itt az óra már.

De ha hozzám jössz, pedig megüzented,

angyalod mégis álomba talál.

Meg akartál rajtam teremni, rossz fán;

Nem voltál rest naponta jönni hozzám.

Ajtóm bezártam. Ágam levetett.

Éjszakámból feléd fordítom orcám:

boríts be, Bőség! Irgalom, hajolj rám!

Szüless meg a szívemben, Szeretet!

Rónay György:

Éva és Anna együtt szállt le a HÉV-ről. Mindkettőjüknél egy jól megtömött szatyor volt, készülvén az ünnepekre. Mivel egyfelé laktak, együtt indultak haza, ki-ki a maga otthonába.
- Minél nagyobb és hosszabb az ünnep, annál többet kell cipekedni és mosogatni – szólalt meg Éva kedvtelenül.
- Úgy beszélsz, mint aki nem szereti az ünnepeket. Képzeld el, ha a naptár csak munkanapokból állna! Nem bírnánk ki.
- Ebben akkor volna igazad, ha az ünnep a háziasszonyoknak is pihenést jelentene.
- Be lehet azt osztani úgy, hogy ne jelentsen nagy terhet. Hisz a te gyerekeid is nagyok már, biztosan segítenek.
Éva keserűen felnevetett: - A gyerekeim! Mennek azok mindenfelé, csak segíteni ne kelljen. Nem is mondom nekik, mire elmagyaráznám mit, hogy tegyenek, addigra én már el is végzem.
- Az enyémek kicsi koruktól szívesen segítenek. Eleinte csak játék volt nekik, persze minden úszott a liszttől, tojástól a konyhában. A nagyfiam porszívózás közben egyszer még a függönyt is beszívta, a karnis is leesett, de jó móka volt és így megszerették a házimunkát. – mesélte nevetve Anna. – A lányok már önállóan megsütnek néhány süteményt, s micsoda öröm ez mindannyiunknak! Együtt főzünk, a mosogatást is bevállalják. A fiúk az apjukkal díszítik a fát, bár a kisebbik a konyhában is besegít, a hallal is ők viaskodnak. És olyan jó, hogy három napig együtt a család. Ez mindennél többet ér!

- Az enyémek nem bírnák ki otthon három napig – panaszkodott Éva. – Unják magukat, külön programokat szerveznek a barátaikkal. Pedig jó lenne együtt lenni, beszélgetni.
- Mi meghívjuk Karácsony másnapján a barátaikat. A szenteste nálunk így telik: Férjem díszíti a fát a legnagyobbal, a két lány teríti az ünnepi asztalt, a kisfiam – fiú létére – mellettem kuktáskodik a konyhában. Amikor minden elkészült, lezuhanyozunk, átöltözünk és elmegyünk a délutáni pásztorjátékra a templomba. A mi gyerekeink közül is mindig szerepel valamelyik. Mikor hazaindulunk, rendszerint besötétedik és van, amikor a hó is esni kezd. Csodálatos együtt hazasétálni! Otthon asztalhoz ülünk, elfogyasztjuk az együtt készített finomságokat. Vacsora után

összegyűlünk a karácsonyfa körül. Előtte kicsi jászol, benne a kis Jézus. Párom felolvassa a Szentírásból karácsony éjszakájának történetét, majd elénekelünk 5-6 karácsonyi éneket. A fiam zongorázik, a lányok fuvoláznak, furulyáznak, kész zenekar! – nevette el magát ismét Anna. – Csak ezután adjuk át, köszönjük meg az ajándékokat. Közben lemezről karácsonyi zene tölti be a lakást. Később beszélgetünk, az új társasokkal játszunk, majd készülődünk az éjféli misére.
- Mind elmentek, a kisebbek is? – kérdezte Éva.
- Természetesen. Nálunk az éjféli mise előtt az ifjúsági hittanosok adják elő Jézus születéstörténetét, az idén már a nagyfiam is szerepet kapott. Persze, hogy a kisebbek is látni szeretnék. Lehet, hogy szentmise . közben elalszanak, de a csodálatos énekekre biztosan felébrednek majd!
- Tudod miért irigyellek? – szólal meg tűnődve Éva. – Azért, hogy így együtt tudod tartani a családod.
- Szoktatás dolga, mégpedig kicsi kortól. Akkor vagyunk boldogok, ha együtt lehetünk. Hisz a hétköznapokon alig van időnk beszélgetni, a nagyfiunk is ünnepekre jön haza a kollégiumból. 26-án megtelik a ház fiatalokkal, a szünetben pedig én engedem el a gyerekeket a barátaikhoz.
- Talán nálunk is így kellene.., de attól félek, késő... Szinte mindent magam csinálok: vásárolok, takarítok, sütök-főzök, és az a rengeteg mosatlan... Alig várom mindig, hogy vége legyen az ünnepnek, és újra mehessek dolgozni!
- Próbáld meg másként – válaszolta kedvesen Anna – és akkor lesz majd időd pihenésre is!

Tisztelt szülők, kedves gyerekek!
Bizony elkezdtük már szervezni a 2007-es nyári tábort. Igyekeztünk olcsó, de színvonalas, kényelmes és tágas szálláshelyet keresni. A lehetőségek közül legjobban az alábbi nyerte el tetszésünket, így a Kistarcsai Hit-tanosok IV. tábora Patcán lesz.
A település Somogy megye legkisebb faluja, Kaposvártól 11 km-re, a Zselic szívében található. A szállás egy 8 szobás emeletes ágyakkal berendezett modern turistaházban lesz. Az utazás autóbusszal történik, az étkezés naponta egyszeri 2 fogásos meleg étel, a többi étkezést önellátással oldjuk meg. A részvételi díj az utazást, szállást, étkezést, valamint a programok költségeit is tartalmazza.
A tábor időpontja: 2007.07.07 – 07.13.
Tehát szombaton reggel indulunk,
és következő hét pénteken este érkezünk vissza. A részvételi díj családonként:
1 gyermek esetén: 16.000,- Ft
2 gyermek esetén: 30.000,- Ft
3 gyermek esetén: 42.000,- Ft.
Szeretettel várunk minden hittanos gyermeket 8 éves kortól, illetve olyanokat, akiknek a tábori körülményekhez, fegyelemhez való alkalmazkodás nem okoz nehézséget.
Jelentkezési lapot a hitoktatóktól lehet kérni.

A karácsonyi pásztorjáték próbáit az alábbi időpontokban tartjuk a plébánián: 2006. december

A próbák időtartama, kb. egy óra. Szeretettel várunk minden hittanos gyermeket, aki szívesen részt venne Jézus születéstörténetének előadásában!

A kistarcsai templomban a karácsony előtti három napos lelkigyakorlat december 14-én, csütörtökön, 15-én, pénteken és 16-án, szombaton az esti 6 órás szentmisék alatt lesz. A lelkigyakorlatot tartó Atya a szentmise előtt a szentbeszéd elmondása után is gyóntat, amíg gyónók lesznek. Végezzük el e három nap alatt karácsony előtti szentgyónásunkat.

Ebben az évben az adventi idő a lehető legrövidebb. A négy adventi vasárnaphoz csak háromszor hat hétköznap szerepel.

Advent negyedik vasárnapján, december 24-én, szokás szerint reggel 7:30-kor délelőtt 9 és 10:30-kor lesznek a szentmisék. 11:30-kor Nagytarcsán. 16:30-kor pásztorjáték, kisebb iskolás gyerekek szereplésével. Éjfél előtt 23:15-kor a nagyobb gyerekek szereplésével pásztorjáték. Éjfélkor ünnepi szentmise, Krisztus Urunk születésének emlékére.

Karácsony első napján december 25-én a kővetkező időpontban lesznek a szentmisék: 7:30, 9, 10:30 és 18 órakor.

Karácsony másodnapján, december 26-án 7:30, 9, 10:30 és 18 órakor lesznek a szentmisék. Ezen a napon Nagytarcsán 11:40-kor lesz a szentmise.