V. évfolyam 5. szám 2006. december 3.

A hamvazószerda Húsvétvasárnaptól visszaszámított 40. hétköznap. Az őskeresztények nagypénteki és a nagyszombati böjtjéből fejlődött ki. Szent Iréneusz (120-205) a húsvéti viták idején említi - 196-bán - hogy némelyek húsvéti előkészülettel egy, mások kettő napig böjtölnek. Olyanok is voltak, akik 40 órát böjtöltek. Alexandriában - Nílus torkolatánál levő város - már 250 körül kenyéren és vízen böjtöltek a hívek, egész Nagyböjtben. Szent Atanáz (meghalt 373-ban) a második böjti levelében - 330-ban - a 40 napi böjtöt, mint kötelezőt írja elő. A nagyböjt előírásai különbözők voltak, Keleten és Nyugaton. A nyugatiak csak a vasárnapot számították be, mint amikor nem kötelező a böjt. Keleten, szombaton és vasárnapon nem böjtöltek, ezért a nagyböjtöt ők előbb kezdték el. A Nagyböjt Nyugaton, 650 körül a hamvazással kezdődött. Ezt a gyakorlatot II. Orbán pápa - 1088-1099-ig vezette az Egyházat, - kötelezővé tette. Keleten a nagyböjt Hatvanad-vasárnappal (Húsvét előtt 8-ik vasárnap) kezdődött. Ezt a vasárnapot akkor húshagyó vasárnapnak nevezték.
A nagyböjti idő alkalmas arra, hogy bűnbánatot tartsunk, és a Húsvétra előkészítsen minket. Krisztus kínszenvedésének emlékszakasza.
Régen a felnőttek részére a keresztelésre való előkészület ideje volt. Akik a nagyböjti időben készültek fel a keresztség szentségének felvételére, azokat Nagyszombaton keresztelték meg. A keresztény társadalomban, ebben az időben tartózkodtak a zajos mulatozástól, lakodalmat sem tartottak. Ellenben a templomokban nagyböjti lelkigyakorlatokat tartottak. Szentbeszéd sorozatokkal a híveket felkészítették a szentgyónásra és a szentáldozásra. Szép felkészítés volt a Húsvétra. Ma is élhetünk ilyen gyakorlattal.
Somlai József plébános

Március hónapot a régi kalendáriumok Szent József tiszteletére szentelték. Szent József foglalkozását tekintve ács volt. Az üdvtörténetben fontos szerep jutott neki. A Megváltónak, Jézus Krisztus-nak lett nevelőatyja, a Boldogságos Szűz Mária jegyese és hitvese. Szent József Dávid házából származott. Izraelben Dávid király óta mindig az ő családjából származó utód lett a király.

Isten kiválasztotta őt, hogy Jézusnak az ő fiának apja legyen. József tehát nem örökbefogadta Jézust, hanem Isten tette meg fiává. József félt Máriát magához venni. Az Úr angyala megjelent Józsefnek álmában, hogy eloszlassa félelmeit. József álmában tudja meg, hogy Jézus apja lesz. Igaz embernek nevezi őt Máté evangéliuma, mert elfogadta az Isten akaratát.
Jézus Józsefen keresztül került kapcsolatba az ószövetséggel. Átvette tőle az örökséget, az ószövetségi üdv-rendet és beteljesítette.
Isten Józsefet tette meg Jézus Nevelőatyjának, ezért a név-adási jogot is megkapta. Az ószövetségi szokások szerint ölébe ültette a gyermeket, nevet adott neki. Ezzel elismerte, hogy övé a gyermek. Menekülnie kellett Egyiptomba Heródes miatt. Heródes halála után visszatért Izrael földjére és Názáretben telepedett le.
A tizenkét éves Jézust elvitték a templomba. Amikor rátaláltak Jézusra, Mária felelősségre vonta: „Atyád és én aggódva kerestünk.” Ezután az esemény után Szent Józsefről hallgatnak az evangéliumok.
Az apokrif iratok részletezik eljegyzésük történetét, József kiválasztottságát, amelyet a kizöldült vessző csodája bizonyít. A „József az ács történetei” című IV.-V. századi apokrif irat részletesen el-beszéli halálát. A Szent Családnak jogi biztonságot és oltalmat adott. Halála előtt átadta Jézusnak az Ábrahám óta apáról fiúra szálló elsőszülöttségi áldást.
József tiszteletének elterjedésében a ferencesek működtek közre. IV. Sixtus pápa ünneppé nyilvánította a Szent neve napját (1479). IX Piusz az Egyház egyik legválságosabb időszakában az Egyház védő-szentjévé nyilvánította. A XX. században a hívek a március hónapot szenteli Szent Józsefnek.
A Habsburg-házban a XVII. század folyamán honosodott meg Szent József tisztelet.
Lipót császár fiúgyermeke születésekor hozzá imádkozott. Amikor megszületett, a József nevet adták neki. Neve elterjedt először az arisztokráciában, később a nép név-adási szokásában is
Védőszentjüknek tekintik az ácsok, asztalosok, erdészek, famunkások, favágók, bognárok, koporsókészítők, kádárok, tímárok, a jegyesek, az ifjú házasok, a családok, az árvák és a haldoklók. Segítségért folyamodnak hozzá a ház-építéskor, kísértésben, hirtelen halál, reménytelen ügyek, szembetegségek idején. A XIX. századtól tartják a papnövendékek és a szerzetesek védőszentjének: a XX. században pedig a munkások patrónusa lett.
József napja a mezőgazdaságban is a tavaszi munkák kezdetének számít. Szegeden még a lusta emberek is rá hivatkoznak, akik egész télen nem takarítják el a havat: „nem vergődöm vele, majd megfogadom Szent Józsefet, majd elhordja ő.” Szent József napján kezdték meg a csikósok, csordások és gulyások a szolgálatukat, de csak Szent György napjától hajtják ki az állatokat.
Szent József prefációja nagyon szépen összefoglalja mindazt amit a szentírásról tudunk, ami az ő Istentől kapott „atyai" hivatását megkülönbözteti a többi családapáétól: „és téged Szent József ünnepén illő hódolattal dicsérjünk, magasztaljunk és áldjunk. Mert őt az igaz férfit, az Istenszülő Szűznek jegyesül adtad, hü és okos szolgát családod fölé rendelted, hogy atyai gonddal őrizze a Szentlélek erejéből megtestesült Fiadat, a mi Urunkat, Jézus Krisztust.”
Méhes Zsuzsa

Vajon egyértelműen az arab világba utazik-e valaki, ha Jordániát felkeresi? Vajon nekünk, keresztényeknek, az ó- és újszövetségi kultúra örököseinek idegen-e az a föld, ahol burnuszos férfiak és csadoros asszonyok járnak a néhány évtized alatt modernizálódott, nagy múltú városokban?
Gyér bibliai ismereteink alapján úgy vélnénk, hogy a Szentföld keleti határát a Jordán folyó jelöli ki, mintha Isten üdvözítő műve csak Názáretet, Betlehemet és Jeruzsálemet érintené. Bár a kánai csoda bora elfogyott azon a bizonyos nászi lakomán, az isteni kegyelem ízes itala azonban a transzjordániai világ szomját is oltotta. Az üzletek polcain ma egymás mellett sorakozó jordániai borok címkéjén olvasható: "A Nébó-hegy bora, a Szentföldről". Nem véletlen, hiszen ez a föld is a bibliai Szentföldhöz tartozott, és Jordánia a legszentebb folyóról, a Jordánról kapta a nevét.
A környék Illés próféta emlékezetét is őrzi. Itt kelt át száraz lábbal a Jordánon, itt hagyta próféta utódjára, Elizeusra kiválasztottságának jelképét, a köpenyét, és a Szentírás szavai szerint ezen a helyen ragadta el őt a mennyei tüzes szekér. Az Úr maga is többször visszatért erre a helyre, ahol előfutára, Keresztelő János "Illés szellemében" hirdette meg a Messiás eljövetelét.
Itt található a világ legrégebbi települése, Jerikó, mellyel szemben feltűnik Nébó hegye, ahonnan Mózes halála előtt még megpillanthatta a "tejjel és mézzel folyó Kánaánt". Itt áldotta meg népét, itt adott hálát az Örökkévalónak, és itt vetélkedtek holtteste felett az angyalok. Ennek a hegynek a lábánál, egy sziklabarlang mélyén temették el az Egyiptomból való kivonulás vezérét, de sírjára mindeddig nem találtak rá a régészek. Mózes emlékét azonban őrzi a hegytetőn épült, bizánci korból származó templom.
Megjegyezzük, hogy Jordánia fővárosa, Amman annak az egykori ammonita pogány városnak az utóda, amelynek ostrománál a Dávid király által elcsábított Betsabé férje, Uriás az ellenség nyilaitól halált szenvedett.
Az egykori Gadara, mai nevén Umm Qays Jézus egyik ördögűzésének helyszíne. Az Úr ennek a városnak a közelében űzte ki a gonosz lelket egy sertéskondába, amely ezt követően, a Genezáreti-tóba rohant. A romvárosból remek kilátás nyílik a Golan-fennsíkra, a "Galileai-tengerre" és a szír határra. Mind ez a bazaltkőből épült ősi város, mind a nagy kiterjedésű Jerash őrzi a régi görög-római kultúra emlékeit, hiszen egykor a Bibliából ismert Dekapoliszhoz - Tízvároshoz - tartoztak. Az iszlám tengerben cseppnyi keresztény közösség lakja a bizánci időkben nagy nevű püspöki székhelyet, Madabát, ahol a Szent György-templomban látható az a híres mozaik térkép, amely pontos tájékoztatást nyújt a Szentföld VI. századi helyszíneiről.
Jordánia egyetlen "Szűz Mária-kegyhelye" Anjara. A városka keresztény lakossága őrzi annak emlékét, hogy az Ur Jézus édesanyjával meglátogatta a Tízváros környékét. A plébániatemplom udvarán - a közelmúltban - épült kápolnában a Szűzanya ember nagyságú kegyszobra tekint a zarándokokra. Az imitált barlang kulisszája arra a helyre utal, ahol a Szent Szűz Gyermekével megpihent.

A Szentföld üldözöttjei - Az izraeli politika lassan elűzi a keresztényeket Palesztinából

Végveszélyben vannak a palesztin keresztények. Az első térítők, szerzetesek és bibliafordítók utódai, a palesztin társadalom szerves részeként, napjainkban is igazi krisztusi szenvedést élnek át. Az egyre gyengülő keresztény közösségek napról napra kiszolgáltatottabbak az izraeli hatóságoknak, amelyek gazdasági és kulturális megszorításokkal, olykor fegyveres akciókkal tizedelik soraikat. Pedig valaha keresztények, zsidók és mohamedánok békében éltek együtt a mindhárom vallás által szentként tisztelt földön. Ma a szentföldi keresztények elkeseredetten tekintenek nyugatra, és nem értik, hittestvéreik miért nem emelik fel szavukat érdekükben.
A többnyire keresztény palesztinok tulajdonában lévő ingatlanok felvásárlása egy nagy, az izraeli szélsőjobboldal által irányított etnikai tisztogatási terv részét képezi, amely homogén zsidó várossá kívánja tenni Jeruzsálemet. Ennek keretében a zsidó irányítású Jeruzsálemi Törvényhatóság a múlt évben meghirdette, hogy az óvárost elhagyni szándékozó palesztinokat kész városon kívüli házakkal kárpótolni. A palesztinok persze mára tanultak nagyapáik hibájából, akik annak idején fillérekért adták el földjeiket az Izraeli Földalapnak, így foggal-körömmel ragaszkodnak ahhoz, ami megmaradt nekik. Ennek ellenére a felvásárlások folyamatosan zajlanak. A legnagyobb nyomás természetesen a palesztin ortodox egyházra nehezedik, mely máig a legértékesebb jeruzsálemi ingatlanok tulajdonosa. Az ő birtokába tartozik többek között az a föld is, amelyre az izraeli parlament, a Knesszet, illetve a minisztériumok épültek. Éppen ezért hatalmas földalatti offenzíva indult az egyház ellen, melynek egyes birtokait egy zavaros szállodaügyletre hivatkozva az izraeli kormány le is foglalta. Valaha az izraeliek által elfoglalt területeknek 34 százaléka keresztény tulajdonban volt, ez is mutatja, hogy a közösségek egykor milyen jólétben éltek. Mára ennek a jólétnek nyoma sem maradt. A második intifáda alatt a turisták elmaradásával, a zömében idegenforgalomból élő keresztények sorra veszítették el megélhetésüket, így sokuk az emigráció mellett döntött és dönt a mai napig. A pénzügyi válsággal küzdő egyház pedig sorra kényszerül lemondani birtokairól. A szentföldi keresztények fogyása 1948-tól vált drasztikussá. Izrael megalakulásakor még 400 ezres, a lakosság 20 százalékát kitevő, virágzó közösségük volt, mely mára hatvanezerre apadt. Ez azonban kizárólag a világ minden tájáról odaköltöző keresztényeknek tudható be. Az őslakosság továbbra is vészesen fogy. Mára Izrael lakosságának mindössze 1,8 százalékát teszik ki, és ha a folyamat tovább halad, egy-két generáció múlva csak a keresztény temetők fognak emlékeztetni arra, hogy a Szentföldön éltek valaha olyanok, akik megváltójukként tisztelték Jézust. A drasztikus népességcsökkenés leginkább Jézus szülővárosában, Betlehemben szembetűnő.
Országos gyűjtés a Szentföld javára 2007. március 25-én!
Ignace Moussa Daoud bíboros a Keleti Egyházak Kongregációjának prefektusa levelet intézett a világ püspökeihez, amelyben a „pro Terra Sancta” – gyűjtésre, a szentföldi keresztények számára szolgáló adakozásra szólít fel.
Levelében Daoud bíboros utal rá, hogy elődeihez hasonlóan Isten szolgája, II. János Pál pápa is szívén viselte a Jézus Krisztus szülőföldjén élő keresztény testvéreink sorsát, több ízben felhívta a figyelmet a közel-keleti és főként a szentföldi válság okozta mérhetetlen szenvedésre, amelyeket az ott élő keresztények nap mint nap megélnek. Ez a fájdalmas helyzet szegénységet és munkanélküliséget hozott magával, amely a családokra és az egész lakosságra nézve súlyos következményekkel járt, növelte a keresztények elvándorlását a Szentföldről.
A szentföldi keresztények jelenléte azonban ma az egész régió békés jövője és az egyetemes egyház java szempontjából fontosabb, mint valaha; hogy ezeken a szent helyeken éljen egy olyan közösség, amely az evangéliumi hitet vallja.
Daoud bíboros ezután fölidézi, hogy XVI. Benedek pápasága során többször kiemelte az egyház felelősségét a jeruzsálemi anyaegyház iránt. A Szentatya továbbá - ahányszor csak alkalma nyílt rá - szeretetéről és imáiról biztosította Jeruzsálemet és az egész Szentföldet. .
A világ összes katolikusának kötelessége tehát, hogy imáival és konkrét szolidaritásával támogassa Jézus földjén élő testvéreit – írja levelében a Keleti Egyházak Kongregációjának prefektusa, Ignace Moussa Daoud bíboros, aki XVI. Benedek pápa elismeréséről biztosítja a gyűjtés sikeréért fáradozó papokat, szerzeteseket és a híveket, majd Isten bőséges áldását kéri az egyházi közösségekre: „Egy keresztény sem felejtheti el, hogy kötelessége segíteni a Szentföldön élő testvérein!”

Amikor Nagyböjtöt kiejtjük szánkon, valószínűleg a szabad képzettársítás törvényei alapján, leginkább ilyen és hasonló gondolatok, fogalmak jutnak eszünkbe: böjt, önmegtartóztatás, lemondás, vezeklés, szenvedés, megkísértés. Az ilyen gondolati háttér természetes következménye a lehangoltság, viszolygás, talán titkos vágy, bárcsak minél hamarabb véget érne ez a kínos időszak, amely mintha alig tartalmazna valamit a szép evangéliumi örömhírből. Kár lenne azonban, ha az idén is hasonló borús lelki állapottal vágnánk neki a nagyböjti kalandnak. Nagyböjt alapvető üzenete nem az elesettség szomorúsága, hanem a győzelem öröme. Öltöztessük ezért más hangulatba ezúttal szívünket: próbáljunk egy merész fordulattal úgy gondolni a nagyböjtre, mint az intenzív öröm időszakára, tele sejtelmes ígérettel.
Ha figyelmesen végigkísérjük a nagyböjti olvasmányokat, akkor megindító kép rajzolódik ki lelkiszemünk előtt Istenről, aki szenvedélyesen szereti az embert és erről szeretné őt mindenképpen meggyőzni. Saját magára esküszik, ismételgeti ígéreteit, hivatkozik a tengernyi látható jelre, amelyekkel igazolja, hogy szereti az embert, minden embert, mi több, minden élőlényt és nem akarja, hogy egy is elvesszen azok közül.
Már ez a pillanatfelvétel is elégséges lehetne ahhoz, hogy másként induljunk az idei nagyböjtbe: Isten szeret bennünket, minden embert, a világot, övéi vagyunk, értünk, ha kell, csodákat is tesz. Legyen ezért mostani nagyböjtünk első üzenete az, hogy a hívő ember számára nincs gonosz, buta véletlen, hanem a gondviselő Isten szeretetörvényében úszunk. Ha ezt tudjuk, ha ezt tudatosítjuk, akkor lelkünket átjárja a bizalom, a hála, a szeretet.
XVI. Benedek pápa szavaival élve: „Isten szeretete: agape és erosz”
Az Újszövetségben sokszor szereplő agape kifejezés annak az ajándékozó szeretetét jelenti, aki kizárólag a másik javát keresi; az erosz szó viszont annak a szeretetét jelzi, aki birtokolni akarja, ami hiányzik neki, és egyesülni vágyik a szeretett személlyel. Az a szeretet, amellyel Isten körülvesz bennünket, kétségkívül az agape.
Tud-e az ember valami olyat adni Istennek, ami még nincsen neki? Mindaz, ami az ember, és amit birtokol: Isten ajándéka, következésképpen az emberi teremtménynek van szüksége mindenben Istenre. De Isten szeretete erosz is. Az Ószövetségben a világegyetem Teremtője megmutatja a választott nép iránti megkülönböztetett szeretetét, amely felülmúl minden emberi motivációt.
A kereszt bemutatja Isten szeretetének teljességét.
A kereszt misztériumában tárul fel teljesen a Mennyei Atya irgalmának korlátlan ereje. Nagy árat fizetett azért, hogy visszanyerje teremtményei szeretetét, mégpedig egyszülött Fiának vérét. Igy a halál, amely az első Ádám számára a magány és a tehetetlenség végső jele volt, átalakult az új Ádám szabadságának és szeretetének legfőbb jelévé."

A régi idők böjti fegyelme igen szigorú volt. A böjti napokon csak kenyeret, sót és száraz növényi eledeleket volt szabad enni, és csak egyszer ehettek napjában. Ennek az épületes, önmegtagadó életnek számos példája és nyoma maradt fenn népünk körében, mutatván azt, hogy a jókedvű áldozatban öröme telik.
Hívták negyvenlőbűtnek és egyszerűen bűtnek is, Jézus negyvennapi böjtölésének emlékére tartották-tartják. Főképp vidéken, idős és vallásos emberek körében őrződött meg e hagyomány. Pedig valószínű, hogy e negyven napos megpróbáltatásnak jelentős élettani és lelki hatásai is vannak arra, aki valóban kiböjtöli azt. A magyar kereszténység első századaiban, a böjti időszakban naponta csak egyszer volt szabad jóllakni. Megkövetelték a hústól, zsírtól és egyéb állati termékektől való tartózkodást, következésképp csak kenyeret, sót, vizet, halat és száraz növényi eledeleket fogyaszthattak. Nem zsírral, hanem olajjal főztek, sőt előfordult, hogy a böjtös eledelek számára külön edényeket használtak. A XX. század elejére enyhült a helyzet, ekkor az egyház már csak hamvazószerdát, a nagyböjti péntekeket és a nagyszombat deléig terjedő időt tekintette szigorú böjtnek. A nagyböjti bűnbánat különösen kemény fajtája volt a negyvenelés. Aki erre vállalkozott a nagyböjt ideje alatt, csak negyvenszer, vagyis naponta csak egyszer evett naplemente után.
A nagyböjtben sokan nemcsak a megszokott mennyiségű étel fogyasztásától tartózkodtak, hanem egyéb hétköznapi örömöktől és élvezeti cikkek fogyasztásától, így a nemi élettől, dohányzástól, sőt egyesek nem nyiratkoztak, nem borotválkoztak. Böjt idején tilos volt a nyilvános mulatság, a lakodalom, a színjáték, sőt még a bírósági tárgyalás és a testi büntetés is.
A nagyböjt vége pedig a nagyhéttel fejeződött be. A nagyböjt virágvasárnaptól húsvétig terjedő utolsó hete. A természet újjászületésének időszaka, az emberi környezet megújulására és tisztítására is ragyogó alkalom. (Ugye, hogy ráér még a tavaszi nagytakarítás?:). A faluközösségek ekkor végezték a háztáji és határbéli közmunkákat, mint az árkok újraásása, kutak megtisztítása. A parasztgazdák is ekkor rakták rendbe portájukat. Fontos hagyomány a nagyheti gyónás. A régi felfogás szerint ugyanis csak azok váltak méltóvá a húsvéti szentelt ételek elköltésére, akik a gyónás által a kegyelem állapotába jutottak. Általános szokás volt a nagyheti megkövetés. A gyónni indulók megkövették haragosaikat és családtagjaikat, azaz bocsánatukat kérték esetleges vétkeikért.

Tiszta szívet teremts bennem, Istenem, új és erős lelket önts belém!" (Zsolt 50, 12)

Isten szólította Ábrahámot: "Vonulj ki földedről, rokonságod köréből és atyád házából arra a földre, amelyet majd mutatok neked." (Ter 12,1). Ez a felszólítás nekünk is szól. Ebben az új lelki évszakban, nagyböjtben elvonulunk szívünk legmélyére. Felülvizsgáljuk önmagunkat, kapcsolatainkat embertársainkkal és az Istennel. Megpróbálunk lemenni lelkünk mélyére, hogy Húsvét ünnepére onnan építsük fel újra megerősödött és megtisztult lelki életünket. Erre szolgál a triduum, azaz háromnapos lelkigyakorlat, amely segíti lelki készülődésünket az ünnepre.
Talán még zavaró is, hogy lelkigyakorlat jön, és félre kell tenni a mindennapi munkát, lemaradunk sok tennivalóról, a tévésorozat legújabb részéről, a legfrissebb hírekről.... Ki kell szakítani az időt mindennapi életünkből, hogy semmiféle földi munka ne akadályozzon bennünket a Krisztussal való találkozásban. A munkában másodpercek fogságában élünk, hogy eleget tudjunk tenni a szoros határidőknek – azután archiválunk és selejtezünk. Isten nemes találkozásra hív meg minket: a mindennapi taposómalomból, amely már maga is kereszthordozás, fel akar emelni minket magához; aki Istenbe kapaszkodik, az az örökkévalóságba kapaszkodik. Ökölbe szorított kézbe azonban nem tudja ajándékait tenni, ezért nyissuk ki a kezünket és a szívünket, szabaduljunk meg a bűn okozta görcstől - a lelkigyakorlat tisztít, átalakít és felemel. Ezt csak úgy tudjuk megtenni, ha tudatosan megerősítjük személyes elhatározásunkat, hogy Istenhez és egyházához tartozunk. „Tudom, hogy végső célom Isten. Igy minden tettem is Istenre irányul.” Amellett, hogy lelkiismeretesen teljesítjük állapotbeli kötelességeinket, nem mehetünk el közömbösen az "egy a szükséges" mellett. Ehhez csöndet kell teremteni magunkban és magunk körül - olyan csöndet, hogy meghalljuk a szívünk dobbanását. Merünk-e találkozni önmagunkkal a csöndben? Merünk-e annyira csöndben lenni, hogy Ő szólhasson hozzánk olyan mélyen, ahol már halljuk a hangját?
Nagyböjt egyik legfontosabb felszólítása, hogy béküljünk ki Istennel. Ő a maga részéről már mindent megtett ezért a békéért, többet már nem tehetett értünk. A templom szerényebb díszítése, a liturgia színei és dallamai is a bűnbánatra hangolnak. A lila szín a Krisztus testén kéklő ütésekre emlékeztet: "az ő sebei szereztek nekünk gyógyulást!" (Iz 53,5). Bűneink megvallása bensőséges találkozás, gyógyító párbeszéd Istennel – és az irgalmas, szerető Isten válasza: a megbocsátás. Alázatos és bűnbánó szívvel készüljünk fel erre a párbeszédre. Van, akire hosszú évek óta vár. Köszönjük meg, hogy ennyire türelmes hozzánk, és ne várjon hiába. A lelkigyakorlat ideje csak 3 este... annak is csak egy része... . Létezik 3 napos, 8 napos, sőt 1 hónapos (Szent Ignác-i) lelkigyakorlat is. Mindegyiknek a lényege: létünk találkozása Istennel. Ő folyton úton van felénk. Egy szólásmondás szerint e világ urai jönnek-mennek – a mi Urunk, Jézus Krisztus csak jön. Nagyböjt idején is szüntelen közeledik felénk – ő teszi meg az első lépést. „Mielőtt a világot megteremtettem, már szerettelek téged. ... Ez a szeretet örökké változatlan marad.” Mi is folyton úton vagyunk Isten felé, ahonnan néha egy hamis virág kedvéért letérünk. A lelkigyakorlat kiváló alkalom arra, hogy az útra visszatérjünk – és elinduljunk megint.
Legyen a lelkigyakorlat ünnep – ünnepi találkozás Isten irgalmával és megbocsátó szeretetével. „Ha nem moslak meg, nem lesz részed velem." (Jn 13,8). Éljünk húsvéti szentségeivel, amelyekre nagyböjt idején különleges meghívást kapunk.
Mária, a bűnösök menedéke, legyen útitársunk és vezetőnk a Húsvét felé vezető úton. Esdje ki nekünk a Szentlélek megvilágosító kegyelmét, hogy őszinte bűnbánatunkkal a Fiú érdemei által az Atya bocsánatát elnyerjük. Igy tudjuk majd megérezni Húsvét örömét és békéjét: „Ízleljétek és lássátok, mily jóságos az Úr!” (Zsolt 34, 9).

A sokaság legnagyobb része az útra terítette felsőruháját, mások ágakat vagdaltak a fákról, és az útra szórták. Az előtte és utána menő sokaság pedig ezt kiáltotta: „Hozsanna a Dávid Fiának! Áldott, aki az Úr nevében jön! Hozsanna a magasságban. " (Mt 21,9) Amint beért Jeruzsálembe, felbolydult az egész város, és ezt kérdezgették: „Kicsoda ez?” A sokaság ezt mondta: „Ez Jézus, a próféta, a galileai Názáretből. "(Mt 21,11) Azután bement Jézus a templomba, és kiűzte mindazokat, akik a templomban árusítottak és vásároltak. . A pénzváltók asztalait és a galambárusok székeit pedig felborította, és ezt mondta nekik: „Írva van: Az én házamat az imádság házának fogják hívni: ti pedig rablók barlangjává teszitek azt.” (Mt 21,13) Azután vakok és bénák mentek hozzá a templomba, és meggyógyította őket.
Jézus idejében már évszázadok óta Jeruzsálem volt a legfontosabb istentiszteleti hely. A régi templom legmegkapóbb része talán a kapu volt, ahol két kürtös állt, meg-megfúva a kürtöt, hírül adva Isten kegyelmét és jelenlétét ezen a világon. Amikor a kürtök megszólaltak, a hullámzó tömeg megindult a templom felé, hogy mindenki a maga helyére állhasson a közös istentiszteleten. Az emberek az évszázados szokásokkal ellentétben, most azonban, nem a jeruzsálemi templom felé fordították a tekintetüket, hanem Jézus felé kezdtek el szaladni. A kürtök hangja most már nem a templom kapujára irányította az emberek figyelmét, hanem Jézus Krisztusra. Ahol ugyanis Jézus Krisztus megjelent, ott nem lehetett másra figyelni, csak őrá.
A jeruzsálemi bevonulásnál Jézus látta az őt ünneplő tömeget, amikor ágakat, virágokat és ruháikat terítették eléje az útra. De látta a nagypénteki tömeget is, amikor tele torokból üvöltötték: feszítsd meg őt! Ennyit ér a világ dicsősége, az emberek ünneplése.

Vannak, akiknek életébe már megérkezett. Mint Jeruzsálembe, ahol megtisztította a templomot, megátkozta a terméketlen fügefát, megfelelt a farizeusoknak. („Adjátok meg tehát a császárnak, ami a császáré, és Istennek, ami az Istené. ") (Mt 22,21) ,sírt Jeruzsálem felett, úrvacsorát szervett s feláldozta magát... Bennünk is nagy változások mennek végbe, a nagyböjti időszak alatt. Megtisztul szívűnk temploma, mi is sírunk bűneink felett, és megszületik, a mi életünkben is az önfeláldozó szeretet. Az ártatlan szenvedésben is Isten dicsősége nyilvánul meg titokzatosan.
Amikor templomunkban felhangzik a Passió-éneke, mi is végigjárjuk a szenvedés minden állomását.
Jézus Krisztus szenvedése pár nap alatt végbement, azonban egy egész életen keresztül lehet elmélkedni róla.
A Jézust köszöntő, ünneplő tömegnek mi is tagjai vagyunk. Lélekben ott állunk, hangosan kiáltjuk, énekeljük, hogy hozsánna, hozsánna, áldott, aki az Úr nevében jön. Mi is arra várunk, hogy közel kerüljünk Hozzá.

Minden pénteken este 6 órakor keresztút ájtatosság.
Március 18-án, vasárnap a 9 órás diákmisén édesapák napja.
Március 19-én. hétfőn egész napos Szentségimádás. Az Egyházközség lelkigyakorlata Virágvasárnap lőtt március 29-én, csütörtökön. 30-án. pénteken és 3 I -én. szombaton este 6 órakor. A lelkigyakorlatos szentbeszédeket Szláby Tibor plébános Atya tartja.
Ágyhoz. szobához kötött betegekhez Húsvét előtt hívassunk lelki orvost
Április 1-én. Virágvasárnap a fél 11-es szentmisén barkaszentelés, körmenet, passió éneklése. A többi szentmiséken az iskolás gyerekek olvassák fel Jézus szenvedéstörténetét
Nagycsütörtökön 18 órakor ünnepi szentmise, majd Szentségimádás.
Nagypénteken reggel 7 órakor keresztúti ájtatosság. 18 órakor nagypénteki szertartások.

A szertartások 18 órakor kezdődnek. 18:45-kor szentmise. Kb. 19:30-kor feltámadási körmenet.

Mátyás (Mathias) héber szó, ami annyit tesz: ,az Úrtól ajándékozott', vagy az ,Úr ajándéka', vagy ,alázatos', vagy ,kicsiny'. Az Úrnak volt ajándéka, amikor kiérdemelte, hogy sorshúzás útján bejusson az apostolok sorába. Kicsiny volt, mivel az igaz alázatosságot mindig megtartotta. Az alázatosságnak pedig Ambrus szerint három fajtája van: az első a lesújtottságé, ami valakit megalázhat; a második a vizsgálódásé, ami az önvizsgálatból ered; a harmadik az áhítatosságé, ami a Teremtő ismeretéből fakad. Az első megvolt benne a vértanúság elszenvedésével, a második önmaga megvetésével, a harmadik Isten fenségének szemlélésével A jeruzsálemi kicsiny közösség Jézus feltámadása után, még pünkösd előtt Júdás helyett egy másik apostolt akart választani egyfajta istenítélettel (ApCsel 1,15-26). Lukács ránk hagyományozta Péter beszédét, melyben így érvelt: „Kell tehát, hogy azok közül, akik mindig velünk tartottak, amikor a mi Urunk, Jézus közöttünk járt- kelt, kezdve János keresztségétől egészen mennybevétele napjáig, valaki velünk együtt tanúskodjék feltámadásáról”. Két jelöltet állítottak, akik megfeleltek ennek a feltételnek: Barnabást és Mátyást. A sors Mátyásra esett, és őt sorolták az apostolok közé. Mátyás további sorsa ismeretlen előttünk. A vértanúhalált állítólag lefejezés útján szenvedte el. Emiatt bárddal szokták ábrázolni, és a keresztény mészárosok és ácsok őt választották védőszentjükül. Ereklyéit Ilona császárné a N. században Trierbe vitette. Még ma is tiszteletben részesítik ott a Szent Mátyás apátság bazilikájában. A tizenkettedik apostol, Mátyás sírja őrzésének dicsőségét azonban magának igényli a római S. Maria Maggiore-bazilika és a padovai S. Giustina is. Rómában a XI. századtól február 24-én ünnepelik Mátyást, mert a Jeromos-féle martirológium ezen a napon emlékezik meg róla. Szent Mátyásról az említett forrásokon kívül csak a legendák rajzolnak eleven képet – vakokat látókká tette, leprásokat tisztává tette és kiűzte az ördögöket a bénáknak visszaadta a járásukat, a süketeknek a hallásukat, a holtaknak az életüket. Amikor sok csodájáért bevádolták, ezt mondta a főpapnak: „A gaztettekről, amelyekkel vádoltok, nem sokat tudok mondani, mert kereszténynek lenni nem gaztett, hanem a legnagyobb dicsőség!” Ketten tanúskodtak hamisan ellene, és megkövezésre ítélték. Csak azt kérte, hogy a köveket temessék el vele együtt. Kitárt karokkal adta vissza lelkét az égnek: Mátyás, aki a törvény alapos ismerője, tiszta szívű, bölcs szellemű, a Szentírás kifejtésében éles elméjű, a tanácsadásban megfontolt, az igehirdetésben bátor volt, ily módon egyesült Urával.
Mátyás napjához országszerte inkább csak időjárási regulák fűződnek. Mátyás ront, ha talál (= megolvasztja, megtöri a jeget), ha nem talál, csinál (= ha már nem talál jeget, akkor faggyal köszönt be). Mátyás apostol vértanúságának eszköze és így ikonográfiai jelvénye a szekerce. A nép képzelete a szent ünnepe és a közeledő tavasz között kapcsolatot teremtett: mintegy az apostol szekercéje töri meg a tél hatalmát. Így tartja Apátfalva népe is. Csíkszentmártonban az a tréfás hiedelem járja, ha nem indul meg a jégzajlás, akkor Mátyás a jégtörő csákányát pár hétre még éleztetni adta.
Ahogy Péternek a kakas, úgy Mátyásnak a lúdja nevezetes - annyira, hogy Fazekas Mihály népmesei hőse egyenesen Lúdas Matyi névre hallgat. A néphit a szent névnapján tojt lúdtojást különlegesnek tartja - mátyástojás - ami az ültetésnél szerencsét hoz.
A göcsejiek a Mátyás-napon kifogott halat „Mátyás csukájának” nevezik és tőle egész évre szerencsés halászatot remélnek. „Mátyás-csukájának” kifogása több értelmű aktus lehetett – jelenthette a halál téli uralmának a végét, a halak havának beköszöntét és figyelmeztetett a nagyböjtre, ami Mátyás napjára rendszerint elérkezett. A szegedi halászok a csukát szent halnak tartották.

Kiadja: Kistarcsai Római Katolikus Egyházközség

Felelős szerkesztő: Somlai József, 2143 Kistarcsa, Széchenyi u. 13. T: 506-910

Készült: Czövek - Windberger nyomda

Web: http://kistarcsa.plebania.hu; E-mail: kistarcsa<kukac>communio.hu