• Most vasárnap a 9 órás szentmise elmarad.
• Szerdán este 7 órától felnőtt hittan lesz a plébánián.
• Nagyböjti péntekeken a szentmise előtt 17.45-től végezzük a keresztutat.
• A Kohónak, a Férfiak klubjának pénteken este 7 órakor lesz a következő összejövetele. Minden férfitársunkat szeretettel várjuk. Tovább a folytatáshoz
Lauer bejegyzései
Engesztelő imaalkalom az egykori internálótábor területén
A mai ökumenikus alkalom – a püspök prédikációjával összhangban, amely szerint a sátán mindent tud, kivéve egységet teremteni – egységtapasztalattal megajándékozó, méltóságteljes megemlékezés, minden különbségen és ellentéten felülemelkedő összefogás, vagyis a Szentlélek műve volt. (Riskó János lelkész)
Az eseményről készült beszámoló és fotók megtekinthetők a Magyar Kurír oldalán.
Jakab Tibor képviselő bemutatkozása
58 éves vagyok, most lettem tagja a képviselő testületnek. Családommal 11 éve élünk Kistarcsán. két felnőtt fiunk és egy középiskolás lányunk van. Letkésen nőttem fel, házasságkötésünket követően 14 évig Budapesten laktunk. Elsősorban a Karitász csoport tagjaként veszek részt az egyházközség munkájában. Tagja vagyok a KOHÓ-nak (férfi klub), és ezáltal a különböző egyházközségi programok technikai előkészítésében, megvalósításában közreműködöm.
Hirdetések nagyböjt 1. vasárnapján (március 10.)
- Jövő vasárnap és az utána következő vasárnap (március 8-án és 15-én) a 9 órás szentmise elmarad.
- Nagyböjti péntekeken a szentmise előtt 17.45-től végezzük a keresztutat, melyet most pénteken a Mária Légió fog vezetni.
- Pénteken elsőpéntek, a szokásos engesztelő szentségimádás reggel 8 órakor kezdődik. Az esti szentmise gitáros lesz, utána pedig zenés dicsőítést.
Hirdetések évközi 7. vasárnap (február 23.)
Ezen a hétvégén országos gyűjtés van a katolikus iskolák javára, a perselybevételünket erre a célra fogjuk elküldeni.
- Szerdán Hamvazószerda, szigorú böjti nap, 14 éves kortól tilos húst enni, 18 és 60 éves kor között pedig csak háromszor szabad étkezni, és csak egyszer szabad jóllakni. Az esti szentmisén, valamint a jövő vasárnapi szentmisék végén hamvazást tartunk.
- Szerdán este 7 órától felnőtt hittant tartunk a plébánián.
Hirdetések az évközi 6. vasárnapon (febr. 16.)
Most vasárnap a 9 órás szentmise után az elsőáldozásra készülők szüleinek megbeszélést tartunk a templomban. Az első oktatás február 21-én, pénteken délután 16-17 óráig lesz.
- Február 22-én, szombaton Házaspár találkozót tartunk. Minden házas és jegyespárt szeretettel várunk. Részletes tájékoztató a faliújságon olvasható.
Hirdetések évközi 5. vasárnapon (február 9.)
• Pénteken este 7 órakor a bérmálkozásra készülő fiataloknak hittant tartunk a plébánián.
• Még tart a lourdes-i kilenced a templomban, amely vasárnap és kedden délután fél 3-kor, hétfőn pedig 17:45-kor kezdődik.
• Ma (vasárnap) a lourdes-i ájtatosság után a Rózsafüzér Társulat tartja éves összejövetelét a plébánián. Felhívjuk a Rózsafüzér Társulat tagjainak figyelmét, hogy minden hónap első szombatján értük is van a szentmise, próbáljanak azon is minél többen részt venni. Tovább a folytatáshoz
Hirdetések Urunk bemutatásának ünnepén (évközi 4. vas. február 2.)
Megjelent az Olvasó februári száma, elvihető a padok mögötti tartókból.
- Szerdán este 7 órakor felnőtt hittant tartunk a plébánián.
- Pénteken elsőpéntek, a szokásos engesztelő szentségimádás reggel 8 órakor kezdődik és este 10 óráig tart a plébánián. Az esti szentmise gitáros lesz, utána pedig zenés dicsőítést tartunk.
- Szombaton az esti szentmise szintén gitáros lesz.
Tovább a folytatáshoz
Hirdetések az évközi 3. vasárnapon (január 26.)
-
Most vasárnap lesz a nagytarcsai templom búcsúja. A szentmise ½ 12-kor kezdődik.
- Pénteken este 7 órakor a bérmálkozóknak hittan lesz a plébánián.
- „Mária köntöse” női imacsoport indul, melyre minden nőt, kortól és életállapottól függetlenül szeretettel várunk. Az imacsoport vezetője Farkas Ibolya Mária lelkivezető, pszichológus. Részletek a kitett plakáton olvashatók.
- Február 22-én, szombaton Házaspár találkozót Minden házas és jegyespárt szeretettel várunk. Részletes tájékoztató a faliújságon olvasható.
- Kérjük azokat a jegyespárokat, akik az idén szeretnének házasságot kötni, február végéig szíveskedjenek jelezni szándékukat.
Képviselő-testületi fogadalomtétel
2020. január 19-én tette le fogadalmát az új kistarcsai és a nagytarcsai egyházközségek képviselő-testülete. Az ünnepi szentmisét Dr. Csiba Tibor esperes plébános atya mutatta be. A fényképeket ifj. Méhes Pál készítette. A videó felvétel Varga György munkája. Köszönjük nekik a megörökítést.