A kistarcsai templom Szűzanyáról szóló festményei.

Megbecsüléssel és dicsérettel emlékezünk meg azokról, akik a kistarcsai templomot megálmodták és megépítették. Nekünk pedig kötelességünk, hogy a templom festményeiről emlékezzünk meg. Ezek a festmények bemutatják Szűzanyát az evangéliumokon keresztül. Jézus gyermekkorát Szent Lukács evangélista idézi meg.

Az első festmény: Akit, Szent Szűz, a Szentlélektől fogantál.
A mindenható Isten elhatározta a világ megváltását, mely az idők teljességében be is következett. Váltsuk meg az embert célzattal egyszülött Fiát a Földre küldte, „ki asszonytól született”, hogy a megváltsa a bűnbe esett emberi nemet, és „a fogadott fiúságot visszanyerjük.”
Istennek ez a szándéka hangzott el abban a mondatban, mely az „asszony” ajkán hangzott el az angyal köszöntése után. Gábor angyal Isten szándékát közölte a Szent Szűzzel, és ő Isten terve szerint hozzájárult a második isteni személy megtestesüléséhez. Isten akarata előtt meghajolva, mély alázattal mondta: „Legyen nekem a te igéd szerint.” A világtörténelem legfontosabb mondata mely a teremtmény ajkáról elhangzott. E mondat után a jóságos Isten gondoskodó szeretete áradt az emberiségre. E mondatnak emlékét ünnepeljük minden évben, március 25-én, mely nap az angyali üdvözlet ünnepe vagy a nép nyelvén „Gyümölcsoltó Boldogasszony.” Az emberiség vad törzsébe Isten a nemes oltványát adta, hogy a bűnből a kegyelmet hozza létre. Az Ószövetség legnagyobb prófétája, Izaiás így jövendöl erről az eseményről: „Vessző sarjad Jessze törzsökéből, és virág növekedik az ő gyökeréből. Íme egy szűz méhében fogan és fiat szül és neve Emmánuelnek fog hivatni.” Emmánuel annyit tesz, mint velünk az Isten. Szűz Mária mondatára jött el közénk az Isten Fia, az ő mondatára Isten meglátogatta népét. Az Ószövetség egyik költői könyve, az Énekek éneke ezt az eseményt így fogalmazza meg: „Már a tél elmúlt, a záporeső elvonult és eltávozott, virágok jelentkeznek földünkön, a gerlice szava hallatszott.” Szűz Mária megszólalt, és az átokkal borított, jéghideg föld olvadozni kezd, virágok jelennek meg, közeleg az élet tavasza, Isten meglátogatta népét. Azért üljük oly szépen tavasszal a megtestesülés emlékezetét. Szűz Mária mondatára: „Legyen nekem a te igéd szerint”, Isten válaszol az Énekek énekében: „Zengjen szózatod fülemben, mert a te szavad édes, ellenállhatatlan hatalmat fejt ki szívemre, azért jövök, és íme, köztetek vagyok.” Szűz Mária mondatára a legfiatalabb apostol így válaszol: „És az Ige testté lőn, és miköztünk lakozék.”
Szent János mondata méltó arra, hogy szívünkben örökké visszhangozzék. Mi erre a mondatra hálás lelkülettel gondolunk vissza.
Szűzanya „legyen nekem a te igéd szerint” mondata a köszönet gondolatát ébreszti bennem. Hálásan emlékezem erre a mondatra, mely az engedelmes Szűzanya ajkán elhangzott. Az angyali üdvözlet ima naponta háromszor szerepel az Egyház hivatalos imádságában. Mi is lelkünk egész odaadásával imádkozzuk az Úrangyalát.
Nézem a festményt és elgondolkozom az angyali üdvözleten. Gábor az Isten küldötte, Szűz Mária az Isten kiválasztottja, és a csendes názáreti otthon. Meghajtom fejemet és imádkozom.

A második festmény: Akit, Szent Szűz, Erzsébetet látogatván hordoztál.
„Mária még ezekben a napokban útnak indult, és a hegyekbe sietett, Júda városába. Zakariás házába tért be és üdvözölte Erzsébetet.” (Lk. l, 39-40.) „Ezekben a napokban” annyit jelentett: az angyali üdvözlet után. Gábor angyal hivatkozik Erzsébetre – Mária rokonára –, aki öregségében gyermeket vár. Mária osztozni akar Erzsébet örömében, és saját örömét is meg akarja osztani vele, ezért „sietve ment a hegyekbe.” Hova ment Józseffel együtt? Erzsébethez, a rokonához. Zakariás és Erzsébet Júda hegyei között laktak. A hagyomány szerint Ain-Karim-ban, ami „bő forrást” jelent, Jeruzsálemtől nyugatra kb. 10-14 km, a Názárettől való távolság kb. 140 km. Az út fárasztó volt, mégis sietett. Szűz Máriát a szeretet indította hosszú útra. Istennek nagy tervei voltak ezzel a hosszú úttal. Szűz Mária csak arra gondol, hogy szolgálatot teljesít Erzsébettel együtt. Bizonyára érezte a Szentlélek sugallatát és követte azt. Követte gyorsan, hűségesen és kitartóan, annak ellenére, hogy az út fárasztó és hosszú volt.
Szűz Mária látogatásával kettős találkozás jön létre. Mária találkozik Erzsébettel, rokonával, Jézus pedig Jánossal, aki majd előkészíti útját. Jézus és Mária részéről ez a látogatás kimondhatatlan nagy leereszkedést jelent, ők mennek Jánoshoz és Erzsébethez. A hosszú és fárasztó vándorút végén Mária és József belépnek Zakariás és Erzsébet házába, és Mária köszönti Erzsébetet. „Amikor Erzsébet meghallotta Mária köszöntését, örömében megmozdult a gyermek méhében, maga pedig eltelt Szentlélekkel és nagy szóval felkiáltott: „Áldott vagy te az asszonyok között és áldott a te méhednek gyümölcse.” Íme Erzsébet a Szentlélektől irányítva mondja a köszöntő szavakat fiatal rokonának, Máriának. Ezek a szavak, mondatok alkotják az Üdvözlégy Mária imádság második részét. Az Üdvözlégy Mária imádság első része Gábor angyal szavaival kezdődik: „Üdvözlégy Mária, kegyelemmel teljes, az Úr van teveled.” Majd folytatódik Erzsébet szavaival: „Áldott vagy te az asszonyok között és áldott a te méhednek gyümölcse.” Innen pedig az Egyház állította és írta tovább az Üdvözlégy imát. Erzsébet dicsőítő szavai boldognak mondják Máriát, mert hitt abban, amit az Úr mondott neki. Szűz Mária és Erzsébet találkozásánál hangzik el a csodálatos szép Magnifikát, „magasztalja az én lelkem az Urat.” Szűz Mária csodálatos szép alázatosságában a hálaadást imádkozza.
A keresztény világ több mint hatvanszor zenésítette meg e szöveget. Ezek közül is kitűnik Palestrina csodálatos szép alkotása.
Mária három hónapig maradt Erzsébetnél. Biztosra vehetjük, hogy megvárta Erzsébet fiának születését, hiszen az beleesett az említett három hónapba. Ő pedig segített rokonának. A segítő szeretet szépségét látjuk a fiatal Máriától az idős Erzsébet felé.

A harmadik festmény: Akit, Szent Szűz a világra szültél.
Lukács evangélista Jézus születését kapcsolatba hozza egy népszámlálással, melyet Augusztus császár rendelt el, és amely Cirinusz szíriai helytartósága alatt játszódott le. Lukács az egész lakott föld összeírásáról beszél, vagyis az egész Római Birodalomról. A történelemből tudjuk, hogy Augusztus idejében voltak ilyen összeírások. Az összeírás módjára vonatkozóan Lukács azt állítja, hogy azt törzsi hovatartozás szerint végezték el, ezért kellett mindenkinek a törzs eredeti szálláshelyére mennie. József és Mária Názáretből Betlehembe mentek, mert Dávid családja onnan származott. A karavánszálláson nem jutott nekik hely, ezért olyan földbe vájt barlangban húzódtak meg, amelyet a pásztorok istállónak használtak. Igazában a legtöbb lakás Betlehemben vagy akár Názáretben szintén ilyen volt. Mária itt szüli meg gyermekét, pólyába takarja, és jászolba fekteti. Itt kezdődik Jézus földi élete, amely igazolja, hogy ő az Isten Fia valóban emberi életünket vette magára, és azt akarta leélni. Azt az életet, amely látszólag ki van téve a természeti, a társadalmi és politikai tények ütközésének vagy szeszélyének.
A Megváltó születéséről azok a pásztorok kapnak kinyilatkoztatást, akik Júdea pusztáin Ábrahám nomád életét élték. A pásztorok egyébként a vallási és a társadalmi életnek eléggé a szélén maradtak, és a törvény aprólékos magyarázatát sem értették. Az isteni üzenet leírásánál Lukács itt is a hagyományos stílust használja. Az Úr angyala jeleneik meg nekik, és az Úr dicsősége ragyogja be őket. Az angyal tehát Isten követe és semmi más. Amit mond, az Istentől származik. Az „Úr dicsőségére” való hivatkozás azt akarja mondani, hogy mindaz folytatódik, és teljessé válik, ami a régi időkben Isten népe kiváltságának számított. A pásztorok jelet kaptak, hogy arról ismerjék fel a gyermeket: pólyába takarva fekszik a jászolban. Uralkodásra hivatott király, de olyan szegény, mintha a pásztorok valamelyikének a családjából származnék. Isten tudatosan választotta ezt a módot. Igazolni akarta, hogy a Megváltó mindenkié lesz, elsősorban azoké, akik legjobban rászorulnak. De igazolni akarta azt is, hogy életüknek minden terhét magára veszi szegénységünket és kiszolgáltatottságunkat is. Megmutatja, hogy ilyen körülmények közt is meg lehet tartani az Isten Fiának szentségét és méltóságát. Lukács ezután a kegyelem kiáradását akarja jelezni. Erre szolgál az angyali karok éneke. Az angyalok éneke bejelenti a programot: Dicsőség a magasságban Istennek és békesség a földön, az Istennek tetsző embereknek.
Ettől a naptól kezdve Isten megdicsőítése tökéletes lesz. Jézus a Fiú engedelmességével és hódolatával teljesíti az Atya akaratát, s lelkületét átadja azoknak is, akik követői lesznek. Ezekre az emberekre is kiárad a béke.
A pásztorok számára a természetfölötti jel olyan volt, amelyet egymás között megvitathattak, és amelynek értelméről elgondolkodhattak. Hitük és engedelmességük tudatos megfontolás eredménye. Ezért mondják egymásnak: „Menjünk Betlehembe, hadd lássuk, amit az Úr tudtunkra adott.” Hitük akkor vált teljessé, amikor megtalálták a gyermeket. Itt elmondták, hogy milyen üzenet vezette őket ide, s nyilván remélték, hogy többet is megtudnak a gyermekről. De Lukács csak annyit jegyez meg, hogy Mária emlékezetébe véste a szavakat és elgondolkodott rajtuk. A jelek alapján tehát az ő hite is erősödött és tartalma gazdagabb lett. A gyermekkori eseményekről éppen azt adta át az Egyháznak, ami a mindenkori keresztények hitének a gazdagodását szolgálja. A pásztorok nem kutatják a jövőt. Akármi is lesz a gyermekből, a kifejlethez még idő kell. Vallásos lelkületüket azzal fejezik ki, hogy hálát adnak az Istennek a titok feltárásáért. Mária többet tudott a gyermekről, de a jövő előtte is homályos maradt. Ha a szövegben azt olvassuk, hogy gyakran elgondolkozott a hallott szavakon, ebben az ő visszaemlékezéseit kell meglátnunk. A pásztorokról nem mondja az evangélista, hogy imádták a gyermeket. Ők még nem tudták, hogy benne az isteni személy lett emberré, akinek imádás jár emberi alakjában is. Máté a napkeleti bölcsekről külön megemlíti, hogy leborulva hódoltak a gyermek előtt.
A történelem folyamán a Megváltó születése, a Fiú emberrélevése a legkedvesebb esemény volt. A karácsony pedig az érzelmekkel leginkább telített ünnep lett. Ezen nem csodálkozhatunk, hiszen az anya és a gyermeke, továbbá az égi hatalmak leereszkedése mind meghittséget, békét és örömet árasztanak. A hívő emberiség itt ébred rá, hogy az Isten irgalmát és szeretetét tapintani lehet, és a történelem látszólagos céltalan homályában ki nem alvó világosság dereng fel. Aki hisz, az többé nem érzi magát egyedül, és rájön arra, hogy a reményben milyen nagy erő lakozik.

Somlai József kistarcsai plébános
2004. november

Megjelent a Kistarcsai Kalendárium 2005-ös számában 52-56. oldalon