A kistarcsai kalendárium 2003. évi számában részben bemutattam az oltárképet. Középen Szent Domonkos, kezében rózsafüzér. Az oltárral szemben állva jobb kéz felől látjuk a világ Egyháztörténelmének egyik legfényesebb győzelemmel végződött csatáját. A festmény a Lepantó (görögül: Naupaktosz) közelében, 1571. október 7-én lezajlott tengeri ütközetet ábrázolja.
Az oltárkép bal oldalán a Magyar Egyház történelmének egy képe látható. Szent István, az első magyar király, térdelve kezében tartja a magyar koronát, melyet fénysugár világít meg. További személyek: ferences szerzetes, apáca, férfi és nő, népi viseletes lány. A háttérben: halászbárka, templom, falusi ház, zarándoklobogó. Baloldalon lent: átlőtt rohamsisak, lövedék, gerenda.
Hogyan is követhették egymást az események? A festőművész útmutatást kap a megrendelőtől és elképzeli a festményt. Így képzelte el. Elképzelése nem lehet vita tárgya. Lelki szemei előtt így jelent meg egyházunk történelmének kiinduló pontja, Szent Istvánnal. A többi személyt hozzáadta, a háttérrel együtt. Beszéljünk a személyekről és a háttérről.

1. Az oltárkép középpontjában, ha nem is középen Magyarország első szent királya, Szent István király látható. Kezében a magyar néppel összenőtt Szent Korona, melyet a magasból érkező fény, a Szentlélek fénye világít meg.
István magyar király, a keresztény magyar királyság megalapítója, Géza fejedelemnek és feleségének, Saroltának a fia. Esztergomban született. Születésének időpontját krónikáink legtöbbje a 969/975 évekre teszi. Egyes történetírók ezt az időpontot túl korainak tartják. Magyar neve a török eredetű Vajk (Bajk) volt. A keresztségben az első vértanú, István diákonus (szerpap) nevét kapta. Az úgynevezett nagyobb legenda (István egyik életrajza) szerint Istvánt Szent Adalbert keresztelte meg. Szent Adalbert nagy hatással volt az esztergomi várban nevelkedett ifjú Istvánra. Szent Adalbertnek valószínűleg rokoni kapcsolatai voltak IV. Henrik bajor herceg családjával. Az ő közbenjárására István feleségül vette Henrik nővérét, Gizellát. Gizella eredetileg apácának készült. Nővére is apáca volt, egyik öccse pedig pap lett. István, miután apja trónját elfoglalta, a Koppány vezette lázadást kellett levernie. E harcban segítették a bajor lovagok. Miután a veszprémi csatában legyőzte Koppányt, elég erősnek érezte magát, hogy a nyugati kereszténységhez való csatlakozást betetőzze: királyi koronát kért II. Szilveszter pápától. István követét, Asztrik pécsváradi püspököt, mind a pápa, mind III. Ottó német császár szívesen fogadta. II. Szilveszter pápa koronát és apostoli keresztet, III. Ottó pedig egy szentelt lándzsát küldött István királynak. A pápa által küldött koronával Istvánt királlyá koronázták. Most már a nyugati felfogás szerint Istvánnak joga volt országszervező, törvényalkotó munkára. E feladatában időnként megzavarták a belső harcok és a külföldiekkel vívott háborúk. 1030. tavaszán német sereg tört hazánkba. A védelem céljából pusztán hagyott mocsaras nyugati széleken élelmezési gondjaik voltak. A visszavonulásra kényszerült sereget a portyázó magyarok megtizedelték.
A kudarc elvette a császár kedvét a magyar ügyektől, de fiának Henriknek érdeke volt, hogy a szomszéd viszonyt rendezze. Személyesen jött hazánkba megkötni a békét. E fejedelmi látogatás alkalmával történhetett az a vadászat, amelyben Imre királyfit egy vadkan halálra sebezte. Ekkor fellángoltak az örökösödési harcok, melyek István végéveit betöltötték. E bonyodalmakból hiányos feljegyzések születtek. A király miután érezte halála közeledtét, betegágyához hivatta a püspököket és a nemes embereket. Közölte akaratát. Majd őket az igaz hit megtartására bíztatta. Országát pedig a Boldogságos Szűz Mária oltalmába ajánlotta. 1038. augusztus 15-én meghalt. Országos gyász között temették el Székesfehérvároon, az általa épített székesegyházban.
Életrajzai kora ifjúságától fogva komoly fellépésű, ritkán nevető embernek tartják. Az uralkodás gondjai között a vadászatban keresett némi pihenést. Szigorú, erőskezű fejedelem volt, de nem kevésbé kegyes és jószívű. Udvarában nem egy földönfutó rokona talált menedéket. Számos háborújában inkább vezérei szerepeltek. Szerencsés harci sikerei ellenére nem volt hódító, inkább békefejedelem, aki a keresztény egyetértés fönntartását tekintette hivatásának. Mély vallásos meggyőződés irányította életét. Hatalmas uralkodói tehetségéről alkotásai tanúskodnak. A világtörténelem nagy országszervezői közé tartozik, akik századokra irányt szabtak népük fejlődésének. A magyar nemzet mindig a legfőbb egyházi és világi intézmények alapítóját és európai létünk biztosítóját tisztelte benne.
István király halála után még egyszer lázadást szított a pogány visszahúzás. Végül azonban az itt-ott felbukkanó zűrzavar után különösen László és Kálmán király visszavezette az országot István nyomdokaiba. Azóta István a nép szívében mindinkább legendás hőssé, népe apostolává, védelmezőjévé és Magyarország eszményévé magasztosodott föl. Benne és vele a korona, királyság és nemzet szinten misztikus egységgé olvadt össze. Sírja sokat látogatott nemzeti búcsújáróhellyé vált. Számos imameghallgatás és csoda történt ott. Ünnepe nemzeti ünnep lett.
László király 1083-ban pápai engedéllyel, nagy ünnepségek között, magyar püspökök, apátok és előkelők jelenlétében határozatot hozott, hogy emeljék fel Istvánnak, Imre fiának és Gellért csanádi püspöknek földi maradványait. Ez akkor egyenértékű volt a szentté avatással.

2. A falfestményem szereplő személyek közül másodikként a ferences
szerzetest próbáljuk szemlélni. E szerzetes megfestése jelentse Szent István által megszervezett Magyar Egyházat. A szerzetes közösségek alapot szolgáltattak arra, hogy rájuk építse a Szent Király a jövő helyi kis egyházi közösségeket.
A Magyar Egyház megszervezése.
Az egyházszervezés a térítéssel kezdődött. Szent István ezzel is állandósítani akarta a kereszténységet. Mivel a magyarság zöme az ország nyugati felében élt, először itt tevékenykedtek a hazai monostorok szerzetesei. (Monostor – az a szerzetesház ahol a szerzetes egész életét ehhez az egy ház kötelékében élte le.) A szerzetesek tanítottak, kereszteltek és a hitélet megerősítésén munkálkodtak. Missziós munkájukat a irályi vármegyék élén álló várispánok támogatták.
A püspökségek alapítása.
A Magyar Egyház szervezetének legfontosabb egyházkormányzati egységei a püspökségek voltak. A püspökségeket a király magánbirtokain hozta létre és jelentős területekkel gazdagította. A püspökségek alapításával kapcsolatban a legújabb forráskritikai vizsgálatok eredményeként több, a korábbi véleménytől eltérő megállapítás született. A magyar egyházszervezet jogi alapkőletétele, a magyar egyházszervezet felállítását elrendelő alapító oklevél kiállítása 1001. áprilisában, húsvét ünnepén történt Ravennában, ahol II. Szilveszter pápa és III. Ottó császár ebben az időben tartózkodott. Az egyházszervezet felállításával összefüggő legfontosabb esemény az esztergomi Szent Adalbert érsekség alapítása volt, melynek első érseke Domonkos volt. Az önálló magyar érsekség létrehozásával elhárult annak a veszélye, hogy a magyar egyház német érsekség uralma alá kerüljön. Szent Pálnak szentelt kalocsai püspökség 1002-ben jött lére, a Szent János evangélista tiszteletére alapított egri püspökséggel együtt. A veszprémi és a győri püspökség 1009 előtt jött létre. 1009-ben alapított pécsi püspökség első főpásztora Bonipert lett, akit a Pannonhalmán nevelkedett magyar Mór követett. Ebben az ében állították fel az erdélyi püspökséget is. Szent István király 1030-ban alapította a csanádi püspökséget. 1030 körül a kalocsai püspökséget érseki rangra emelte. A bihari és végül a tizedik, a váci püspökség alapítása valószínű 1018 és 1038 között történt meg.
Az egyházszervezés fontos része volt a bencés apátságok és a bencés monostorok létesítése. Ezek gazdasági és kulturális hatása a püspökségekével vetekedett. A bencés szerzetesek azáltal, hogy a földművelés és a kertgazdálkodás: a konyhakertészet és a gyümölcstermesztés terén a korszerű
termelési eljárásokat és termelési eszközöket honosították meg. Iskoláik, könyvtáraik, könyvmásoló-műhelyeik által pedig a szellemi műveltség elemeit terjesztették a nép körében, és a magasabb műveltség ápolására törekedtek. Így nagymértékben hozzájárultak a magyarság kulturális és gazdasági életének fejlődéséhez.
A legjelentősebb és a térítés munkájában is a legtevékenyebbek voltak a pannonhalmi és a pécsváradi apátságok. A pannonhalmi alapját Géza fejedelem rakta le, de felépítése István király műve volt. Bakonybélben a szent király a szemlélődő élet gyakorlása céljából létesített apátságot. A bakonybéli Szent Móric tiszteletére szentelt kolostor a királyné, Gizella rokonának, Günthernek indítására létesült. Szent István király Zalaváron felújította az apátságot. Neki, illetve nejének Gizellának köszönheti új virágzását az ugyancsak a honfoglalás előtti nyitrazomborhegyi Szent Ipoly apátság. Míg egyesek szerint a görög szertartású apácák számára Géza uralkodása idején épült a veszprémvölgyi apácakolostor, mások úgy vélik, hogy alapítására 1018 táján került sor. A veszprémvölgyi kolostor ránk maradt alapítóleve görög nyelvű, nyílván azért, hogy vezetőjük, sőt az apácák is megérthessék.
A királyi példát követték a főurak és a püspökök. Így keletkezett például Tatán, Csanádon bencés monostor. A görög szerzetesek részére Szávaszentdemeteren, a később Csanádnak hívott Marosváron és Oroszlámoson épültek kolostorok. Az oroszlámosit Csanád vezér alapította, hogy oda a marosvári görög szerzeteseket áttelepítse.
Szent István király a térítés és egyházszervezés eredményeit törvényekkel igyekezett biztosítani. A pogány magyarság kereszténnyé tétele szigorú intézkedéseket és törvényeket követelt. Szent István törvényei azonban sokkal emberségesebbek voltak, mint azoké a kortárs uralkodóké, akiknek hasonló feladatokkal kellett megbirkózniuk.
A Szent Király a főpapokat a királyi tanács első tagjaivá tette. Saját birtokából bőségesen jutalmazta és elrendelte a dézsma, (az a hányad, amelyet a jobbágy a maga terményeiből és az állataiból földesurának, illetve az egyháznak köteles volt beszolgáltatni) a tized fizetését még a királyi jövedelmekből is. Ha valakinek, – szól a királyi törvény, – az Isten tizet adott egy évben, a tizedik részt adja az Istennek, és ha valaki tizedét elrejti, kilenc részt adjon Istennek, és ha valaki a püspöknek elkülönített tizedét meglopja, mint tolvajt ítéljék meg.
Első Szent Királyunk az egyházak szervezésével párhuzamosan gondoskodott a kolostori és a káptalani iskolák létesítéséről. Az ország első
művelődési központja a pannonhalmi apátság lett, ahol 1019-től vezették a magyar eseményeket megörökítő krónikát, a Pannonhalmi Évkönyvet. A pannonhalmi kolostori iskolán kívül Szent István idejében káptalani iskola működött Marosváron, Székesfehérvárott, Veszprémben, Esztergomban, Pécset és Győrött.

3. Apáca a harmadik személy, aki a festményen szerepel. Apáca ( a latin abbatissa – apátnő szóból származik ) ünnepélyes fogadalmas szerzetesnő. Egyes helyeken csak egyszerű fogadalmat tettek, őket nővéreknek hívták.
Az apácák elsősorban, mint nevelők szerepelnek. Középkorban a lányok nevelését a családon kívül kolostorokban apácák, a lovagi várakban a vár úrnője irányította. Az apácazárdák korán bizonyultak a női műveltség gyűjtőhelyeinek. A bencés apácák írást, olvasást, latin nyelvet és női kézimunkát tanítottak. Ugyanígy működtek később a cisztercita, ágostonrendi, premontrei és klarissza apácák. Hamar kialakult az apácazárdák tantárgyai, amelyeket Magyarországon is tanítottak: írás, olvasás, éneklés, a latin nyelv, a hittételek, a szentek élete, varrás, hímzés, betegápolás, gyógyszerkészítés. A XVI-XVII. századokban a nőnevelés terén az orsolyák a szegény lányok tanításával és a betegápolással nagy érdemeket szereztek. A lányok vallásos nevelésében az angolkisasszonyok jeleskedtek, és a szigorú zárdai elzártságot okosan alkalmazták.
Hogy Szent István milyen szerepet szánt az apácáknak, azt ma biztosan állítani nem tudjuk, de valószínű, hogy a vallásos, és tudományos nevelés első helyen szerepelhetett.
Az Árpádok királyi házából nemcsak szent férfiak, de szent nők, apácák is építői lettek az utókornak. Nem csupán azért, mert a legtöbbször ők mondtak le Isten iránti szeretetből a legtöbbről, a leghosszabb és a legnehezebb utat ők tették meg a királyi trón szédítő magasából a szegénység legmélyebb fokáig. Hanem azért is, mert nagy számban lettek szentekké, amihez hasonló nem nagyon található a királyi házakban. A királyi ház szent nő tagjai sokszor külföldre kerültek és ott növelték a magyar név becsületét. Szent életük híre azonban gyorsan hazatért és az itthoniakat is buzdította a magasabbrendű életre. A leghíresebb II. Endre lánya, az adakozó szeretet csodája, Türingiai Szent Erzsébet lett, aki nemcsak a németeknek, de az egyetemes Egyháznak, és a magyarságnak is egyik legközkedveltebb szentje. Ha a többiek nem is lettek világhíressé, fényük beragyogta a magyar szellemi égboltot, és a magyar ég alatt küzdőket vagy a családi élet megszentelésére, vagy a szerzetesi élet magányos vértanúságára lelkesítette.
A falfestményen szereplő többi személyeket most nem méltatjuk, ( férfi, nő, népi viseletes lány ) sőt egyéb ábrázolásokat sem. Nézzük inkább a templomot, mely Szent István idejében rendkívüli szent feladatra volt hivatva.

4. A templom építésre Szent István törvényt hozott. A törvény szerint minden tíz falunak templomot kellett építeni és a plébános ellátásáról gondoskodnia kellett. Tíz falu építsen templomot, – mondja ki a törvény, – amelyet két telekkel s ugyanannyi rabszolgával lássanak el. Az egyházi ruhákról és a oltárterítőkről a király gondoskodjék, a papról és a könyvekről a püspök. A templomba járást vasárnapokon és ünnepnapokon Szent Király kötelezővé tette. A templomlátogatás előmozdítása céljából elrendelte, hogy a hetivásárokat vasárnap rendezzék meg, mégpedig a templom előtti téren.
Szent István templomépítő tevékenységének nagy jelentősége volt. A püspöki városokban, továbbá Székesfehérvárott és Óbudán díszes bazilikákat emeltetett és azokat gazdagon felszerelte. Sajnos, ezekből az építkezésekből korunkra igen kevés maradt. A kalocsai székesegyház valószínűleg egyhajós, homlokzati tornyos templom volt. A gyulafehérváriból pedig sejthető, hogy a székesfehérvári bazilikához hasonlított. Legtöbbet a székesfehérvári királyi bazilikáról tudunk. A Szent Király ezt a maga és utódai családi templomának szánta. A krónikáknak abból a közléséből, hogy István a bolgár kán elleni hadjáratból (1018) származó kincsekből építette, arra következethetünk, hogy 1018 és 1038 közt épült. 1038-ban ide helyezték el a király holttestét tartalmazó fehér márványkoporsót. A székesfehérvári bazilika háromhajós, pilléres bazilika volt. Főhajója nagy, félköríves apszissal ( templom főhajójának illetve szentélyének félkör alakú lezárása ) zárult, mellékhajói négyzetesen. Előcsarnokához két homlokzati torony csatlakozott.
A kőépítkezések révén hazánk az építészet és szobrászat terén is átvette a külföldi keresztény módszereket. Idővel azonban saját ízlésének s hagyományainak megfelelő sajátos magyar művészetet formált belőle. Az akkori kőfaragás egyik jelentős emléke Szent István székesfehérvári szarkofágja, (kőből készült, a szabadban vagy templomban felállított koporsó) mely bizánci tanultságú mester alkotása. A szarkofág fő díszítő eleme a szalagfonat. Mind két vékonyabb szalag kísér egy erőteljesebben kidomborodót. A szalagfonatok jelenetet, virágot, állatot kereteznek. Egyedülálló az a dombormű, mely azt ábrázolja, hogy a halott lelkét csecsemő formájában egy angyal viszi az égbe.
Az építkezés és a szobrászat mellett fejlettek voltak a kisművészetek is. Ezek egyik gyönyörű emléke az a miseruha, majd a belőle alakított koronázási palást, melyet Szent István és neje Gizella a székesfehérvári bazilikának adott.
Az európai textilművesség kivételesen szép korai alkotása ez. A bíbor alapra arany, ezüst fémszálakkal hímzett gazdag ábrázolás a Mennyei Jeruzsálemet mutatja be. Valószínű, hogy koronázási palást a veszprémvölgyi görög apácakolostorban készült, így az sem kizárt, hogy Gizella is munkálkodott rajta, amint a hagyomány ezt tudni véli.
Szent István a magyar nép szellemi életének azokat a képviselőit, akik nem helyezkedtek szembe a kereszténységgel, de a kereszténység győzelmével társadalmi szerepük csökkent, felkarolta és tevékenységük számára új feladatokat jelölt ki. Ez történt az igriceknek nevezett népdal énekesekkel. Minden megyében egy falut és megfelelő földbirtokot adott számukra, vagyis a kóborló énekmondókat összetelepítette. Ezek a várispán felügyelete alatt éltek az Igricinek nevezett falvakban. Az igricek a királyi udvartartás köréhez tartoztak. Feladatuk az volt, hogy az új időknek megfelelő új tartalmú dalokkal, az ősök tetteiről szóló hősi énekekkel szórakoztassák a királyi udvart, vagy az egyszerű népet. Az ősök hősi tetteivel kapcsolatban csak a győzelmekről és a vereségekről szóló dalokat őrizték meg. A pogány vallással foglalkozó, a pogány hitvilágot felelevenítő dalokat nem. Az új hősi énekek pedig már azokat a vitézeket dicsérték, akik a kereszténnyé lett magyar haza és a magyar nép védelmére keltek.

Ezen íráshoz befejezésként szabad legyen megemlítenem: a költök írásaikhoz új szavakat alkotnak, a festők megálmodják alkotásaikat. A kistarcsai templom oltárkép bal oldali falfestményéről készült ez a beszámoló. Szeretném, ha a személyekhez és a festményen látható templomhoz kapcsolt írás hozzásegítene magyarságunk és keresztény voltunk további megőrzéséhez.

Somlai József, plébános
2003. november

Megjelent a Kistarcsai Kalendárium 2004-es számában