Czombos József atya 1968-69-ben volt Kistarcsán újmisés káplán. Nagy örömmel fogadtuk újra templomunkban, hogy 50 év után az aranymiséjét is együtt ünnepelhessük vele. Köszönet a felvételért Varga Györgynek.
ünnepek kategória bejegyzései
Úrnapi képek – 2018
Elsőáldozás 2018
Szeretettel adjuk közre a 2018-as évben elsőáldozók szentmiséjének felvételét. Köszönetet mondunk varga Györgynek a felvétel elkészítéséért.
Templombúcsú képei – 2017

Kiszel Mihály atya
Szeretettel adjuk közre Varga György fotóit, melyek a 2017-es templombúcsún készültek. Az ünnepi szentmisét bemutatta Kiszel Mihály aranymisés atya Kistarcsa szülötte. Az albumot ide kattintva tekintheti meg.
Meghívó diakónus szentelésre
Örömmel értesítjük a kedves Híveket,
hogy Isten kegyelméből Beer Miklós püspök úr
2017. július 1-jén, szombaton 10 órakor
a váci Nagyboldogasszony-székesegyházban (Vác, Konstantin tér 11.) állandó diakónussá szenteli
egyházközségünk akolitusát: Lauer Tamást.
Szeretettel hívjuk és várjuk!
Nagyon megerősítő lenne számára a jelenléte és a közös imádság.
Huszka Mihály atya köszöntése 40. papi jubileum alkalmából
József atya elköszönt
26 évnyi szolgálat után szentmise keretében, köszönt el híveitől Somlai József c. apát, ny. plébános. Megható pillanatoknak voltunk tanúi. A képre kattintva tekintheti meg a fotóalbumot. Köszönet érte Varga Györgynek.
A köszöntéseket a cikken belül olvashatja el. Tovább a folytatáshoz
Simon G. Balázs atya újmiséje – fényképek
Kiss Dávid atya újmiséje Kistarcsán – fényképek
2016. június 19-én egyetlen mise volt Kistarcsán. Ekkor tartotta Kiss Dávid – előző nap szentel atya – az első miséjét. A 10.30-tól kezdődő ünnepi szentmisére megtelt a 400 személyes nagy sátor és a plébánián is többen hűsöltek az árnyékban.
A képre kattintva tekintheti meg az összes képet.
A papszentelés képeit itt találja.
Mária Maraton 1300
Örömmel értesítjük, hogy 2016. június 27-én a kerékpárosok 10.40-kor, a futók 11.15-kor érkeznek a Kistarcsa településére.
Az alábbi táblázatban láthatja, annak a napnak a programját, ami Kistarcsa települését is érinti a Mária Maratonon. A teljes programot letöltheti innen. Tovább a folytatáshoz