A kistarcsai templom mennyezeti képei

A Szűzanya életét bemutató festmények foglalják el a kistarcsai templom boltíves mennyezetét. Az elmúlt évben három festményről írtam. Ebben az évben folytatom a festmények magyarázatát.

Negyedik festmény.
Akit, Szent Szűz a templomban bemutattál.

Az Anyaszentegyház ezt az eseményt Jézus születésének ünnepe után a negyvenedik napra teszi, azaz február másodikára. Az ünnep neve: Jézus bemutatása a templomban. Más neve is van az ünnepnek: Gyertyaszentelő Boldogasszony ünnepe. Jézus gyermekkorát Lukács evangélista dolgozza fel. Olvassuk a Szentírás szövegét: Lukács 2. 22-24.
Amikor elteltek a tisztulásnak a Mózes törvényében megszabott napjai, felvitték Jeruzsálembe, hogy bemutassák az Úrnak, ahogy az Úr törvényében elő volt írva: minden elsőszülött fiút az Úrnak kell szentelni, s az áldozatot is be akarták mutatni, ahogy az Úr törvénye előírja: egy pár gerlicét vagy két galambfiókát. Az Ószövetség egyik könyve (Leviták 12. 1-4) a tisztulásról így ír:
Ha az asszony fiúnak ad életet, maradjon hét napig tisztátalan (vagyis az istentiszteleti rendezvényekből kizárt). Maradjon még harminchárom napig otthon, hogy megtisztuljon vérétől. Ne érintsen semmit, ami szent, és ne közeledjen a szentélyhez, amíg le nem telt tisztulásának ideje. Jézussal is végrehajtották a tisztulást, amikor Mária tisztulásának ideje letelt. A tisztulás itt megszentelődést jelent. A törvény így rendelkezik az elsőszülöttről: Minden, ami az izraelitáknál, embernél és állatnál elsőszülött, az enyém. (Kivonulások könyve 13. 12.) Ennek az előírásnak az volt a célja, hogy emlékeztessen Isten megmentő tettére, amikor csodálatosan kivezette Izraelt egyiptomi nyomorúságából. Az egyiptomi nyomorúság annyit jelentett, hogy a választott népnek megfeszített munkával téglát kellett készíteni, és megszületett fiúkat a Nílusba kellett dobni. Mózes aki megmenekült e haláltól,  nyolcvan éves korában visszamegy Egyiptomba, és kéri a fáraót, engedje el a zsidó népet. a fáraó hallani sem akar erről a kérésről. Ekkor a jó Isten tíz csapást mér a fáraó népére. A csapások ezek voltak: Nílus vize ihatatlanná vált, békák, szúnyogok, legyek hadai, dögvész, fekélyek, jégeső, sáskajárás, háromnapos sötétség, elsőszülött fiúk meghaltak.
Ha fiaid a jövőben megkérdezik, hogy ez miért van, ezt feleld neki: az Úr erős kézzel hozott ki minket Egyiptomból, a szolgaság házából. Mert amikor a fáraó makacsul ellenállt, és nem bocsátott el bennünket, az Úr megölt minden elsőszülöttet Egyiptomban, az emberekét és az állatokét is. Ezért áldoztak az Úrnak mindent, ami elsőszülött volt, ha hímnemű, fiaim elsőszülöttjét pedig megváltom. (Kivonulás könyve 13, 14.) Az állatokat áldozatul hozták, az elsőszülött fiút megváltották. A váltságdíj öt sékel volt. Szűz Mária meghozta a tisztulási áldozatot. Az előírás volt: egy egyéves bárány égő áldozatnak és egy galambfióka vagy gerlice, engesztelő áldozatnak. Ha azonban az illető nem volt olyan vagyonos, hogy barmot vehessen, akkor két gerlicét vagy galambfiókát kellett áldozni, egyiket égő, másikat engesztelő áldozatul. Mária a szegények áldozatát hozta. Isten letekintett alacsony szolgálójára. Mária, József és Jézus a szegények közé tartoztak.
Amikor Jézus korbácsot fogott és kizavarta a kereskedőket a templom előcsarnokából, az állatokat kihajtotta a pénzbeszedők asztalait felborította. A szegények áldozati állatait, a galambokat és a gerléket nem engedte ki a kalitkákból, csak ezt mondta: vigyétek ezeket innen.
Az evangélium nem mondja, hogy Jézust, mint elsőszülöttet megváltották az előírt pénzösszegen. Azért hozták a templomba, hogy bemutassák. A bemutatással az Istennek szentelték és tulajdonának nyilvánították. Anna, Sámuel anyja elhozta templomba a gyermekét, akit meddősége ellenére fogant, és Isten szolgálatára szentelte. Így beszélt: Az Úrnak ajándékozom, élete minden napján legyen az Úrnak szentelve. Sámuel Istennek szentelt férfi volt. Keresztelő János szintén. Jézus még jobban Istennek szentelt. Szent, mert szűztől született a Szentlélek erejéből. A templomi bemutatás nyilvánosan adja hírül, ami odáig rejtve volt.
A próféta tanúsága. (Lukács 2. 25-35.)
És íme élt Jeruzsálemben egy Simeon nevű ember. Igaz és istenfélő férfi volt, várta Izrael vigaszát, és Szentlélek töltötte el. Jövendölést kapott a Szentlélektől, hogy addig nem hal meg, amíg meg nem látja az Úr Fölkentjét. A jeruzsálemi templomban két Szentlélektől megvilágosított próféta, Simeon és Anna tesz tanúságot ennek a gyermeknek üdvösségtörténeti jelentőségéről. Simeon az ószövetségi időnek szent életű embere volt. Hűséges volt a törvényhez és istenfélő volt. Várja Izrael vigaszát, és annak meghozóját. Minden prófétánál nagyobb kiváltsága, hogy halála előtt még meg fogja látni az Úr fölkentjét, a Messiást. A többi próféta távoli jövőben hirdeti, ő még megéli jelenlétét.
A Lélek indítására a templomba jött. Amikor a szülők a gyermek Jézust odahozták, hogy a törvény előírása szerint tegyenek vele, karjába vette, és dicsérte Istent. Simeon a Lélek indítására és vezetésével abban a pillanatban érkezett a templomba, amikor behozták a gyermeket. Miközben teljesítik az ószövetségi törvényt, Simeon felismeri a Messiást, és Jézus szülei prófétai kinyilatkoztatást kapnak a gyermekről. Ott áll Simeon a Szentlélektől megvilágosítva, hittel eltöltve, karjában tartja a gyermeket, és magasztalja Istent. És így beszélt: Most bocsásd el, Uram, szolgádat szavaid szerint békében, mert látta szemem üdvösségedet, melyet készítettél a népek színe előtt, világosságul a pogányok megvilágítására és dicsőségére népednek, Izraelnek. Isten a parancsoló, az ember a szolga. Az élet kemény munka. Talán Simeonnak nehéz megpróbáltatásokat kellett elviselnie, mivel a Messiásra várt. A halál most majd megszünteti ezt a szolgálatot. Életének vágya most betelt. Testi szemével láthatja az Üdvözítőt, a Megváltót nem csupán messziről tekinthet feléje prófétai látomásokban. A gyermek, akit Simeon karjában tart, világosság a népek megvilágosítására. Betelik a jóslat: Kelj fel, világosodjál, mert itt van a világosságod, az Úr fényessége fölragyog fölötted. (Izajás 60. 1.) Lehet e másképp, mint hogy Jézus Izrael dicsőségére lesz? Belőle sugárzik ki Jézus által Isten fényessége, és a népek dicsőítik Izraelt.
Apja és anyja csodálkozott azon, amit fiukról mondott. Mária és József is bár ők állnak az emberek közt legközelebb Jézushoz  rászorul a kinyilatkoztató szóra, hogy felfoghassa, mit tett Isten Jézusban az emberekért, megértse a Krisztus felfoghatatlan gazdagságáról szóló evangéliumot. (Efezusiaknak írt levél 3. 8.) Bármennyit fog is föl az ember ebből a teljességből, mindig több marad az, ami meghaladja felfogóképességünket. Jézus szülei is ámulva csodálkoznak. De ők nem maradnak a hit homályában. Hitük fölfedezi és megismeri az isteni bölcsesség és a szeretet mélységét.
Simeon megáldotta őket és így szólt anyjához, Máriához: Nézd ez sokak romlásához és sokak feltámadására lesz Izraelben, jel lesz, amelynek ellene mondanak. A te lelkedet is kard járja át, hogy nyilvánvalóvá legyen sok szív gondolata. Mária, Jézus anyja osztozik fia sorsában. És te, szólítja meg Simeon. Elsősorban neki szól a prófétai mondás, hogy Jézus az ellentmondás jele lesz. Lelkedet kard járja át. A Jézus iránti ellenségeskedés miatt lelki fájdalmat kell tűrnie. A Fájdalmak Anyja ott áll a Megfeszített mellett. A keresztről még nem esik szó, de az lesz az ellentmondás végső következménye. Mária és Jézus elválaszthatatlan. Ez a szoros kapcsolat folytatódik az Egyházban és Jézusban.
A prófétaasszony tanúsága. (Lukács 2, 38-38.)
Volt egy Áser törzséből való, Anna nevű prófétaasszony, Fánuel leánya, aki már igen öreg volt. Hét évig élt férjével lánysága után, aztán özvegyen maradt. Már nyolcvannégy esztendős volt. Nem hagyta el a templomot soha, éjjel-nappal böjtben és imádságban szolgált. A próféta mellé társul a prófétaasszony. Izraelben mindig voltak a Lélek adományait birtokló nők is. A végső időkre azt jövendölték, hogy Izrael fiai és leányai prófétálni fognak.
Szolgáimra és szolgálóimra kiárasztom lelkemet azokban a napokban, és prófétálni fognak. (Joél könyve 3, 2. ApCsel 2, 18.) Az ítéletről, az ellenmondásról, kardról szóló komoly kijelentés mellett elhangzik a boldogító, vigasztaló, bátorító szó. A prófétaasszonynak és őseinek neve üdvösséget és áldást jelent. Anna: Isten kegyelme, Fánuel: Isten világossága, Áser: boldogság. A nevek nem jelentőség nélküliek. Amit a nevek mondanak, azt sugározza lényük és szavuk, s mindent az örömnek, Isten kegyelmének és kegyességének fénye jár át. A messiási kor a teljes fényesség ideje. Mint Simeon lelkét, úgy Annáét is az ószövetségi jámborság formálta ki. Magas kora mutatja, hogy Istennek tetszése telik benne: a Jézussal való találkozás órájában már több mint száz éves volt. Élete fegyelmezetten és tisztán telt el. Tisztán lépett házasságra, hét évig volt asszony, tizenkétszer annyi ideig (84 évig) tartott tiszta özvegysége. Életét imádság, templomlátogatás (istentisztelt) és böjt töltötte ki éjjel-nappal. Egészen Istenért, Isten színe előtt élt. Anna élete a keresztény özvegyek ragyogó példája. Aki valóban özvegy és magára maradt, az Istenbe veti reményét, kitartóan imádkozik és könyörög éjjel-nappal. (1 Tim. 5, 5.)
Ugyancsak abban az órában odajött, dicsőítette Istent, és beszélt róla mindenkinek, aki csak várta Jeruzsálem megváltását. Anna a templom nagy kegyelmi órájának tanúja. A Szentlélek fényében felismeri a gyermekben, akit Mária elhozott a templomba, a Messiást. És mert a Messiás jövetele örömmel tölti el, apostollá válik. Mindig újból beszél róla azoknak, akik a Megváltót várják.
Visszatérés Názáretbe. Miután mindenben eleget tettek az Úr törvényének, visszatértek galileai városukba. (Lukács 2, 39-40.) Jézus kinyilatkoztatása akkor ment végbe Jeruzsálemben, amikor engedelmesen teljesítette a törvényt. Alá vetette magát a törvénynek. (Galatáknak írt levél 4, 4.) Isten megdicsőítette próféták által. Az engedelmesség pedig majd annyira felmagasztalja és megdicsőíti, hogy az egész mindenség vallja: Úr Jézus Krisztus. (Fil 2, 11.). A jeruzsálemi nagy óra után Jézust hazaviszik városába, Názáretbe.
A gyermek pedig nőtt és szellemileg erősödött, bölcsesség töltötte be, és Isten kegyelme volt vele. A teljes embernek testi, szellemi erőre van szüksége, és Isten kegyelmére. Jézus gyarapodott testi erőben és erősödött szellemileg. Bölcsesség tölti el, úgyhogy Isten akarata szerint tud élni.
Jézus bemutatása a templomban, más névvel gyertyaszentelő Boldogasszony ünnepe. Ez az elnevezés onnan származik, hogy ilyenkor gyertyát szentelnek templomainkban. Vajon miért? Ennek több oka van. Valamikor a pogány Rómában ilyenkor ünnepelték a hadisten, Mars édesanyját. Égő fáklyákkal járták a várost, és dicsőítettek egy nem létező, kitalált személyt. Ezt az ünnepet akarta az Egyház megszüntetni, illetve megszentelni, amikor a Jézusra emlékeztető gyertyát adja hívei kezébe. Az égő gyertya figyelmeztesse a keresztény embert kötelességének teljesítésére. Jótetteinkkel világítsunk az emberek között.

Ötödik festmény.
Akit, Szent Szűz, a templomban megtaláltál.

A tizenkét éves Jézus a templomban. Jézus kinyilatkoztatja magát a templomban.
Szülei minden évben fölmentek Jeruzsálembe a húsvét ünnepére. (Lukács 2, 41.) Jézus vallásos életét, növekedését az ószövetségi jámborság vallásos légköre biztosította. Ennek lényeges része volt a templomi zarándoklat. Az év folyamán háromszor tarts nekem ünnepet. Üld meg a kovásztalan kenyerek ünnepét… (Egyiptomból való kivonulás.) Azután az aratás ünnepét a termés zsengéjével… (Tízparancsolat kihirdetése.) Az év végén a szüret ünnepét, amikor a termést betakarítod a mezőről. Évenként háromszor jelenjék meg minden férfi az Úr, a Mindenható színe előtt. (Kivonulás 23, 14-17.) A Szentcsalád többet tett, mint amit a törvény kíván. Mária is fölzarándokolt, noha az asszonyoknak ez nem volt kötelező. A tizenkét éves Jézust is magukkal viszik, hogy szokjék a törvény teljesítéséhez. Az írástudók előírása szerint a fiúgyermeket a tizenharmadik életév betöltése után kötelezte a parancsok teljesítése.
Amikor tizenkét éves lett, szintén fölmentek az ünnepi szokás szerint. Az ünnepnapok elteltével hazafelé indultak. A gyermek Jézus azonban Jeruzsálemben maradt, anélkül, hogy szülei észrevették volna.
Abban a hitben, hogy az úti társaságban van, mentek egy napig, és keresték a rokonok és ismerősök között. Amikor nem találták, visszatértek Jeruzsálembe, hogy megkeressék. A kovásztalan kenyerek ünnepe (nálunk a Húsvét) hét napig tartott. Csak a második ünnep után volt szabad elutazni. A Szentcsalád az ünnep egész hetében ott maradt. A végén Mária és József útra kelt. A zarándokok karavánnal utaztak. Nem zárt menetben, hanem rokonok és ismerősök csoportosan. Ez a közös vándorlás fokozta a biztonságot, és bizonyos mozgási szabadságot nyújtott. A gyermek Jézus elszakadt anyja gondos vezetésétől, amellyel körülvette. Jeruzsálemben maradt. Az utazás első napjának végén összegyűltek a családok, de Jézust nem találták. Megindult a keresés.
Három nap múlva akadtak rá a templomban, ott ült az írástudók közt, hallgatta és kérdezgette őket. Akik csak hallották, mind csodálkoztak okosságán és feleletein. A külső templomudvar csarnokait az írástudók tanításra használták. Tanítási módszerük a vitatkozás volt. A zsidó mondás szerint a törvény megismerésére közös kutatással, a tanítványok vitájával lehet eljutni. Az ismeri, meg aki kérdez és felel, aki hall és hozzáteszi a magáét. Jézus valószínűleg a földön ül a tanítók között. Az írástudók ámulása megerősíti, mennyire érti a törvényt. Később majd tanítónak szólítják, és annak hírében áll. A nép csodálkozik tanításán és kijelenti: hatalommal tanít, nem úgy, mint az írástudók. (Mt 7, 28.) Ellenfelei csodálkozva kérdik: Hogyan ismeri ez az írást, mikor nem volt rabbi tanítvány? (Jn 7, 15.) Új, közvetlen módon adja tudtul Isten akaratát, azzal az igénnyel lép fel, hogy ennek az akaratnak egyetlen tanítója. Egy a ti tanítótok (Mt 23, 8): Krisztus. Ebből a tanítói hivatásból látszik meg már valami itt a jeruzsálemi templomban.
Amikor meglátták, csodálkoztak. Anyja így szólt hozzá: Gyermekem, miért tetted ezt velünk? Íme atyád és én szomorúan kerestünk. Mária szavai a keresés hosszú óráiban kiállt fájdalom és bánat természetes megnyilatkozása. Mária igazi anya. Az ábrázolás egyszerű életközelsége nem rejti véka alá az emberi érzelmeket. Jézus önállóan járt el. Mária gyermeknek szólítja, de ő már fiatal fiú. Eddig még semmit sem tett apja és anyja tudtán kívül. Most fájdalommal keresték. Miért tetted ezt velünk? Ennek a gyermeknek apjához és anyjához való viszonya látszólag olyan, mint bármelyik gyermeké. Jézus öntudatának megnyilvánulása megdöbbenti szüleit. Mindig új titkok elé állít, jobban, mint más gyermek, mert öntudata felülmúl minden emberi öntudatot.
Ezt felelte: Miért kerestetek? Nem tudtátok, hogy nekem Atyám dolgaiban kell lennem? Ám ők nem értették meg ezeket a hozzájuk intézett szavakat. Az első szó, amelyet az evangéliumok Jézus szájából ránk hagynak. Szó, amely kiemeli minden emberi kötöttségből, minden emberi megértésből, amely már előre meghatározza élete folyását. Ebben is felülmúlja Jézus, keresztelő Jánost. Az csak férfiként tudja meg hivatását (a gyermek, keresztelő János, erősödött lélekben, és mindaddig a pusztában élt, míg Izrael előtt föl nem lépett (Lukács 1, 80.)), ő már ifjúkora küszöbén tisztában van vele. Nem ok nélkül esik ez az elbeszélés Jézus bölcsességének kétszeri megemlítése közé (a gyermek pedig nőtt és erősödött, bölcsesség töltötte be, és az Isten kegyelme volt rajta (Lukács 2, 40.). Jézus meg gyarapodott bölcsességben, korban s kedvességben Isten és az emberek előtt. (Lukács 2, 52.) Jézus azért bölcs mert Isten fia. Az igaz dicsekszik, hogy ismeri Istent, és az Úr gyermekének mondja magát. (Bölcsesség könyve 2, 13.)
Jézusnak abban kell lennie, ami az Atyáé. A templomot annak nevezi. A templom Istennek szentelt, benne Isten van jelen. Atyának mondja Istent, anyanyelvén Abba-nak. Így hívják a kisgyermekek földi atyjukat. Jézus később is megtartja Istennek ezt a nevét. Ezt a gyermeki kifejezést teszi saját maga és övéi Isten-viszonyának alapjává. Élete felett ott lebeg egy kell, amely tevékenységét irányítja Más városokban is kell hirdetnem az Istent, hiszen ez a küldetésem. (Lk. 4, 43.)). Ez az élet a szenvedésbe, a halálba és a dicsőségbe vezeti (Lk. 9, 22. Mert  mondta  az Emberfiának sokat kell szenvednie, a vének, a főpapok és az írástudók nem ismerik el, megölik, de harmadnapon föltámad. Ennek alapja Istennek a Szentírásban lefektetett akarata, amelyet ő feltétlenül követ. Jézusnak abba kell lennie, ami az Atyáé. A templomról beszél, de nem nevezi meg. A régi templom az ő jövetelével elveszíti üdvösségtörténeti helyzetét. Új templom lép a helyére. Ott van a templom, ahol az Atya és a Fiú közössége. Jézus életében Jeruzsálemnek kiemelkedő szerepe van. Feléje fordul arcával. Ott teljesedik be az Atya akarata halálában és fölmagasztalásában. Ezzel új Jeruzsálem épül és új templom: (Jelenések könyve 21, 2.: Láttam, hogy a szent város, az új Jeruzsálem alászállt az égből… és hallottam, hogy a trón felől megszólal egy harsány hang: Nézd ez az Isten hajléka az emberek között! Velük fog lakni, és ők az ő népe lesznek, és maga az Isten lesz velük.)
Mária és József nem értették meg a szót. Mária az egész gyermekségtörténeten át kinyilatkoztatásokat kap fiáról angyalokon, prófétákon és a Szentíráson keresztül. A hozzá intézett szavakat mind gazdagabb képpé illeszti össze. De még a kinyilatkoztatás és elmélkedés után is maradnak kérdések. Csak lassanként lebben fel a fátyol, amely Istennek és Krisztusának határtalan mélységű szeretetét takarja. Minden megismerés új kérdéseket állít fel: istállóban végbemenő születése, gyermeksége, élete rokonai és népe között, kudarcai, kereszthalála. Mindig rászorulunk a kinyilatkoztatás szavára és az elmélkedésre Jézusról és az üdvösségtörténetről. Még ha a legbizalmasabb viszonyban lennénk is Jézussal, akkor is maradna homály. A földön mindig csak a hit ösvénye vezet feléje. A hit pedig még nem látás.
Újra Názáretben. Lukács 2, 51-52.
Velük ment hát, lement Názáretbe, és engedelmeskedett nekik. Szavait anyja mind megőrizte szívében. A nagy élmény elmúlt. Jézus abban volt, ami Atyjáé: az Atyával való közösségének világából ragyog fel egy sugár kinyilatkoztató szavában. Új leszállás kezdődik. Názáret városában szállt alá: az angyali üdvözlet idején, és most is, működése kezdetén.
Engedelmeskedett nekik: Józsefnek és Máriának. Istenfiúsága abban bizonyult valódinak, hogy engedelmes volt. Engedelmességgel készül elő a keresztelés utáni megdicsőülésre. Apostolok Cselekedete 5, 32. Mi ezeknek a dolgoknak tanúi vagyunk, a Szentlélekkel egyetemben, akit az Isten megadott azoknak, akik engedelmeskednek neki. A gyermekségtörténet eseményei kinyilatkoztatást tartalmaznak, a tények is, a szavak is. Mária megőrizte őket szívében. Lk. 2, 19. Mária meg mind emlékezetébe véste szavaikat, és szívében egyeztette. Eltöltötték szellemét, világossággal járták át életét. Senki más nem tehetett tanúságot a gyermekség idejének eseményeiről, csak az édesanya. És ő megbízható tanú volt, mert minden eseményt megőrzött szívében. Lukács evangélista hozzá fordul, amikor elkezdte Jézus földi küldetést írni. Mária mindent elmondott, hitelesen, pontosan.
Jézus meg gyarapodott bölcsességben, korban s kedvességben Isten és az emberek előtt. Lk. 2, 52. A szavak tartalmát a kifejezések megválogatása is alátámasztja. Jézus kisgyermekből (Lk. 2, 12. Ez lesz a jel: Találtok egy jászolba fektetett, bepólyált gyermeket, Lk. 2, 16. Gyorsan útra keltek, és megtalálták Máriát, Józsefet és a jászolban fekvő gyermeket.) gyermekké (Lk. 2, 17.Miután látták, az ezen gyermekről nekik mondottak alapján ismerték fel. Lk. 2, 27. A Lélek indítására a templomba ment. Amikor a szülők a gyermek Jézust bevitték, hogy a törvény előírásának eleget tegyenek.((Lk. 2, 40.) A gyermek pedig nőtt és erősödött, bölcsesség töltötte be, és az Isten kegyelme volt rajta) majd fiúvá serdül (Lk.2,42.: Amikor tizenkét éves lett, szintén fölmentek az ünnepi szokás szerint.) Most a bölcsesség növekedése kezdődik.
Nemcsak Isten tekint rá jóakarattal, hanem az emberek is. Belenő az emberek közösségébe.
A fiatal Sámuelről ezt mondja az Írás: Mindig jobban nőtt, Isten és az emberek kedvelték.(Sámuel 1. könyve 2,26,) Lukács Sámuel történetének szavaival beszél Jézusról. Sámuellel kezdődik a próféták sora: Minden próféta, Sámueltől kezdve mind, akik utána szóltak,
megjövendölték ezeket a napokat Apostolok Cselekedete 3, 24. (vagyis
Jézus Krisztus napjait). (ApCsel 13, 20.) Közben körülbelül négyszázötven
év telt el. Azután bírákat adott egészen Sámuel prófétáig. Jézusnak várnia
kell addig az óráig, amikor növekedése elérte célját. Akkor majd föllép mint próféta, az istenismeretének bölcsessége felülmúlja az összes prófétát.

Somlai József kistarcsai plébános

Megjelent a Kistarcsai Kalendárium 2006-os számában a 62-69. oldalon