mentőöv

A gonosznak nem volt jó a kezdet kezdetétől semmi… Neki soha semmi nem is lesz elég jó Isten szép ajándékaiból, mert ő a lázadó, az ócsárló, a mindig és mindent tagadó. (Böjte Csaba)

Gondoljunk csak az 1730-as évek hatalmas pestisjárványára. Egy felvidéki város anyakönyvét lapozva a végén azon csodálkozik az ember, ki maradhatott életben, hogy bejegyezhesse az utolsó halottakat.

Az akkori orvostudomány szinte tehetetlen volt a fekete halállal szemben. Mára annak a kornak rettegett fertőző betegségeit legyőztük, nem kis mértékben azért, mert a lakosság egészségügyi ismeretei toronymagasan állnak (állhatnának?) az akkori emberekéhez képest. De mit ér mindez, ha nem megy el a védőoltásokra, mert valakik azt mondták neki, hogy az úgyse ér semmit, meg az is lehet, hogy mérgezett minden oltóanyag. Tudnia kell(ene), hogy a mozgásszegény életmód helytelen táplál­kozással párosulva (állati zsírokkal főtt ételek, zömében édességekből álló, „üres kalória”) előbb-utóbb a szívinfarktushoz vezető legbiztosabb utat jelenti. „De az öregapám is milyen vastag szalonnákat evett és mégis megérte a kilencvenedik évét!” Igen, csakhogy egy kézi aratómunkás vagy bányász ener­giaszükséglete négyezer ka­ló­ria volt. Ilyen nehéz fizikai munka ma talán nem is létezik.

Divattá vált a próbára tevő dolgoktól húzódozni, ami nem tetszik, kétségbe vonni, minden tekintély ellen lázadni, – másfelől pedig megbízhatatlan embereknek, bulvárlapoknak, rek­lá­moknak, műsoroknak min­dent el­hinni. Bizalmi válság rejtőzik számos családi és személyes tra­gédia, szociális nyomorúság mé­lyén. Kinek higgyek, mit higgyek el? kérdése. Sok ember legfeljebb későn és saját kárán tanulja meg, hogy mitől kell óvakodnia, milyen szempontokat vegyen figyelembe fontos döntéseinél. Olyan korban születtek, amely arra nevelte őket: élvezd a jelent, ragadd meg a pillanat örömét…

Volt már ilyen a történelemben. A hanyatló Római Birodalom költői, filozófiai jelszava volt: Carpe diem! (élvezd a jelent – minden órának szakaszd le virágját). Utána a világfelfordulás következett. Évszázadoknak kellett eltelni, míg Európát a keresztény királyságok ismét talpra állították.

Később jöttek a felvilágosodás nagy bölcsei, köztük a materialista dalnokok: Edite, bibite, post mortem nulla voluptas! (Egyetek, igyatok, a halál után semmi élvezet sincs.) Ennek finomított változatával boldogították korosztályomat az egyetemi évek során, a marxizmus-leninizmus nevű tantárgy keretében. Meg lehet nézni, hány osztálytársam, kortársam élete futott vakvágányra, öngyilkosságba.

A hit évében (és századunkban) nem lehet más válaszunk a „kinek higgyünk?” kérdésre:

1. Olvassuk gyakrabban a Szentírást, elsősorban az Evangéliumot. Az Egyház tanítóhivatalának lehet beleszólása ezek értelmezésébe. A természettudományoknak joguk van megítélni az érzékelhető világ jelenségeit, de a természetfölöttiek ügyében nem illetékesek és erkölcsi mércét sem állíthatnak – ahogy a zenei alkotások minőségét sem bízhatjuk a zajszint-mérések pontosságára.

2. Ne bízzuk magunkat kuruzslókra, hanem keressük a valódi tudomány válaszait. Jézus Krisztus magára öltötte az emberi testet és ezáltal méltóvá tette arra, hogy épségéről: egészségünkről körültekintően gondoskodjunk. Hiszen föltámadása az ígéret arra, hogy a föltámadás után a mi testünk is megszabadul a mulandóságtól.

Egészségügyi ellátásunk anyagi forrásait hosszú időn át csak megrövidítették, így sok kívánnivalót is hagy maga után, de a betegségek szakszerű ellátásra máshonnan nem számíthatunk. Sajnos mintha a korszerű egészségnevelés oktatása is visszaszorult volna az iskolai tananyagban, a megelőzés elsajátítása szinte a rendelőkben található szórólapokra, személyes orvosi tanácsokra korlátozódott (az előbbiek sem mindig mentesek egyes gyógyszercégek reklám-kampányától.) De azért a „Segíts magadon, Isten is megsegít” elvét se tévesszük szem elől. Viszont ne várjuk, hogy Ő újabb és újabb mentőöveket dobjon figyelmetlen fuldokló gyermeke után!

Szám László dr.