Ennek az elmúlás hangulatát idéző évszaknak szomorúságát szü­reti mulatságokkal igyekszik elűzni az emberiség. Magyarország-szerte a legrégebbi időktől termesztettek szőlőt és hazánk világhírű borairól volt nevezetes. (Családomban is hét generációra visszamenőleg tudtam kimutatni szőlő- és bortermelést.)

Még a filoxéra pusztítása előtt ilyen volt a „budai kék” szőlő bora, amire már csak a történészek em­lé­keznek. Sajnos szőlőinket az elmúlt évtize­dek­ben óriási területen kipusz­tí­tot­ták és ehhez még jelentős támo­ga­tást is adott az új uniós gazdaság­politika. A szőlő élelmes növény és évezre­deken át az ember hűséges barátja volt, úgyhogy ezt az emberi hálát­lan­ság egyik megnyilvánulá­sá­nak is tekinthetjük. (Almatermő terü­leteink nagy része is hasonló sors­ra jutott, nem kis részben az egy­ol­da­lú piaci személet következ­tében.)

Ásatások viszont a Kr. e. 5. évez­redtől a szőlőprések és -pincék tu­cat­jait mutatták ki Örményország völ­gyeiben és hegyoldalain. Ez lehe­tett e növény őshazája. Ugyanitt I. Ar­gis­ti, Urartu királya a Krisz­tus előtti 8. században a szőlős­ker­tek létesítését még hős­tet­tei felsorolá­sá­nál is fon­to­sabbnak tartotta, mint­hogy a bort a halhatat­lanság italának tekintették. Ezt a földet még 11. szá­zadi ha­gyo­mányok is a vízözön­nel és Noé szőlőültetésével hoz­zák kapcsolatba.

A sort hosszan lehetne folytatni, de számunkra fontosabb, hogy az újszö­vetségi szőlőtő-szőlővessző alle­­gória alapján a szőlőtő Jézus jel­ké­pévé vált. (Erre Nagyboldog­asszony ünnepén külön szőlőszen­telési szertartással emlé­keznek az örmények.) Ő az igazi szőlőtő (Jn 15,1-5), a hívek pedig a szőlő­vesszők, akiket az éltet, hogy egységben maradnak Vele, aki ugyan­akkor a bort már nem csupán jelkép­pé, ha­nem valóságosan isteni vérré vál­toz­tatta (Mt 26,27-8). Krisztus életadó vérét ontotta a kereszten, mint a szőlő a sajtolóban, hogy azzal itassa-mossa a bűnös emberiséget. A Szent­írás azonban óva int attól, hogy az üdvösség italát és ételét a közönséges borral és kenyérrel azonosítsuk, mert bár láthatatlan módon, mégis lé­nye­gét tekintve fölfoghatat­la­nul maga­sabb rendű minő­ség­gé változnak át az Eucha­risz­tiában.

(Bővebben: Magyar Kato­li­kus Lexikon XIII. kötet, 457-460).

Szám László dr.