Gyémántmisés áldás

Somlai József atya júliusi gyémántmiséje két nagy apostol, Péter és Pál apostol ünnepére esett. Méltó időpont a papság ünneplésére.

A templom megtelt a friss virágok illatával, és a bejárat előtt is székeket helyeztek el azoknak az ünneplő hívőknek, akiknek a templom belsejében már nem jutott hely.

Miután Somlai József atya fogadta az esperes, az egyházközség, a hittanos gyerekek, a polgármester, az elsőáldozók, a Mária Légió és a Vivace kórus köszöntéseit, ő maga hozzánk, hívőkhöz fordult.

Ezt a szentmisét szüleiért, élő és halott hozzátartozóiért és értünk, hívekért tartotta. József atya nagy szerénységgel többször is hangsúlyozta, hogy amit ő papként tett, azt nem magának köszönheti, minden, amit kapott ill. adott, az Isten kegyelméből fakadt, ezért Őt illeti köszönet, Őt magasztaljuk. És hol van az ember? A pap, az ember csak szolgálatot teljesít, szinte haszontalan. „Köszönöm Istenem, hogy hatvan évig haszontalanul szolgálhattalak!” fejezte ki háláját a Mindenhatónak.

Görbe József atya a papi szolgálatot a háztartásban található evőeszközökhöz hasonlította. A papi szolgálat hosszúságát ezüstben, aranyban ill. gyémántban „mérik”. Az otthonunkban fellelhető ezüstkanálra, késre, villára büszkék vagyunk, szépen megtörölgetjük, fényesítgetjük. Ha van egy arany tálunk, na, arra már jobban odafigyelünk. Viszont egy gyémánt… Az már valami. A gyémántban jelen van a szénatomok szabályos elrendeződése, letisztultsága. Hatvan év az emberiség történetében egy röpke pillanat, míg egy ember életében már igen sok idő. Hatvan év már elég ahhoz, hogy ember és Isten kapcsolata ilyen letisztult, ilyen kikristályosodott legyen. József atyának megadatott ez a hosszú időszak.

A papság egy nagy titok, Jézus Krisztus alapította, egy olyan szentség, amit nem kell feltétlenül megértenünk, csak be kell fogadnunk, mint az Eucharisztiát. Egy különleges hivatás és küldetés.

Életcélunk, hogy szentté váljunk. A papság feladata, hogy ebben segítsen minket és a szentségeket nekünk, hívőknek kiszolgáltassa.

Biztosan mindenki megtapasztalta már, hogy jobb adni, mint kapni, hiszen ilyenkor valami belső öröm tölti be a szívünket, lelkünket. József atyát is ez vezérli, ez élteti, ez a belső öröm, hogy adni tudjon. Idős korban sokszor vannak az embernek olyan egyéni, saját céljai, amelyek együtt járnak ezzel az időszakkal. József atya alig tudja már egyik lábát a másik mellé tenni, mégis megy, gyóntat, misézik, kiszolgáltatja a betegek szentségét. Szükség van rá, mert Isten akaratát kell teljesítenie. Nincs is már saját célja, vagy ha van, akkor annak meg kell egyeznie Isten akaratával. Ilyen egyszerű ez.

Azt kívánom József atyának, hogy Isten áldása kísérje földi zarándokútja hátralevő idejében, és árassza rá bőséges kegyelmét.

S.E.

Fotó: Tanács Dávid