„Bogarak”

Már sokan hallottak, olvastak róla, hogy Kistarcsa volt idén nyáron az egyik helyszíne a Szentjánosbogár Közösség gyermektáborának. Többen feltették a kérdést, hogyan is került kisvárosunkba ez a program? A kérdésre a válasz nagyon régre nyúlik.

Családunk a kétezres évek elején Szigethalmon élt, az ottani plébános Pollák Laci atya által ismertük meg a Szív újságot, azon belül pedig a Szentjánosbogár közösséget, melynek az újságban saját oldalai voltak, amellyel a gyerekeket szólították meg. Ott olvastunk a Bogár tábor lehetőségről. Dani fiunk volt először Bogár táborban 2002-ben, aztán a lányok is, ahogy elérték az alsó korhatárt, Bogarak lettek, „megfertőzték” egymást. Az elmúlt 12 évben a három gyermekünk összesen 20 táborban vett részt az ország különböző falvaiban, városaiban, volt olyan helyszín, ahol többször is jártak, hol együtt, hol pedig külön-külön. Olyan is előfordult, hogy a tábor kezdőnapján 3 helyszínre 3 különböző pályaudvarról indítottuk őket. Ezekben a táborokban mindig sok lelki élménnyel, baráttal gazdagodtak, ahogy ők fogalmazták meg, „szeretve voltak”. A nyaraink egyik fő programja lett a Bogár tábor, minden mást ehhez igazítottunk.

Szentjánosbogár tábor

Dominika lányunk lett a családból vérbeli Bogár, az év folyamán hetente bogár klubba jár, hogy évközben is átéljék kicsiben azokat az élményeket, amit a nyári együttlét során tapasztalnak meg. Ő már két éve „rágta a fülemet”, lehetne itt nálunk is bogár tá­bor, milyen jó lenne, ha mint házi­gaz­da fogadhatnánk a sok Bogarat, egy kicsit visszajuttatva abból a sok jóból, amit mi kaptunk a közösségtől. Eleinte túl nagy feladatnak gondoltam azt, hogy elvállaljuk, Kistarcsa legyen az egyik helyszín, hiszen nagyon sok helyi ember segítségére, összefogására, nyitott szívére van szükség az egy hetes program megvalósulásához. Ráa­dá­sul én magam is húzódoztam ekko­ra feladatot a vállamra venni. De Do­mi­nika nem adta fel… tavaly novem­ber­ben küldött egy e-mailt, amit Zó­lyo­mi Kata a Szentjánosbogár KHE koor­dinátora tett fel a Bogár levelezőlistára, miszerint nincs még elég helyszín a nyári gyerek táboroknak. Sokat gondolkodtunk rajta, át – meg átrágtuk a családdal, mit hogyan lehetne majd megszervezni, aztán december elején az egyik roráté misén érett meg az elhatározás, úgy érzem akkor ott, a templomban kaptam elég erőt a feladathoz. Görbe atya is áldását adta a táborra, így aztán az egyházközség nevében jelentkeztem a felhívásra, amit nagy örömmel fogadtak a Bogár irodában. Januárban már elkezdtük az előzetes megbeszéléseket, ötleteléseket, aztán március végén terepszemlére jött el hozzánk Kata és a leendő táborvezető, Huszár Domonkos. Végigjártuk a helyszíneket, a lehetséges programokat átbeszéltük, elkészítettük az elintézendők hosszú listáját. Ekkor ültünk le Görbe atyával és Solymosi Sándor polgármesterrel megbeszélni a részleteket. Mind a ketten támogatták a munkánkat, József atyánk a plébániát és a templomot, Polgármester úr az önkormányzati tulajdonban levő ingatlanokat bocsátotta a tábor rendelkezésére térítésmentesen. Így lett a Főbogarak szállása az iskola tornaterme, zuhanyozni pedig az uszodába járhattak át (sajnos a tornatermi zuhanyzók használhatatlan állapotban vannak). Az eső miatt a sportverseny a régi Forfa iskola tornatermében volt, a beszélgetések helyszíne a Búcsú tér lett. Az esőhelyszínre megkaptuk a Ci­vil-házat, a templom és a plébánia épületét, valamint az udvarban álló nagy sátrat, a csütörtöki előadásra pedig a Csigaházat.

„Bogármise”

A gyerekeket befogadó szállásadók nagyon hamar összejöttek, sok család jelentkezett, jó érzés volt megtapasztalni, hogy ilyen nyitott szívvel állnak a tábor mellé az itt élő emberek. Az öt táborhelyszín közül Kistarcsán jelentkeztek a legtöbben és a leghamarabb arra, hogy 5 napra 2-3-4 gyereket a családjukba fogadjanak. A tábor előtti családlátogatásokon nagy szeretettel fogadtak a szállásadók, sokan látásból ugyan ismerősek voltak a templomból, de jó volt közelebbről is megismerkedni. Majdnem mindenkivel elbeszélgettünk, így aztán a pár percesre tervezett látogatások nem fértek bele 2-3 estébe, bő két hét alatt sikerült majdnem mindenkihez eljutnom.

A keddi, településmegismerő programokra is szívesen jelentkeztek a segítők. Az egyik helyszín a Deres Lovas udvar volt, ahol a tulajdonos Kohajda Péterné Mónika a lovas szerszámokkal, a lótartással ismertette meg a gyerekeket. A plébánián Nagy László József keramikus vezetésével agyagoztak, valamint a Pannónia Néptáncegyüttes fiatal táncosai segítségével ismerkedtek a kistarcsai népviselet és néptánc szépségeivel a táborlakók. A Búcsú téren Solymosi Sándor és csapata az íjászkodás rejtelmeibe avatta be a Bogarakat. Ezen a délutánon kaptuk a rengeteg palacsintát, amit a Mária Légió tagjai sütöttek a gyerekeknek, emellett minden nap a helyiek gyümölcsöket, süteményeket hoztak a táborlakóknak, amit nagy örömmel fogadtak és fogyasztottak el.

Nagyon jó érzés volt, hogy ilyen sokan a tábor mellé álltak, nem győztem bezsebelni a sok-sok dicséretet, kedves köszönő szót, amit a Bogár vezetőktől kapott Kistarcsa.

Szentjánosbogár tábor

Természetesen, ahogy egy gyerektáborban már csak lenni szokott, itt is voltak azért nehézségek. Talán az egyik legnehezebb feladat a gyerekek és a szállásadók összeboronálása volt. A Főbogarakkal közösen próbáltuk meg szombaton délután a kéréseknek megfelelően kialakítani a beosztást (a szállásadók megmondhatták, hogy milyen korú és nemű gyerekeket várnak, a gyerekek pedig a jelentkezési lapon megadhatták, hogy kivel akarnak egy szállásra kerülni), amit aztán a folyamatos visszamondások miatt újra és újra át kellett dolgozni. Még a vasárnapi tábornyitó szentmise alatt is érkezett betegség miatti lemondás a tábori részvételről, amikor már nem volt lehetőség újabb újraosztásra. A vissza­jel­zé­sek­ből mégis úgy érzem, hogy a Szentlélek segítségével minden szállásadóhoz olyan gyerek került, akinek a legnagyobb szüksége volt éppen arra a családi légkörre. Kisebb-nagyobb balesetek, rosszullétek is „színesítették” a napokat. Jártunk a Baleseti kórházban, a Tűzoltó utcai gyerekklinikán, meg persze az orvosi ügyeleten is megfordultunk párszor. De természetesen nem ezek a pillanatok égtek bele az ember emlékezetébe és szívébe! Sokkal inkább a közös együttlétek, a reggeli imák Ati tiszi elmélkedéseivel, a szentmisék, különösen a határban megtartott szabadtéri szentmise a szederfa árnyékában. A nagy túrázás, az akadályversenyre való készület, a hol vicces, hol megható csoportelőadások, a tábortűz a köré szervezett játékok, a záró szentmise megható köszönő-kiengesztelődő ölelése. Jó volt mindennek részesévé válni!

Hálás szívvel mondok köszönetet mindazoknak, akiknek nagylelkűsége, nyitott szíve és áldozatvállalása nélkül nem rendezhettük volna meg a Szentjánosbogár tábort Kistarcsán. A fentebb felsoroltakon kívül köszönet illeti az egyik legnagyobb segítőmet, Csaja Janit, aki a szervezés mellett közvetítő szerepet is vállalt a polgármesteri hivatal felé; a szállásadókat, akik befogadták a gyerekeket a családjukba; a sok kistarcsai fiatal segítőt, akik idejüket áldozták a programok lebonyolításához, és persze a kedves híveket, akik sok-sok finomsággal halmozták el a gyerekeket. Családomnak is hatalmas köszönet, hogy az egy hét minden pillanatában részt vettek, segí­tet­tek nekem, mindenben támogattak. Kü­lön köszönöm Dominikámnak, hogy kitartó volt és nem adta fel! Nélküle biztosan nem lett volna Szentjánosbogár tábor Kistarcsán! Bízom benne, hogy mindazok, akik csak kicsit is bekapcsolódtak a tábor életébe, élvezték és új élményekkel, barátokkal gazdagodtak. Jövő júliusban is lesz Bogár tábor az ország öt településén, remélem sok kistarcsai résztvevővel!

Csicsiri Kriszta