Mindenszentek

Az ünnep rövid története:

Mai formájában is több, mint ezeréves ünnep, eredetében és jelentésében pedig visszamegy az első keresz­tény századokra.

Minden nép mindenkor tiszteletben tartotta nagyjait és elődjeit. A hajdani rómaiaknál az ünneplés és tisztelet legnagyobb foka volt, hogy őseiknek és hőseiknek isteni és félisteni címeket adományoztak, akiknek aztán szobrot emeltek, esetleg szentélyt állítottak fel. Marcus Agrippa az összes isten tiszteletére templomot építtetett Kr. e. 27-ben, s a felépült szentélyt Pantheonnak nevezték el. Itt mutattak be áldozatot az összes istenek tiszteletére.

A keresztények természetesen csak az egy igaz Istent imádták, s távol tartották magukat a bálványimádó szokásoktól. Ezért többen életükkel fizettek. Sok ezren haltak meg hitükért csak Róma városában, az első századokban. A vértanúkat az élők hősöknek tartották, és tisztelték őket. Elsősorban ők voltak méltók a feltámadt Krisztust, az égi Bárányt kísérni a mennyei Jeruzsálemben, hiszen ők vértanúhalálukban, véres élet­áldozatukban lettek Krisz­tushoz hasonlóvá. Ünnepük, az összes mártírok ünnepe a húsvéti időszakban volt, a húsvét utáni pénteken. (Péntek Jézus szenvedésének és halálának a napja!) IV. Bonifác pápa 610. május 13-án keresztény temp­lommá szentelte fel a Pantheont, a keresztény mártírok tiszteletére, ,,Sancta Maria ad Martyres” címmel. IV. Gergely pápa (827-844) helyezte át az ünnepet no­vem­­ber 1-jére, amely las­san­ként az összes szentek ün­nepévé vált.

A november 2-ai halottak napja jóval későbbi eredetű: Szent Odiló clunyi apát 998-ban vezette be emléknapként a Cluny apátság alá tartozó bencés házakban. Hamarosan a bencés renden kívül is megülték, és a 14. század elejétől a katolikus egyház egésze átvette.

A megemlékezés a halottakról, elhunyt szeretteinkről, az értük való közbenjárás a purgatórium (tisztítóhely) ka­tolikus hittételén alapul. Azoknak, akik Isten kegyelmében hunytak el, de törlesztendő bűn- és büntetésteher van még lelkükön, Isten színe előtt meg kell tisztulniuk. Lelkileg nagy vigasztalás a hátramaradottaknak, hogy tehetnek valamit elköltözött szeretteikért imával, vezekléssel, szentmisével. A halottak napi gyászmisék az örök életről és a feltámadásról szólnak.

Forrás: www.hittansuli.hu

www.ujszo.com

***

Számomra a halottak napja, gyermekkorom óta egy kedves ünnep. Ilyenkor szüleimmel végig jártuk a temetőben a hozzátartozóink sírját és mindig valamilyen történettel gazdagodtam a meghalt dédnagyapámmal, dédnagyanyámmal kapcsolatban. Mióta nekem is vannak gyermekeim, velük együtt imádkozunk és gyújtunk gyertyát. Most már mi mesélünk nekik a férjemmel azokról, akiknek a sírjánál járunk.

Az idei évben is megyünk temetőt látogatni, de most más lesz. Édesapám elvesztése másképpen láttatja velem az egész életet. Igazából most érzem azt, hogy egyszer tényleg vége van valaminek itt a földön és ez milyen fájdalommal jár.

Nem is gondoltam, hogy ennyi szállal kapcsolódtunk egymáshoz, minden apró dolog őt juttatja az eszembe. Számomra ezek az emlékezések azt sugallják, hogy most is itt van velem, velünk és bennünk tovább él.

Olyan jó azokra a tanításokra gondolni, amit Görbe atya a bibliaórákon mondott, hogy Isten van mindenben és mi is Istenben vagyunk. Ez azt jelenti számomra, hogy édesapám nem egy távoli helyen van, ahol már együtt lehet az Istennel, a szüleivel, testvéreivel, hanem itt van velünk is. Ezek a gondolatok hihetetlen megnyugvást jelentenek szá­mom­ra és egyfajta vágyakozást is az örök életre.

M.Zs.