Mindennapi rohanásainkat kell, hogy egy-egy ünnep megszakítsa. Feldíszítjük lakásunkat, önmagunkat, a látható környezetünket. Vajon a lelkünk ékesítésére marad-e elég időnk, tudunk-e időt hagyni magunknak, szeretteinknek?
Az ünnepelt ajándékot kap. Mi az igazi ajándék? Mi is benne vagyunk, de belefér-e a megajándékozott?
Az idősek napja sok gondolatot vetett fel bennem. Farkas Ibolya pszichológus hölgy előadása indította a napunkat. Hiteles, kedves személyisége rögtön magával ragadott bennünket.
Hogyan éljük időskori napjainkat? Vannak-e céljaink? Milyen lehetőségeink vannak, hogy hasznosan éljük meg az öregséget?
Tehetünk-e a „generációs feszültségek” enyhítéséért?
Az előadás után csoportonként átbeszéltük a tematikában felvetett kérdéseket.
Nagy öröm volt számomra, az én kis csoportommal való beszélgetés.
Csodálatos életbölcsességük, de a jelenben való kristálytiszta gondolkodásuk lenyűgözött. Beszélgetésünk során sok minden szóba került. Mégis voltak dolgok, amelyek mindannyiuknak szomorúságot, nehézséget vagy fájdalmat okozott; azaz hiányát szenvedik valaminek. Ez a hiány a családi körben töltött idő kevéssége.
Keveset lehetnek szeretteikkel: gyermekeikkel, unokáikkal, dédunokáikkal. Tudják, hogy a bennünket körülvevő társadalmi elvárások a mai fiatalabb generációkat nagymértékben terhelik, de a szívük mégis, mégis…
Felvetődik a kérdés: mit tehetünk mi, fiatalok?
Igyekezzünk több időt tartalmasan együtt tölteni velük. Kérdezzünk, kérdezzünk Tőlük, hiszen rajtunk túlmutató tudás birtokában vannak. Ez a bölcsesség lehet segítség mind hitünk megélésében, mind világlátásunk formálásában.
Igaz, hogy Plébániánkon ez a program a legbölcsebb korosztálynak szólt, de nekünk, fiatalabbaknak lelki feltöltődés, igazi ünnep volt.
Köszönöm szépen, hogy részese lehettem!
Jutasi-Varró Diána
kép: Lauer Tamás