Remetekertvárosi templom
Amikor a Szentlélek lángnyelvek alakjában leszállt az apostolokra és a tanítványokra, hatalmas tömeg gyűlt egybe.
A jelenet néhány évtizede csodálatos oltárképen látható a – ma Budapest II. kerületéhez tartozó – Remetekertvárosi Szentlélek-templomban, amelynek családi okokból rendszeres látogatója vagyok.
Ez a nap új korszakot nyitott az emberiség történetében. Az akkor ismert világ minden népéből jöttek látogatók és szétvitték magukkal a Szentlélek csodáját: saját szemükkel látták a fejük fölé ereszkedő lángnyelveket és valamennyien saját nyelvükön hallották egymás beszédét. Azóta sok nép megkeresztelkedett a Szentháromság nevében, közülük többen régen eltűntek a történelem színpadáról, például a kaukázusi albánok (aghuánok), mások meg azóta jelentek meg a világ térképén és új keresztény birodalmakat hoztak létre (gótok, britek, frankok, keleti és nyugati szlávok és utódaik), de maga a keresztény tanítás néhány száz év alatt már Indiáig és Kelet-Turkesztánig eljutott.
Nálunk magyaroknál csak közel egy évezred múltán lett államvallás a kereszténység, bár régészeti leletek bizonyítják, hogy Árpád népe ismerte Krisztus tanítását és annak hívei is voltak közöttük. Nagy kérdőjel a hun-magyar rokonság, amelyet nyelvészeti bizonyítékok nem támasztanak alá, de az Árpád-ház valamilyen kapcsolata Attila nemzetségével nem is zárható ki. Valamilyen ótörök nép nem sokkal a honfoglalás előtt biztosan nyomot hagyott ősi kultúránkon, és azt is tudjuk, hogy a hunok egy részét is megkeresztelték. Erdélyben is, Szent István idején a veszprémvölgyi apácák körében is a kereszténység keleti ágának létezéséről vannak adataink.
De „Ég és Föld elmúlnak, s az én igéim el nem múlnak.” Lehetetlen, hogy a Szentlélek hatalma éppen századunkban ne tudja áttörni a pénz uralmát és a közöny falait, a kábítószerek és kábító eszmék ködét. Még a népirtások visszatérő kísértetével is képes megbirkózni (róluk Ferenc pápa is beszélt az Isteni Irgalmasság vasárnapján: az örményellenes, náci és kommunista genocídiumról és a mostani keresztényüldözésekről).
Sőt egyszer az Atya Egyszülöttje ismét el fog jönni, nem kérdés számunkra. A kérdés, csak az, hogy talál-e hitet? Rajtunk múlik. A „fölvilágosult Nyugat” elszokott attól a bátorságtól, amivel a Kelet vértanúi ma elébe mennek kikerülhetetlen sorsuknak. Pedig ez az igazi szabadság. Mintha Márai Sándor 56-os versét hallanánk: „Hát ilyen nagy dolog a szabadság?”
Szám László dr.