Advent első vasárnapjával elkezdődik az új egyházi év melyet, Jézust váró időnek is nevezhetünk. Az advent, az adventus latin szóból származik, mely eljö­vetelt, megérkezést, készenlétet jelent.
Az Ószövetség népe, a választott nép, évezredeken keresztül várta az emberiség megváltóját, a Messiást. Könyörgött, imádkozott: jöjjön el a Megváltó. Nem hiába várta. Évezredek elteltével az idő teljességében eljött, megszületett az emberiség számára, Jézus, a Messiás. A választott nép fiai, sajnos nem ismerték fel benne a Megváltót.
Az Újszövetség népének, nekünk, Jézus megígérte, újra el fog jönni, a világvégén. Akik nem élik meg a világvégét, azoknak a halál pillanatukba jön el Jézus, ha földi életükkel ezt kiérdemelték.
Mikor lesz Jézus második eljövetele? Ezt senki nem tudja. Hiszen Jézus nem közölte földi életében az emberekkel, pedig kérdezték tőle. Csak figyelmeztetett: legyetek ébren, mert nem tudjátok sem a napot, sem az órát. A modern időben élő keresztény ember tehát egy állandó adventben él és várja Jézust. Ez egy nem könnyű, hosszú, vagy rövid nehéz időszak.
Az egyház az idők folyamán ezt a várakozást a liturgikus évben szűkítette, egyúttal ünnepélyesebbé tette advent négy vasárnapjával, a hozzátartozó hétköznapokkal együtt.
Katolikus templomainkban, az adventi időben, a hívő emberek ajkán újra felhangzik az imádságos könyörgés: jöjj el édes Üdvözítőnk. Ha hívunk, ha várunk valakit, ez annyit jelent, azért várjuk, mert szükségünk van rá, várunk tőle valami jót, előnyt. A történelem Üdvözítőjét, évezredeken keresztül, milliók és milliók várták. Ő már eljött és megváltotta a világot.
Mi, a ma élők, Jézust követők várjuk Őt. Él bennünk a remény, hogy újra eljön. De amíg az „újraeljövés” beteljesedik, nem élhetünk semmittevésben. Vár­juk az Urat, de nem tétlenkedve. Nem elég vágyakozva sóhajtozni: jöjj el édes Üdvözítőnk. Indulni, tenni, cselekedni kell, a Jézust váró adventben.
Az adventi időszaknak sok szép, lelket formáló szent cselekedete van. Ezt az Istent szolgáló lélek kell, hogy észrevegye, és lelki értékeket gyűjtsön.
A hajnali misékkel (roráte misék) az Ószövetség sötétségében botorkáló emberére emlékezünk, aki hosszú időn át hajnalra várt.
Szállást keres a Szentcsalád. Kilenc napon át tartó, ima és ének, mely felidézi Szűz Mária és Szent József betlehemi szálláskeresését és elutasítását.
Betlehemezés, melyben a gyerekek angyaloknak, pásztoroknak öltözve, a házaknál, pásztor jelenetekkel, örvendeztetik meg, a ház kicsinyeit és a nagyokat is.
Templomi pásztorjáték. Jézus születésének megjelenítése, a Szentírásból vett hiteles leírás alapján vagy írók különböző elképzelései szerint.

Ezek a hagyományra épített vallásos ténykedések a gyerekeknek és a felnőtteknek is mozgalmat, szépséget jelentenek. Tehát azt is mondhatjuk ezek szép, szent külsőségek. Mivel az ember test és lélek, ezekre a kedves látványosságokra szükség van. De mit adjunk a léleknek? Talán valamivel többet, mint az egyházi év más időszakaiban.
Ha lehet egy pár roráte misét. Ha munka miatt ez nem lehetséges, akkor esti szentmisét. Advent négy vasárnapját, a szentírási szövegekkel és az ehhez kapcsolódó szentbeszédekkel. Legyen lelki igényünk arra, hogy a karácsony előtti lelkigyakorlatos szentbeszédeket meghallgatjuk. Ezeken kívül egyéni igény lehet több imára családban, közösségben, a szolgáló szeretetre. És talán ami a legfontosabb: tudjunk a temp­lo­mi betlehem előtt megtisztult lélekkel imádkozni.
Az ünnepi időszakra való készület veszélyeket is jelenthet. Hajlamosak vagyunk arra, hogy hajtunk és a látványos életbe beleveszünk. Ne nyugtassuk meg magunkat a külsőségekkel, mert akkor elvesznek a lelki értékek. Fontos, hogy tudjunk magunknak csendet teremteni. Hiszen a csendben a lélek tud határozni, és ha kell, változtatni azon, ami eddig hibás volt.
Kinek milyen lesz az adventje? Olyan amilyennek alakítjuk, formáljuk. Legyen ébrenlét, készenlét. Sokszor szólaljon meg lelkemben e fohász: jöjj el édes Üdvözítőnk!

Somlai József nyugdíjas plébános