Irgalmasság éve 2016

Ferenc pápa december 8-án nyitotta meg az Irgalmasság rendkívüli szent­évét. A kórházban az önkéntesekkel együtt évek óta osztogatjuk az Irgalmas Jézus szentképet, ami általában megnyitja a beteg emberek szívét.
Október végén egy olyan gondolat érlelődött meg bennünk és maradt mélyen a lelkünkben, hogy az Irgalmasság rendkívüli Szentévének a meg­nyi­tá­sa egy nagy lehetőség: tarthatnánk eb­ből az alkalomból egy 24 órás szentségimádást a kórház falai között. Amikor ezt az elképzelésünket a kórház vezetősége elé terjesztettük, a menedzsment igent mondott kérésünkre és nagyon komoly támogatásáról tett tanúságot.

Megható üzenet volt számunkra, hogy a terem lefoglalására nem volt más szabad két nap egymás után, csak a december 7-e és 8-a, ami az Irgalmasság éve megnyitásának vigíliája. Ekkor már nem volt kérdés, hogy ez nem a mi saját lelkigondozói ötletünk, hanem egy jóval mélyebb indítványozás. Ha egy kicsit visszatekintünk a kórház életére, volt már hasonló, amikor az 1980-as években dr. Gémesi György és Gulyka József isaszegi plébános kezdeményezésére, engedélyezték a szentmise bemutatását szom­ba­ton­ként, ami azóta is töretlenül mű­kö­dik a környékbeli papság és Jász Já­nos és Terike hűséges szolgálata által.
Fontos volt számunkra, hogy a környék plébániái is csatlakozzanak ehhez a kezdeményezéshez. A plébános atyáknak elmondtuk vágyunkat és a körvonalát annak, ahogyan mi ezt elképzeltük. Az atyák is mindenhol tárt karokkal fogadták a szentségimádás gondolatát. Elmondták javaslataikat és azok a közösségek, akik a két munkanapon szabaddá tudták magukat tenni, jelezték, hogy egymást beosztva jönnek imádkozni az Oltári­szentség előtt. Őszintén elmondhatjuk, hogy a 24 órának a beosztása úgy kialakult, hogy nagyobb emberi erőlködésre nem volt szükség, időnként csak megálltunk és hálálkodtunk, hogy mennyire szépen körvonalazódik és összeáll minden egyes apró részlet. Az utolsó héten minden osztály bejárati ajtajára kikerült a 24 órás beosztás és mellé egy pársoros ismertető arról, hogy mi is a szentségimádás, azért, hogy mindenkinek legyen ideje tájékozódni és felkészülni erre a szép nap­ra. Utolsó napon minden beteg kézbe kapta az órabeosztást, hogy ha máshogyan nem is, de lelkileg és gondolatban legalább be tudjon kapcsolódni ebbe a folyamatba. Ekkor osz­tott­uk ki a betegeknek és a dolgo­zók­nak az imakérő kis lapocskákat is, ami­re ráírhatták kéréseiket, vágyaikat is. Meglepetésünkre a dolgo­zók közül is rengetegen írták fel vá­gya­ikat, kéréseiket ezekre a lapokra. Ezek egy do­bozba kerültek és felajánláskor ott voltak az oltár mellett.
A szentségimádási alkalommal kap­­­csolatos legfontosabb vágyak ben­nünk a következők voltak:
• a kórházi személyzetet és a bete­geket valahogyan megszólíthassuk és valamilyen „nyelvezettel” elérhessünk hozzájuk is az örömhírrel: Isten ir­gal­mas és mindenkinek megbocsát,
• a kórház intézményét a környék kö­zösségei által jól beimádkozzuk, hogy kápolna hiányában ugyan, de mé­gis egy kis megszentelt tér részlet lehessen azoknak, akik oda gyógyulni és dolgozni járnak,
• tudatosítani az embe­rek­­ben azt, hogy a betegség­ben a szeretet és az össze­tar­tozás a legfontosabb, nem a szen­vedés és a keresztnek a kiemelése.

24 órás szentségimádás a kórházban

December 7-én reggel, ami­kor dr. Trombitás Zoltán fő­igazgató és dr. Faragó Ar­túr kórházlelkész közösen meg­nyitották a 24 órás szent­ségimádást, akkor mind­ketten kihangsúlyozták, hogy a testet és a lelket együtt kell gyógyítanunk, ugyanakkor a gyógyító személyzetnek is fontos tudatosítani, hogy csak összedolgozva ér­hetj­ük el, hogy a beteg felépüljön. A szentmisén a kórház dolgozói és a betegeken kívül részt vettek olyanok is, akik a környékről be tudtak jönni. A szentmisén a gödöllői Szent Imre Katolikus Általános Iskola gyermekkórusa szolgált, Dohanics Adrienn veze­té­sé­vel, angyali hangjukkal emelve fel a hívek lelkét Istenhez. Mise végén Artúr atya helyezte ki és tömjénezte meg az Oltáriszentséget.
A nyitó szentmise után minden órának volt egy egyedi és meghitt légköre, ugyanakkor az óráknak voltak külön szándékai is. A kórházi osztályok, a dolgozók is beírták magukat, hogy őértük mikor imádkozzunk. Elég sokan ezekben az órákban le is tudtak jönni, velünk együtt imádkozni és egy kicsit megpihenni Jézus közelében. Mi­vel a kórház olyan időszakban épült, amikor Isten létét intézményesen megkérdőjelezték, ezért kórházi ká­polna hiányában a nagy tanácsterem adott otthont erre az időszakra az Úr Jézusnak. Próbáltuk a termet úgy kialakítani, hogy legyen egy kis „előszoba” rész, ahová könnyedén meg lehet érkezni, át lehet hangolódni a kinti rohanó ritmus után. Ebbe a „bemosakodó” térbe elhelyeztünk az asztalokra sok szép imát és gondolatot. Ide raktuk azt a kis dobozt is, amelybe kéréseket, imaszándékokat lehetett be­dobni, mellé egy emlékfüzetet, hogy a végén írhasson bele, akiben meg­fogalmazódott és kikívánkozott va­lami. Ha valakinek ebben a térben sikerült megérkeznie, lecsöndesednie, akkor békésen átsétálhatott az Oltáriszentség elé.
Hála Istennek nagyon sokan éltek a lehetőséggel a kórházi személyzet és a betegek közül is, ugyanakkor a szolgálattevők is úgy távoztak, hogy tele voltak örömmel és hálával. Örültek, hogy jöhettek és ők is tehettek valamit azért, hogy Isten irgalmassága tapasztalhatóvá váljék a világban.

24 órás szentségimádás a kórházban

A kedd délelőtti záró szentmisére zsúfolásig megtelt a Flór Ferenc terem. A szentmisét Balogh P. Piusz Opræm kormányzó perjel, Gulyka József isaszegi esperes, prépost atya és Görbe József kistarcsai-csömöri plébános tartották. A szentmisén a premontrei szkóla énekelt, Kocsis Csaba vezetésével.
Mire az egész ünnepség a végére ért és megkaptuk az áldást, mindannyian ölelkezve és könnyek között szorongattuk egymás kezét, annyira meg­hatódtunk ettől a két naptól.
Szentségimádás utáni napokban annyi sok pozitív megerősítést kaptunk a vezetőségtől, a dolgozóktól és a betegektől is, hogy az leírhatatlan. A vezetőség évente szeretne ugyanilyen alkalmat, mi egyelőre imában várjuk, hogy hogyan is legyen a továbbiakban.
Az Olvasó újság előző számában nagy szeretettel hívtalak Titeket, kedves Testvérek, hogy gyertek és imádkozzunk együtt ebben a 24 órában. Fon­tosnak éreztem, hogy az a lelkületünk, ami az Oltáriszentség körül Krisztusi közösséggé formál bennünket, a kórházban is elkezdjen munkálkodni. Vágytam arra, hogy azzal a szeretettel és összetartozással létezhes­sünk kórházunkban is, mint a templomban az oltár körül szoktunk egymás szemébe nézni. Igazán meg sem tudom fogalmazni, hogy mi is történt abban a 24 órában. Talán a „Király vagy, Jézus király” ének fejezi ki legjobban, hogy ki lett a lelkek vezetője az intézményben. A környék plébániái és közösségei is mind jelen vol­tak, örömmel szolgáltak és meg­ha­tot­tan távoztak. A mi kistarcsai közössé­günk pedig folyamatosan jelen volt. Min­den órában legalább két-három kistarcsai testvér imádta az Urat. Megható és örömteli kedves testvérek, aho­gyan oda ajándékoztátok magatokat, és ahogyan imáitok által is áldott hellyé nyilvánítottátok azt a helyet, ahol szintén nincsen hét, hogy beteg kistarcsai testvérünkkel ne találkoznék. Higgyétek el, hogy ha egy beimádkozott térbe megyünk gyógyulni, akkor nem félelemmel fogjuk az ott eltöltött napokat megélni, és ha dolgozni megyünk, se égünk ki, hanem maximum kicsit elfáradunk a nap végére. Sok minden múlik azon, hogy lelkileg hogyan éljük meg a napokat és ez a mély összetartozás, hiszem, hogy mindannyiunknak sok erőt fog adni.

24 órás szentségimádás a kórházban

Ezúton szeretném hálámat és külön köszönetemet kifejezni:
• Görbe József atyának, aki emberileg és lelkileg is támogatta ezt az ügyet,
• az önkéntes beteglátogatóinknak, akikre ebben a két napban elég nagy feladat hárult,
• a Mária Légió tagjainak, akik a hajnali órákban hűségesen és hősiesen kitartottak,
• a Vivace kórus és a Mécs közösség tagjainak,
• a Fonós anyukáknak és a gitáros zenekar tagjainak,
• Dolhai Attilának, feleségének Vikinek és Dolhai Bélának,
• közösségünk azon férfitagjainak, akik az éjféli órájukat fölajánlották és a békéért imádkoztak,
• minden kedves hívőnek, aki a nagy közösség tagjaként magáénak érezte az ügyet,
• mindazoknak, akik lélekben támogatták ezt a lelki ügyünket – sokan vannak ilyenek, hála Istennek.
Kívánom, hogy a Jóisten szeretete és békéje legyen a jutalmuk és az Irgalmasság szent évében tapasztalják meg ők maguk is a megajándékozottságot.
Hálával és köszönettel: Bálint Brigitta lelkigondozó,
Fotó: Lauer Tamás, további fényképek megtekinthetőek a plébánia honlapján