Erdélyben születtem, egy öt gyermekes család első gyermekeként.
A budapesti Pázmány Péter Katolikus Egyetemen végeztem hittanár szakon, majd a Semmelweis Egyetem Lelkigondozói szakán diplomáztam.
A jezsuiták lelkiségén, a szemlélődő lelkületben élek tizennégy éves korom óta: Jálics Ferenc, Nemes Ödön, Nemeshegyi Péter, Beőthy Tamás és Vízi Elemér jezsuita atyák dobogókői lelkigyakorlatai, lelkivezetése, életem meghatározó élményei. A munkához való hozzáállásban, a mindennapok jézusi látásmódjában, Erdélynek és a jezsuitáknak sokat köszönhetek: az egyszerűség, a teherbírás és a négyszemközti, kis közösségi élet ereje, úgy érzem, innen fakad.Férjemmel tizennégy éve élünk Kistarcsán, három gyermekünk van: Tamás 14, Anna 12, Andris 10 éves.
A Pest Megyei Flór Ferenc Kórház klinikai lelkigondozója vagyok nyolc éve.
A kistarcsai egyházközség képviselő-testületének 2019. szeptembere óta vagyok a tagja.
A plébánián három kis csoportnak vagyok a tagja, ebből az egyiket koordinálom is.
A pasztorális munkacsoportba köteleződtem el, és amire jelenleg szívvel-lélekkel hivatást érzek, az a házaspároknak és a családoknak a pasztorációja.
Mindemellett a négyszemközti lelkigondozás a szívem közepe, ami kortól, nemtől, életállapottól függetlenül mindenkire vonatkozik, mint a kórházban.
Mivel a mai világban a házastársi kapcsolatot próbálják összemosni és azonos szintre emelni sok hasonló „életközösséggel”, én fontosnak érzem, hogy ami a mi keresztény gyökereinkben jól működő értékként benne él, azt itt a plébánián erősítsük és kovászként életben tartsuk.
Én értékként és csodaként élem meg, hogy képesek vagyunk több családdal a hétköznapi életben is szorosan együttműködni az élet különböző területein.
Ezt a mintát szeretném másoknak is megmutatni és bátorítani őket arra, hogy merjenek a mindennapokban összekapcsolódni egymással.
A családok pasztorációja számomra azt jelenti, hogy azokat az értékeket, melyek a hagyományos keresztény családok alapjait meghatározzák, a mi közösségünkben ne csak elméletben, hanem a gyakorlatban is élni tudjuk és nyilván a plébánián kívüli családok számára is örömtelivé, mindennapivá és élhetővé tehessük.
Fontos, hogy mindenki keresse egyénként az Istent, de az is fontos, hogy négy-öt családdal legyen kapcsolatban: megbeszélni az élet örömeit, nehézségeit.
A testületi munkával kapcsolatban nagyon konkrét és világos képek élnek bennem, rövid és hosszabb távon is.
Minden nap kérem ehhez a Jóisten áldását és útmutatását is, hogy a saját családom mellett a közösség javára is lehessek!
Kérésem a hívek felé: négyszemközt bátran keressenek, jelezzenek és a vágyaikat, álmaikat, de a hiányaikat is próbálják megfogalmazni.
Én azt tudom és szeretném is képviselni, ami megfogalmazódik és elhangzik.
Az elköszönt képviselő tagoktól pedig kérni szeretném, hogy „tapasztalt, öreg bölcsként” bátran merjenek szólni, jelezni nekünk fiatalabbaknak, ha úgy ítélik meg, hogy a kistarcsai hajónk nem jó irányba tart.
Székelyföldön az időseket mindig meghallgatták(a nagy családban és a közösségben egyaránt), az együttélésnek és ez egyensúlynak ez egy nagyon fontos feltétele.
Én ezt a leköszönő, ismerős tagoknak az oltárnál is jeleztem, az eskütételünk előtt.
A nagy közösség imádságos támogatását is kérem, hiszen enélkül vakmerőség lenne bármerre elindulnunk!
A Szentlélek Isten védjen és oltalmazzon, irányítson bölcsességével mindannyiunkat!