„…az Adventtel mindig újra kezdődik az emberi szívek zarándoklata Krisztus felé, aki kinyilatkoztatja nekünk az Atya és az Ő szeretetének misztériumát” – írja II. János Pál pápa. Az egyházi év kezdetén hittel és reménnyel újra útnak indulunk, hogy megváltásunk titkait egy évbe sűrítve ismét átéljük, és szívünkben egyre mélyebben találkozzunk Istennel. Valójában maga Isten indul az ember keresésére. Eljön ő, aki folyton úton van felénk, mert ő „előbb szeretett minket” (1Jn 4,19). Eljön, hogy megtörténjen az a csere, az az isteni csoda, hogy megtestesülésének titka által részesei lehessünk az ő isteni életének. Az időt nem ismerő Isten belépett az időbe, hogy mi kiléphessünk vele az örökkévalóságba. Az Úr nem érkezik üres kézzel. Azt hozta ajándékba, amit kérni se tudtunk volna: a megváltást, hogy szabad utunk legyen az Atyához. Saját születésével emberségünket, egész emberi méltóságunkat megszentelte és magához emelte. Az Atya legnagyobb ajándékaként Krisztust adta az emberiségnek, Krisztust pedig irántunk érzett szeretete hozta a földre.

Advent első napján megfogjuk Mária kezét, és anyai szívére bízva magunkat, vele együtt járjuk egész évben Fia útját. Első utunk Betlehembe vezet Máriával és Józseffel, akik úgy élték meg az első adventet, mint senki más. Mária méhében hordozza az örök Atya Fiát, aki azért születik a világra, hogy elhozza nekünk az örök élet evangéliumát. Minden most, a megtestesüléssel kezdődik. Most kezdődik a húsvét. Itt kapcsolódik össze az emberi végesség és az isteni örökkévalóság. A jászolban, a hajléktalan gyermek ugyanaz a Krisztus, akit nemrég a mindenség királyaként ünnepeltünk. A síró kisded, akit karácsony éjjelén a Szűzanya a szívére ölel, ugyanaz a Krisztus, aki eljön ítélni eleveneket és holtakat. „Jézus Krisztus ugyanaz tegnap, ma, és mindörökre” (Zsid 13,8). A jászolban fekvő kisded előtt hódolatunkat kifejezni ugyanúgy hitvallás, mint a keresztre feszített Krisztus előtt leborulni. Ha hiszünk a megtestesülés titkában, akkor hiszünk a feltámadt Úrban és a nekünk ajándékozott örök életben. Maga az Isten jött el közénk: „Áldott az Úr, Izrael Istene, mert meglátogatta és megváltotta az ő népét” (Lk 1,68). Krisztus, a világ világossága, születésével fényt hozott a földre, amely Betlehemből kisugárzik az egész világra. Szabadulást, örömöt, békét és reményt hozott minden ember szívébe, elhozta mindazt, amire minden ember szíve vágyakozik. Isten a keresztségben meghívott minket, hogy tanúi legyünk ennek a világosságnak.

A gyerekek várják, hogy mit hoz a Jézuska, mert azt hiszik, hogy a Jézuska hozza a karácsonyt. A hitében felnőtt keresztény ember tudja, hogy a Jézuska – és csak a Jézuska hozza a karácsonyt. Jézus Krisztus a világ egyedüli Megváltója, aki „értünk emberekért, a mi üdvösségünkért leszállott a mennyből, megtestesült a Szentlélek erejéből Szűz Máriától, és emberré lett”. Isten végtelen szeretete és irgalma kézzelfoghatóvá válik Fiának megtestesülésében. A mindenható Isten egy csöppnyi gyermekben egy lett közülünk. Ennél közelebb már nem lehet jönni hozzánk. „Nem félhetek egy olyan Istentől, aki miattam oly kicsinnyé tette magát… szeretem Őt! (…) hisz Ő nem más, mint szeretet és irgalom!” – írja Lisieux-i Szent Teréz.

Betlehem neve héberül azt jelenti: „a kenyér háza”. Jézus már születésével rámutat arra, hogy életünk kenyere akar lenni, hogy tápláljon életünk útján. Éhezünk-e rá? Vágyakozunk-e arra, „aki után a Föld epedett”? Érezzük-e, hogy szükségünk van a megváltásra? „Ha Krisztus százszor is születne Betlehemben, / Elvesznél, ha nem jönne el a szívedben” (Sedulius). Készítsünk neki utat, hogy meg tudjon születni a szívünkben. Minden szentáldozáskor a lelkünkben valóságosan jelen van. Úgy imádhatjuk, mint a betlehemi jászolban, és ő eltölt minket kimondhatatlan örömmel, mint a pásztorokat és a napkeleti bölcseket. Minden szentáldozásnál a Szűzanya lelkünk szegényes jászlába fekteti a gyermek Jézust. „Mert bármilyen szegény is lelkem, azt kívánom, számodra a vigasz helye és a szeretet fészke legyen” – írja imájában Szent Pio atya. Minden szentáldozás új karácsonyt jelent számunkra.

Várjuk őt, aki az időben egyszer már eljött Betlehemben, és megünnepeljük születésének ünnepét. Várjuk őt, aki el fog jönni az idők végén, aki eljön értünk minden szentmisében, és aki eljön értünk életünk végén, mert hazavár. Hűséges az Isten. Megtartja ígéreteit. Eljön Istenünk.

Karácsony éjjelén az Istengyermek első imádói édesanyja, Mária és Szent József voltak. Mária az az édesanya, akit boldognak hirdet minden nemzedék. „Boldog vagy, mert hittél”(Lk 1,45). Tőle tanuljuk szeretni az Urat, az ő szerető tekintetével nézünk az Újszülöttre.

A Szűzanya megmutatta a pásztoroknak a pásztorok pásztorát és a királyoknak a királyok királyát. Legnagyobb méltóságát, Istenanyaságát ünnepelve kérjük őt, aki a „természet ámulatára” Teremtőjének anyja lett: „mutasd meg majd nékünk áldott Egyszülötted”, ó édes Szűz Mária!

Szilágyi Mária