A templomi szolgálattevőket bemutató riportsorozatunk mostani részében a Csicsiri házaspárral, Ferivel és feleségével, Krisztával beszélgettünk.
Feri, te tősgyökeres kistarcsai vagy. Volt olyan időszak a közös életetekben, amikor nem itt éltetek?
Feri: Igen, házasságkötésünk után az együttélést Kerepesen kezdtük egy örökölt fél házban, majd rövid időre Kistarcsára költöztünk albérletbe, utána pedig Szigethalom következett. Ott három évig laktunk, majd édesapám jóvoltából visszajöhettünk Kistarcsára, immár véglegesen.
Közösen indítottátok el a kistarcsai hittanosok táboroztatását. Milyen indítékok vezettek titeket? Milyen kedves emlékek élnek bennetek ezekről a táborokról?
Kriszta: A táborozás ötlete Somlai atyától származik, ő kért fel minket 2004-ben, az első tábor megszervezésére, és folyamatosan támogatott, a teljes bizalmát élveztük. Minden évben el is látogatott hozzánk, két napra József atya is táborlakó lett, akármilyen távol is volt a helyszín.
F.: Rengeteg kellemes élménnyel gazdagodtunk mi is a táborok alkalmával, a jó hangulatú kirándulásoktól kezdve, az izgalmas csapatversenyeken és focibajnokságokon át a közös imádságokig. Sőt, a táborozások miatt olyan helyekre, intézményekbe, gyárakba is eljutottunk, ahova magunktól talán sose mentünk volna. De a legjobb érzés mégis akkor ért minket, amikor a táborok után néhány anyuka lelkendezve újságolta, hogy a gyermeke mennyi minden jót mesélt a programokról, a hangulatról, a közösen töltött időről.
K.: Szerettük volna megismertetni a gyerekekkel a közösség élményét, ahol mindenki egyenrangú és szívesen, szeretetből dolgozik a másikért. Olyanok voltunk, mint egy nagycsalád. Sokan megélték és megérezték ezt, hiszen többen visszatérő táborozók lettek, s évről évre nőtt a létszám is. Amikor véget ért a tábor, már rögtön keresni kezdtük a következő nyárra a szállást. Sok munka, intéznivaló és felelősség volt egy-egy tábor megszervezése és lebonyolítása, de nagyon élveztük, mert csodálatos volt látni a gyerekek örömét. Nagyon szerettem csinálni, hálás vagyok a Jóistennek, hogy ilyen gyönyörűséges feladatot bízott ránk. A hat év alatt több segítőnk is volt, akik szintén kivették részüket a munkából – köszönet érte nekik. Idén már nélkülünk ők vezették a tábort.
Nem csak a gyermekek fontosak számotokra, jól tükrözi ezt a MÉCS Családközösség plébániai megalakítása is. Hogyan él ez a közösség jelenleg Kistarcsán? Mit jelent számotokra a MÉCS?
K.: Egy házaspároknak szóló közösség gondolata még Szigethalmon fogalmazódott meg bennünk, miután az ottani plébános – Pollák László atya – elküldött minket Máriabesnyőre egy családkongresszusra. Magáról a MÉCS-ről is ott hallottunk először. Érdekes visszacsatolás a múltunkhoz, hogy Szláby Tibor atya képviselte a MÉCS közösséget, aki Kistarcsán volt káplán, amikor mi is ifjúsági hittanosok voltunk, ő vezette azt a hittanos lelkigyakorlatot, ahol megismertük egymást 1988-ban. Szigethalmon létrejött egy kis közösség négy házaspárral, majd visszaköltözésünk után itt, Kistarcsán is szerettünk volna egy házas csoportot. Szerencsére többeknek is megtetszett az ötlet, így belevágtunk.
F.: A kistarcsai közösséghez jelenleg hét házaspár tartozik, havonta egy alkalommal találkozunk a plébánián, közös imával, énekléssel, szentírási rész felolvasásával s egy adott téma feldolgozásával zajlik egy-egy összejövetel. Számunkra legnagyobb előnye a MÉCS-nek, hogy kidolgozott tematikát biztosít az összejövetelekhez, így sokkal-sokkal egyszerűbb az életünk, mivel sosem kell témát keresni. Külön jó, hogy időnként előfordulnak kényesebb kérdések is, amiket magunktól eszünkbe se jutna szóba hozni, mégis utólag kiderül, hogy igenis ezekről is kell beszélnie egy házaspárnak.
K.: Sokat jelent az is, hogy egy nagyobb közösséghez tartozunk. Országosan már több mint száz csoport működik, régiókra osztva. Ha mindenhol csak öt házaspárral számolunk, az már több mint ötszáz családot jelent! A papi vezetőnk Bíró László püspök atya, aki az alakulás óta – 15 éve – segíti a vezető házaspárt és az egész közösséget. Minden nagyböjtben lelki napot tart a házaspároknak, részt vesz az országos programokon. Volt már közös zarándoklat Medjugoréba, egyhetes európai találkozó Pannonhalmán, 2011 júniusában pedig családi lelki nap lesz, ilyenkor a közösséghez tartozó minden házaspár gyermekeikkel együtt vehet részt a programokon. Nagyon jó érzés megtapasztalni, hogy milyen sokan vagyunk, akik a nehézségek mellett is bízunk a gondviselésben, kitartunk párunk mellet, és több gyermeket vállalunk.
Feri, hivatásod keresése közben a papság gondolata sem állt tőled messze. Mi az, ami miatt mégis a családalapítás mellett döntöttél?
F.: A gimnázium utolsó éveiben, amikor a továbbtanulásról kellett döntenem, erős hívást éreztem a papi szolgálat felé, így nem volt kérdéses számomra, hogy arrafelé indulok. Egy évnyi katonáskodás után az egri szemináriumba kerültem, ahol nagyon jól éreztem magam. A beöltözés után is büszkén viseltem a reverendát, például amikor átvonultunk a néhány saroknyira lévő bazilikába. A tanév vége közeledtével viszont egyre erősödött bennem az érzés, hogy mégsem ez az én hivatásom. Az első tanév végén hosszú vívódás után döntöttem el, hogy nem ez az én utam. Azon a nyáron ismertem meg Krisztát, mintha a Jóisten küldte volna nekem, szerelem volt első látásra. A következő év októberében házasodtunk össze. Most, négygyermekes családapaként sem bántam meg a döntésemet, de az oltár szeretete és az Isten szolgálata iránti vonzalom megmaradt.
Somlai plébános atya idejében a táboroztatáson kívül milyen feladatokat vállaltatok magatokra a család mellett?
K.: Visszaköltözésünk Kistarcsára egybeesett az új plébánia átadásával. Természetes volt számunkra, hogy nemcsak a vasárnapi szentmise látogatásával tartozunk az itteni közösséghez, hanem a közösségért végzett munkába is aktívan bekapcsolódunk. Az új plébánia közösségi terme üresen állt, szerettünk volna életet vinni bele. Akkor kezdtük el vasárnap délutánonként az ifjúsági klubot. Ebben nagyon sokat segített Méhes Zsuzsa és Pali – a MÉCS csoport is akkor indult. Igyekeztünk a gyerekeken keresztül minél több családot megszólítani, ezért az ünnepekhez kapcsolódóan egyházközségi összejöveteleket szerveztünk a plébánián – farsang, karácsony –, illetve közös kirándulásokat: jártunk a Mátrában, Pannonhalmán. Somlai atya az iskolai hittantanításra is felkért, részt vettem az elsőáldozók szüleinek felkészítésében, valamint a templomi pásztorjáték betanítását is ránk bízta József atya.
F.: Én még megemlíteném a filmvetítéseket is. Somlai atya hozzájárulásával a táborok miatt vettünk egy projektort, amit szerettünk volna jobban kihasználni, ezért néhány alkalommal filmvetítéseket is tartottunk a plébánián, de ennek segítségével tudtuk bemutatni rendszeresen a táborokban készült képeket is.
Az új plébános atya érkezésével új feladatok is keletkeztek. Milyen munkákba kapcsolódtatok be az utóbbi egy–két évben?
K.: Az első „nagy falat” a tavalyi egyházközségi évnyitó megszervezése volt, majd a templomi karácsonyi műsor, a farsang és májusban a házaspár találkozó lebonyolítása. Ez utóbbinak az ötlete már évek óta megvolt, de csak mostanra ért meg. Sajnos a nyári táborban már nem vehettünk részt, mert augusztusban újabb taggal bővült családunk, Donát igazi ajándék számunkra a Jóistentől.
Nagyon jó érzés, hogy Kistarcsán sok olyan ember van, aki szívesen segít a programok szervezésében, lebonyolításában, szabadidejének feláldozásával. Legnagyobb segítséget, támogatást mindig Feritől kaptam, szinte mindent együtt csinálhattunk, így nemcsak a közösség, de házasságunk is gazdagodott az elmúlt 21 évben.
F.: Én pedig Görbe atya javaslatára az ősszel harmadmagammal elkezdtem az akolitus képzőt. Ennek megelőlegezéseképpen kaptunk mindhárman áldoztatási engedélyt a püspök atyától, így ezzel élve besegítünk a vasárnapi szentmiséken az áldoztatásba, sőt nyáron az atya szabadsága alatt még igeliturgiát is tartottunk a hétköznapokon. Szintén atya kérésére a vasárnapi hirdetéseket és a heti miseszándékokat én írom össze minden héten. Mivel pedig Kiss Dávid szeptemberben szemináriumba vonult, az ő helyére beállva, szombat esténként sekrestyésként is szolgálok. Számomra ezek az új feladatok azért is jelentenek örömöt, mert így egyre többet lehetek az oltár közelében.
Lauer Tamás