A Galata levél híres mondata: „Szabadságra szabadított meg minket Krisztus” (5,1). Majd Pál apostol így folytatja: „Álljatok meg szilárdan, és ne engedjétek magatokat újra rabszolgaság igájába fogni” (5,2).

Húsvét titka áll előttünk. A föltámadás ugyanis éppen azt jelenti, hogy Jézus győzött mindenen, ami az embert fogva tartja. A gyilkos indulatok nem tudták elpusztítani, a halál képtelen volt őt fogva tartani – testét nem érte rothadás. Aki hisz Jézusban, a Föltámadottban, az áment mond arra, hogy a Szentlélek átjárja, és így megajándékozza őt Isten fiainak szabadságával.

Csak az az ember tud „szilárdan állni”, aki szabaddá tette magát Isten számára. Nem csupán a vértanúkra kell gondolni, akik bátran szembenéztek a halállal, hanem azokra az egyszerű emberekre is, akik – nem hétköznapi módon – szembefordultak a bűnnel, megszokással, alantas eszközökkel kiharcolható karrierrel stb. Ezek az emberek megingathatatlanok abban, hogy a szeretet cselekedeteiben mindenki megkóstolhatja a szabadság gyümölcsös ízét.

Vannak, akik azt gondolják: a szabadság arra adatott, hogy az embernek semmit ne kelljen (felelősséget vállalva) megtennie. Ebből fakadóan nem is kötelezik el magukat semmi és senki mellett. Nem állnak szilárdan, de azzal áltatják magukat, hogy szabadok. Valójában roppant erőfeszítéseket tesznek azért, hogy a bensőjüknek – a szeretet utáni vágyuknak – ellentmondva, kizárjanak mindenkit az életükből. Azonban az „ember létének határait szabadságának határai jelölik ki”. Aki önmagából mindenkit „kiűz”, hogy igazán önmaga lehessen, annak a határai nem nyúlnak túl önmagán. Következésképp csak annyi öröme lehet, amennyit önmagának tud szerezni. A szerezni ige nyomatékos, hiszen mindig valaki mást kihasználva juthat csak „élvezethez”.

A Föltámadott nem zárt ki magából senkit. Úgy lett Megváltó, hogy mindenkit magába fogadott. Mindezt azért tette, hogy nekünk ajándékozhassa szabadságunk „határtalan határait”. Minden a tiétek, ti Krisztuséi vagytok, Krisztus pedig az Istené (1Kor 3,22–23).

Görbe József plébános