Magyar Katolikus Karitász

Elteltek a nagyböjt várakozással teli, és a húsvét ünnepi napjai. Az év ezen szakában
a keresztény emberben felerősödik a szándék a jótékony adakozásra, a segítségnyújtásra. Ez szerves része
a húsvétvárásnak. Ilyenkor különös felelősségérzet ébred bennünk, hogy megpróbáljuk szebbé varázsolni azon testvéreink ünnepét, akiknek hétköznapjaikban nélkülözniük kell. Az egyénileg vagy szervezetten összegyűjtött adományok nagyon sokat jelentenek azok számára, akik ilyen segítséget kapva húsvét előtt vagy kicsivel az ünnep után megismerhetik, megérezhetik a katolikus közösségek segítő, tevékeny szeretetét. Ez a lelkület, a rászorulókkal való aktív együttérzés komoly összetartó ereje egy-egy egyházközségnek. Ezt az erőt értékelni kell, és minduntalan meg kell köszönni, amikor megmutatja magát. De álljunk meg egy pillanatra. Mit jelent az, hogy rászoruló? Vajon ki a rászoruló? Az, aki ebédjét nem azért fejezi be, mert jól lakott, hanem mert kiürült a kicsinyke tál, s aki gyermekeinek holnap is ugyanaz a pulóver ad majd alig kis meleget, ami tegnap és ma, mert nincs másik? Válaszunk határozott, gondolkozás nélküli igen. De nem bizonytalanodunk-e el, ha megtudjuk, hogy ez a félig üres hasú család szerény, de igazi szeretetben elfogyasztott vacsorája után megfogja egymás kezét, és őszinte fohásszal köszöni meg az Atyának azt a kicsit is amit kapott, és őszinte hittel, az Isten kegyelmébe vetett feltétlen bizalommal gondol a holnapra? Mi tudunk így hinni? Tudunk így szeretni? Meg tudjuk fogni egymás kezét? Nem mi vagyunk a rászorulók?

Mindenkinek van valamije, amiből más hiányt szenved, amit meg tud osztani mással. Van, aki lisztet, cukrot, olajat tud adni, mert van, de van aki, egy kedves pillantást, egy simogatásba csomagolt csöppnyi szeretetet, egy vidám mondatot, három együtt töltött percet, egy mosolyt vagy hitet tud adni, mert neki ez van! Mindannyian rászorulunk valamire, de mindannyiunknak van valamije, amit azért kaptunk az Istentől, hogy azt megosszuk másokkal. Találjuk meg, hogy mi miben vagyunk gazdagok, és adjunk! Nagyböjtben, húsvétkor, amikor tehetjük. És ne felejtsük el megköszönni, hogy kaptunk, hogy adhattunk.

Hálásan köszönjük a több tucat élelmiszercsomagot, melyet a nagyböjti gyűjtés során kaptunk, amivel a szerényebb körülmények között élő családjaink, egyedül élő testvéreink hétköznapi nehézségeit próbáljunk enyhíteni. Köszönjük, hogy kaptunk, köszönjük, hogy adhatunk.

Lengyel Dávid