Emlékezz ember!

Az Anyaszentegyház húsvét előtt negyven napos böjti, bűnbánati időt tart. Ez a bűnbánati idő körülbelül 330-tól kezdve általánossá lett. A keresztények legnagyobb ünnepük előtt negyven napos böjttel készülnek, mivel az evangéliumok tanúsága szerint Jézus Krisztus is nyilvános működése előtt negyven napig böjtölt a pusztában.

A húsvét előtti böjt kezdetben igen szigorú volt. Tilos volt a hús és a tojás fogyasztása, naponta pedig csak egyszer lehetett enni. Ez a szigorú böjti fegyelem az idők folyamán lassan, elsősorban a nyugati egyházban enyhült. A hústól való megtartóztatás csak péntekre vonatkozott. Az egyszeri étkezés helyébe, pedig az egyszeri jóllakás került. A második Vatikáni Zsinat után a böjti fegyelem tovább enyhült.

A kereszténység első századaiban a felnőtteket a nagyböjti időben készítették fel a keresztség szentségének felvételére. A hittanulók ebben az időben részesültek folyamatos oktatásban, majd vizsgákat tettek. Ha a követelményeknek megfeleltek, akkor nagyszombat éjszakáján megkeresztelték őket. Az akkori szokás szerint fehér ruhát öltöttek fel, melyet egy hétig viseltek. Húsvét utáni vasárnapon vették le, ezért a régi liturgia ezt a vasárnapot fehérvasárnapnak nevezte.

Az ókeresztény korban a nyilvános bűnösöknek, a házasságtörőknek, a bálványimádóknak és a gyilkosoknak, a nagyböjti időben kellett bűnbánatot tartani. Hamvazószerdán a püspök hamut szórt a fejükre, a templomban bűnbánati zsoltárokat imádkoztak. A nagyböjti időben a nyilvános bűnösök nem mehettek be a templomba, csak a templom kapujában állhattak, esetleg az előcsarnokban. A templomba menőktől kérték, hogy imádkozzanak érettük.

A nyilvános bűnösök visszafogadása nagycsütörtökön történt. A templom kapujában, vagy az előcsarnokban a földre borultak, majd gyertyát kaptak a kezükbe. A templomban a püspök, a papság és a hívek bűnbánati imákat imádkoztak. Egy diakónus (szerpap) meggyújtotta a vezeklők gyertyáját és a püspök elé vezette őket, aki megadta nekik a bűneik alól való feloldozást. A nyilvános vezeklésnek ez a formája a 13. századig gyakorlatban maradt.

A 11. századtól egy másik gyakorlat is elkezdődött. Nemcsak a nyilvános bűnösök, de a hívek is bűneikre emlékezve bűnbánatot tartottak. A pap hamvazószerdán szentelt hamut szórt a fejükre. II. Orbán pápa 1091-ben elrendelte, hogy minden keresztény homlokát érintsék meg szentelt hamuval. Ez a szokás mind a mai napig megmaradt a katolikus templomokban.

A hamvazószerdától kezdődő bűnbánati idő szellemi, lelki értékeit kell megélnünk. Ebben az időben szerepeljen életünkben több imádság, önmegtagadás, jócselekedet és bűnbánat. Csak így lehet számunkra lelki érték a negyven nap.

Somlai József ny. plébános