Stációk
A húsvét előtti virágvasárnap egy kapu, amelyen keresztül belépünk az egyházi év szentélyébe. A kapun belépve a szent hét, a nagyhét áll előttünk, amely nem csupán a szomorúság ideje, hiszen a kereszt és a föltámadás elválaszthatatlanok egymástól. Krisztus megváltói műve nem fejeződik be halálával, hanem átmegy a föltámadás győzelmébe. A nagyhét liturgiája nem akar csupán panaszszó lenni. A nagyhét napjaiban felhangzik a húsvét győzelmi jele. Virágvasárnap Krisztust dicsőíti a nép. Nagycsütörtökön az utolsó vacsora jelenti az ünnepet, nagypénteken a kereszt győzelme jelenik meg, nagyszombat pedig már a diadalmas húsvét kezdete.
A nagyhét három utolsó napját három szent napnak nevezik. E napok jelentik a húsvéti készület befejezését és koronáját. A három szent nap húsvéthoz tartozik, hiszen Krisztus halála és feltámadása összetartozik.
A középkorban e három nap a nyugalom napja volt. A kereskedelmi élet és a gazdasági élet szünetelt, a nép zavartalanul vehetett részt a szent szertartásokon. Egészen természetes, hogy a keresztények az év három legszentebb napját jól felkészülve, lelki nyugalommal éljék át. Később, az idők folyamán, a változó élet következtében legtöbben csak hiányosan vehettek részt e szent cselekményeken. Az új liturgia a három szent napon a kezdést esti időpontra teszi. Így lehetőséget ad többek megjelenésére.
Nagycsütörtökön a nap liturgiája bemutatja Krisztust, mint főpapot, az utolsó vacsora termében. E nap régi elnevezése: az Úr vacsorájának a napja. Legnagyobb esemény az Oltáriszentség alapítása. Jézus végtelen szeretetének jeléül adja önmagát. Innen indul az Olajfák hegyére, ahol magára maradva szenved. Az ősegyházban e napon volt a keresztelendő utolsó ellenőrzése. A vezeklők e napon kaptak feloldozást, így ők is áldozhattak.
E napot a görögöknél szent vagy nagycsütörtöknek, a németeknél zöldcsütörtöknek nevezték, nevét a zöld miseruhából származtatják, mely a 12. századig gyakorlatban volt. Egyesek úgy gondolják, a német greinen (sírni) szóból származik, mivel a vezeklők sírva, könnyezve mentek a templomba.
A nap történetére mondhatjuk, úgy keleten és nyugaton, a 4. században már megünnepelték. Jeruzsálemben három szentmise volt e napon. Az első kora reggel, a második délután, melyen a hívők áldoztak, a harmadik az Olajfák hegyén este. Franciaország egyes helyein, a kehely születésnapjának nevezték e napot. A későbbi időkben nagycsütörtökön több mise is volt. Első a keresztelendőkért, második az olajszentelési mise, a harmadik az utolsó vacsora tiszteletére.
Napjainkban nagycsütörtökön az egyházmegyék székhelyein, a székesegyházakban délelőtt egy szentmise van. Az egyházmegye püspöke együtt misézik papjaival. A papság e szentmisén megújítja püspöke előtt a papi fogadalmát. E szentmisén szenteli meg a püspök az olajokat, a kereszteltek, a bérmálkozók és a betegek olaját. A plébániák templomaiban csak egy szentmise van az esti órákban, az utolsó vacsora emlékére. A dicsőség után a harangok elnémulnak, és csak a nagyszombati dicsőségre szólalnak meg. A betegek kivételével csak ezen a szentmisén szabad áldoztatni. A szentmise végén az Oltáriszentséget külön őrző helyre kell vinni. Ezt követően az oltárfosztás következik. Az oltárt megfosztják díszeitől. A virágokat elviszik, a gyertyatartókat és a fehérrel bevont feszületet eldöntik.
Ezen az estén megköszönjük az Úr Jézusnak, hogy itt maradt közöttünk az Eucharisztiában. Hálát adunk, hogy a szentáldozásban magunkhoz vehetjük. Örülünk, hogy ezen az estén az apostolokat papokká szentelte. Emlékeznünk kell Jézus kérő szavaira: Virrasszatok és imádkozzatok. Töltsünk egy órát virrasztva, imádkozva a szenvedésbe induló Jézussal.
Somlai József ny. plébános