Nincmit

Pedagógus mivoltomban gyakran éreztem megbántva magam, amikor buszon, villamoson így utasították rendre az udvariatlan fiatalokat: ezt tanulod az iskolában? Bosszankodtam, valóban az iskola az egyetlen hely, ahol a viselkedés alapvető normáit megtanulhatja a gyermek? Jó példával vagy egy-egy aktuális esemény kapcsán természetesen próbáltam jó modorra is nevelni a tanítványaimat, de mindig akadt, akiről kellő alapozás hiányában lepergett az igyekezet. Milyen is a kellő alapozás? Íme:

Egy ködös, szürke napon evickéltem kerekes bevásárló kocsimat húzva a keskeny járdán. Jobbról hosszú kőkerítés, balról két kerékkel a járdán parkoló autók sora. Egyszerre feltűnik velem szemben egy fiatal anyuka, kézen vezetve két év körüli kislányát. Valahogy félre kellene húzódni, talán oldalra fordítom a kocsit, hogy elférjünk egymás mellett. Ekkor az anyuka hirtelen két kocsi közé lép az úttestre, kislányát is magával húzva.

– Gyere, engedjük elmenni a nénit!

– Köszönöm szépen!

– Szívesen, nincs mit! – hangzik a válasz.

– Nincmit! – csilingel egy ezüst hangocska onnan lentről.

Sz. Lászlóné