Teremtésvédelem
Teremtőnk az ember Édenkertből való száműzetése után sem fordult el az emberiségtől, hanem olyan természeti javakkal (környezet) látta el, melyek birtokában képes fenntartani evilági életét. Ezeket azonban abból a célból kaptuk, hogy szorgalmas munkával megalapozzuk anyagi létünket és nem annak a korlátlan tékozlásnak játékszeréül, amit napjainkig tapasztalunk. A parancs népesítsétek be a Földet azt is jelenti, hogy utódainknak olyan állapotban kellene továbbadni ezeket a javakat (termőföld, energiaforrások, egészséges ivóvíz), hogy az ő fennmaradásukat is biztosítsák.
A múlt században a Római Klub nevű testület első jelentése megdöbbenést váltott ki a világban környezetünk állapotát illetően. Erre egy „szelídített” változatot dolgozott ki, megalapozva a fenntartható fejlődés alternatíváját.
Azóta világunk ökológiai állapota új szakaszába lépett, javulás helyett az elmélyülő válság mind kézzelfoghatóbb jeleit mutatva. A világkongresszusok (pl. a montreáli) teljes kudarccal vagy legfeljebb felvizezett egyezményekkel zárultak, mert ezek mögül a gyakorlatban éppen a nagyhatalmak hátráltak ki, a világ legszegényebb országai pedig önerőből képtelenek érdemben foglalkozni velük.
Tudomásul kellene végre venni, hogy a fenntartható fejlődés ma már puszta fikció, csak arra alkalmas, hogy kábítószerként elaltassa a közvélemény és a technikai-gazdasági eszközök birtokában lévő intézmények figyelmét, ahelyett, hogy a veszélyek elhárítására összpontosítanának. Már maga a fogalom a probléma gyökerének félreértéséből származik, hiszen éppen a gazdasági társadalmi fejlődés fenntarthatatlansága idézte elő azt, amit legyőzni igyekezne. Az emberiség erkölcsi állapotának folytonos hanyatlása (világháborúk, népirtások, földrészek kifosztása, stb.) miatt a tudomány és technika minden vívmánya visszájára fordult. Így semmilyen körülmények között nem tartható fenn a fejlődésnek az a modellje, amely a jelenlegi fejlett civilizáció alapja, sőt belátható időn belül egy valóban fenntartható alternatíva feltételei sem teremthetők meg.
Egyetlen kiút lehetséges az ökológiai csapdából: ki kell dolgozni a megmaradás programját.
Le kell bontani a fogyasztói társadalom népbutító ideológiáját és azt a monstrumot, amelyet létrehozott. Ez a szörnyszülött a társadalom óriási parazitájává vált. Sokat fel kell adni azokból a képzelt és tényleges vívmányokból, amelyeket az emberiség elért. Nem tartható fenn semmiféle luxus-szintű fogyasztás, sőt a közlekedés, ipar és kereskedelem, de még az információs rendszer mostani formája sem (a ráfordítással arányosan kiaknázható energiakészlet, ivóvíz- és tápanyagforrások hatalmas pazarlása, stb.). A tudományos kutatás és fejlesztés legfőbb célja csak egy emberbarát életforma megalapozása lehet. Nevezetesen: a fajok genetikai sokszínűségének megőrzése, az újratermelődő energiaformák tényleges hasznosításának túlsúlya, a környezetszennyezés felszámolása, az általános éhínség kibontakozásának és következményes világjárványok megelőzése.
Ennek feltétele a társadalom hatalmas sebeinek gyógyítása: a szükséges anyagi forrásokat a fegyverkezésre, háborúkra, reklám-költségekre, választási csatákra fordított óriási összegekből kellene fedezni. A világ és az egyes társadalmak békéjének megteremtése ma sajnos mind elérhetetlenebb ábrándnak tűnik.
A teremtett javak elherdálása után újakra várni a csodavárás kategóriájába tartozik. A keresztény gondolkodás azonban a természet törvényei és a bibliai isteni törvények tiszteletben tartására épül és nem a csodavárás az alapja.
A világszolidaritás programját magyar jezsuiták a 60-as években kidolgozták és Dombi József, Rózsa Elemér atyák és társaik akkoriban kemény börtönbüntetést is szenvedtek érte (legalábbis ez volt a „vádpont”, fennmaradt írásaik sajnos mára nem érhetők el) ez etikai alapja lehetne egy ilyen vállalkozásnak. A Szentírás szeretet-parancsa azonban világosan követel egy ilyen összefogást és már hazai keresztény ökológusok is sürgetik ennek megvalósítását.
Dr. Szám László