Kedves Uramöcsém!
Kissé félénk, aggódó várakozással léptem be a plébánia irodába, plébánosomat üdvözlendő. Köszöntés után a köteles alázattal kezdtem: Bocsánatát kérem Plébános Úr… Szavamba vágott: Megírtam a Püspök Úrnak a magam véleményét! Hogy még ilyen csekélységért felfüggesztette, eltiltotta. És tudja, még neki állott följebb. Alaposan megleckéztettem. Miért? Mert a káplánom érdekében felszólaltam.
Bizony, kedves Uramöcsém, a szemeimet meresztettem. Mennyire megváltoznak a dolgok. Plébánosom téves vádjaira kaptam a büntetést, és mit kell hallanom? Hosszú időn keresztül védelmezett a túlzott szigor ellen, miközben egymás után csoportosította védelmezésemre a bizonyítékokat. Igazolta, hogy teljesen ártatlan voltam és ahelyett, hogy kinyomozták volna ügyemet, egyenesen elítéltek. Az asztalt verve végezte mellettem tartott védőbeszédét. Van ott benn fogalmuk arról, hogyan kell bánni egy fiatalemberrel? Ez az eljárás keménység, szigorúság volt. Erre már nemcsak szemeimet meresztettem, de a számat is eltátottam. Nem jutott azonban idő teljes felocsúdásomra, mert plébánosom a második számú védőbeszédébe kezdett, melynek kedvezményese ugyancsak szerény magam voltam. Tudja mi történt? – adta föl a szónoki kérdést: Igen értelmetlenül nézhettem, mert meg sem várta feleletemet, mondta tovább. Az történt, hogy a jegyző a legalávalóbb támadást intézte a káplán úr ellen. Képzelje csak, a múlt vasárnap milyen határozatot mert hozatni azzal a társasággal, amely a kaszinó választmányát alkotja. Előzetesen kimondták, hogy nem veszik föl az én káplánomat a kaszinó tagjai közé, mert megsértette a jegyzőt. Mivel sértette meg? Azzal, hogy nem akart az ő korpájuk közé keveredni? Mert megüzente arra a kártyatanyára, hogy nem hajlandó a bandájukba állni? Azzal sértette meg, hogy szolidárisnak érezte magát velem, atyai jó barátjával, főnökével, paptestvérével? No, csak ez kellett! Majd én adok annak a bélyegnyalónak! Megtanítom móresre azt a népnyomorgatót! Én a káplánomat nem engedem!
Szemmeresztés és szájtátás után nem maradt más hátra, mint, hogy kínálatlanul leüljek. A dolgok ilyen változását nem tudtam állva elviselni. Zavarosan kavarogtak fejemben a hallottak. Csupán annyit értettem meg, hogy plébánosom kérlelhetetlen gáncsolómból tüzes védelmezőmmé lett. Azóta sok mindenen keresztülhempergetett az élet árja és megtanított alapjában is megérteni az akkor fölfoghatatlan változást. Plébánosom a lobbanékony vérmérsékletnek a reverendában küszködő nem éppen ritka fajtájához tartozott. Azokhoz, akik nem tudnak élni anélkül, hogy ne viaskodjanak. Hol az igazi ellenségeik ellen, hol a falra festettekkel. Mert, ha ezeknek nem akad az események során ellenségük, hát bizony keresnek és kerítenek maguknak. De ellenség nélkül nem élet az élet. Sok bajt okozó, sok drága energiát eltékozló katonái ezek az egyháznak. Sebeket osztanak, sebeket kapnak. Legnagyobb sebet az egyházközség hívei kapják. Akkoriban, ismételten, csak annyit értettem én, kedves Uramöcsém, az egészből, hogy plébánosom tüzes védelmezőmmé, atyai barátommá vált. Ezzé tette a körülmény, hogy – szerinte – püspököm megbüntetett és a jegyző csapatával együtt ellenségemmé lett. Előbb ő bántott engem, miután mások is ütöttek engem, támadómból védelmezőmmé lett.
Visszaemlékeztem a hittételeket tanító professzorom jó tanácsaira, aki lelkemre kötötte, hogy hittételi témákról társalogjak főnökömmel, mert ezek igazsága nem engedi a kemény nézeteltérést. A különböző vélemények azonban bőséges anyagot szolgáltatnak az eszmeélesítő megbeszélésekre. Ezért délután elővettem a Páter Gudim könyvét. Átvettem belőle a történelmi résznek néhány oldalát, amelyeken Molina, hittudós egyéniségéről és iskolájáról volt szó. Így felkészülve, a vacsoránál megkezdettem a tudományos beszélgetést. Mit tart plébános úr Molináról: Arról a sárgacsőrűről? Hogyan lehet az ilyent prefektusnak megtenni? Mit tud ez az életről? Ilyenek nevelnek papot? Méltatlankodott plébánosom. Tévedni méltóztatik, feleltem a tudós fölényével. Hiszen Molina nem volt éppenséggel olyan ifjú, amikor tanát kifejtette. Született 1535-ben és 1565 körül kezdett tanítani. Plébánosom közbevágott: Kicsodáról beszél? Molináról kérem, adtam a fölvilágosítást, aki a szabad akarat és a kegyelem viszonyáról, bár elmés, de tomisták, mázsás bizonyítékainak ellent állni nem tudó elméletet állított föl. Vagy úgy! Válaszolt plébánosom. Én azt hittem, hogy az új papnevelő intézet egyik vezetőjéről beszél. Lesajnáló odapillantásom volt a válaszom. Kisvártatva belekezdtem a könyvből megtanult szövegbe. Elmondtam a hittudós életrajzi adatait, majd a megjelent könyveinek címét, végül ellenségeit is felsoroltam. Plébánosom csendben meghallgatott. Másnap a plébánosom beszélt a jegyzővel évek óta folytatott harcairól, mert el lévén teendőimmel foglalva, nem értem rá Páter Gudinból való előkészületre, és így átengedtem számára a társalgás vezetését. Este azonban kipótoltam. Rangos magyarázatot tartottam tudomány nyelvéről. Harmadnap este a könyvet bírálókat soroltam fel. Így folytattam három napon keresztül. Plébánosom, pedig türelmes magatartása mellett hősiesen hallgatott.
A negyedik napon azonban már nem juthattam végére a tudományos előkészületemnek, mert egy órával a vacsora előtt beállított szobámba a plébánosom. Épp Páter Gudin előtt ültem és a napi előadásom anyagának betanulásába kezdtem. Plébánosom mosolyogva vette el kezemből a nagy dogmatikus jeles munkáját. Legyen szíves – szólt hozzám – adja ide kölcsön a tudományos anyagát. Ma este én tartok a könyv alapján oktatást. Szégyenkezve udvariaskodtam: Tessék, parancsolni. Kitűnő könyv. Plébánosom kaján mosollyal csapta hóna alá a hittétel ismereteim jeles forrását, és a vacsora alatt már ő beszélt jövőbeli hozzájárulásról. Egymásután kérdezte a véleményemet az ellentétes pontokról, de én igen óvatosan hümmögtem és minden igyekezetemet egy csirkecomb húsának lehántására fordítottam. Utána következő napokban a hathatós kegyelemről, majd azután a nem elégséges kegyelemről volt szó, kiszámíthatatlan egymásutánban.
Három nap múlva plébánosom megelégelte a megtorló rendszabályozását, és befejezte előadásait imigyen: Most már láthatja öcsém, hogy nemcsak az újmisés káplán a tudós, hanem az öreg plébános is az tud lenni, ugyancsak félórai készület után. Megszégyenülve vittem szobámba Páter Gudin művét, letéve a szándékról, hogy a hittételekről tudományos vitatkozással iparkodjam plébánosom körém szövődő szeretetét erősíteni.
Erre azonban nem is volt szükség. Az Úr akarat ugyanis olyan eseményt hozott közbe, amely még szorosabbra fűzte össze a nacafalvi plébánost és káplánját, aki manapság már bizony igen csendes ember és szintén öreg plébános.
Dr. Czapik Gyula egri érsek írása alapján összeállította Somlai József ny. plébános