Janza Kata művésznő műsora

Már jócskán benne járunk a nagyböjtben, de gondolatainkban még gyakran előtűnnek a még oly közeli bá­li szezon egy-egy estéjének emlékei. Nem bűn ez, hisz a húsvéti felkészülésnek nem célja, hogy kitö­röl­jön, elfeledtessen mindent, ami a várakozás negyven napja előtt történt. Éppen ellenkezőleg; ilyenkor ham­vazószerda még oly eleven üzenetével a lelkünkben, gyakran megál­lunk gondolatainkban, és épp ezen bevillanó képek segítségével próbálunk választ találni önmagunk rövid, de mégis oly nehéz kérdéseire. Ki va­gyok? Merre tartok? Mi a fontos számomra? Mit várok, mit adok?
Február első szombatjának estéjén egy­házközségünk a harmadik alka­lom­­­mal megrendezett jó­té­konysá­gi far­­sangi bál­já­­val ün­nepelt. Va­lódi ün­nep volt ez, nem csak egy jó buli! Ünnepe volt a Krisz­tus mel­let­­ti tanúság­té­tel­nek: Amit a leg­kisebbek kö­­zül egy­nek tesz­­tek, ne­kem te­­­szi­tek, az egy­­­­ház­hoz, a kö­­­zös­­séghez va­­ló tartozás érté­kének, és a segítő szeretetnek.
Olyan értékek ezek, amelyek ott van­nak mindenki szívében, aki azon az estén részt vett vendégként, segítő-ként, fellépőként, vagy támogatóként. Hi­szem, hogy ezekre az értékekre tá­masz­kodva könnyebben választ tu­dunk adni kérdéseinkre, így találva meg a lényegi átmenetet a harsány far­sangból a csendes nagyböjtbe.
A nagyhét közeledtével a keresztény hívőben felerősödik a vágy a Jézussal való közösségvállalásra. Mi is ott akarunk lenni a keresztúton, és óh, bárcsak mi lehetnénk a Cirenei Simon helyében és vihetnénk a Megváltó keresztjét, enyhítve ezzel szenvedését. De testvérek, vegyük észre, hogy ez nem maradhat egy soha be nem teljesülő vágy, hiszen mi magunk vagyunk Simon! Menjünk oda a legkisebbek közül egyhez, vegyük át keresztjét és vigyük, hiszen az az Ő keresztje! A karitatív mun­ka egy út, amit követ­ve eljuthatunk Krisztus­hoz. Ismerjük ezt fel, és járjunk együtt – minél töb­ben – ezen az úton, hogy találkozhassunk Vele!

Lengyel Dávid
(Fotó: Méhes)