Széles és kekeny utak
Jézus a lelkünkre köti: a tágas kapu és a széles út a romlásba visz, ellenben a szűk kapu és a keskeny út az életre vezet. (Mt 7,13-14)
Vajon a széles út miért széles? Talán azért, mert sokan járnak rajta? Miért járnak rajta sokan? Könnyebb járni rajta? Mindent összevetve azt mondhatjuk, hogy ez a széles út nem az emberek tömege miatt ilyen széles, hanem azért, mert akik ezen az úton járnak, azok óriási batyut, elképesztően sok koloncot cipelnek magukkal. Éppen akkora teher alatt görnyedeznek, mint amekkora a világ. Mert voltaképpen ennek a világnak minden örömét, élvezetét, sőt még a csábításait is magukkal rángatják. Az emberek nem maguktól veszik vállukra a világot. Van segítőjük, a világ fejedelme: a hazugság és a gyilkosság atyja. (Jn 8,44)
Az ember hiába roskadozik, a világ, amiben robotol, nem vezeti őt sehová. A világ az anyagba vezet. Ebből lesz az ígéret földje. Ha belepusztulsz sincs több. És belepusztulsz.
Ez a világ, ez a föld: anyád és gyilkosod. Minél jobban megszereted, annál fájóbb lesz átadni neki magadat, hogy végezze be rajtad azt, ami a születésben kezdetét vette.
Hogyan lehet kiutat találni ebből a szolgai sorsból? A világ okosai és bölcsei arra jutottak, hogy van egy megoldás: ki kell szúrni a világgal és a sorsunkkal. Legyünk öngyilkosok, öljük meg magunkat. Ezzel áthozzuk a világ kényszerítő szükségszerűségét. Ráadásul a szabadon vállalt halálban megszületik a szabadság. Mámorító.
Az Úr Jézus másként látja a dolgokat. Szerinte nem csak ez a világ létezik. A valóság ennél jóval tágasabb. Csakhogy ebbe a világot fölülmúló (korlátlan) valóságba úgy juthatunk el, ha hajlandók vagyunk utána menni, az ő nyomában járni. Mert az a szűk kapu és az a keskeny út, amiről ő beszél, az nem más, mint a saját élete. Ő taposta ki ezt az ösvényt. És ő nyitotta meg azt a kaput, amelyen keresztül kiléphetünk a szükségszerűségek világából a szabadság birodalmába.
Jézus a szűk kapun kilépett a világból. Nem úgy, hogy itt hagyta a világot, hanem levetette magáról, kivetkőzött belőle. Nem hagyta maga mögött ezt a világot, mint valami ócska kacatot, hanem mindenét, amije csak volt, szétosztotta. A köntösét, a testét és a vérét, de még a Lelkét is. Hogy miért? Mert ezen a szűk kapun ő is csak úgy juthatott át, hogy önmagát is maga mögött hagyta. Ezen a kapun csak az juthat át, akinek nincsen semmije, csak a szabad akarata és ereje arra, hogy még ezt a szabadságát is fölszabadítsa: „Atyám, legyen meg a te akaratod”.
Jézus azt mondta: „Könnyebb a tevének átmenni a tű fokán, mint a gazdagoknak bejutni az Isten országába.” (Mt 19,24) A szűk kapu a tű fokát jelenti. Be kell fűzni önmagunkat abba a tűbe, ami Isten kezében van, és amivel a világ kezdete óta szorgalmasan egymásba ölti a mindenséget. A világ, mint egy hatalmas palást, eltakarja alkotóját. Ám a keze nyoma rajta van mindenen. Ezt azonban csak az ismerheti föl, aki saját életében megtapasztalta Isten akaratát. Aki pedig igent mondva, tudatosan bekapcsolódik Isten akaratának megvalósításába, az még azt is megérezheti, ahogy az ő emberi életét Isten a kezébe veszi, és gyönyörű öltésekkel összevarrja a világ (bűntől) szétszakadozott részeit.
Görbe József plébános