Naptár

Ilyenkor év végén, a számvetések, fogadalmak, nagy elhatározások idején egy apróságra is sor kerül: új naptárt teszünk az íróasztalokra. A régi vagy a szemétkosárba kerül, hogy magával vigye az elmúlt év kudarcait, elmulasztott határidejeit, megtartatlan ígéreteit, vagy egy fiók aljára, hogy ott őrizze mindennapjaink emlékezésre érdemes apró-cseprő eseményeit. Általában csak cseréljük a tartó állványon évről évre a naptárt. Nekem már több mint két évtizede ugyanaz az állvány áll az asztalomon, és nemcsak takarékossági okból. Az első naptár, amit rátettem zsúfolva volt teendőkkel, határidőkkel, megvívandó harcokkal. De nem a teendők sokasága okozta a legnagyobb gondot számomra, hanem a várható fogadtatás. Tudtam, hogy kezdetben nem mindenki fog egyetérteni velem, lesznek majd, akik akadályozni fognak.

Ekkor írtam az állványra egész apró betűkkel: „Miképpen mi is…” Azóta sok nehézségen átsegített, ha egy pillanatra megálltam és átgondoltam ezeket a szavakat. Mert hányszor mondjuk el mi, hívő emberek esténként, lefekvés előtt, vagy a templomban felállva, vagy mostanában az adventi gyertyák körül ezeket a szava­kat? És hányszor gondolunk bele iga­zán, hogy mit is kérünk? (úgy) … Bo­csásd meg a mi vétkeinket, miképpen mi is megbocsátunk az ellenünk vétkezőknek!

Azt hiszem ez mindenkinek nagyon nehéz. De talán érdemes lenne be­venni újévi fogadalmaink közé, hogy minél többször próbáljuk hitelesen elmondani ezt a gyönyörű imát, a napi apró dolgainkban is átérezni és eszerint cselekedni.

Sz. Lászlóné