Fehér rózsafüzér

Hét éve járok a kistarcsai Flór Ferenc kórházba önkéntes beteglátogatóként, két osztályon szolgálok, a gégészeten és az egyik belgyógyászati osztályon. Kistarcsán lakom én is, a kórháztól négy-öt kilométerre. Amikor látogatom a betegeket, ezt az utat gyalog teszem meg, közben rózsafüzért imádkozom, amit a kórházban lévő betegekért ajánlok fel.

Egy hajnalban arra ébredtem, hogy álmomban egy fehér rózsafüzért nyúj­­­tott valaki felém. Gondoltam magamban, hogy nekem van már rózsafüzérem, de azért elfogadtam.

Felébredvén megkérdeztem magamtól, vajon mit üzen ez nekem, talán keveset imádkozom a rózsafüzért? Ez a hétnek azon a napján történt, amikor a kórházban szoktam szolgálni.

Ezen a napon, amikor az egyik kórterembe beléptem és beszélgettem egy beteggel, azt kérte tőlem, hogy tanítsam meg, hogyan kell imádkozni a rózsafüzért. Hosszú évek óta járok már betegekhez, de ilyet még senki nem kért tőlem, ezért nagyon meglepődtem és visszakérdeztem, hogy tényleg meg akarja tanulni? – mert közben eszembe jutott az álmom, hogy miért nyújtotta felém valaki a rózsafüzért.

És ő válaszolt, hogy igen, és én megtanítottam rá. Azt tapasztalom, hogy ettől kezdve sok beteg kért már er­­re. Talán azért is, mert a beszélgetések végén meg szoktam ajándékozni azokat a betegeket, akik elfogadják tőlem, egy Irgalmas Jézust ábrázoló szent­képpel, aminek a hátulján rajta van az irgalmasság rózsafüzér ima. Ezért is kerül többször szóba, hogyan kell ezt imádkozni. Teljes ökumenét élek meg ezen a téren, mivel már református, evangélikus beteg is kért tőlem rózsafüzért, és hogy tanítsam meg, hogyan kell ezt imádkozni. Mivel sok betegnek nincs rózsafüzére, ezért mindig tartok az önkéntes köpenyem zsebében több rózsafüzért, amiből ilyenkor nekik ajándékozhatok.

Advent idején egy alkalommal, amikor a kórteremben négy be­teg feküdt, hárommal már beszélgettem hitéleti té­mákról is, s a negyedik ágy felé menet a beteg, már közben felém emelte a kezét, egy ötven éves kinézetű asszony, hogy ne lépjek a közelébe és közben mondta, hogy ő ateista. Nagyon szidja az Istent, hogy már mindenkit elvett tőle, csak ő maradt meg, de miért hagyta őt meg?

Erre én azt feleletem, neki, hogy csak egy simogatást adok a paplanon keresztül és megsimítottam a lábánál közben mondtam: Magát is nagyon sze­reti az Isten…

Mire ő azt válaszolta, legnagyobb meglepődésemre: hol van egy szék? Üljön ide le mellém és egy órát beszélgettünk az életéről. Elmondta, hogy az apja párttitkár volt, ő is a hadseregnél dolgozott, mint gépkocsivezető, ezért őt ateistának nevelték, eltitkolták előle, hogy kicsiként őt megkeresztelték, csak nagymamája halála után találta meg a saját keresztlevelét.

S azt mondta, hogy csak egy Miatyánkot tud imádkozni, de majd karácsonyra megy a rokonokhoz és ott megtanul imádkozni és mivel tud internetezni, majd ott is utána néz az imáknak. S a végén még egy rózsafüzért is elfogadott tőlem, s nagyon köszönte a beszélgetést.

Egy önkéntes beteglátogató