Menekültek
Szent István király nem úgy szerette volna látni országa sorsát, ahogy az halála után alakult. Ő mindent megtett, ami lehetséges volt, hogy egy pogány népből keresztény nemzetet faragjon. Nyugati szomszédaink az első alkalmat megragadták, hogy a félelmetes magyarokra, akik – ez is történelmi tény – az Atlanti-óceánig végigrabolták Európát, döntő vereséget mérjenek, de Árpád vezér seregeikre megsemmisítő csapást mért. Két dolog nyilvánvaló: – A kalandozó életmódot tovább nem lehetett folytatni. Ő egy új európai országot teremtett. – 38 év alatt ezt csak megalapozni lehetett, befejezni nem. Szent Lászlóig tartott és IV. Bélának mindent elölről kellett kezdeni. És ez még csak a történet eleje, miközben végig belső viszályok emésztették erőinket. Isten azonban görbe vonalakkal is egyenesen ír. 1686-ban megint egy majdnem kipusztított nemzetet kellett föltámasztani. Aztán ismét csak a függetlenség látszatát nyertük el. Szabadságharcainkat leverték. Két totális diktatúra után újabb elvesztegetett idő, sok-sok elveszett remény és megboldogult honfitárs, akik nem érték meg hazájuk fölvirágzását.
Hullámhegyek és többnyire hullámvölgyek – az volt a világ sorsa is és egyéni életünk sem formálódik másképp. Tehát itt minden megtörténhet? Elég végignézni a tévéhíradót és kevés kétségünk marad a választ illetően. Elég utalni napjaink iraki, szíriai és egyiptomi keresztényüldözéseire, hogy témánknál maradjunk, amit a nagyhatalmak karba tett kézzel végignéztek.
Valóban úgy látszik, minden megtörténhet ezen a világon (bár sok minden van, ami nem történik tőlünk függetlenül). Egy dolog azonban nem: Isten nem vonja vissza életünk végső értelmére vonatkozó ígéretét.
Miért imádkozunk? Hogy adjon időt a bűnbánatra és a jó cselekvésére, és erős hitet.
Mert csak ebből a hitből születhet megújuló ország, Európa és emberiség és csak ezzel a hittel lehet és érdemes elviselni az életet.
Szám László dr.