Gondolkodunk
Fontolóra véve a legrosszabb emberi jellemvonásokat, megállapíthatjuk, hogy okvetlenül közéjük kell sorolnunk kettőt. Ezeket csak egy betű különbözteti meg egymástól: tehetetlenség és telhetetlenség. Közös gyökerük az öntörvényű magatartás. A léleknek ez az állapota (betegsége?) nem engedi meg, hogy az illető személy önmagánál fontosabbat, bölcsebbet, tehetségesebbet, tapasztaltabbat ismerjen el, tehát az isteni gondviselésről, a Szentlélekről sem akar tudomást venni. A telhetetlen ember mindent meg akar szerezni, harácsolásában már az sem érdekli, hogy teljesen fölösleges dolgokkal árasztja el birodalmát és különösen érzéketlen a többi ember gondja-baja iránt, hiszen azok csak akadályozzák céltalan előnyomulását. Erre gondolt Ferenc pápa is, amikor kimondta, hogy az emberiség semmit sem tanult a világháborúk keserves leckéiből. Az lehet, hogy az iszlám tanításában nem szerepel az erőszak alkalmazása, mint e vallás terjesztésének szükséges eszköze, de ha az utóbbi ezer év történetét nézzük, egészen mást tapasztalunk. Ugyanakkor a középkort követően a nyugati nagyhatalmak gazdagságát is az indiánok és afrikai népek kirablása, rabszolgaságba hurcolása alapozta meg. Amikor ez is kevés volt, majd összeomlottak a gyarmatbirodalmak, egymásnak estek és az öldöklésben már semmit sem számított sem Isten sem ember, csak a diktátorok akarata, akik istennek képzelték magukat. Ebből a betegségből mindmáig nem sikerült a világpolitikának kigyógyulni.
A katasztrófákhoz azonban a másik csapás is hozzájárult: a felelősök tehetetlensége. Ha a magukat kereszténynek nevező európai uralkodók összefogtak volna, meg tudták volna akadályozni, hogy Délkelet- és Közép-Európa török uralom alá kerüljön. Ez olyan következményekkel járt, ami nemcsak hazánk függetlenségét törölte el több, mint 4 évszázadra, hanem kettészakítva Európát máig helyrehozhatatlan károkat okozott, lehetetlenné téve igazán demokratikus rendszerek kialakulását. A kettő között hiányzik egy centrális központ, ami minden hátránya ellenére a Monarchia lehetett volna.
A kettő természetesen összefügg. A telhetetlen embertől nem várható szociális magatartás, segítségnyújtás az elesetteknek, aki csak a maga érdekeit tiszteli, az nem is akar tenni mások jólétéért semmit. Korunk igazi nagyhatalma, a telhetetlen kereskedelmi média is azt sugallja: csak rám hallgass, mással ne törődj, majd én megmondom hogy mi a helyes és mi a jó neked.
Elnézve az áruházláncok reklámjait az elmúlt önkényuralmi rendszer egyik 1956 előtti jelmondata jut eszembe: „A Párt a mi agyunk.” Most meg a bugyuta szövegek kieszelői a mi agyunk? Akkor mire való a fejünk?
Szám László dr.