Advent

Gyermekkorom egyik kedvenc időszaka közeledik: a hosszú sötét esték, amikor a kinti világ teljesen lelassul, elcsöndesedik és jóval kevesebb a tennivaló is, mint az év többi időszakában. Ilyenkor esténként a családok több időt töltenek otthon, a tűzhely melege körül. Nagyokat lehet kártyázni, társasjátékozni és a vacsora körül több idő jut beszélgetésre is. Örömmel emlékszem vissza még azokra a téli estékre, amikor a petróleumlámpa fényénél írtuk meg a házi feladatokat és vártuk, néztük az órát, hogy „mikor adják vissza az áramot”, mikor lesz újra fény a házban? Minden este az adott időpontban visszatért a fény.  Jó volt ez a várakozás akkor. Minden áldott este áhítoztunk a fény után, de egyáltalán nem volt unalmas a lámpa fénye sem. Beszélgetős, gyerekzsivajos hétköznapi esték voltak tele örömmel és reménnyel.
Várakozni valamire, valakire… aki fényt hoz. Micsoda nagyszerű érzés, ugyanakkor milyen belső munka, odafigyelés szükséges hozzá. Elképzelni, gondolkodni arról a valakiről, akire várunk. Akihez lélekben már tartozni kezdünk, és akinek a legszebbet, a leg­job­bat szeretnénk ajándékozni önmagunk­ból.
Mit is jelent a várakozás? Mi értelme van a várakozásnak?

Advent

Pilinszky János, a nagy költőnk, nagyon szépen összefoglalja ennek az elközelgő időszaknak a lényegét: „Ad­vent, a várakozás megszentelése. Roko­na annak a gyönyörű gondolatnak, hogy „meg kell tanulnunk vágyakozni az után, ami a miénk”. Gyermekkorunkban éltünk így. Vágyakoztunk arra – ami biztosan megjött. Télen: az első hóesésre. És várakozásunk ettől semmivel sem volt kisebb, erőtlenebb. Ellenkezőleg: nincs nagyobb kaland, mint hazaérkezni, hazatalálni (…) Az a gyerek, aki az első hóesésre vár – jól várakozik, s már várakozása is felér egy hosszú-hosszú hóeséssel. Az, aki hazakészül, már készülődésében otthon van. Az, aki szeretni tudja azt, ami az övé – szabad, és mentes a birtoklás minden görcsétől, kielégíthetetlen éhétől-szomjától. Aki pedig jól várakozik, az időből épp azt váltja meg, ami a leggépiesebb és legelviselhetetlenebb: a hetek, órák percek kattogó, szenvtelen vonulását. Aki valóban tud várni, abban megszületik az a mélységes türelem, amely szépségében és jelentésében semmivel se kevesebb annál, amire vár.”
A kisgyermekektől, mi felnőttek, sokat tudunk tanulni a várakozás művészetéről, hiszen ők ebben a nagy mesterek. Érdemes ebben az időszakban leereszkednünk a gyermeki szintre, hogy majd a kisgyermek Jézus születésének lényegét szívvel és ne ésszel akarjuk megérteni, befogadni, ha eljön a karácsony.
Bálint Brigitta