Ajándék

A hatvanas években végeztem az egyetemet és mindig nyomasztó gondot jelentettek számomra az adventi hetek. A közelgő vizsgák fenyegetésének súlya alatt és néhány forinttal a zsebemben jártam a józsefvárosi utcákat. Reménytelenül néztem farkasszemet a kirakatok nem túl gazdag, de számomra elérhetetlen kínálatával. Hiába ismételtem meg másnap, harmadnap ezt a csavargást, a nagy ötlet csak nem akart megszületni bennem, hiszen se több pénzem nem lett, se alkalmasabb karácsonyi ajándékra nem bukkantam. Aztán valahogy mégis mindig megoldódott a dolog, de hogy hogyan, arra bizony már nem emlékszem.
Csakhogy bármilyen szép szokás a nyugati keresztény világban ez az ajándékozás, valójában nem ez a karácsony ünnepének lényege. Csak abból indulhatunk ki, hogy nem mi ajándékozunk, hanem mi kapunk valamennyien különleges ajándékot. Ajándékba kaptuk a Megváltót, az Isten Egyszülöttjét, akihez nem mérhető semmilyen más ajándék. Ha nyitott ajtóval várjuk a mennyei ajándékot, ha igazán erre törekszünk, akkor minden szükséges dolog hozzá adatik nekünk. Ezért persze nem elég csak karácsonykor fáradozni, de vigasztalásunkra van, hogy egy egész élet áll rendelkezésünkre hozzá. Fölfoghatatlan kiváltság, hogy a régmúlt idők emberéhez képest, beleértve a jámbor zsidókat, mekkora ajándékot kaptunk az Üdvözítő által, aki az üdvösség biztos, jó hírét hozta.
Őt kell ilyenkor befogadnunk, hiszen Ő már akkor testvérévé fogadott, amikor átadta az Úr imádságát, a Miatyánkot, amelyben a mennyei Atyát Atyánknak szólíthatjuk, tudtunkra adva, hogy maga a Teremtő fogadott örökbe minket. A sajátjába jött, amikor erre a világra született, de a világ nem fogadta be. Általa földre szállt a szeretet, mert ő maga a szeretet – ezzel kezdődik Szt. János evangéliuma.
Ilyenkor azt is kérhetjük Tőle, hogy segítsen megoldani karácsonyi vásárlásaink problémáit, köztük a gyerekek játékait, ami azért egy nagyobb családban korántsem gyerekjáték. Anélkül persze, hogy a karácsonyi vásárlási őrület rabjává válnánk!
Szám László dr.