Adventi koszorú
Én és házam az Úrnak fogunk szolgálni. (Iz 24,15)
Böjte Csaba atya a különféle válságok kapcsán nagyon bölcsen nyilatkozza, hogy mindenképpen vegyünk tudomást a világban zajló folyamatokról, de mindenki először a saját közösségében tegye meg azt a kevés jót, amire úgy érzi, hogy hivatott. Azért nagyon igaz ez a gondolat, mert ha mindenki azt a kis szeretetmagot elülteti a maga kertjében, amit a Jóisten rábízott, akkor előbb-utóbb a belőle kinövő „szeretet-morzsák” éltető kenyérré fognak gyarapodni. Ebből a kenyérből pedig már többen is jóllakhatnak körülöttünk. És így fog a keresztény közösségünk lassan és tudatosan alulról építkezni fölfele. Nem csodára kell várnunk, hanem minden nap meg kell tennünk azt, amit csak mi tudunk megtenni.
Amikor ősszel a mi alkotó kis közösségünkkel, a „Fonós anyukákkal”, álmodoztunk a kreativitásról és tervezgettük a tavalyihoz hasonló adventi koszorú vásárunkat, akkor nekünk is számot kellett vetnünk a magunk lehetőségeivel, főként az idővel és a fizikai energiával.
De egyö0ntetűen eldöntöttük, hogy vállaljuk az áldozatokat egy nagyobb jó érdekében, és az összes többi részletet rábízzuk a Jóistenre, kérjük az Ő támogatását. Éreztük mindannyian, hogy a kis dolgokból is a Jóisten csodákra képes.
Az őszi estéink, amikor összejöttünk a koszorúkat készíteni, vidám hangulatban és nagy egyetértésben teltek. Ez éppen az az időszak, amikor már nincsenek kerti munkák, cserébe viszont jó hosszúak az esték. Gyerekkoromban ilyenkor rengeteget szőttek, horgoltak, hímeztek, kötögettek a családomban lévő édesanyák és nagymamák. Mi, gyerekek, ha más, dolgunk nem akadt, akkor népdalokat tanultunk, vagy az apukákkal kártyáztunk, römiztünk, sakkoztunk.
Ajtódísz
Ahogy pedig cseperedtünk fölfele, úgy mi magunk is bevonódtunk az egyes kézműves munkákba. Mindenképpen vidámságban és jó hangulatban teltek az őszi esték, senki nem lett depressziós a sok sötéttől, mert elég jól kitalálta a Jóisten a lassulásnak is a fontosságát.
Ehhez az élményemhez tudom hasonlítani a mi Fonós estéinket is az adventi koszorúk kötögetése körül. Lányaink, amikor el tudtak velünk jönni, jól érezték magukat köztünk, elmondásuk szerint a Fonóban „mindig olyan nyugalom van…”
Mire elérkezett Advent első vasárnapjának előestéje, készen álltunk a 45-50 darab koszorúval. Ekkor már a második részletért kellett imádkoznunk: legyenek adakozó szándékú testvérek, akik meg is vásárolják ezeket a koszorúkat, hiszen mindannyian tudjuk, hogy az adakozás több lépcsős folyamat. Ahogy a színháznak vagy a könyveknek is csak akkor van értelme, ha a néző vagy az olvasó töltekezik belőle, ugyanígy a mi koszorúink is azáltal nyertek értelmet, hogy néhány család örömmel vitte haza. Titkon reménykedtünk, hogy azt a sok szeretetet, amit bele „szőttünk-fontuk” az egyes koszorúkba, akik haza viszik, azok is részesülnek belőle.
És azáltal, hogy megvásárolják, majd újabb családok örülhetnek az ajándékoknak karácsonykor. Ilyen szépen hullámzik a jócselekedetek áradata.
Ami még egy nagyon érdekes tapasztalat az az, hogy az adventi vásárhoz, amikor egyes dolgok elkészítéséhez konkrét kéréseink voltak, akkor senki nem mondott nemet a felkérésre, hanem mindenki maximálisan igyekezett elkészíteni, amit kértünk. Ilyen élmények után csak azt tudom mondani a testvéreknek, hogy amikor ennyi jó szándékú és értékes ember van a közösségünkben, akkor nem kell attól félnünk, hogy ne lenne jövőnk.
Ha a fiatalok teszik a dolgukat és az idősek imádkoznak, akkor olyan nagy baj nem érhet… Valahol ez az „együtt létezés” lenne a nagy közösségnek a lényege, ahol mindenki számíthat a másikra.
Ferenc pápánktól a napokban egy nagyon szép mondatot kaptunk, ezzel szeretném zárni gondolataimat: „Isten szeretete megbízható és hűséges, nem olyan, mint a szappanoperák érzelmessége!”
Kívánom, hogy a 2016-os évben a mi közösségünk hívei is ezzel a tudatossággal éljék mindennapjaikat, ezzel a fajta szeretettel fordulhassunk egymáshoz, és hogy minden őszinte és igaz kérésünk meghallgattasson.
Bálint Brigitta
Merd vállalni a magad hivatását, kibontani a magad szép virágait, megteremni csodás gyümölcseidet, azokat, melyeket rajtad kívül senki nem tud létrehozni!
Meg vagyok győződve, hogy nem zsákutcába ért az emberiség élete, nem korlátokba ütközve megfeneklett az Isten alkotta szép világunk, hanem egy új korszak küszöbén állunk. A holnap az egyszerű, szerényen dolgozó, gondolkodva alkotó ember korszaka.
Böjte Csaba