közösségek kategória bejegyzései

A plébánián működő közösségek életébe pillanthat bele.

Betlehemezés

Betlehemi Szent Család

Betlehemi Szent Család

Idén immár hetedik éve járnak adventben a kistarcsai hittanosok betlehemezni, hogy elvigyék a családok­hoz Krisztus születésének örömhírét. A rövid, humoros, énekes játék feleleveníti a Megváltó születését a pásztorok szemszögéből. A tavalyi évben gyűj­tött finomságokat és a pénzösszeg egy részét maguk a betlehemezők kap­ták, a másik feléből pedig társasjátékokat és sakkot vásá­rol­tunk a hittanos közösségek számára, vala­mint a farsangi műsor költségeihez járultunk hozzá. Tovább a folytatáshoz

A fehér rózsafüzér

Fehér rózsafüzér

Fehér rózsafüzér

Hét éve járok a kistarcsai Flór Ferenc kórházba önkéntes beteglátogatóként, két osztályon szolgálok, a gégészeten és az egyik belgyógyászati osztályon. Kistarcsán lakom én is, a kórháztól négy-öt kilométerre. Amikor látogatom a betegeket, ezt az utat gyalog teszem meg, közben rózsafüzért imádkozom, amit a kórházban lévő betegekért ajánlok fel.

Egy hajnalban arra ébredtem, hogy álmomban egy fehér rózsafüzért nyúj­­­tott valaki felém. Gondoltam magamban, hogy nekem van már rózsafüzérem, de azért elfogadtam. Tovább a folytatáshoz

Gyógyító imadélután

Elizeus közösség

Elizeus közösség

Szeretettel hívjuk minden kedves testvérünket, akik szeretnék komolyabban venni Jézust az életükben, és meg akarják újítani a kapcsolatukat az Úrral, egy evangelizációs délutánra, amely pünkösd közeli lélekáradás.

Ez az alkalom lehetőséget kínál arra, hogy lélekben gazdagodjunk!

Jézus Téged is hív és vár, mondj IGEN-t a hívására! Tovább a folytatáshoz

Családok keresztútja

Ez már a szentmise

Ez már a szentmise

Március 28-án, nagyböjt negyedik péntekén, fél 6-kor szép számmal gyűltünk össze a nagytarcsai Bosco Szent János-templomban egy eddig előzmény nélküli alkalomra. Keresztút kezdődött ekkor családjaink aktív részvételével, és kimondottan a családokat megszólító elmélkedéssel. Tovább a folytatáshoz

Szkóla premier

Kistarcsai gyermek szkóla

Kistarcsai gyermek szkóla

Március 9-én, a gyermekmisén mutatkozott be a kistarcsai szkóla. A gyerekekkel a Kyrie, Graduale, Sanctus, Agnus Dei tételeket korálták. Az Introitus-t, Traktus-t, Communio-t Manninger Katica – a szkóla vezetője – három osztálytársával énekelte, így látták a gyerekek is, mit tanultak Gödöllőn. A gyerekek hozzáállása nagyon biztató,  rendkívül figyelmesek voltak. A szolgálatot követően csupa pozitív visszajelzést kaptak, aminek hihetetlenül örültek. A próbákat természetesen foly­tatják tovább szerdánként fél 5-kor, ahová még mindig lehet csatlakozni. A múlt héten már 15-en jöttek (idáig ez volt a maximum). A szolgálatban szeretnék a kétheti rendszerességet megtartani, remélhetőleg sikerülni fog!

WebNővér

Webnővér

Webnővér

A Magyar Máltai Szeretetszolgálat új, ingyenes szolgáltatása a WebNővér internetes portál.
Kórházból frissen hazakerült, további ápolásra szoruló hozzátartozó. Beteg gyermek, vagy fogyatékkal élő rokon, ismerős. Idős, tartós gondozást igénylő szülő, testvér, vagy akár szomszéd. Tovább a folytatáshoz

Szállásadókat keresünk!

logo1

Szentjánosbogár

Az idei nyáron egy országos szervezésű gyerektábor egyik helyszíne Kistarcsa lesz. A 10-16 év közötti, vallásos gyerekek kistarcsai családoknál fognak megszállni. Az elkövetkező két hétben fel kell mérnünk, hogy összesen hány gyereket tudunk befogadni, hogy aztán ennek ismeretében tudják a szervezők meghirdetni a tábort. Tovább a folytatáshoz

Karitász bál – 2014

Karitász bál

Karitász bál

Idén immár negyedik alkalommal került megrendezésre az egyházközség és a karitász csoport közös jótékonysági bálja. Nem mondhatjuk, hogy a szervezés nem tartogatott számunkra az utolsó pillanatig izgalmakat; a belépő jegyek nem úgy fogytak mint előző években és sajnos egyik fel­lépőnk is váratlanul lemondta a sze­replését. Az előkészítő munkában azonban idén sem maradtunk egyedül…! Még a bál napjának délelőttjén is elkelt néhány jegy, így február második szombatjának estéjén ismét sikerült teljesen megtöltenünk a Csiga­házat. Tovább a folytatáshoz

Családi farsang Nagytarcsán

A főszervezők

A főszervezők

A statisztika olykor meglepő, ugyanakkor elgondolkodtató számadatokról tájékoztat bennünket. Jelen esetben a legutóbbi népszámlálás nagy­tarcsai adatainak elemzésekor kiderült, hogy Nagytarcsa lakosságának vallási össze­­tétele a közelmúltban erőteljesen megváltozott. Konkrétan ez azt jelenti, hogy a néhány év alatt Nagytarcsára települt római katolikus családok a görög katolikusokkal együtt – a számarányokat tekintve – több­ségbe kerültek a falu ko­ráb­bi többségét alkotó tős­gyökeres evangélikusok­hoz képest. Tovább a folytatáshoz