Az Anyaszentegyház minden évben egy vasárnapot a missziók gondolatának szentel. Emlékezteti híveit a hithirdetés fontosságára, Jézus parancsára, mely így hangzik: „Elmenvén az egész világra tanítsatok minden nemzetet”. A kereszténység mindig fontosnak tartotta az evangélium hirdetését, tehát Jézus parancsa szent és kötelező volt. A missziós feladat arra kötelezi az egyházat, hogy Jézus tanítását megerősítse és hirdesse a nem keresztény népek között is. Vállalja a szent, nemes és nehéz feladatot.

A krisztusi parancsról az egyház sohasem feledkezett meg. Nagy áldozatot hozott, hogy az evangéliumot megismertesse az emberekkel. Az egyház harcot vállalt azért, hogy Krisztus szándékát meg tudja valósítani. Ez nem hatalmi harc, nem uralkodás, hanem szolgálat. Szolgálni Jézust, szolgálni embereket. Ez a szolgálat nem erőszakkal történik, hanem a szeretet és az imádság fegyverével.

Sajnos tudomásul kell vennünk, hogy az Isten ügyéért folytatott küzdelem nem jár folytonos győzelemmel. A hithirdetés küzdelmében is megfigyelhetünk fölemelkedéseket és hanyatlásokat is. A hanyatlásokat, sikertelenségeket látva felmerül bennünk a kérdés: van értelme a missziónak, az erőfeszítésnek, a sok áldoztavállalásnak, anyagiakban és emberi szenvedésekben? Az egyház ellenségei azt mondják: a kétezer év missziója kevés kézzelfogható eredményt hozott. A támadó kérdésre így válaszolunk: Jézus életében sokakat akart megnyerni, nem mindig járt eredménnyel. Életében sok szenvedést, keresztet vállalt, és nem mindenben volt eredményes. Sokszor követőit „kisded nyájnak” nevezte, de azért nem kell kétségbeesni. Egyszer így beszélt Jézus követőiről: „Sokan vannak a hivatalosak, de kevesen a választottak”. Tehát Jézus mindenkit hívott, de nem mindenki fogadta el a meghívást. Sőt, azt a figyelmeztetést is adta az Úr Jézus, hogy a világ végén, a második eljövetelekor sok emberben megfogyatkozik a hit és a szeretet. Az örömteli sikerek mellett vannak negatív jelek is, de annak ellenére az egyház folytatja küldetését, folytatja missziós feladatát.

Ha a missziós tevékenység nehézségeit nézzük, a legnagyobb problémát a hithirdetők számbeli megfogyatkozása jelenti. Nem véletlen, hogy Isten ellenségei különféle eszközökkel a papok sorait igyekszenek megritkítani. A helyi villongások lehetetlen állapotokat alakítanak ki. Ellenséges magatartást szítanak a missziós atyák ellen. A faji ellentétek és a túlzott nemzeti önérzet a gyilkosságtól sem riaszt vissza egyeseket. Nem véletlen, hogy a tévé és a rádió híradásai beszámolnak arról, hogy püspököket, világi és szerzetes papokat, apácákat öltek meg. Mindig voltak vértanuk az egyház életében. Azok a missziós atyák, szerzetesek, nővérek, akik elhagyják szülőföldjüket, családjukat, kényelmüket, nem hatalomvágyból, nem pénzért teszik, hanem szeretetből, Krisztus iránt és embertársaik iránt. A hithirdetők Krisztus evangéliumát adják tovább. Azért mennek a teljes bizonytalanságba, azért mennek idegen földrészre, azért áldozzák életüket, mert elevenen él bennük e szent gondolat: Krisztust elvinni a krisztustalan világba.

Az egyház küzdelmes, áldozatos életre hívja az ifjakat. Vannak szerzetesrendek, amelyek a hithirdetésre vállalkoznak. Hívják a női és a férfi ifjúságot, hogy felkészítsék őket a missziós szent feladatokra. Nem akarnak senkit sem becsapni, nyíltan beszélnek, előre minden nehézséget megmondanak. Fizetés nincs, hiszen nincs, aki adja. Kényelem nincs, hisz nem is lehet. Szabadság sincs, hisz nincs helyettes. Az egészség sincs biztosítva, hiszen az elmaradott népek között nem is lehet. Nyugdíj nincs, mert már nyugdíj előtt elfogy, megszűnik az egészség. Csak a betegség szólítja ki őket a munkából, véglegesen. Hogy mi nincs a missziós területen, azt már tudjuk. Hogy mi van, beszéljünk erről is. Van kemény munka egész nap. Szegénység, mint a helybelieknek. Kevés siker, ellenséges magatartás. Sok csalódás emberi gyengeségek miatt. Betegség, mint az elmaradott népeknél. Vértanúhalál, mert Krisztus ellenségei mindenütt működnek. Magános sírhalom messze idegen földön, de van örök élet. „Jöjjetek Atyám áldottai, bírjátok a világ kezdetétől nektek készített országot!” Sokszor elhangzik az ismert kérelem: „Jöjj, kövess engem!” Szerzetes közösségek kérése: Állj közénk! A világ megváltozott, rosszabbra változott. Az ifjúság kényelmes, felelőtlen, hitetlen lett. A kérés nem talál nyitott fülekre. A lelkek mélyére nem jut el a kérés. Még az úgynevezett vallásos ifjak is ritkán hallják meg a kérelmeket. Így Krisztus ügye nehezen halad előre.

Az aratás továbbra is sok, kevés a munkás. Az anyagiak hiánya nagy nehézséget jelent egy-egy missziós atya felkészítésében. A missziókban dolgozóktól, nem csupán keresztény tanítást várnak, hanem szellemi, anyagi, sőt, egészségügyi segítséget is. Ott nem lehet egyházadót, misepénzt kérni. Ott nem lehet kérni, tartsák el közösségüket, hiszen saját maguk eltartását sem bírják megoldani. Az anyagiak hiánya miatt sokszor a jó példa is hiányzik. A missziós területen vannak civil személyek is, akik sokszor életükkel, példájukkal nem segítik elő a missziós munkát.

Sok csalódáson kell az emberiségnek átmenni, hogy végül befogadja az evangéliumot. Sokat kell változni a keresztény népeknek, hogy őszinte lelkiségük, szép életük vonzóerőt gyakoroljon másokra is. A kereszténység jövője és ezzel a missziók jövője attól függ: tudunk-e, akarunk-e igazi kovász lenni és keresztény életet élni. Értékeljük az egyház munkáját, segítsük a missziókat!

Somlai József ny. plébános