A II. világháború után a kereszténygyűlölő, bolsevik uralom évtizedei alatt mindent betiltottak, ami egy egészségesen élni akaró társadalom igényeihez természetszerűen hozzátartozik. A látszat kedvéért a Nyugat felé mutatott propaganda, és a könnyen „megvezethető” proli típusú embereknek csalétekként meghagytak bizonyos ünnepszerű alkalmakat, amiket
a hatalom szellemi fertőjével átitatott annak rendje és módja szerint.

A rendelkezésükre álló összes eszközt bevetették annak érdekében, hogy a lehető legtöbbet töröljék ki a magyarság emlékezetéből, szívéből-lelkéből.

Azonban sokan (biztos vagyok benne, hogy akkor ez még a többséget jelentette – szüleimet és rokonságom idősebb tagjait ismerve) titokban, egy-egy gesztussal, hangsúllyal, történetek halk suttogásával, és ki tudja milyen módon tudatták az övéikkel, egymással, hogy mi is az az igazság, amihez ragaszkodniuk kell. Mert ez a ragaszkodás az önazonosságukat jelentette. Az Isten–haza–nemzet–család közös értékrendhez mindenáron való tartozás az élettel volt egyenlő. Ez a nemzedék még abban a korban született, amikor a két nagy háború között a tisztesség tisztesség volt, a jót jónak, a rosszat rossznak, a bűnt bűnnek, a szentet szentnek nevezték, a legkisebb falusi portától egészen a kormányzó rezidenciájáig! Becsüljük meg azokat, akik ebből a nemzedékből ehhez az értékrendhez tartoznak. Nagy kincs, ha szólhatunk is még hozzájuk! Minket még ők neveltek!

Az I. világháború utáni szégyenteljes békediktátum célja a magyarság totális megsemmisítése volt. Hogy ez hóhéraink szándéka ellenére nem így történt, az az isteni gondviselésnek köszönhető. Ha igaz, hogy az Isten tartott meg bennünket, magyarokat ezer esztendőn át itt, a Kárpátok alatt, akkor ez még igazabb kell, hogy legyen a rongyos XX. századra és hazug napjainkra. Hitem szerint Ő fog megtartani minket küldetésünk teljesítésére is. Természetesen ezt is el akarták felejtetni velünk.

Az 1920. június 4-i trianoni döntést követően a II. világháborúig olyan építő időszakot élt át nemzetünk, aminek révén a halálos ítéletet nem tudták végrehajtani rajtunk. Ez nem kegyelemkenyér volt, hanem óriási élet-halál harc a hóhérokkal. Ebben a harcban az egész nemzet részt vett: ki-ki a maga életével, tehetségével, adottságával, mindennapi munkájának tisztességes elvégzésével, kötelezettségének végrehajtásával. A nemzet akkor még tudott egyként gondolni a trianoni tragédiára és arra, hogy ez az igazságtalanság nem maradhat így. (A mai korra sajnos ez már nem érvényes, aminek részletezése azonban nem tárgya ennek a megemlékezésnek.)

Kiválóbbnál kiválóbb emberek biztatása kísérte ezt az óriási munkát. Most csak egyet emelnék ki, akinek személye nem igazán ismert, szellemi alkotása viszont annál inkább.

Az országcsonkítás után a nemzet önvédelmi reflexei azonnal működni kezdtek. Ennek során
a Területvédő Liga és a Védő Ligák Szövetsége, melyek célja Magyarország területi integritásának megőrzése volt, a trianoni békeszerződés aláírása után pályázatot hirdetett egy maximum húsz szavas imára, fohászra, illetve egy maximum tíz szavas jelmondat megírására, amik hűen kifejezik, hogy az ország nem nyugszik bele területei elvesztésébe, és minden lehetséges módon küzdeni fog azok visszaszerzéséért.

A pályázat nyertese, „a Felvidék egy »elszakadt leánya«”, Papp-Váry Elemérné, született Sziklay Szeréna (1881–1923), két leány anyja, régi abaúji nemesi család sarja. Apja gömöri főispán volt, férje pedig honvéd ezredes. Háborús visszhangok címmel már korábban jelent meg verseskötete (1916). Nevét azonban a pályadíj elnyerése tette ismertté. Ez a figyelem késztethette arra, hogy háromsoros, díjnyertes Hitvallás című fohászát tizenöt szakaszos verssé formálja, melyet 1921-ben közölt az Irredenta című, Heltai Jenő és Herczeg Ferenc írásait is tartalmazó 24 oldalas „könyvben”.

A jelmondat kategóriában ismeretlen szerző a „Csonka Magyarország nem ország, egész Magyarország mennyország” jelmondata nyert.

Az ima és a jelszó kétségtelenül hatásos volt. A siker titka éppen az egyszerűség. A Budapesti Hírlap 1920. szeptember 12-i elemzése szerint: „Ehhez nem kell kommentár. Ezt megérti a gyermek, ettől megdobban az aggastyán szíve.”

A Magyar Hiszekegy bejárta a korabeli magyar sajtót. Ennek megzenésítésére még abban az évben pályázatot írtak ki, melyet Szabados Béla nyert meg. A szöveg egyes átirataiban, újrakiadásaiban itt-ott eltér az alábbi eredetitől (szándékosan-e vagy hanyagságból, nem ismert).

Farkas István

Papp-Váry Elemérné: Hitvallás

Hiszek egy Istenben, hiszek egy hazában:
Hiszek egy isteni örök igazságban,
Hiszek Magyarország feltámadásában.

Ez az én vallásom, ez az én életem,
Ezért a keresztet vállaimra veszem,
Ezért magamat is reá feszíttetem.

Szeretném harsogni kétkedő fülébe,
Szeretném égetni reszketők lelkébe,
Lángbetűkkel írni véres magyar égre:

Ez a hit a fegyver, hatalom és élet,
Ezzel porba zúzod minden ellenséged,
Ezzel megválthatod minden szenvedésed.

E jelszót ha írod lobogód selymére,
Ezt ha belevésed kardod pengéjébe,
Halottak országát feltámasztod véle.

Harcos, ki ezt hiszed, csatádat megnyerted,
Munkás, ki ezt vallod, boldog jövőd veted,
Asszony, ki tanítod, áldott lesz a neved.

Férfi, ki ennek élsz, dicsőséget vittél,
Polgár, ki ezzel kelsz, új hazát szereztél,
Magyar – e szent hittel mindent visszanyertél!

Mert a hit az erő! Mert aki hisz, győzött,
Mert az minden halál és kárhozat fölött
Az élet urával szövetséget kötött.
Annak nincs többé rém, mitől megijedjen,
Annak vas a szíve minden vésszel szemben,
Minden pokol ellen, mert véle az Isten!

Annak lábanyomán zöldül a temető,
Virágdíszbe borul az eltiport mező,
Édes madárdaltól hangos lesz az erdő.

Napsugártól fényes lesz a háza tája,
Mézes a kenyér, boldogság tanyája,
Minden nemzetségén az Isten áldása.

Magyar! Te most árva, elhagyott, veszendő,
Minden nemzetek közt lenn a földön fekvő,
Magyar, legyen hited s tiéd a jövendő.

Magyar, legyen hited, s tiéd az országod,
Minden nemzetek közt az első, az áldott,
Isten amit néked címeredbe vágott.

Szíved is dobogja, szavad is hirdesse,
Ajkad azt rebegje reggel, délben, estve,
Véreddé, hogy váljon az ige, az eszme:

Hiszek egy Istenben, hiszek egy hazában:
Hiszek egy isteni örök igazságban,
Hiszek Magyarország feltámadásában!