Karitász tábor

2011. július 25-30-ig Drégelypalánkon immár 17. alkalommal került megrendezésre a „Lurkótábor”, amely olyan nagycsaládos, és hátrányos helyzetű gyermekeket fogadott, akiknek nem adatott meg az a lehetőség, hogy valahol nyaralhassanak. A tábort a Váci Egyházmegyei Karitász szervezte.

Nagy örömünkre, több, mint 45 gyermek jelentkezett, köztük két, kistarcsai kislány is. A kedves és jóságos drégelypalánkiak idén is nagy szeretettel fogadtak minket, és szabadidejüket feláldozva segítettek a tábor vezetésében. A tábort hétfőn szentmisével nyitottuk, amit Moys Gábor, váci káplán atya mutatott be, mivel ebben az évben szentelték pappá, a szentmise végén újmisés áldásban is részesültünk. Az időjárás sajnos nem fogadott kegyeibe minket. Mivel többször is esett az eső, ezért a strand és Drégely várának meghódítása az idén elmaradt. Azért nem keseregtünk emiatt, hiszen nagyon tartalmas programok voltak.

Hétfőn a szentmise után lovas kocsival jártuk körbe a falut, a játszótéren akadályversenyt rendeztünk a gyerekeknek, amit néhányszor az eső szakított félbe. Kedden elgyalogoltunk Csitárba, ahol megnéztük az ottani állatfarmot, és hűsítő forrásvízből ihattunk, kirándultunk a Szondy barlangba. Szerdán elmentünk a vár közelében található Nomád-táborba, ahol a tábor tulajdonosa megmutatta nekünk a szabadon tartott állatokat, valamint a játszóteret, amit egész estig birtokba vettünk. Csütörtök a kézműveskedés napja volt, ekkor bőrdíszműveskedtünk, fazekaskodtunk és mézeskalácsot készítettünk. Délután elmentünk a helyi Szondy múzeumba, ahol a művelődési ház igazgatónője vezetett körbe minket. Este éjszakai túrára mentünk, ekkor török-magyar várhódító játékot játszottunk. Pénteken délelőtt a helyi művelődési házba és az új iskolába látogattunk, ahol a fiúk nagyot fociztak, a lányok meg röplabdáztak. Felmehettünk a könyvtárba, ahol néhányan teljesen belemerültek az általuk talált érdekes könyvek olvasásába, mások pedig aszfaltrajzoló versenybe fogtak. Négy kislány segített a helybelieknek a művelődési ház körül a virágok ültetésében. Este a „Ki mit tud?” produkcióval és utána egy bulival zártuk ezt az öt napot.

Mindennap tanultunk énekeket és este lefekvéskor is énekelve köszöntünk el a Jóistentől. Úgy gondolom az együtt eltöltött idő mindenkinek egy életre szóló élmény volt, amit az is bizonyított, hogy utolsó este óriási sírás volt, mert a gyerekek nem akartak egymástól elválni.

Kép és szöveg: Tomecz Róbert