Az Úr Jézusnak ellenségei voltak. Ő azonban nem viszonozta az ellenséges hangulatot. Akik ellene voltak, azokat is szerette volna más gondolkodásra, más életre vezetni. Hányszor akartam egybegyűjteni fiaidat, ahogy a tyúk szárnya alá gyűjti csibéit, de nem akartátok (Mt 24,37). A hibáikba, téves gondolkodásukba, életmódjukba süllyedt emberek mindig ellenséget láttak Jézusban. Nem véletlen alakult ki ez a vélemény: megátalkodott ez a nép. Addig nem is nyugodtak, míg ellenségüket keresztre nem feszítették. Úgy gondolták, csak így tudunk megnyugodni.
És az egész kíváncsi tömeg, mely összeverődött, a történtek láttán mellét verve szétoszlott (Lk 23,48). A bűntudat jelével, mellüket verve, távoztak, a Golgotáról. Bánkódtak, mit tettünk. Sötétség támadt (Lk 23,44), a nap elsötétedett (Lk 23,45), a föld megrendült (Mt 27,51). Íme, a külső jelek, melyek félelemmel töltötték el az embereket.
A tömeg együtt erős, kegyetlenül követel, bátor, megfélemlít és kierőszakolja a jogtalan ítéletet. Ezt tette a tömeg nagypéntek délelőtt. Nem tágítottak Pilátus palotája előtt. Követelték Barabás szabadulását, és Jézus halálát. Nem elégedtek meg az ostorozással. A tömeg szinte kényszerhelyzetbe hozta Pilátust, mondja ki a halálos ítéletet, adja ki nekik Jézust. A folyamatos erőszak eredménye: Pilátus nem akarja kényelmes helytartói megbízatását veszélyeztetni, enged a tömeg követelésének, lemond Jézusról. A tömeg megnyugodott? Nem! Viszik Jézust a kínzások felé: töviskoszorú, arcul ütik, kigúnyolják, kereszt, keresztút, szögek, végül a megváltói halál. A tömeg a római százados szavai után: ez az ember valóban Isten Fia volt (Mk 16,39) mellét verve, futva távozik, menekül. Ha a tömeg szétfut, már nincs ereje, hatalma, nem tud erőszakos lenni, nem tud követelni. Futottak haza. Otthonukban megnyugodtak? Egyik evangélista sem írja. A tömeghatás megszűnt, nem gondoltak arra, hogy mit erőszakoltak ki. Miután a halált kierőszakolták, készültek a szombatok-szombatjára (Egyiptomból való szabadulás évfordulója) a legnagyobb ünnepükre. A halál kikövetelése után tudtak ünnepelni? Megnyugodtak? Ők tudják.
Pilátus pedig Arimateai Józsefnek ajándékozta a holttestet (Mk 15,45). Pilátusnak eszébe jutott a nehéz nap délelőttje. Hogy az élet hozott-e számára még egy ilyen pénteket, nem tudjuk. Az est csendjében gondolt-e a kiabáló tömeg délelőtti keresztre véle, keresztre véle (Jn 19,6) mondatára? És ő erre egy „embert” halálra adott. Ilyen igazságérzete, lelkülete volt a pogány helytartónak. Próbálja megnyugtatni magát. Meg akartam menteni Jézust. Megostoroztattam, felajánlottam Barabás halálát Jézus helyett. Meghallgattam feleségem aggódó üzenetét. Ne legyen közöd annak az embernek dolgához. Az éjjel álmomban sokat szenvedtem miatta. (Mt 27,19). Ezeket a megtörténteket nem lehet semmibe venni, nem lehet elfelejteni. Visszajöttek gondolataimban. Hogy bánkódott-e a „zsidók királyának” tartott „ember” halála miatt? Ezt kutassák azok, akik egy pogány ember lelkületével tudnak foglalkozni. Megnyugodott-e Jézus halála, temetése után? Annyiban talán igen, hogy nem kellett szembenézni a lázadó tömeggel, nem kellett ítéletet tartani, és neki ez már nyugalmat jelentett.
Heródes királyhoz eljutott Jézus halálának híre, és temetése. Az a Jézus halt meg, aki Heródes kérdésére nem válaszolt. Jézus nem tartotta méltónak, hogy a bűnös, királyhoz szóljon. Heródes félreállítottnak érezte magát a megalázott Jézussal szemben. Jézus nem értékelte Keresztelő Szent János gyilkosát. Pedig Heródes csodát várt Jézustól. Sokat hallott a csodatevő Jézusról. Íme, most itt áll előtte, várta, hogy megmutatja csodatevő hatalmát. Sokat faggatta, de nem méltatta feleletre (Lk 32,9). Jézus nemhogy csodát nem tett, de válaszra sem méltatta Heródest. Sértve, megbántva érzi magát. Jézus tekintetétől nem tud szabadulni. De miután meghallotta Jézus halálát, nyugalmat erőltet magára. Megnyugodott-e? Nehéz erre igen választ adni. Megnyugodhatott-e az, akinek nem jelentett semmit Keresztelő János halála?
A főpapok és a nép vénei Kaifás főpap palotájában összegyűltek, és tanácsot tartottak, hogyan tudnák Jézust csellel elfogni, és megölni (Mt 26,3-4). A tanácskozás sikerült. A nép vezetői vádolták Jézust. Pilátus elé állították őt. Majd megelégedetten veszik tudomásul a halálos ítéletet. Jézus elindul a kereszttel a Golgotára. A nép vénei közül vannak, akik követik. Örömmel nézik vádaskodásuk eredményét. Sikerült a kellemetlen prófétát, a nép tanítóját, a szegényeket, a bűnösöket védelmező Jézust, Pilátussal halálra ítéltetni. Sok bajunk volt vele, nem tudtunk megegyezni. Neki más gondolata, szándéka volt. Ő a bűnös nép oldalán állott, nem tartotta meg a mózesi törvényeket, szombaton is gyógyított. Okosabb volt, mint mi. Nem tudtuk szaván fogni, nem tudtuk vádolni. A főpapok hamis bizonyítékokat kerestek Jézus ellen, de nem találtak (Mt 26,59-60). A zsidó papság és a nép vezetői mindig vereséget szenvedtek Jézussal szemben. Nagypéntek délután három óra kárpótolta őket a sorozatos vereség miatt. Most már nem kell tartani tőle, most már megnyugodhatunk. Ők egyáltalán nem gondoltak húsvét hajnalára. Vagy talán mégis? Elmentek Pilátushoz és mondták: Uram, emlékszünk rá, hogy az a csaló még életében azt állította, hogy: Harmadnapra föltámadok. Rendeld hát el, hogy harmadnapig őrizzék a sírt (Mt 27,63-64). A választott nép főpapjai, vezetői csak rövid ideig tudtak megnyugodni, mert a biztonsági intézkedések ellenére bekövetkezett a harmadnapi feltámadás.
Csend borult a szörnyűségekkel teli péntek után Jeruzsálem városára. A nyugalom napja következett. Jézus ellenségei megnyugodtak, de csak egy rövid ideig, szűk három napig. Azóta sem tudnak megnyugodni a Felfeszített ellenségei, folyton támadják az egyházat, a köztünk élő Jézust. Mindig támadják, de megnyugodni sohasem fognak.
Somlai József nyugdíjas plébános