Csicsiriné Erzsike

December végén két sekrestyésünk is befejezte az aktív szolgálatot. Közülük először Csicsiriné Erzsikével beszélgettünk.

– Kedves Erzsike! Mikor kezdted a sekrestyésséget?
– Mikor is? Ha jól számolom, októberben volt hat éve.
– Hogyan történt, hogy elvállaltad?
– Akkoriban hárman vitték a hétköznapi miséket. Mikor az októberi ájtatosságok idején Merczel Tercsi lebetegedett közülük, a másik kettő nehezen győzte, főleg hogy tüzet is kellett csinálni minden este a tömjénezéshez. Akkor Tercsi megkérdezett, hogy nem vállalnám-e el. Én aztán megbeszéltem a férjemmel, hogy mit szólna hozzá. Ő meg azt mondta: „Ha van kedved, hát csináljad! Úgyis mész mindennap a templomba.” Így aztán elvállaltam.
– Mennyi elfoglaltságot jelentett ez neked hetente?
– Ez az évek során folyton változott, ahogy a kis csapat összetétele is változott. Például meghalt Miki bácsi, aztán újként belépett Kiss Dávid, majd Korbély Erzsike, nemrég pedig Sopronyi Marika. Így az utóbbi időben nekem a kezdeti 2–3 alkalom helyett már csak a csütörtök maradt. Meg néha a helyettesítés, ha valaki nem tudott jönni.
– Szeretted ezt a munkát csinálni?
– Nagyon jó érzés volt, hogy tehettem mást is az otthoni munkákon kívül. Ezt szolgálatnak vettem, úgy is mondtam mindig, hogy szolgálatba megyek. Eleinte, mikor még be kellett tanulni, atya mindig rákérdezett, hogy „nagy ostya van?”, „kulcs kinn van?” – mert hát volt olyan, amikor elfelejtettük a tabernákulum kulcsát kivinni – vagy „a gyertya meg van gyújtva?”, „fények vannak?”. De aztán már ment minden, mint a karikacsapás. Mígnem a jó ötéves rutin ellenére is kezdtem elfelejteni ezt-azt.
– Ezért döntöttél úgy, hogy abbahagyod?
– Igen. Eleinte, mikor odakerültem, még erőm teljében voltam. Még akkor is, ha előtte a kertben agyon dolgoztam magam. Mostanában este már hulla vagyok. Meg már nem fog úgy az agyam. Hiába volt nekem leírva, hogy mit kell csinálnom – mert én csináltam magamnak puskát –, mégis egyre gyakrabban előfordult, hogy valamit kifelejtettem. Megöregedtem.
– Nem furcsa érzés, amikor templomba mész?
– Nem, inkább megnyugvással tölt el, hogy már nem az én gondom, hogy mi van, hogy van. Nem égnek a lámpák? Gyertyát elfelejtettek gyújtani? Jól van, nem csak én felejtek el dolgokat, más is elfelejti!
– Ilyenkor nincs késztetésed, hogy odamenj és meggyújtsd? Vagy hogy megigazíts valamit, ha rosszul áll?
– Nem. De az az igazság, hogy legtöbbször észre se veszem ezeket a dolgokat. Inkább annak örülök, hogy sokkal nyugodtabban és elmélyültebben tudok részt venni a szertartásokon. Mert a sekrestyében ülve mindig volt bennem egy kis feszültség, hogy vajon nem felejtettem-e el valamit, vagy nem történik-e valami rendkívüli.
Összességében tehát amennyire jó érzés volt annak idején belevágni ebbe a szolgálatba, most inkább már megkönnyebbülés gondtalanul menni a templomba.
-i -c