Március első hétfőjén tartalmas előadást hallhattunk Nemeshegyi Péter professzor úrtól. Két témáról beszélt: japáni tartózkodásáról és a kistarcsai internáló táborról, ahol paptársai raboskodtak. Ami közös volt a két téma részletezésében az a nehéz helyzetben is kiérződő optimizmus és a szeretet.
Professzor úr 1944-ben lépett a jezsuita rendbe. Aztán jött a háború, kezdetét vette az egyházüldözés. Hatvan rendtársával átvergődtek a vasfüggönyön Innsbruckba. Innen kérte a római rendházfőnöktől, hogy helyezzék Japánba misszionáriusnak. Azért kérte Japánt, mert imponált neki, hogy az első misszionárius, aki Japánban kezdte térítő munkáját éppen egy jezsuita volt, Xavéri Ferenc.
Közel negyven évig (1956-1993) tanította a tokiói egyetemen a többségükben nem keresztény hallgatókat. Az egyetem professzora volt és egész Japán területén tartott keresztény teológiai előadásokat.
Az atya nagy szeretettel beszélt a 400 lélekről, akiket megkeresztelt, ami nem nagy szám, de egytől egyig fontosnak tartja őket. A mai napig leveleznek egymással és meg is látogatta őket. Dicsérte a Japánok lelki nyugalmát, nagyfokú udvariasságukat, előzékenységüket és szorgalmukat.
Japánban 1200 éves a buddhizmus itt hirdette a Megváltóról, a feltámadt Jézusról, az isteni gondviselésről, az örök életről szóló tanítást. Próbált úgy beszélni Istenről, ahogy a Japánok gondolkodnak. Óriási élmény volt neki a szeretet vallásáról beszélni.
Jó volt hétfőn este ott lenni, a mosolygós jezsuita atya előadásán, szeretettel és fiatalos lendülettel beszélt. A nehézségeket is, amik a kistarcsai táborban történtek, ő jó oldalát meglátva közelítette meg. A táborban egy nagy terembe zárták az összes papot így misézni is tudtak. Igaz egy kis leleményességre szükség volt. A bort a látogató hozzátartozók a szappanban csempészték be. Péter atya ezt a gondviselés ruhájába öltözte, gyerekes csínytevés jelei voltak az arcán.
Köszönjük Professzor Úr, hogy itt volt és ezeket elmondta, József atyának pedig, hogy meghívta körünkbe.
H. I.