2012. október 13-án a plébániánkon megrendezték az első lelkinapot özvegyek, egyedülállók és elváltak számára. A program előadással kezdődött, melyet Kármán János atya tartott. Az előadás fénypontja az volt, amikor az atya elővette a gitárját és együtt, vidáman énekeltünk. Ezt követően kis csoportokat alkotva osztottuk meg egymással örömeinket és bánatainkat. Elhatároztuk, hogy a jövőben rendszeresen találkozunk. A nap végén egy tanulságos filmet néztünk meg, amely mindenkit meghatott. Tovább a folytatáshoz
programok kategória bejegyzései
Hirdetések az évközi 33. vasárnapon
HIRDETÉSEK 2012. november 18-án
- Ma délután 4 órakor a Szent Ágoston c. film első részét vetítjük a plébánián, melyre mindenkit szeretettel várunk. A film 2. részét jövő vasárnap fogjuk megnézni.
- Szerdán este a szentmise után bibliaóra lesz a templomban. Tovább a folytatáshoz
Váci egyházmegyei zsinat
Boldog XXIII. János (születési nevén: Angelo Giuseppe Roncalli) 1962. október 11-én nyitotta meg a II. Vatikáni Zsinatot. A zsinat megnyitásának 50. évfordulója alkalmából, XVI. Benedek pápa a 2012. október 11. és 2013. november 24., Krisztus király ünnepe közötti időszakra meghirdette a Hit évét – amelynek célja, hogy hirdessük Krisztust azoknak, akik nem ismerik, vagy csupán egy történelmi személyiséget látnak benne.
Ehhez kapcsolódóan Dr. Beer Miklós püspök atya, új egyházmegyei zsinatot hirdetett meg, amelyet 2012. október 11-én 10 órakor, az ötvenéves évfordulóhoz kapcsolódva, Boldog XXIII. János pápa emléknapján fog ünnepélyesen megnyitni a Váci Székesegyházban.
Mi is az a zsinat, milyen fajtái vannak?
A római katolikus egyházban a következő fajta zsinatok léteznek: Tovább a folytatáshoz
8. Váci Egyházmegyei Találkozó
![]() |
Piliny 8. VET |
2012. június 29-30-án, 8. alkalommal került megrendezésre a váci egyházmegyei találkozó, melynek ezúttal Piliny község adott otthont és másik 4 társegyházközség (Ságújfalu, Szalmatercs, Karancsság, Endrefalva) segítette a szervezést. Köszönjük a példaértékű összefogást, mellyel létrehozták ezt a találkozót.
Kistarcsáról külön busszal mentünk, sok fiatallal. Mind a foci, mind a méta bajnokságot meg is nyerték ifjaink, melyhez, szívből gratulálunk.
Disznóvágás a plébánián
Január 14-én reggel éles visítástól volt hangos a plébánia. Disznót vágtunk! Egy több, mint 200 kilós malac(ka) volt az áldozat.
Rengetegen sürögtek-forogtak az udvaron. Több üstben főtt a finomabbnál-finomabb disznóság. Húsleves a friss csontokból, abált húsok a hurkához, töpörtyű. Benn addig a sok szorgos asszonykéz elkészítette a töltött káposztát. Hatalmas lábosban főtt a finomság. Tovább a folytatáshoz
10 éves Vivace kórus hangversenye
2011. december 18-án 17 órai kezdettel karácsonyi koncertet tartunk a kistarcsai templomban.
A Vivace kórus alakulásának 10. évfordulóját ünnepeljük meg ezzel a koncerttel, melyre téged is szeretettel várunk. A koncert után a plébánián folytatódik a buli és az emlékek felidézése. Tovább a folytatáshoz
Adventi vásár – december 9-én
Október óta, minden pénteken nagy nyüzsgés van a plébánián, ugyanis készülünk az adventi vásárra. Minden évben egyre nehezebb támogatókat találni a nyári hittanos táborok költségeinek a csökkentéséhez.
Az idén az az ötletünk támadt, hogy készítsünk apró karácsonyi ajándékokat és a város adventi vásárán adjuk el. Az önkormányzat is támogatja az ötletünket, és ingyenesen biztosít nekünk árusítóhelyet. Tovább a folytatáshoz
Patrona koncert templomunkban – december 4-én
A Patrona Hungariae Gimnázium Leánykara az iskolával egyidős – 1950 óta működik, és Kodály Zoltán szellemi örökségének hordozója, aki több alkalommal személyesen vendége volt intézményünknek.
Iskolai kórus, tehát évente elmennek, kimaradnak a végzősök, és tanévkezdéskor jönnek az új diákok. A fakultációk és a sok különóra miatt a felsőbb évfolyamosok közül egyre kevesebben maradnak, de a fiatalabbak lelkesedése töretlen. A kóruspróbák hetente kétszer 45 percesek. A jelentkezés önkéntes alapon működik. Szeptember folyamán a karvezető meghallgatja és szólamba sorolja a jelentkezőket. Tovább a folytatáshoz
Karizmatikus találkozó
1995-ben vettem részt először karizmatikus találkozón. Akkor csak azért mentem, hogy lányomnak segítsek a közlekedésben, mert a baleset miatt még csak kapaszkodva tudott közlekedni és imádkozzak érte. Azóta minden évben részt vettem a találkozón, és mindig vittem magammal új embereket. Eddig, akik részt vettek a találkozón mindig visszavágytak oda és elmentek újra.
Minden alkalommal külön kis csodák történtek. Lányom teljesen meggyógyult. Tovább a folytatáshoz
Nagymarosi Ifjúsági Találkozó
Az idén október 1-jén volt a Nagymarosi Ifjúsági Találkozó. 1989 ősze óta a találkozók részeként működik egy gyerekeknek szóló lelki nap „Gyerekmaros” néven.
Eredetileg a Nagymarosi Ifjúsági Találkozón résztvevő ifjú szülők számára szerették volna megkönnyíteni a jelenlétet. Mára ez a kezdeményezés önálló programmá nőtte ki magát, amelyre már külön gyerekcsoportok is jönnek.
Mivel ezeken a találkozókon manapság már több, mint 800 gyerek vesz részt, a Duna-parton lévő nagy réten, korosztályok szerint altáborokra osztva tartják a programokat. Tovább a folytatáshoz