Az öreg plébános levele

Kedves Uramöcsém!

Bizony-bizony olyan mélységes szomorú hangulatban tértem én első kápláni estémen ágyamba. Le nem hunytam pilláimat egész éjszaka. A sok csapás tetejében még hallanom kelletett, amint késő órákban a szatócshoz küldötte plébánosom a kocsisát, mert tudta, hogy az, másnap reggel a püspöki székvárosba volt utazandó bevásárlás céljából. A feljelentésemet tartalmazó levelet küldötte el neki, hogy másnap a püspöki hivatalba kézbesítse.

Reggelre kelve elvégeztem szentmisémet, és utána plébánosomnál jelentkeztem nagy alázatossággal. Parancsait kértem. Menjen a cimboráihoz a községházára! – mordult rám zordan. Nem feleltem neki semmit, csak álltam ott sápadtan és leverten. Úgy látszik megsajnált, mert valamivel szelídebben folytatta: Készüljön a vasárnapi prédikációjára! A nagymise előtt prédikálni fog és utána a filiálisra (a plébániához tartozó kisebb templom) megy, ahol szintén prédikációt mond és misézik. Holnap délelőtt a másik filiálison, Röcsögepusztán fog temetni. Csendesen meghajtottam magamat és szobámba akartam menni. A plébános úr azonban utánam kiáltott: Elküldtem a püspök úrnak a följelentést!

Egész napom rendezgetésben telt el. Délután beállított hozzám a kisbíró a jegyző hívásával. Jöjjek át a községházára, mert vár a kártyaparti. Bosszúsan üzentem neki vissza: Vegyék tudomásul, hogy kártyázni nem akarok tudni, aztán meg egyszer s mindenkorra kérem, hagyjanak nekem békét! Hallottam aztán, hogy a plébánosom a folyosón kikérdezte a kisbírót, mi járatban merészkedett a plébániára és mit üzent a jegyzőnek a káplán úr? Úgy látszik meg volt elégedve, mert este, a vacsoránál már szóra is méltatott, érdeklődvén a felől, vajon kaptam-e már kispap koromban püspöki dorgatóriumot?

A következő nap péntek volt. Szentmise után reggelizni mentem a plébániára, hogy aztán szekéren Röcsögepusztára induljak temetni. A plébánia kapujában lovas legénnyel találkoztam. Később megtudtam, hogy a nagyklinki posta küldönce volt és sürgönyt hozott. Rosszat sejtettem és sejtelmem be is vált. Alig nyeltem le a reggeli kávémból néhány falatot, midőn plébánosom állított be hozzám. Illőkép fölálltam és üdvözöltem. Nem válaszolt, hanem diadalmas magatartással átadta a kezében lévő sürgönyt: Olvassa! – Olvastam: Felfüggesztem a káplánt az isteni tanítások alól, ügyintézésig maradjon a helyén. József püspök. Kővé meredten álltam ott. Alig hallottam plébánosom ünnepi megjegyzését: Kellett ez magának?! Ezzel sarkon fordult és ott hagyott. Mennyi ideig álltam így, nem tudom. A kocsis hangjára riadtam föl: Menjünk már temetni! Fél óránál több, hogy befogtam.

A keserűség visszaadta nyugodtságomat és öntudatomat. Menjen a plébános úrhoz, szóltam neki, ma ő megy temetni. Értetlenül nézett rám a legény. Arra ugyanis nem volt eset, hogy a fíliálisra a plébános menjen temetni. De miután megismételtem utasításomat, elkotródott, és ment a plébánosomhoz. Fél perc múlva ajtómban állott a plébánosom: Mi az? Megtagadja az engedelmességet? Újabb följelentést küldjek a püspöknek? Hogyan, hogyan nem, de átláttam helyzetem előnyét és kesernyésen gúnyos hangon válaszoltam: miért suspendáltatott? (felfüggeszt, eltiltat) Most már dolgozzék egyedül! Úgy látszott, hogy plébánosom csak akkor ébredt a helyzet következményeire. Kimeresztett szemekkel nézett rám: Mi-i-it? Én dolgozzak? Hát maga miért van itt? Nagy bajomban merésszé váltam, és egy fokkal magasabb tónusban hetykélkedtem: Azért, hogy a sürgönynek eleget teendő, bevárjam a további püspöki utasítást. Ezzel sarkon fordultam és faképnél hagyva ámuló plébánosomat, kimentem az utcára sétálni. Midőn láttam, hogy a főnököm elhajtatott temetni, bementem a templomba és az Oltáriszentség előtt kisírtam magamat.

Délben aztán az ebédnél újra találkoztunk. Most már én kezdtem a beszélgetést. Figyelmeztettem a plébánosomat, hogy a vasárnapi szentbeszédeket, nem tarthatom meg, mert fel vagyok függesztve, semminemű tevékenységet sem fejthetek ki. Főnököm azt állította, hogy felfüggesztésem csupán a szentmisére és a szentségek kiszolgáltatására szól, a prédikációra nem. Ezt én kétségbevontam, mire újabb bizonyítékok következtek az ebéd végéig. Délután a plébánosom a könyveket bújta. Magam is elővettem egyetlen lelkipásztori könyvemet. Vacsoránál azután mindketten könyvvel a hónunk alatt jelentünk meg. Éjfélig vitatkoztunk, de megegyezésre nem jutván hangosan kijelentettem: Én tisztelem a plébános úrban az első plébánosomat, de a püspököm az, aki elsősorban nekem parancsol. Az ő parancsa pedig, hogy nem szolgálhatok. No, jól nézek ki! Fejezte be főnököm a vitát, és egy szóval sem mondta már, hogy újabb följelentést ír a püspöki irodába.

Püspöki palota

Másnap aztán meghozta a döntést egy újabb távirat. Melynek szövege ez volt: A káplán azonnal jelentkezzen a püspöki irodában, a plébánosnak engedélyt adok, hogy vasárnap kétszer misézzen. Aláírás Kramper irodaigazgató. Tüstént a püspöki székhelyre utaztam. Remegve kopogtam Kramper kanonok, irodaigazgató ajtaján. No, jöjjön, jöjjön! Halljuk, mit csinált? – szólt hozzám barátságosan. Leültetet és bátorított, hogy mondjak el mindent részletesen. Kikérdezett arról is, hogy mit mondott plébánosom, midőn eltiltásom hírét vette. Háromszor is fölkacagott, midőn fiatal részletességgel elmondtam a történteket. Végül pedig azzal fejezte be vallatásomat: most pedig menjünk Őméltóságához! Sokáig vártam az előszobában, mialatt az irodaigazgató úr beszámolt. Kivert a verejték, mire a főpásztorom elé beszólítottak. Azt sem tudtam, mit csinálok. Térdet hajtottam előtte, de kézcsók helyett félelmes zavaromban keresztet vetettem magamra. Ősz püspököm úgy tett, mintha mindezt észre sem venné. Leültetett és jóságos szelídséggel szólt hozzám. Elhiszem édes fiam – mondta –, hogy ártatlan vagy és csak kellemetlen félreértések hoztak bajba. Most két hétig itt fogsz maradni, és másolómunkát végzel az irodában. Azután visszamész Nacafalvára. Ott egyelőre az lesz a teendőd, hogy a plébános úr bizalmát és szeretetét megnyerjed először magad számára és utána az egész község számára. Ha ez sikerülni fog, a lelkek ügyének nagy szolgálatot tettél, és én is örülni fogok. Azután az irodaigazgatóhoz fordult: a nacafalvai plébánost értesítse, hogy káplánját büntetésből két hétig itt fogom. Addig magában lássa el teendőit. Két hét múlva pedig újabb leiratot ír hozzá, melyben kérem, hogy ezt a fiatalembert szeretettel nevelje buzgó pappá és örülni fogok, ha sikere lesz munkájának.

Könnyes szemekkel jöttem ki főpásztoromtól. Annyit már akkor is éreztem, hogy jóságos volt hozzám. Most pedig tudom, hogy még jóságosabb volt plébánosomhoz, mert főpásztori eljárása finom és tapintatos figyelmeztetés volt.

A jövő leveléig üdvözli Uramöcsémet az öreg plébános

Dr. Czapik Gyula egri érsek írása alapján
összeállította Somlai József ny. plébános

(folytatjuk)