Évek falevelein taposva zarándokolunk elköltözött rokonaink, barátaink földi nyugvóhelyéhez és keressük arcukat, hangjukat, de már csak magunkban találjuk.
Nem tudom, hogy igaza van-e Adynak, amikor azt mondja: „Az Úr Illésként elviszi mind, / Kiket nagyon sújt és szeret:” Mert vannak, akiket épp azért hagy itt, szeretetből.