ünnepek kategória bejegyzései

Gyertyaszentelő Boldogasszony

URUNK BEMUTATÁSA (GYERTYASZENTELŐ BOLDOGASSZONY)

URUNK BEMUTATÁSA (GYERTYASZENTELŐ BOLDOGASSZONY)

„A Szívén át érzi Anyja / Szent Tüzet szült a világra” írja Gyertyaláng című versében Jeszenszky Zsigmond (Életimakönyvem, Budapest, 1999, Széchenyi Nyomda, Győr).
Február elején, a „gyertyafélék” meg­szenteléséről két örmény mise­him­nusz (sárágán) is megemlékezik (Szent Liturgia örmény katolikus szer­tartás szerint, Szent István Társulat, 2006): Tovább a folytatáshoz

Áldott ünnepeket!

A felújított világítás a kistarcsai templomban

A felújított világítás a kistarcsai templomban

Az év végéhez közeledve örömmel szeretném tudatni veletek, hogy idén mi mindent sikerült elvégeznünk a templom fölújításában. Mindenek előtt azonban hálát adok az Istennek, és köszönetet mondok nektek, hiszen nem az elvégzett munkán van a hangsúly, hanem azon a szereteten, amit tanúsítottatok. Isten boldogan látja, hogy kezdünk olyanok lenni, mint egy nagy család – együtt sírunk, együtt örülünk. Tovább a folytatáshoz

A születés misztériuma

Betlehemi Szent Család

Betlehemi Szent Család

Az év utolsó hónapjába lépve a második isteni személy, az örök Ige emberi születését készülünk megünnepelni.
Megváltónk megtestesülése mélységes titok, de az emberi élet kezdete – a fogantatástól a születésig – már önmagában is értelmünk számára alig fölfogható jelenség, és Egyházunk tanítása különleges védelemben részesíti. Mégis azt tapaszaljuk, hogy vele kapcsolatos kötelezettségeit korunkban rendkívül könnyelműen kezeli az emberiség. Tovább a folytatáshoz

A kétféle óra

 „Ébredj ember mély álmodból, megszabadulsz rabságodból” – énekeljük adventben.
De hogyan ébredjünk? És ki ébreszt föl minket?
A kétféle óra
Kétféle órához igazo­dik az életünk. Az egyik inkább az éggel van kapcsolatban, a másik pedig inkább a földdel. Mindkettő haszná­la­tos, csak éppen mind­ket­tő másra. Thomas Merton, a hajnali imaórára kelve mindkettőt megfigyelte. Lássuk, ho­gyan! Tovább a folytatáshoz

MEGHÍVÓ

Adventi koncert 2015

Adventi koncert 2015

A VIVACE kórus szeretettel hívja Önt és családját 2015. december 13-án délután 5 órára a kistarcsai római katolikus templomba adventi zenés áhítatra.
Közreműködnek: a Scola és a zenekar tagjai
Vezényel: Kissné Bozó Sarolta

Templom búcsú

Kistarcsai templom

Kistarcsai templom

Egyik református lelkész kolléga mondta: úgy sajnálom, hogy nekünk nincs sem szenteltvizünk, sem semmink, amivel egy kicsit ki tudnánk fejezni a misztikumot. Ezek az őszinte szavak arra indítottak, hogy elgondolkodjam azon, vajon mit is jelentenek nekünk azok az apró kis jelek, amiket oly barátságosan hiányol némely hittestvérünk saját vallási életéből. Tovább a folytatáshoz