Öreg plébános levelei
Kedves Uramöcsém!
Nacafalvára visszaérkezvén, előbb ifjú dühömet kellett kifúnom, mielőtt terveim megvalósításába kezdhettem. Ifjú elképzelésemet, álmaimat nagyon megsértette az irodaigazgató úrnak ama állásfoglalása, mellyel a közeli tétlen életből való szabadulást nem vette elhelyezésem elfogadható okául. Én azt véltem, hogy a lelkek boldogulása a legfőbb törvény és akkor mégis azt kellett Tovább a folytatáshoz
Fájdalmas Szűzanya
Áll a gyötrött Istenanyja,
Kín az arcát könnybe vonja.
Úgy siratja szent Fiát,
Úgy siratja szent Fiát.
Sokan nem is gondolnak arra, hogy a Fájdalmak Anyjának volt ünnepe. Ezt az ünnepet először hét tőr ünnepének nevezték. Ez az ünnep a 17. században keletkezett. XIII. Benedek pápa, 1727-ben egész Európára kötelezővé tette, és nagypénteket megelőző péntekre helyezte. Tovább a folytatáshoz
gerenda hajítás
Vár Rád egy kalandos nyár Tatán, a „vizek városában”!
Ezzel a felhívással hirdettük meg az idei hittanos táborunkat, melyre 89 gyermek jelentkezett.
Tatára azért esett a választásunk, mert a város egyike Magyarország műemlékekben és természeti értékekben gazdag városainak. A tatai vár, amely a középkori királyok egyik kedvelt pihenőhelye volt, az ország egyetlen víziváraként a XIV. század óta őrzi e tájat. Tovább a folytatáshoz
A napközis tábor résztvevői (2. csoport)
Idén is sok gyerek jelentkezett a napközis hittanos táborba, ami nagyon jól sikerült. Két héten át hangos volt a plébánia udvara a gyerek zsivajtól. Voltak a gyerekek uszodában, kirándulni Gödöllőn és akadályversenyen a városszéli réten. A plébánia udvarán volt ugráló vár és sok olyan program, ami élménydússá varázsolta az együtt töltött napokat. Úgy gondolom mindenki jól érezte magát, a gyerekek és a segítők is. Remélem jövő nyáron is ugyanilyen lelkesedéssel találkozunk. Köszönünk minden támogatást, Isten fizesse meg!
Mátyás Ilona táborvezető
mosoly
Ha mi még szomorúbbak vagyunk, mint akit meg akarunk szólítani, nem jönnek hozzánk, nem jönnek a közelünkbe.
(David Thorp)
A szomrúaknak lassan, a vidámaknak gyorsan telnek az órák.
(Don Bosco) Tovább a folytatáshoz
Vak barátom mesélte: Egy nap késő éjjel mentem haza a megszokott, ismert útvonalon. Csakhogy az egyik utcasarokról előzőleg eltávolították azt az oszlopot, amely jelezte nekem, hogy ott kell befordulnom. Egyszerre csak azon vettem észre magam, hogy a Margit-hídon vagyok. Teljesen elvesztettem tájékozódásomat. Amint a korlát mentén tapogatóztam, egy női hang szólított meg:
– Valami baj van? Tovább a folytatáshoz
Zarándokok
Rózsafüzér zarándoklaton voltunk a hittanos gyermekekkel és szüleikkel. Minden év májusában megrendezik a Budapestet körülölelő élő rózsafüzér zarándoklatot. Hévvel utaztunk Gödöllőre és a Szentháromság templomnál csatlakoztunk a zarándokok csoportjához. Innen gyalog jöttünk Kerepesre énekelve, imádkozva hazánkért, Budapestért és a saját településünkért. Gyönyörű időnk volt, nagyon szép tájakon vitt keresztül az utunk. Még egy első osztályos kislány is végig gyalogolta az utat a nagymamájával és ők Máriabesnyőről indultak, így 21 km-t tettek meg.
Jövőre mi újra útra kelünk, várjuk a zarándokolni szerető testvéreket! M.Zs.
Mostanában a ballagások, érettségik, közelgő tanévzárók idején sok szó esik a fiatalokról. De az aktuális események kommentálásán túl most is a háttérben morajlik az „ezek a mai fiatalok” kezdetű felháborodott kórus. Pedig nem is volt olyan régen, amikor ők (mi) voltak (voltunk) „ezek a mai fiatalok”. És azt a kérdést vajon miért nem teszi fel senki az örökös kritizálóknak, hogy ki nevelte ezeket a fiatalokat? Ki mutatott nekik példát? Egy magazinban egy idős asszony, akit sem lánya, sem unokája (aki történetesen orvos) nem látogatott meg amikor kórházban volt, hosszú olvasói levélben ecsetelte felháborodását, egy kalap alá véve az egész 10 és 50 év közötti korosztályt.
Én még csak a hetvenedik évemet taposom, így nem minősítem az ifjúságot. Inkább elmondok egy történetet, ami 2013 áprilisában történt. A kistarcsai HÉV megállóban felszállt a szerelvényre egy csapat középiskolás diák, olyan ricsajjal, mintha legalább százan lettek volna, főleg fiúk. Az utasok rémülten néztek össze. Hogy viseljük el ezt a lármát? Vajon meddig utaznak? Ha szólna nekik valaki, az csak olaj lenne a tűzre. Amikor az utolsó fiú lépett fel, az elsők között megszólalt valaki: Itt egy kisbaba. Néhányan visszhangozták: egy kisbaba. És abban a pillanatban, mintegy vezényszóra, az egész társaság visszafordult, és átmentek a másik kocsiba.
Mindössze egy megállót mentek, Zsófialigetnél leszálltak. Megkérdeztem egy lánytól, honnan jöttek. Gödöllőről – válaszolta kicsit tétovázva, talán azt hitte panaszt akarok tenni. Pedig csak egy Petőfi vers jutott az eszembe.
Sz. Lászlóné
Ferenc pápa
Ferenc pápa a János evangéliumához fűzte gondolatait (Jn 21,20-25). „Mit törődsz vele?” – teszi fel a kérdést Jézus Péternek, aki beavatkozott a szeretett tanítvány, János életébe. Péter szeretet-párbeszédet folytatott az Úrral, de ez a párbeszéd később kisiklott egy másik vágányra. Péter is szenvedett attól a kísértéstől, hogy beleavatkozzon mások életébe. Ahogyan a köznyelvben mondjuk, Péter úgy viselkedik, mint aki „mindenbe beleüti az orrát”. Tovább a folytatáshoz
Jó pásztor
Kétezer év óta munkál Krisztus igéje az „egy akol és egy pásztorról”. Kétezer éve, kivetve az útfélre, hogy mindenki könnyen árnyába juthasson, ha majdan terebélyfa lesz belőle; de míg ezrivel s milliárdjával látható életünk mezein minden gyom, ritkán látunk itt-ott egy-egy boldog palántát. Hogy ez az isteni ige is él… íme, följegyzek egy bizonyságot, hogy e mindnyájunk szívének oly kedves Mag él és virulásra kész. Tovább a folytatáshoz